Tippmix

Archívum – 2023

Az esztendő utolsó találkozója következik

Interjú Kukely Klárával

Szombat délután Vácon játssza utolsó mérkőzését ebben a naptári évben lila-fehér együttesünk, mely egyben a világbajnoki szünetet követő első találkozó is lesz. Könnyű összecsapásra viszont nem számíthatnak lányaink, lévén ellenfelünk a Dunakanyarban nagyon ritkán talál legyőzőre. Csapatunk azonban elszántan készül a folytatásra és a váci megmérettetésre, melynek felkészülése közben együttesünk balszélsőjével Kukely Klárával beszélgettünk és elemeztük az esélyeket. Fiatal játékosunk számára különösen nehéz volt ez az esztendő, hiszen bő egy éve mellkaskimeneti szindrómát diagnosztizáltak nála, ami miatt vénás keringési nehézségei támadtak, mely trombózishoz vezetett az első bordája és a kulcscsontja között. A teljes gyógyulást egy műtét segítségével érték el játékosunknál, ahol is az érintett első borda egy részét eltávolították, amivel több helyett sikerült felszabadítani az ereknek és az idegeknek.

Kukely Klára

– Nagyon jó volt látni téged már ősszel a pályán, ezek szerint teljesen magad mögött hagytad ezt a rendkívül nehéz időszakot és a betegségedet?

– Igen, szerencsére teljesen egészségesnek mondhatom magam. De valóban nagyon nehéz év van mögöttem. Nagyjából pont tavaly decemberben kezdődtek a problémáim, és mire februárban sikerült diagnosztizálni a betegségem miatt kialakult trombózist, már nagyon sok gyötrelmes héten voltam túl. Viszont a májusi operáció hála Istennek tökéletesen sikerült, és számomra szinte hihetetlennek tűnt, hogy már az őszi szezon első találkozóján Győrben pályára léphettem, ami négy hónappal hamarabb volt mint amit eredetileg jósoltak az orvosok. Ráadásul az az egy borda amit eltávolítottak egyáltalán nem hátráltat a kézilabdában, bár az igaz, hogy a visszatérésemet egy roppant hosszú és nehéz gyógytornás és erőnléti időszak előzte meg. Ettől függetlenül még erőnlétileg vannak lemaradásaim, hiszen túl hosszú volt a kihagyásom, ami a lövéseimnél is még meglátszik, de azért hétről hétre érzem a javulást mindenben.

– Kihagyás a csapatnak is volt, ugyanis a világbajnokság miatt hat hét szünet volt a pontvadászatban, mivel telt ez az elmúlt időszak?

– Közvetlenül az utolsó MTK elleni mérkőzésünk után egy hét pihenőt kaptunk, majd a szusszanást követően egy kisebb téli alapozás következett, amiben az erőnléti munka játszotta a főszerepet. Valamint egy debreceni vendégeskedés mellett, Romániában is játszottunk három hasznos összecsapást, ahol egyrészről mindenki játéklehetőséget kapott, másrészről meg nagyon sok taktikai elemet tudtunk gyakorolni. És bár ez volt a lényeg, azért szerintem az mindenképpen biztató, hogy mindegyik találkozónk szoros volt, és ugye ezekből egyet, a CSM Slatina ellenit meg is tudtuk nyerni.

– Azóta viszont teljes kerettel már a bajnoki folytatásra készültök…

– Bizony, és leginkább az „őszi szezon” utolsó négy találkozója volt már fókuszban, meg persze a mostani váci összecsapás. De sok minden olyan dolgot ami az eddigi mérkőzéseinken hiányosság volt, most valóban volt időnk csiszolni, gondolok itt leginkább a megfelelő visszarendeződésre, a védekezésünk javítására, a taktikai elemek jobb megjátszására, és persze a helyzetkihasználásunk optimalizálására.

– Szombaton meg már egy kifejezetten nehéz ellenfél otthonában veselkedtek neki a következő etapnak, hogy látjátok az esélyeket?

– Valóban, az utóbbi időben nem túl sok sikerélmény jutott nekünk Vácon, és noha ellenfelünknek is voltak hullámvölgyei az ősz folyamán, azért most sem számítok könnyű összecsapásra. Bár az eddig is fiatal csapatnak számító váciak a nyáron tovább fiatalodtak, ez talán még gyorsabbá is tette az együttes játékát, főleg a szélsőik lerohanásai amik iszonyatosan veszélyesek. De azért középen is van bennük lövőpotenciál, itt egyértelműen Kuczora Csengét kell kiemelni, mert a csapatban leginkább Ő viszi a prímet, így az Ő kikapcsolása lehet az egyik kulcsa a mérkőzésnek.

– A másik kulcsa pedig a helyzetkihasználás?

Pontosan. Mindenképpen koncentráltan kell a támadásainkat vezetni és okosan befejezni azokat, főleg, hogy a másik oldalon olyan kapusokkal kell szembenéznünk, akik közül az egyik kiválóan ismer minket mint volt csapattársunk, a másik portás, meg Bukovszky Anna, remek formában volt az elmúlt időszakban, sőt még a válogatottban is szerephez jutott a vb-n. Mi szélsők ráadásul szinte még külön párharcot is vívunk velük, és külön videózással is készülünk ellenük. Szóval ezúttal is nehéz mérkőzésre számítok, de ha a védekezésünket végig kellően feszesen tudjuk tartani, és mesterünk kéréseit, valamint a taktikai utasításokat maximálisan teljesítjük, akkor azt gondolom lehet esélyünk. A teher mindenesetre most nem elsősorban a mi vállunkat nyomja, ezt szeretnénk kihasználni, és remélem sikerül is majd meglepetést okoznunk szombaton.

Dömény Dezső

Vácon zárja az évet az Előre

A világbajnoki szünetet követően, az esztendő utolsó előtti napján, immáron a tizedik fordulóval folytatódik a női kézilabda bajnokság, mely egyben évzáró forduló is lesz a csapatok számára.

Praktiker-Vác - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

Együttesünk a Tappe-Békéscsabai ENKSE így Vácon búcsúztatja a 2023-as esztendőt, melynek őszi etapja két győzelemmel és egy döntetlennel, összesen öt pontot hozott a konyhára a liláknak. Ebből kettő pontot még a harmadik fordulóban Székesfehérváron, egy négygólos sikerrel szereztek az Előrés lányok, amit a NEKA otthonában aratott 23-19-es győzelemmel meg is dupláztak. A szünet előtt az MTK elleni hazai 25-25-ös döntetlen pedig azt jelentette, hogy a bajnokság őszi etapját a tabella tizenkettedik helyén zárta együttesünk.

Az előző idénybeli szereplésükhöz képest aktuális ellenfelünk sem brillírozott a pontvadászat első részében, hiszen az eddig lejátszott tíz mérkőzésükből mindössze négyet nyertek csak a váciak. Ráadásul abból kettőt egyből az első két fordulóban, a Kozármisleny és a Kisvárda ellen, egyaránt 26-23 arányban. Majd ezt követte egy négymeccses nyeretlenségi széria, amit hazai pályán a Fehérvár elleni kétgólos győzelemmel törtek meg. Majd a Dunaújváros felett aratott 35-21-es sikerrel gyűjtötték be a nyolcadik pontjukat az idei kiírásban, ami így jelenleg a hatodik helyet jelenti a számukra. Ugyanakkor voltak azért meglepő vereségei is Herbert Gábor együttesének, mint például a Budaörsön elszenvedett négygólos vereség, vagy a Vasas otthonában kapott 26-23-as zakó. A legutolsó összecsapásuk, a Loki elleni viszont nem okozott igazán nagy meglepetést, mert bár a találkozón végig ott loholtak a debreceniek nyomában, a vendégek azért így is 30-27 arányban megnyerték azt a mérkőzést. Pedig a stabilitás hiányára nem panaszkodhatnak a váciak, hiszen túlságosan nagy mozgás nem volt a nyáron a klub háza táján, mindössze négy játékos távozott tőlük az idény végeztével, köztük jelenlegi kapusunk Pásztor Betti is. Pótlásukra szintén négy kézilabdázó érkezett, a jobbszélső Such Nelli Siófokról, a balátlövő Csíkos Luca a Nekától, a balszélső Csire Fanni Mosonmagyaróvárról, illetve a Győrből kölcsönben érkező kapus Győri Alexa. Gólfelelősük azonban nem meglepő módon a válogatott alapemberének is számító átlövő, Kuczora Csenge, aki 70 találatával az egész NB1 legeredményesebb játékosa is egyben.

Sajnos együttesünk számára nem sok babér termett az elmúlt években a váci csarnokban, ezt bizonyítja az is, hogy legutoljára közel 13 éve sikerült nyernie ott a liláknak. A két csapat legutóbbi februári váci összecsapásán is sima 35-22-es hazai győzelem született, ahogy előtte Békéscsabán sem tudták túlságosan megszorongatni ellenfelüket lila-fehér lányaink, így 28-20-ra ekkor is a váciak diadalmaskodtak.

Ezúttal pedig ismét a Dunakanyarban mérkőznek meg a felek, méghozzá szombaton 18 órától a Váci Városi Sportcsarnokban, melyen az Andorka Miklós, Hucker Róbert bírópáros fújja majd a sípot.

Dömény Dezső

Harmadik helyen zártuk a tornát

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE – HC Zalău

29-34 (15-15)

Időpont: 2023. december 9. (szombat) 09:00 óra (CET)

Helyszín: LPS Statina Sportcsarnok (Románia)

Békéscsaba: Pásztor B. – Horváth G., Gyimesi 3, Román 3, Mayer 1, Török 2, Szondi 4. Cs.: Szabó D., Madera-Domokos (kapusok), Aranyi 1, Jovicsevics 2, Kukely K. 1, Termány, Csáki 9, Sándor, Bencsik 3.
Vezetőedző: Rác Sándor.

A Zilah legjobb dobója: Prycop 10.

A mérleg: egy győzelem és két vereség, de túl az eredményeken az volt a legfontosabb, hogy minden játékos minél több játékpercet kapjon.

Az első mérkőzésen húsz percig játszottunk jól, de a Slatina, illetve a Zilah ellen tényleg pozitív a kép. Kellemes színfoltot jelentett a fiatal szélső, Csáki Lilla játéka, aki különösen a Zilah és a Slatina ellen kézilabdázott jól. Igyekeztem mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, így a fiatal Sándor Réka és Aranyi Vivien is pályára lépett. Fontos volt ez a torna, hiszen ilyen mérkőzéseken, ilyen erős ellenfelekkel szemben kap még inkább képet az edző arról, hogy a játékosok közül ki, mire képes – nyilatkozta Rác Sándor

A torna végeredménye: 1. HC Zalău, 2. CSU Știința București, 3. TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE, 4. CSM Slatina.

Egy győzelem egy vereség

A világbajnokság miatti bajnoki szünetet kihasználva a Békéscsabától 500 kilométerre elterülő hetvenezres romániai Olt megyei városba, Slatinába utazott felnőtt csapatunk, hogy háromnapos négycsapatos felkészülési tornán vegyen részt. Csütörtökön a román első ligás CSU Știința București csapatával mérte össze a tudását együttesünk. A lila-fehérek az első félidő után még négy góllal vezettek, ám a találkozót 30-27 arányban a bukarestiek nyerték.

Nemzetközi felkészülési torna

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE – CSU Știința București

30-27 (16-11)

Időpont: 2023. december 7. (csütörtök) 16:00 óra (CET)

Helyszín: LPS Statina Sportcsarnok (Románia)

Békéscsaba: Pásztor B. – Horváth G. 4, Gyimesi 3, Román 5, Mayer 1, Török 2, Szondi 5. Cs.: Szabó D., Madera-Domokos (kapusok), Aranyi, Jovicsevics 2, Kukely K. 2, Termány, Csáki 1, Sándor, Bencsik 2.
Vezetőedző: Rác Sándor.

A Bukarest legjobb dobója: Csavlovics 6.

line

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

CSM Slatina – TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE

34-37 (18-16)

Időpont: 2023. december 8. (péntek) 18:00 óra (CET)

Helyszín: LPS Statina Sportcsarnok (Románia)

Békéscsaba: Pásztor B. 1,– Horváth G.1, Gyimesi 7 ,Román 7 ,Mayer 4 ,Török ,Szondi 1, Cs.: Szabó D., Madera-Domokos (kapusok), Aranyi 4, Jovicsevics ,Kukely K. 1, Termány 3, Csáki 5, Sándor 1, Bencsik 4.
Vezetőedző: Rác Sándor.

Nemzetközi kézilabda torna Szlatinán

Időpont: 2023. december 7-9. (csütörtök-szombat)

Helyszín: LPS Statina Sportcsarnok (Románia)

Cím: Complex Comercial Profi, Str. Toamnei 10, Slatina 230003, Románia

line

Menetrend (magyar idő szerint – CET):

Dátum
Időpont
Hazai
-
Vendég
Eredmény
2023.12.07.16:00CSU Știința București-Tappe-Békéscsabai Előre NKSE30-27 (16-11)
2023.12.08.18:00CSM Slatina-Tappe-Békéscsabai Előre NKSE34-37 (18-16)
2023.12.09.09:00Tappe-Békéscsabai Előre NKSE-HC Zalău29-34 (15-15)

line

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.facebook.com/HCZalau

Szombaton az MTK gárdája vendégeskedik Békéscsabán

Interjú Horváth Grétával

Szombat délután egy alsóházi derbivel ér véget a bajnokság első szakasza, ami ezúttal is igen fontos összecsapás lesz lila-fehér együttesünk számára, lévén az ellenfél az az MTK lesz, akivel csapatunk pontszámban is azonosan áll. A cél így pedig nem is lehet más, mint a közvetlen rivális legyőzése mellett, az első hazai győzelem megszerzése, hiszen lila-fehér lányaink eddig csak idegenben tudtak pontokat gyűjteni. Ennek ellenére sok ideje nincs a felkészülésre a csapatoknak, ugyanis mind a két gárda szerdán még a Magyar Kupában volt érdekelt, és hangolt sikeresen a rangadóra, melynek felvezetéseként ezúttal a lilák jobbszélsőjével, Horváth Grétával beszélgettem.

Horváth Gréta

– Egy hullámvölgyet követően azt hiszem mondhatjuk, hogy az utóbbi hetekben ismét magatokra találtatok. Gondolom ebben azért nem kis szerepe volt a NEKA elleni győzelemnek is?

– Mindenképpen rengeteget jelentett az a győzelem, és bár minden mérkőzésre sikeréhesen futunk ki a pályára, azért tagadhatatlan, hogy azt a találkozót amolyan élet-halál meccsként is felfogva nagyon meg akartuk nyerni. Az a boglári siker pedig egyértelműen segített kijönnünk a gödörből. Meg persze az is, hogy több hét után végre ismét szinte teljes kerettel tudtunk készülni és pályára lépni.

– Mesteretek egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Mosonmagyaróvár ellen már ismét azt a játékot látta tőletek amit a szezon elején is produkáltatok…

– Én is úgy látom, hogy egyre jobban visszatalálunk arra az útra amivel a bajnoki idényt is elkezdtük, és ez a Móvár ellen támadásban és védekezésben is megmutatkozott. De valóban, a végeredménytől függetlenül, ami szerintem nem tükrözi hűen a találkozó valós képét, kétségkívül előremutató, hogy egy ennyire komoly tempót diktáló élcsapattal is fel tudtuk venni a versenyt, legalábbis az összecsapás nagy részében. Sőt, igazából még mi sem gondoltuk volna, hogy ennyire szorosan tudjuk majd tartani a mérkőzést, és mikor a második félidő közepén felnéztem az eredményjelzőre, és láttam, hogy mi vezetünk, szinte alig akartam elhinni. Az már más kérdés, hogy a nagy tempó és a rövidebb padunk azért visszaütött a végére.

– Szerdán viszont már a győzelem és a továbbjutás is összejött, igaz egy teljesen más jellegű összecsapáson. Kívülről azért úgy tűnt, hogy végig kézben tartjátok az orosházi kupameccset, belülről, hogy érezted?

– Összességében elég hullámzó mérkőzés volt, amit nem is kezdtünk valami jól, nem állt össze úgy a védekezésünk ahogy az igazán kellett volna. Ráadásul a Mosonmagyaróvári találkozóhoz képest sokat hibáztunk támadásban is, még az Orosháza fiatal játékosai meg rendkívül jól kihasználták ezeket a gyengeségeinket. Persze azért voltak periódusok amikor kifejezetten jó dolgokat csináltunk, és azért ennek köszönhetően valóban végig kézben volt a mérkőzés, na meg a továbbjutás, a végére pedig már egy viszonylag magabiztos különbség is kialakult. Innentől azonban már ezer szállal csak a szombati összecsapásra koncentrálunk.

– Ami talán még ennél is fontosabb találkozó lesz, egy közvetlen rivális ellen…

– Valóban, az MTK elleni csata ismét egy rendkívül lényeges lépcsőfok lesz a bajnoki menetelésünkben, és mint ilyet, mindenképpen meg is akarjuk nyerni. Persze szépen hangzik, hogy egy velünk pontszámban ugyan úgy álló ellenfelet kell legyűrnünk, de azért azt hiszem a fővárosiak személyében, annál biztosan sokkal jobb és erősebb csapatról beszélhetünk, mint amit jelenleg a tabella elmond róluk. Az átlagnál jóval komplexebb és mélyebb a keretük, pláne úgy, hogy két játékosuk, Anna Kekezovity és Koronczai Petra is visszatért a sérüléséből, ami igencsak növeli a lövőrepertoárukat. De rutinos játékosokból is szép számmal van a csapatukban, melyek közül többen is gyors lábú, jól cselező kézilabdázók. És ugyan nem annyira gyors játékot játszanak mint a Mosonmagyaróvár, azért a szélsőik nekik is villámléptűek, szóval a visszarendeződésre, amivel legutóbb is meggyűlt a bajunk, kiemelten figyelnünk kell.

– Azt hiszem olyan kezdéssel mint amit Balatonbogláron produkáltatok ezúttal is elégedettek lennétek?

– Maximálisan. De célunk is, hogy jól kezdjünk, és már a találkozó legelejétől keményen beleálljunk a meccsbe. Támadásban szervezett, tudatos játékot kell nyújtanunk, minél jobb helyzetkihasználással, hogy a gyors lerohanásokat ne tálcán kínáljuk ellenfelünknek. De ami szerintem ezúttal is eldöntheti a két pont sorsát az a védekezés lesz, ezért nagyon fontos, hogy megfelelő összhangban, határozottan védekezzünk, sok ütközéssel. És ha ehhez még egy jó kapusteljesítmény is párosul, akkor meglesz az első itthoni sikerünk, amit nagyon szeretnénk már megszerezni. Remélem szurkolóink most is nagy számban lesznek velünk, mert a balatonboglári győzelmünk alkalmával is rengeteget segített a jelenlétük, és elképesztő volt idegenben is ilyen szurkolás mellett játszani. Szóval bízom benne, hogy most is jó lesz a hangulat, és győzelemmel zárjuk majd az őszt.

Dömény Dezső

line

Hétvégén zárul a bajnokság első etapja

Szombaton az MTK együttesét fogadja csapatunk a Tappe-Békéscsabai ENKSE, amely egyben az ősz utolsó találkozója is lesz, hiszen ezt követően a női kézilabda-világbajnokság miatt hathetes szünet következik a pontvadászatban.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - MTK Budapest

De még előtte ezt a fontos leckét kell lányainknak megoldania, ami azontúl, hogy ez az első hazai sikert jelentené számukra, még a tabella utolsó előtti helyéről is sikerülne elmozdulnia csapatunknak, ami mindenképpen pozitív töltetet jelentene a szünetre. Ugyanis az eddig megszerzett mindkét győzelmet idegenben aratta a lila-fehér hölgykoszorú, legutóbbit a közvetlen rivális NEKA otthonában. Az előző fordulóban pedig Mosonmagyaróváron vitézkedtek Rác Sándor tanítványai, és ez szó szerint is értendő, mert ötven percig abszolút partnerei voltak a mosoni élcsapatnak, csak a végére nyílt szét egy picit jobban az olló, és lett kilencgólos hazai siker. Viszont szerdán már csapatunk örülhetett a lefújást követően, amikor is a Magyar kupában, Orosházán gyűrte le 35-29-re megyei riválisát. És bár hatalmas különbség egész végig nem alakult ki az együttesek között, azért az 5-6 gólos előnyt végig tartották a lilák, és mindenki pályára is tudott kerülni a kupameccsen.

Ámde szombati vendégeink is győzelemmel hangolódtak az ősz utolsó találkozójára, sőt, ők kettős sikerrel, hiszen először múlt hét pénteken rendkívül magabiztosan fektették két vállra hazai pályán 35-24-re a Kohász gárdáját, majd a kupában a SZISE vendégeként nyertek 46-29 arányban. Ebből is látszik, hogy remek egy hét van mögöttük, ettől függetlenül, kifejezetten visszafogottan kezdte Vágó Attila csapata a bajnokságot, mert az előző hétig, azaz az első hét fordulóban egyetlen győzelmet sem tudtak begyűjteni. Mindössze két döntetlent kapartak össze, az elsőt Fehérváron, ahol 29-29 lett a végeredmény, a másikat meg hazai környezetben a Vasas elleni 26-26-os döntetlennel. Ebből kifolyólag idegenben még nyeretlen az MTK, hiszen Kisvárdán három találattal, Győrben tizennégy góllal, legutóbb pedig Debrecenben 39-29 arányban kaptak ki. Ezzel csapatunkhoz hasonlóan négy ponttal állnak a bajnokságban, és csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg lányainkat, amivel tizenkettedikek a tabellán. Persze ehhez az is hozzájárulhat, hogy nyáron igen markáns játékosmozgás volt a fővárosi klubnál, ugyanis összesen hét játékos távozott a kék-fehér egyesülettől, közöttük jelenlegi irányítónk Román Dorina is. Helyükre pontosan ugyanennyi kézilabdázó érkezett, a kapus Szőke Szonja az Orosházából, a balszélső Fekete Bozsana Érdről, az irányító Farkas Johanna Dunaújvárosból, és a jobbszélső Andróczki Flóra, aki az előző idényben még nálunk pattogtatta a labdát. Illetve még kölcsönben érkezett hozzájuk három debreceni játékos, az irányító Szabó Nina, a beálló Török Lilly, és a balátlövő Poczetnyik Luca. És bár igencsak döcögött eddig az MTK szekere, az új igazolásokra, főleg Farkas Johannára semmiképpen nem lehet panaszuk, lévén már 53 gólt termelt a bajnoki mérkőzéseken, amivel az ötödik legjobb az egész pontvadászatban.                 

A két csapat rendre nagy csatákat vív pályaválasztástól függetlenül is egymással, amióta az MTK az élvonalban szerepel, így nem is meglepő, hogy a gárdák viharsarki összecsapásai is teljesen kiegyenlített győzelmi mérleget mutatnak, egy döntetlen mellett, hatszor csabai, és öt alkalommal vendég siker született. A képet némileg árnyalja, hogy lila-fehér sikernek legutóbb 2020 februárjában, egy 32-23-as végeredményű békéscsabai találkozón örülhettünk. A felek utoljára márciusban a fővárosban csaptak össze, és született 35-31 arányú MTK győzelem, mint ahogy tavaly októberben az együttesek békéscsabai mérkőzésén is a kék-fehérek örülhettek a 27-25-ös végeredménynek.

Van miért tehát visszavágni a vendégeknek, amire szombaton 18 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban lesz csapatunknak lehetősége, a rangadót a Horváth Péter, Marton Balázs bírópáros vezeti majd.

Dömény Dezső

A kupában is bemutatkozik csapatunk

A női kézilabda Magyar Kupában immáron a harmadik fordulót rendezik meg a héten és ez az a forduló, amikor már élvonalbeli klubok is csatlakoznak a sorozathoz.

Orosházi Kézilabda Akadémia - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

Így együttesünk a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE is megkezdi szereplését, méghozzá egy megyei rivális, az Orosháza otthonában. Aktuális ellenfelünk az idei szezonban is az NB1/B pontvadászatában vitézkedik, méghozzá kifejezetten sikeresen, hiszen tíz fordulót követően, jelenleg tizenöt ponttal a negyedik helyen állnak a tabellán. Eddig mindössze két találkozón szenvedtek vereséget, még az első játéknapon Szigetszentmiklóson kaptak ki hat találattal, illetve Hajdúnánáson 23-20 arányban, és még Komáromban hagytak egy pontot, a 27-27-es összecsapást követően. Ellenben hazai környezetben még veretlenek az orosháziak, ami azt jelenti, hogy mind az öt mérkőzésüket megnyerték, a legutóbbit vasárnap, a Ferencváros U19-es csapata ellen 29-23-ra. Sőt, irányítójuk Zavaczki Boglárka Anna révén egy komoly gólzsákjuk is van, ugyanis a fiatal játékos 83 találattal vezeti az NB1/B góllövőlistáját. A kupába már az előző fordulóban becsatlakozott az Orosháza, de komolyabb nehézséget nem okozott nekik az NB2-es Füzesabony legyőzése, hiszen 34-22 arányban nyerték azt az idegenbeli találkozót.

Együttesünk ezzel szemben eddig csak az élvonalbeli bajnokságban mérette meg magát, és nyolc fordulót követően, négy pontot tud felmutatni, az Alba Fehérvár és a NEKA legyőzésével. A balatonboglári 23-19-es idegenbeli sikert követően, pénteken a Mosonmagyaróvár vendégeként léptek pályára a lila-fehérek. Azt viszont egyáltalán nem mondhatjuk, hogy feltett kézzel futottak volna ki a parkettra Rác Sándor tanítványai, hiszen ötven percig teljes értékű ellenfelei tudtak lenni, a forduló előtt a Győrrel holtversenyben a tabellát is vezető móváriaknak. Mi több, az utolsó tíz percre fordulva még Horváth Gréta találatával csapatunk vezetett 29-28-ra. Ezután azonban sajnos jött a feketeleves, hiszen a mosoniak nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak, még a lilákat Szemerey Zsófi teljesen megbabonázta, amiből egy 10-0-s hazai roham kerekedett ki, amellyel 39-30 arányú Mosonmagyaróvár siker született.

Így vezetőedzőnknek sem volt könnyű dolga amikor értékelésre kértem, mert a találkozó nagy részében teljesen más arcát mutatta a csapat mint a végjátékban.

„A fordulópontot mindenképpen az jelentette, amikor Bencsik Bojána piros lap miatt kivált a játékunkból – kezdte elemzését a tréner. Az már nagyon soknak bizonyult, hiszen személyében az egyik középső védőnket, és így a hátsó stabilitásunkat vesztettük el. Aztán persze a végjátékban már jöttek olyan hibák támadásban, amiket kíméletlenül megbosszult ellenfelünk, és a végén valóban nagyobb lett a különbség annál, mint ami addig a találkozóban benne volt. Viszont összességében azért nagyon meg vagyok elégedve a lányokkal, ugyanis ötven percig kiváló teljesítményt produkáltak. Főleg az első félidőben rendkívül jól működött a támadójátékunk, de ha fel tudtunk állni védekezni, akkor azzal sem volt probléma. Amiben a találkozó ezen szakaszában dominálni tudott a Móvár, az csak a gyors lerohanások voltak, ezzel sajnos végig meggyűlt a bajunk, és tulajdonképpen a végjátékban is ez okozta a vesztünk. Ebben még van bőven fejlődési lehetőségünk, úgyhogy javulnunk is kell benne. De szemmel láthatóan rendkívül jót tett a csapatnak az elmúlt két hét, amikor is rendezni tudtuk a sorokat, és valamennyire még az alapokhoz is visszanyúltunk. Pont ezért is érzem úgy, hogy Mosonmagyaróváron visszataláltunk arra a játékra amivel a szezont kezdtük, és amit szeretnék is látni a pályán az együttestől”.

Sok idő azonban nincs emésztgetni a Mosonmagyaróváron történteket, hiszen a hathetes válogatott szünet előtti hét igencsak mozgalmas lesz a lilák számára, mert először szerdán a Magyar Kupában kell helytállni, majd szombaton az MTK csapatát fogadják a Viharsarokban. Ahogy a mester is elmondta, nyilván két teljesen más sorozatról és összecsapásról beszélhetünk, ami viszont közös pont a mérkőzésekben, hogy mind a kettőt nagyon fontos lenne győzelemmel abszolválni.

„A kupa mindig más kávéház, hiszen ott egy mérkőzésen dőlnek el a dolgok, szóval a legfontosabb szerdán az eredmény lesz, azaz a továbbjutás. Annak mindenképpen örülök, hogy megyei csapatot kaptunk ellenfélnek, mert egy hosszú utazás után vagyunk, és a szombati bajnoki mérkőzésünk előtt nem hiányzott volna még egy hosszabb kiruccanás. Ráadásul az Orosházát nagyon jól ismerjük, pont nemrég játszottunk velük két felkészülési találkozót is, tehát olyan problémánk nem lesz, hogy egy teljesen ismeretlen együttessel találjuk szembe magunkat. Ettől függetlenül nagyon komolyan kell vennünk az összecsapást, és még véletlenül sem szabad a két gárda osztálykülönbsége miatt lebecsülnünk ellenfelünket. Pláne, hogy hazai pályán egészen biztos vagyok benne, hogy maximális lelkesedéssel, mindent elkövetnek majd a továbbjutás kiharcolásáért. Nekünk viszont az a célunk, hogy a csapatok közötti különbséget kihozzuk, és minél hamarabb a magunk javára fordítsuk a találkozót. Ez pedig a hétvégi mérkőzésünk előtt különösen fontos lenne, hiszen az MTK legyőzése roppan lényeges a bajnoki szereplésünk szempontjából. De egyelőre a kupameccs van most fókuszban, de nagyon szeretném, ha majd a szünetre továbbjutással és hat bajnoki ponttal mehetnénk el.” – zárta mondandóját a lilák mestere.

Először tehát a kupában kell hozni a továbbjutást, ami az osztálykülönbség miatt ezúttal csak győzelemmel érhető el. És mivel a felek rendre más ligában harcoltak az elmúlt időszakban, különösen nagy múltja nincs a csapatok egymás elleni tétmérkőzéseinek. Legutóbb a 2021/22-es idényben csaptak össze a gárdák, amikor együttesünk is a másodosztályban szerepelt. Akkor Orosházán alaposan megizzasztották lányainkat a hazaiak, mert egy végig kiélezett találkozón, mindössze három találattal, 34-31-re sikerült csak nyernie lila-fehér csapatunknak. Az azt megelőző békéscsabai összecsapás viszont simább volt ennél, akkor 29-23 arányú Előre siker született. A lilák számára az idei Magyar Kupa kiírás szerdán 18 órától az Orosházi Eötvös-csarnokban indul, a mérkőzés két játékvezetője, Paska Dániel és Vastag Sámuel lesz.

A harmadik forduló további párosításai: Vasas-Kisvárda, DKKA-Komárom, Esztergom-Budaörs, SZISE-MTK, Pécs-Érd, Kozármisleny-NEKA és Borsod Sport Klub Miskolc-Tempo.

Dömény Dezső

line

Pénteken Mosonmagyaróváron szerepelnek lányaink

Hosszú és nehéz túrára készülnek lila-fehér kézilabdás lányaink, ugyanis a következő megálló számukra a bajnoki menetelésben Mosonmagyaróvár lesz.

Motherson Mosonmagyaróvári KC - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

Akik nem csupán távolságban vannak igen messze tőlünk, de eredmények tekintetében is, hiszen Gyurka János együttese tizenhat pontot begyűjtve valósággal szárnyal az idei pontvadászatban, amit a tabella is jól mutat, melyet jelenleg a Győrrel karöltve vezetnek. Az eddig lejátszott kilenc találkozójukon mindössze csak egy alkalommal voltak kénytelenek vesztesen elhagyni a küzdőteret, és az is a Ferencváros otthonául szolgáló népligeti pálya volt, ahol 30-27-re kaptak ki. Ennek megfelelően hazai környezetben még veretlenek a kisalföldiek, ami annak tükrében, hogy már fogadták otthon a Győrt és a Debrecent is, igencsak megsüvegelendő. A címvédőt egyébként három találattal, a Lokit pedig simán 30-23 arányban fektették két vállra, még a Fehérvárt tizenkettő, a Vácot meg öt góllal győzték le otthon. De idegenben sem fogják vissza magukat a móváriak, amit a legutóbbi két fordulóban a Kozármisleny és a Dunaújváros bánt, mert előbbit tizenöt góllal, még utóbbit – 40 találatig jutva – tizenhat góllal intéztek el. Így nem is csoda, hogy már négy játékosuk is van, aki 35 gól fölött termelt a bajnokságban, amivel a góllövőlista legjobbjai közé messze a legtöbb kézilabdázót delegálják, a 42 gólos Tóth Eszterrel az élen. Sikerességük egyik kulcsa lehet az is, hogy ezúttal komoly mozgás nem volt az előző szezonbeli negyedik helyezést megszerző mosoniak háza táján, a mindössze négy távozó helyére öt új kézilabdázó érkezett a nyáron. A balátlövő Varga Emília és a kapus Horváth Szofi a Nekából, a jobbszélső Udvardi Laura Kisvárdáról, a balszélső Schatzl Natalie a Vácból, illetve egy másik portás, Hadfi Gréta az Érd együtteséből tette át székhelyét erre az idényre.

Ami csapatunkat illeti, ők is pozitív élményekkel térhettek a kéthetes pihenőre, ugyanis legutóbb egy roppant fontos rangadót tudtak megnyerni Balatonbogláron. És bár rendkívül harcos és brusztolós mérkőzést hozott az alsóházi derbi, azért az első félidő közepén egy kétperces szakasz kivételével végig együttesünk vezetett, akik a kétgólos félidei előnyüket, a meccs második felében remekül menedzselve, végül 23-19 arányú győzelemre váltották. Így a Székesfehérvári győztes pontokat megduplázták lányaink, amivel ugyan a tabella tizenegyedik helyéről nem léptünk előre, de a négy pontunknak köszönhetően beértük a legyőzött NEKA gárdáját.

Mosonmagyaróváron viszont tényleg nem lesz könnyű dolga Rác Sándor tanítványainak, amit nem csak ellenfelünk kiváló formája, de a statisztika is előrevetít. Ugyanis a csapatok eddigi 16 randevújából tízszer is óvári győzelem született, egy alkalommal pontosztozkodással zárult az összecsapás, és mindössze öt alkalommal sikerült lila-fehér együttesünknek diadalmaskodnia. Igaz, ebből a legutolsó siker kifejezetten friss, hiszen tavaly decemberben, Békéscsabán sikerült 29-24 arányban legyőzni az MKC-t. Viszont lányaink legutóbbi Mosonmagyaróvári kiruccanása már 34-22-es hazai sikert hozott.

A folytatás tehát pénteken a 8. fordulóban következik, a Mosonmagyaróvári UFM Arénában, ahol 18 órától indul útjára a labda, a Fekete Tamás, Hajdu Tamás bírópáros sípszavára.

Dömény Dezső

Alsóházi rangadóra készülnek lányaink

Interjú Gyimesi Kittivel

Szombat délután a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatának otthonában lép pályára lila-fehér együttesünk, így azt hiszem külön nem is kell ecsetelni mennyire fontos összecsapás előtt állnak lányaink. Pláne, hogy az elmúlt három fordulóban nem úgy alakultak az eredmények a lilák háza táján ahogy azt szerettük volna, de talán pont ezért is játékosaink még nagyobb erőbedobással készülnek a hétvégi derbire. Melyen a védekezés ismét kulcsfontosságú lehet, aminek legfőbb tartóoszlopa védőspecialistánk, Gyimesi Kitti, akire ráadásul közvetlen védőtársa, Giricz Laura kiválása miatt még nagyobb teher hárult az utóbbi időben. Többek között erről, na meg persze a szombati rangadóról beszélgettem átlövőnkkel a találkozó felvezetéseként.

Gyimesi Kitti

– Sajnos az előző fordulóban is pont nélkül maradtatok, pedig nagyon sokáig tapadt a gárda a Kohászra, de a vége mégis háromgólos vereség lett.

– Igen, mert bár ott voltunk szinte végig a nyomukban, amikor megfordíthattuk volna a meccs menetét, mindig jött egy hiba amitől újra megtorpantunk. Jóllehet becsülettel felkészültünk belőlük, jól is ment a csapatnak egész héten az edzéseken, de valamiért ez a találkozón nem tudott kijönni. Én végig azt éreztem, hogy nem a mi játékunkat játsszuk, nem azt amit tudunk és amit gyakoroltunk. És ugye még ennek tetejében ott volt a dekoncentráltság is, ami végleg megpecsételte a sorsunkat, hiszen négy kihagyott hetessel és elől-hátul ennyi hibával nagyon nehéz mérkőzést nyerni, pláne a mostani kiegyenlített mezőnyben.

– Gondolom akkor alaposan ki is elemeztétek a pénteki összecsapást?

– Már aznap este összeültünk és átbeszéltük a történteket. Nyilvánvaló, hogy gödörbe kerültünk, de az nagyon nem mindegy, hogy mikor és hogyan tudunk kikecmeregni belőle. Tavaly ősszel is voltunk hasonló helyzetben, sőt az MTK meccs után még talán rosszabba is, de ahogy akkor fel tudtunk állni a mélyütésből, úgy most is meg kell találni a megoldásokat, és a kiutat ebből a rossz szériából. Mert alapjában véve tudjuk, hogy ennél sokkal többre is képesek vagyunk, hiszen ezt már a bajnokság elején is bizonyítottuk, szóval meg kell mutatnunk, hogy jobbak vagyunk annál mint amit a Vasas, vagy most legutóbb a Dunaújváros ellen mutattunk.

– Ezenkívül tagadhatatlan, hogy a védekezést komolyan befolyásolja Laura sérülése is, gondolom ez rád –  mint fix hármas védő – is plusz terheket ró?

– Közvetlenül a kiesése után ez mindenképpen így volt, ugyanis akkor még azt is kerestük ki helyettesítheti őt a legjobban. Ugyanis tény, hogy Laurával tökéletesen össze vagyunk már szokva a védekezés közepén, és az, hogy maximálisan érezzük egymás minden rezdülését a pályán, egyértelműen megkönnyíti a játékot. Szóval a hiánya kétségtelenül szerepet játszik abban, hogy az elmúlt mérkőzéseken nem tudott igazán összeállni a védekezésünk, de azért legyünk őszinték, a Kohász ellen a nem megfelelő koncentráltságnak is szerepe volt ebben, hiszen az nem csak elől, de hátul is érezhető volt.

– Viszont abban szerintem egyetérthetünk, hogy az őszi szezon legfontosabb mérkőzése következik számotokra Balatonbogláron…

– Pontosan így van! Ez most tényleg az az összecsapás amit egyszerűen meg kell nyernünk. Ettől függetlenül lesz azért egy ellenfél is a pályán, akik bár jócskán kicserélődtek az előző szezonokhoz képest, azért a csapat játékfelfogása semmiben sem tér el a tavalyitól. Ugyanúgy fiatalok, szintén rendkívül gyors játékot játszanak, egy az egyben nagyon kellemetlenek, mert kiválóan cseleznek és alighanem önbizalom terén is igencsak jól állnak, főleg hazai pályán. Nekünk meg eddig kicsit mumusunk volt az a balatonboglári csarnok, de épp itt az ideje, hogy ezt a rossz sorozatot is megállