Tippmix

ímkézett bejegyzés

Alba Fehérvár KC - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

Alba Fehérvár KCspacerEUbility Group-Békéscsabai NKSE

NB I női felnőtt 2024/2025. 17. forduló

Alba Fehérvár KC - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

33-29 (22-18)

Időpont: 2025. március 14. (péntek) 17:00 óra

Helyszín: Köfém Sportcsarnok

Cím: 8000 Székesfehérvár Verseci út 1-15.

Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István

Versenybírók: Németh Miklós, Csőregi László András

Játékvezető ellenőr – szövetségi ellenőr: dr. Soós Kálmán

line

A fehérváriak kezdték jobban a játékot, két és fél perc elteltével már 3–1-re vezettek, az Előre NKSE azonban két perc alatt egalizált. Újabb négy minutával később azonban már négy gól volt a két csapat között, köszönhetően egy 4–0-s hazai rohamnak. Herbert Gábor időt kért, de csapata jelentősen nem tudott közelebb férkőzni vendéglátójához, a csabaiak három-négy gólos távolságból követték a Fejér vármegyeieket. A 18. percben ráadásul erre mérkőzésre elveszítette Békéscsaba az egyik beállóját, a román Aida-Sarah Darieét, aki csúnyán feltartotta a kapura törő Szabó-Májer Krisztinát. A játékvezetők hosszas tanakodás után piros lappal „jutalmazták” a sportszerűtlen játékos cselekedetét. A kiállítás után kettőre szűkített a különbségen a Békéscsaba, de a fehérváriak ritmust váltottak és a félidő hajrájára sikerült ellépniük öt góllal. Az ötödik találatánál tartó Lopes, Bencsik Bojána, majd Kukely Klára pontos lövésével újra látható távolságba került az Alba Fehérvár, amely azonban összehozott egy 3–1-es szériát, így jó helyzetből folytathatta a második felvonást.

Alba Fehérvár KC - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE 33-29 (22-18)

Szünet után Román Dorina és Marija Lanistanin gondoskodott arról, hogy azért mégse nyugodjanak annyira meg a hazaiak, csapatuk két gólra felzárkózott, ám elmaradt a jó folytatás, az Alba szépen fokozatosan elhúzott vendéglátójától és a 42. percben az addig még nem látott hatgólos előnyt alakította ki.Lanistanin próbálta menteni a menthetőt, aki hetesből és akcióból is bevette Hadfi Réka kapuját. Mivel a fehérváriak nem túlságosan jeleskedtek támadásban, a lila-fehéreknek módjuk nyílt volna, hogy utána eredjenek ellenfelüknek, de a játékrész közepén nekik sem nagyon ment, ha el is jutottak lövésig, azok mind pontatlanok voltak. Aztán a hazaiak megrázták magukat és pillanatok alatt visszaállították a korábbi differenciát. Herbert Gábor hiába próbálkozott kétszer is időkéréssel, újabb komolyabb felzárkózásra már nem nagyon maradt ereje együttesünknek.

line

Jegyzőkönyv Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Fontos derbi vár lányainkra Székesfehérváron

Egy hónap szünetet követően a héten folytatódnak a női kézilabda bajnokság küzdelmei, lila-fehér csapatunkra pedig egy roppan fontos csata vár az Alba Fehérvár otthonában.

Alba Fehérvár KC - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

A találkozó jelentőségét a tabella mutatja a legjobban, ugyanis a házigazdák mindössze egy ponttal gyűjtöttek többet együttesünknél, tehát igazi alsóházi ütközetre lehet majd számítani. Vendéglátóink jelenlegi helyzetüktől függetlenül remek rajtot vettek anno, mert már az első fordulóban begyűjtötték első győzelmüket, hiszen akkor hazai pályán 28-24-re legyőzték a Vác gárdáját. Ezt követte egy mosonmagyaróvári 32-29-es bravúrgyőzelem, az esztendőt pedig az MTK ötgólos legyőzésével zárták. Igaz, egészen februárig kellett várni a következő sikerükig, ami előtt a Szombathely elleni hazai döntetlennel növelték pontjaikat, és az ezt követő 34-29-es Budaörs elleni találkozó volt az eddigi utolsó győzelmük. Utoljára azonban a Móvár otthonában szerepeltek, és szenvedtek ott 35-27 arányú vereséget. Az összesen begyűjtött kilenc pontjukkal pedig jelenleg a tizedik helyen állva a tabellán, úgymond vezetik az alsóházat.   

Jelenleg a tizenkettedik helyen álló együttesünk három győzelmet tudott ez elmúlt tizenhat fordulóban begyűjteni, amiből egy, éppen a Fehérvár elleni hazai összecsapás volt. Ezenfelül Vácon, és otthon a Kisvárda ellen sikerült két pontot bezsebelni. Viszont sajnos azóta nem érezhette a siker ízét együttesünk, csak február elején a Szombathely elleni 26-26-os döntetlennel tudtuk egy egységgel megfejelni a pontmennyiségünket. Az egy hónapos szünet előtt pedig letudtuk a két gigász elleni találkozóinkat, melyben a Győrtől kilenc, még a Fradi ellen mindössze hat góllal kaptunk ki hazai környezetben.

Csapatunk persze nem tétlenkedéssel töltötte az elmúlt egy hónapot, hanem kemény munkával készült a pénteki derbire, és persze a tavaszi szezonra. Erről beszélt együttesünk jobbszélsője Aranyi Vivien is, aki kiemelte, ez az időszak leginkább a január végén érkezett vezetőedzőnk, Herbert Gábor és a csapat közötti összecsiszolódásról szólt.

– Megpróbáltuk kihasználni ezt az időszakot arra, hogy azt az új rendszert ami edzőnk elképzelése, a lehető legjobban begyakoroljuk és megteremtsük a megfelelő kohéziót csapat és a mester között. Főként a védekezésben kaptunk új impulzusokat, így elsősorban az és a visszafutás volt a felkészülés fókuszában. De az állóképességünkön is igyekeztünk javítani, valamint egy mini alapozás is szerepelt az elmúlt hetek programjában.

Közben természetesen csapatunk figyelme már a következő két kiemelt rangadón volt, hiszen a pénteki Fehér elleni derbit követően a Budaörs érkezik majd a Viharsarokba.

– Tisztában vagyunk vele, hogy rendkívül fontos összecsapás lesz a pénteki – folytatta szélsőnk. Mindkét együttesnek nagyon kellenek a pontok, szóval egy vérbeli küzdelmes alsóházi rangadóra számítok. Ellenfelünk amúgy is egy kifejezetten agresszívan és keményen védekező csapat, tehát nem szabad, hogy elbizonytalanítsanak minket, hanem okosan a lehető legkevesebb technikai hibával kell szembenéznünk velük. És mivel szerintem a kulcs ezen a találkozón alighanem a védekezés lesz, nekünk is koncentrált, agresszív védekezést kell a pályára vinnünk. Bízom benne, hogy az az új út amire rátértünk, és azok a szakmai változtatások amiket vezetőedzőnkkel véghez vittünk, eredményre vezet majd a mérkőzésen, és nem üres kézzel térünk majd haza, mert egyértelműen a győzelem szellemében készülünk a rangadóra – zárta mondandóját fiatal játékosunk.                  

Amiben azért bízhatunk, hogy mostanság nem tartozik az Alba kedvenc ellenfelei közé lila-fehér együttesünk, lévén 2,5 éve nem tudták csapatunkat legyőzni. Egészen pontosan ez azt jelenti, hogy a legutóbbi öt találkozóból négyszer is csabai győzelem született, igaz az egyetlen döntetlennel záródó összecsapás épp a Fehérvárnak kedvezett, hiszen az a decemberi kupameccs a továbbjutásukat eredményezte. Az őszi bajnoki találkozót viszont csapatunk 21-20-ra megnyerte, ahogy a felek legutolsó fehérvári mérkőzésén is 35-31-es lila-fehér győzelem született.

A csapatok székesfehérvári összecsapása tehát pénteken 17:00 órától a Köfém Sportcsarnokban, a Hargitai Gábor, Markó Gábor István bírópáros sípszavára veszi majd kezdetét.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – FTC-Rail Cargo Hungaria

EUbility Group-Békéscsabai NKSEspacerFTC-Rail Cargo Hungaria

NB I női felnőtt 2024/2025. 16. forduló

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – FTC-Rail Cargo Hungaria

32-38 (14-22)

A MÉRKŐZÉST AZ M4 SPORT TELEVÍZIÓ ÉLŐBEN KÖZVETÍTI!

Időpont: 2025. február 12. (szerda) 19:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 34.

Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel

Versenybírók: Szegedi Zsolt Balázs, Szabó Imre Sándor

Belépőjegy árak: diák/nyugdíjas 2.000,- forint, felnőtt 2.500,- forint, családi 5.000,- forint.

Békéscsaba: Ferreira Lopes Mariana (8), Aranyi Vivien (1), Szondi Zsófia (1), Schlegel Klara (0), Ferreira Jessica (0), Horváth Gréta (2), Darie Sarah-Aida (3), Csizmadia Fanni Klára (0), Sablic Sara (4), Kukely Klára (2), Szabó Dóra (0), Román Dorina (6), Lanistanin Marija (5),  Bencsik Bojána (0).
Vezetőedző: Herbert Gábor

FTC: Glauser Laura (0), Edwige Beatrice (0), Dmitrieva Daria (4), Janurik Kinga (0), Hársfalvi Júlia (4), Bölk Emily Charlot (0), Márton Gréta (2), Kanor Orlane Anila (0), Malestein Antje Angela (11), Simon Petra Anna (2), Balázs Bitia (1), Klujber Katrin (1), Bordás Réka (1), Maslova Valeriia (4), Cvijic Dragana (4), Szöllősi-Zácsik Szandra (4).
Vezetőedző: Pedersen Allan Heine

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Ferreira Lopes Mariana (4. perc), Szondi Zsófia (2. perc), Klujber Katrin (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Ferreira Lopes Mariana (4/5), Lanistanin Marija (1/2), Malestein Antje Angela (0/1), Simon Petra Anna (1/2), Klujber Katrin (0/1), Szöllősi-Zácsik Szandra (0/1).

line

Keményen belekezdett a Ferencváros, amely korán, öt perc elteltével már három góllal vezetett az Előre NKSE ellen. A csabaiaknak nem igazán feküdt a zöld-fehérek szigorú védekezése, így gyakran hibára kényszerítették Lopeséket. A 12. percben Herbert Gábor időt kért, a Fradi ekkor már öt góllal járt a Békéscsaba előtt. A lila-fehérek ellövöldözték a labdákat, a túloldalon viszont Cvijicet és Malesteint rendre megtalálták a labdával, bő negyedóra elteltével már hat volt a differencia. A 20. percben a Ferencváros dán edzője, Allan Heine a jelentős előny ellenére is talált hibát csapata játékában, ezért kihívta magához a tanítványait. Az Előre próbálta követni vendégét, a félidő végére sikerült is felzárkóznia öt gólra, ám elég volt néhány hiba és könnyű gólokkal máris visszaállt a korábbi helyzet. A második félidőt egy 3–0-s sorozattal indított Békéscsaba és máris közelebb került vendégéhez. A következő percekben a Ferencváros produkált egy 5–1-et és ezzel ismét ellépett vendéglátójától. A holland világbajnok Angela Malesteinnel nem tudtak mit kezdeni a lilák, aki már a 40. percben tíz találatnál járt. Csapata pedig folyamatosan „súrolta” a tízgólos határt. De csak súrolta, mert a Csaba rákapcsolt és visszajött mínusz négyre. A szurkolók támogatása mellett az utolsó negyedórában szárnyalt a Békéscsaba, többen húztak váratlant, aminek lett is eredménye.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - FTC-Rail Cargo Hungaria 35-24 (14-22)

Allan Heine: – Jó felkészülés volt a hétvégi Podravka elleni mérkőzésre. Nagyon jól kezdtük a találkozót, ilyen előnynél a második félidőben már nehéz tartani a kontrollt, pláne úgy, hogy kiváló hozzáállással állt ki a hazai csapat. A békéscsabaiak büszkék lehetnek a második félidei teljesítményükre.

Herbert Gábor: – Az első félidőben hatalmas sebességgel játszott a Ferencváros, ekkor nem voltunk elég agresszívek. A második félidőben egy másabb Fradi jött ki, míg nálunk ezzel egyenes arányban több energia volt bennünk, bár a harmincnyolc kapott gól kriminális. Örülök, hogy a második félidőben tudtunk nyújtani valamit a szurkolóknak.

line

Jegyzőkönyv Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Szerdán a Ferencvárost látják vendégül lányaink

Igencsak nehéz sorozatban van lila-fehér női kézilabda csapatunk, hiszen az előző fordulóban a Győri Audi ETO gárdáját láttuk vendégül, ezen a héten pedig a bajnoki cím másik várományosa, a Fradi érkezik a Viharsarokba.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - FTC-Rail Cargo Hungaria

A fővárosi zöld-fehérek vezetik is jelen pillanatban a pontvadászatot, ráadásul még mindig veretlenül úgy, hogy mindössze csak a Debrecen tudott elcsípni tőlük egy pontot. Ennek megfelelően az első számú rivális ETO-t is sikerült már két vállra fektetniük, a Népligetben győzték le őket 23-18 arányban. A legutóbbi fordulóban pedig a tömeges eltiltásuk miatt javarészt fiatalokkal kiálló Mosonmagyaróvárt verték rendkívül magabiztosan 37-18-ra. A hétvégi Bajnokok ligája találkozójuk viszont már nem volt nekik ennyire egyszerű, hiszen a norvég Storhamar együttesét fogadta az Alan Heine vezette magyar bajnok. És bár már négy góllal is vezetett a hajrá előtt a Fradi, a két pont mégis a legvégén dőlt csak el a fővárosiak javára, akik így 26-25-re nyerték a rangadót. Ezzel pedig három ponttal az első helyen álló Metz mögött, összesen húsz egységet begyűjtve, már biztos továbbjutóként várhatják a negyeddöntős ellenfelüket.   

Csapatunk ahogy már említettem a Győrrel játszott az előző játéknapon, és szenvedett a papírformának megfelelően vereséget, igaz a nagyarányú zakót azért sikerült elkerülnie lányainknak, és a 37-28-as végeredményt még tisztes helytállásnak is nevezhetjük. Egyébként a forduló számunkra még különösen érdekes összecsapása a Budaörs székesfehérvári vendégjátéka volt, amelyet alsóházi riválisaink vívtak egymással. Azzal pedig, hogy az Alba győzelmével ért véget az a találkozó, a fehérváriak beelőzték egy ponttal együttesünket, így nyolc ponttal a tizenkettedik helyen tanyázik jelenleg csapatunk a tabellán. Ez is mutatja, hogy hatalmas a tülekedés a hátsó szekcióban, mert négy gárda is egy ponton belül található ebben a bolyban.   

Persze jó eséllyel nem ezen a találkozón fogja az újabb fontos pontokat begyűjteni csapatunk, lévén az Előre utoljára 13 éve tudta legyőzni a zöld-fehéreket, és a jelenleg is a két klub kerete közötti különbség miatt nem valószínű, hogy ezen a mérlegen most javítani tudunk. Ebből kifolyólag legutóbbi vendéglátásunk alkalmával is egy tizenhat gólos győzelemmel távoztak tőlünk a zöldek, viszont ősszel a Népligetben azért már sokkal jobban megizzasztottuk őket, aminek így csak 35-27-es Fradi győzelem lett a vége, így reméljük ezúttal még keményebb küzdelemre tudjuk majd késztetni ellenfelünket. Azonban a mostani összecsapásról biztosan hiányozni fog a Szombathely ellen orrcsonttörést szenvedett irányítónk, Borbély Márta, aki viszont reményeink szerint a márciusi Fehérvár elleni derbin már ismét bevethető lesz.

A felek idei békéscsabai találkozója tehát szerdán, az M4 Sport élő közvetítése miatt ezúttal 19:00 órától, a Városi Sportcsarnokban, a Paska Dániel, Vastag Sámuel bírópáros sípszavára veszi majd kezdetét.

Dömény Dezső

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – Győri Audi ETO KC

EUbility Group-Békéscsabai NKSEspacerGyőri Audi ETO KC

NB I női felnőtt 2024/2025. 15. forduló

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – Győri Audi ETO KC

28-37 (15-18)

Időpont: 2025. február 4. (kedd) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 34.

Játékvezetők: Asztalos Bence, Szalay Zoltán

Versenybírók: Medvegy Péter, Juhász István Róbert

Belépőjegy árak: diák/nyugdíjas 2.000,- forint, felnőtt 2.500,- forint, családi 5.000,- forint.

Békéscsaba: Ferreira Lopes Mariana (7), Aranyi Vivien (0), Szondi Zsófia (1), Schlegel Klara (3), Ferreira Jessica (0), Horváth Gréta (2), Darie Sarah-Aida (1), Sablic Sara (3), Szabó Dóra (0), Román Dorina (2), Sándor Réka (1), Lanistanin Marija (6),  Bencsik Bojána (2).
Vezetőedző: Herbert Gábor

Győr: Blohm Linn Christina (3), Lagerquist Anna Karin Beatrice (2), De Paula Almeida Aparecida Bruna (7), Ryu Eun Hee (1), Győri Alexa (0), Jörgensen Kristina (2), Győri-Lukács Viktória (5), Nze-Minko Estelle (3), Van Wetering Bo (6), Rédecsi Polett (1), Houseer Dione Martine Chimene (5), Varga Dalma (2), Toft Sandra (0).
Vezetőedző: Johansson Per Anders

sargalap Sárga lap: Ryu Eun Hee (1), Rédecsi Polett (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Ferreira Lopes Mariana (2. perc), Román Dorina (2. perc), Bencsik Bojána (2. perc), Lagerquist Anna Karin Beatrice (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Ferreira Lopes Mariana (1/1), Lanistanin Marija (2/4), Houseer Dione Martine Chimene (4/6).

line

Túlságosan is könnyedre vették a csapatok a játékot az első percekben, a győriek csak a hatodik támadásból tudták bevenni Jessica Ferreira kapuját, válaszolva Klara Schlegel találatára. Az osztrák rövid időn belül még kétszer is betalált Sandra Toft kapujába, így még minimális előnyt is birtokolhatott a Békéscsaba. A liláknál a támadásban is szerepet vállaló Sarah Sablic bátran vállalkozott és kétszer meg is tréfálta a dán Toftot. A Békéscsaba még negyedórás játék után is két gólos távolságban tartotta világhírű vendégét. Per Johansson, a zöldek trénere sokat bosszankodott a győri kispadnál. A BL-címvédő a 18. percben vezetett először a mérkőzés során, köszönhetően a jobbszélen már a negyedik gólját szerző Győri-Lukács Viktóriának. Herbert Gábor, a csabaiak edzője ekkor időt is kért. Picit megtorpant a Békéscsaba, a győriek elléptek néggyel, de a Csaba igyekezett azt a gyors játékot mutatni, mint ellenfele. A 25. percben a svéd edző hívta magához tanítványait, bár csapata négy góllal vezetett, volt hiányérzete csapata játékát látva. A szünetig lehetett is, mert ellenfele nem viselkedett ijedt nyusziként, tisztességgel harcolt és meccsben tartotta magát.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - Győri Audi ETO KC 28-37 (15-18)

Várható volt, hogy a kisalföldi csapat belelendül, a második félidő elején több könnyű góllal a holland Bo Van Wetering révén összehozott egy ötös sorozatot. A csabaiak türelmetlenné váltak, egyre több labdát eladtak és a lövések után egyre több labda akadt el Sandra Toftban. A győriek magabiztosan vezettek, így néha már színezték is a játékot, Nze Minko például egy kínai után lőtt gólt. A lilák azonban nem csuklottak össze és több alkalommal is megtalálták a rést a falon és a hajrához közeledve felzárkózott hat gólra. A Győr ismét ritmust váltott és négy perc alatt visszaállította, a korábbi differenciát, sőt túl is szárnyalta azt. Tíz fölé azonban nem ment, ami dicséri a csabaiakat is. 

Per Johansson: – A Békéscsaba büszke lehet a teljesítményére, mert hatvan percen keresztül nyomást tudott gyakorolni a csapatomra. A helyzetkihasználással nem lehetünk elégedettek, ezen javítani kell. Ami a legfontosabb, hogy Anna Lagerquist visszatért a hosszú, egy esztendős sérüléséből.

Herbert Gábor: – Örülök, hogy a kapusok hozzá tudtak tenni a mérkőzéshez és a huszonnyolc lőtt gól komoly szám. Sebességben viszont óriási különbség volt a két csapat között, az ETO akkor lőtt gólt, amikor akart. A visszarendeződéssel is problémáink voltak és a megállító faultokból sem volt több tíznél.

line

Jegyzőkönyv Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Kedden a Győr vendégeskedik Békéscsabán

Mindössze három nappal a hétvégi mérkőzését követően már újra parketten kell lennie lila-fehér női kézilabda csapatunknak, hiszen kedden a Győri Audi ETO gárdáját látják vendégül.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – Győri Audi ETO KC

Sok ideje tehát nincs együttesünk új vezetőedzőjének, Herbert Gábornak és a csapatnak az összecsiszolódásra, hacsak nem pont ez a találkozó adhat erre is kiváló alkalmat. A sikeres bemutatkozás azért már részben sikerült újdonsült mesterünk számára, hiszen a szombati összecsapáson lányaink megmentettek egy pontot a Szombathely ellenében. Főleg úgy, hogy a mérkőzés jelentős részében a vendégek vezettek, sőt, az első játékrész hajrájára fordulva négy találattal is mentek a vasiak. A félidőre azonban a lilák visszajöttek mínusz egyre, de ez az egy-két gólos előny a második játékrészben végig megmaradt a vendégek javára, egészen az utolsó másodpercekig, amikor is végre a sokadik lehetőségét kihasználva csapatunk kiharcolta a 26-26-os döntetlent. Ennek ellenére azért továbbra is a hátsó zónában van az Előre, méghozzá a Dunaújvárossal és a Budaörssel azonos pontszámmal, azaz nyolc egységet gyűjtve, köszönhetően a Kohász hétvégi MTK felett aratott győzelmének. Amivel persze a fővárosi kék-fehéreket négy ponttal továbbra is a sereghajtó pozícióban tartották, mint ahogy a Fehérvár is a hét pontjával csapatunk mögött helyezkedik el jelenleg.

Soron következő ellenfelünket természetesen ezúttal sem a tabella alsó, hanem most is a legfelső helyein kell keresnünk. Ők szokás szerint ezúttal is a Ferencvárossal vívnak komoly harcot a bajnoki címért, ennek megfelelően mindössze egy veresége van eddig a Győrnek, és nem túl nagy meglepetésre ezt a Fradi ellenében szenvedték el. Igaz, azért ez hatgólos 23-18 arányú vereségre sikeredett, amivel pedig lépéshátrányban vannak jelenleg a fővárosi zöldekkel szemben, szóval nem fér bele már több botlás nekik, ha az újabb bajnoki címet be akarják söpörni az idény végén. Ennek megfelelően menetelnek előre, és a legutóbbi mérkőzésükön Mosonmagyaróváron is roppant magabiztosan 45-22 arányban tudtak nyerni. De a Bajnokok ligájában is eredményesen haladnak a következő Final Four felé, lévén két találkozóval a csoportkör vége előtt négy ponttal vezetik a csoportjukat. Mindössze két botlásuk volt eddig ebben a sorozatban, egy döntetlen a Buducnost Podgorica otthonában, illetve hazai pályán egy vereség az Odense ellen, bár ekkor egy hétgólos pofonba szaladt bele Per Johansson együttese.

Ugyan a találkozót pont a Győr BL szereplése miatt rendezik hétközben, a Vipers Kristiansand szezon közbeni becsődölése miatt, az ETO vasárnapi norvégiai összecsapása elmarad, tehát ellenfelünk ezen a héten csak a csapatunk elleni találkozóra koncentrálhat. Persze nagyon azért nem szokott a hatszoros BL győztes megizzadni a Viharsarokban, ahogyan azt az előző szezonban sem tette, amikor is 34-24-re győzték le együttesünket. A lilák legutóbbi győri kirándulásán pedig 37-26-os ETO siker született.

A tavaszi randevújuk tehát kedden 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, az Asztalos Bence, Szalay Zoltán bírópáros ténykedése mellett.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – Szombathelyi KKA

EUbility Group-Békéscsabai NKSEspacerSzombathelyi KKA

NB I női felnőtt 2024/2025. 14. forduló

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – Szombathelyi KKA

26-26 (14-15)

Időpont: 2025. február 1. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 34.

Játékvezetők: Bóna Szabolcs Árpád, Földesi Csaba

Versenybírók: Kocsis-Sajti Anikó, Szabó Imre Sándor

Békéscsaba: Ferreira Lopes Mariana (9), Aranyi Vivien (0), Szondi Zsófia (2), Schlegel Klara (1), Ferreira Jessica (0), Horváth Gréta (2), Darie Sarah-Aida (1), Csizmadia Fanni Klára (0), Sablic Sara (1), Szabó Dóra (0), Román Dorina (1), Lanistanin Marija (5), Borbély Márta (1), Bencsik Bojána (3).
Vezetőedző: Herbert Gábor

Szombathely: Mendes de Almeida Naira Morgana (0), Török Fanni (0), Kulcsár Dorottya Ria (4), Pődör Blanka (0), Djatevska Ivana (1), Varga Nikolett (2), Szeberényi Flóra (1), Szmolek Apollónia (0), Dombi Luca Krisztina (0), Balogh Petra Mária (0), Akiyama Natsumi (3), Kazai Anita (3), Gönczöl Vivien (0), Csatlós Csenge Gyöngyvér (0), Pődör Rebeka (12).
Vezetőedző: Olsen Bo Rudgaard

sargalap Sárga lap: Herbert Gábor (1), Olsen Bo Rudgaard (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Aranyi Vivien (2. perc), Horváth Gréta (2. perc), Sablic Sara (2. perc), Kulcsár Dorottya Ria (4. perc), Djatevska Ivana (6. perc) – kizárva, Szmolek Apollónia (4. perc), Tóth Dániel (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Ferreira Lopes Mariana (3/4), Lanistanin Marija (1/2), Pődör Rebeka (5/6).

line

Az 5. helyen álló Szombathelyi KKA ellen folytatta szereplését a 12. TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I 14. fordulójában szombat este. A két fél őszi meccsén a Vas vármegyeiek győztek 39–36. A találkozó végig szorosan alakult, amely végén a viharsarkiak vezetőedzője pontszerzéssel debütált a csapata kispadján.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - Szombathelyi KKA 26-26 (14-15)

A mérkőzés első gólját a lila mezes Békéscsaba szerezte Sara Sablic révén, 1–0. A vendégek Akiyama Natsumi révén gyorsan egyenlítettek. Az első tíz perc szorosan alakult, hiszen Ivana Djatevska góljánál 3–3-at mutatott az eredményjelző. Negyedóra játék után továbbra is döntetlen volt az állás, 5–5. Innen a szombathelyiek átvették a mérkőzés irányítását és egy 3–0-s sorozattal 5–8-ra vezettek. A 21. percben már négy gól volt a csapatok közötti különbség, amikor Natsumi dobott gólt, 7–11. A Békéscsaba Marija Lanistanin góljával három gólra zárkózott, ekkor Herbert Gábor időt kért. Az utolsó öt percben az Előre jobban kézilabdázott és a végére egy gólra faragta a hátrányát. A szünetben 14–15 volt az állás.

A második félidőt Pődör Rebeka nyitotta egy góllal, amire Mariana Lopes válaszolt, 15–14. A vendégeknél Kulcsár Dorottyát kettő percre kiállították, a Csaba pedig Lopes révén hétméteresből egyenlített, 16–16. Az emberelőnyt nemigazán tudta kihasználni a hazai csapat, ráadásul Horváth Grétát is kiállították kettő percre, majd Aranyi Vivien is hasonló sorsra jutott. A lilák egy percig kettő emberhátrányban voltak, de szerencséjükre ebben az időszakban csak két Pődör büntető gól született, 16–18.

A Békéscsaba végül a 39. percben egyenlített Bencsik Bojána révén, 19–19. A következő öt percben a Szombathely jobban védekezett és támadott, így újra elhúzott három góllal. Az 51. percben a hazaiaknál egy óriási helyzet adódott az egyenlítésre, de Borbély Márta 20 méterről nem találta el az üres kaput, ezzel szemben Pődör Rebeka betalált és visszaállította a két gólos különbséget, 23–25. A Békéscsaba megkezdte a felzárkózást és az utolsó két percre egy gólos hátrányban 25–26-os állásnál fordult. Fél perccel a vége előtt az Előre kivédekezett egy vendégakciót, Herbert mester pedig időt kért. A Csaba az utolsó másodpercekig lejátszotta az akcióját és Marija Lanistanin révén egyenlített és beállította a 26–26-os végeredményt.

A Békéscsaba a pontszerzéssel maradt a 12. helyen 8 egységgel, miután megelőzte a 7 pontos Alba Fehérvár együttesét. A fordulóban a közvetlen rivális Dunaújváros 36–30-ra legyőzte az MTK-t a kiesési rangadón ezzel fellépett a 10. helyre. A Szombathely továbbra is ötödik. Az Előre legközelebb kedden lép pályára hazai pályán a második Győri Audi ETO KC ellen.

Olsen Bo Rudgaard: – Nehéz mérkőzés volt, sok egy az egy elleni szituációval. Javulnunk kell 6 az 5 elleni játékban és védekezésben. Nyerhettünk, de ugyanakkor veszíthettünk is volna. Az utolsó percben még egy góllal vezettünk, így csalódottak vagyunk.

Herbert Gábor: – Gratulálok mindkét csapatnak, összességében igazságos döntetlen született. Szerintem megérdemeltünk egy pontot még akkor is, ha az ellenfél csalódott amiatt, mert az utolsó másodpercekben egyenlítettünk. Szakmailag nemigazán szeretném értékelni a mérkőzést, mert vajmi kevés közöm van hozzá, ez a csapat és az elődöm érdeme. Az elmúlt két három napban próbáltam kis hitet hozni és biztatni a lányokat, illetve mondtam nekik higgyék el, képesek kézilabdázni. Az a csapat, amelynek nincs tartása az mínusz négy után elveszett volna. Félig üres a pohár, mert végig mi futottunk az eredmény után és gyermeteg hibákat is elkövettünk.

line

Jegyzőkönyv Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Hazai mérkőzéssel kezdjük a tavaszi szezont

Semmiképp sem mondhatjuk, hogy csendes héten lenne túl lila-fehér női kézilabda klubunk. Sok minden történt ebben a pár napban, kezdve azzal, hogy csapatunk szombaton az MTK elleni roppant fontos alsóházi rangadón alulmaradt a sereghajtóval szemben.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - Szombathelyi KKA

Ugyan a hajrában összekapta magát a csabai hölgykoszorú, a második játékrész elején kétgólos előnyről  bekövetkezett 0-9-es összeomlás, igazából megpecsételte együttesünk sorsát. De nem csak csapatunkét, hanem vezetőedzőnkét is, mert a 29-28-as, zsinórban negyedik vereségünket követően, Rác Sándor távozott az Előre kispadjáról. Az pedig már ennek a hétnek a történése, hogy vezetőségünk megtalálta az utódot erre a posztra, és megegyezett Herbert Gáborral, aki már csütörtökön meg is tartotta első foglalkozását a csapatnak és természetesen szombaton már az ő dirigálása mellett fog kifutni a pályára lila-fehér együttesünk.

A hétvégi összecsapással immáron a bajnokság második fele veszi kezdetét és ahogy a szeptemberi kezdésnél, úgy februárban is az újonc Szombathellyel kezdjük az újabb etapot. Bár újoncról beszélünk a Vas megyeiek személyében, azért szemmel láthatóan ők sem akarnak lemaradni a másik frissen feljutó együttestől, az Esztergom gárdájától, hiszen az előkelő ötödik helyen tanyáznak jelenleg a tabellán, tizennégy pontot gyűjtve eddig. Ezt pedig köszönhetik annak is, hogy valósággal villámrajtot vettek ősszel a bajnokságban, ugyanis az első három meccsüket csapatunk, a Kohász és a Kisvárda ellenében simán megnyerték. Bár ezt követően volt egy kis megtorpanásuk, azért a Vácot, az MTK-t és legutóbb, már ebben a naptári évben a Budaörsöt is két vállra tudták fektetni. Ez utóbbi volt a legutolsó hazai összecsapásuk, amit 29-28 arányban sikerült megnyerniük. Az viszont tény, hogy az igazi erejüket a szombathelyi katlan adja, hiszen vendégként mindössze csak Dunaújvárosból tudtak két pontot elhozni, azt is még a második fordulóban, azóta csak Fehérváron sikerült pontot rabolniuk. Az előző fordulóban viszont Mosonmagyaróváron szerepeltek és a tizenegy gólig jutó Pődör Rebeka révén – aki nem mellesleg 117 találatával az egész NB1 legeredményesebb játékosa – viszonylag tapadni tudtak a tartalékos hazaiakra, a végén azonban mégis kénytelenek voltak meghajolni a Móvár előtt, akik 33-30-ra diadalmaskodtak ellenük.

A két csapat újkori élvonalbeli története ezzel szemben mindössze egy békéscsabai találkozót számlál, amit együttesünk 2021 tavaszán meg is nyert 23-20 arányban. A felek szezonbeli első találkozója azonban már nem a liláknak kedvezett, mert azt Szombathelyen a hazaiak nyerték 39-36-ra.

A csapatok idénybeli második, azaz viharsarki találkozója tehát 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a Bóna Szabolcs, Földesi Csaba bírópáros ténykedése mellett kerül megrendezésre.

Dömény Dezső

Közlemény

2025. január hó 25. napján megrendezett TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE – MTK-Budapest bajnoki mérkőzésen, amelyen az állóhelyi szektor le volt zárva, a fegyelmi határozatban foglaltaknak és a sportszerű szurkolás elvárásainak megfelelően minden nézőtéri esemény összhangban volt a sporttörvény és a fegyelmi szabályzat rendelkezéseivel, a találkozó a legnagyobb rendben lezajlott, amelyet az ellenőri jelentés is megerősített.

TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE - MTK-Budapest

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE ezúton is köszöni a szurkolók sportszerű támogatását és a korrekt együttműködését!

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – MTK Budapest

EUbility Group-Békéscsabai NKSEspacerMTK Budapest

NB I női felnőtt 2024/2025. 13. forduló

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – MTK Budapest

28-29 (16-15)

Időpont: 2025. január 25. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 34.

Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert Ferenc

Versenybírók: Szegedi Zsolt Balázs, Szabó Imre Sándor

Békéscsaba: Ferreira Lopes Mariana (3), Aranyi Vivien (0), Szondi Zsófia (1), Schlegel Klara (3), Ferreira Jessica (0), Horváth Gréta (1), Darie Sarah-Aida (1), Csizmadia Fanni Klára (0), Sablic Sara (3), Kukely Klára (4), Szabó Dóra (0), Román Dorina (3), Varga Hanna Sára (0), Lanistanin Marija (7), Borbély Márta (2), Bencsik Bojána (0).
Vezetőedző: Rácz Sándor

MTK: Szőke Szonja (0), Dávid-Azari Fruzsina (3), Poczetnyik Luca Laura (2), Andróczki Flóra (5), Kekézovity Anna Grigorjevna (3), Ferenczy Fruzsina (2), Petra Marinovic (0), Fekete Bozsana (4), Tóth Anna Ágnes (0), Bujdosó-Gerháth Fanni (0), Bouti Fruzsina (0), Koczka Lili (0), Dakos Noémi (5), Lapos Laura (0), Tóth Melinda (5), Cjriste Dalma Eleonóra (0).
Vezetőedző: Woth Péter

sargalap Sárga lap: Lanistanin Marija (1), Bujdosó-Gerháth Fanni (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Sablic Sara (2. perc), Poczetnyik Luca Laura (2. perc), Dakos Noémi (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Lanistanin Marija (3/3), Dávid-Azari Fruzsina (1/2), Dakos Noémi (1/1).

line

A 47. másodpercben Szondi Zsófia szélső góljával máris előnybe került az Előre , amit újabb két találat követett. Az MTK rendkívül agresszíven védekezett, megzavarva ezzel a lilákat, míg a vendégcsapat néhány könnyű góllal szűk három perc alatt fordított az eredményen. Lopest jól hatástalanították a fővárosiak. Nem egészen negyedóra elteltével kettőre nőtt a különbség a vendégek javára. A csabaiak több labdát eladtak és körbelövöldözték az MTK kapuját. A rutinos balszélsővel, Fekete Bozsánával egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a lila-fehérek, aki a 16. percben már a negyedik góljánál tartott. A 19. percen Rácz Sándor, az Előre edzője időkéréssel próbálta felrázni most már folyamatosan egy-két gólos hátrányban lévő együttesét. A csabaiakban Marija Lanistanin tartotta a lelket, aki hetesből és akcióból is eredményesnek bizonyult. A hajrához közeledve végre megérkeztek a bravúrok is Jessica Ferreirától, ami persze a társaknak is önbizalmat adott, akik egy hármas rohammal ledolgozták a háromgólos mínuszt, Kekezovity Marinko a 24. percben időt is kért. Az utolsó másodpercekben lőtt Lopes üres kapus góljával hosszú idő után ismét csabai előnyt mutatott az eredményjelző, s innen is folytatódott a második félidő.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - MTK Budapest 28-29 (16-15)

Csabai szempontból jól, hiszen Román Dorina növelt csapata minimális előnyén. Ami viszont ezután történt, arra nehéz magyarázatot találni, az MTK 10 perc alatt produkált egy szinte példátlan 9–0-s szériát, tekintélyesre hizlalva az előnyét. Andróczki Flóra alaposan megszórta volt csapatát. A csabaiak ezután is zavartan játszottak, és ezúttal a 44. percben időt kérő Rácz Sándor sem tudta felrázni csapatát, amely a második félidőben 18 perc alatt csupán három gólra volt képes. Próbált szűkíteni a különbségen az Előre NKSE, meg is kezdett egy huszáros hajrát és mínusz kilencről mínusz egyre tornázta vissza magát, de arra, hogy legalább az egyik pontot megmentse, már nem maradt idő.

line

Jegyzőkönyv Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix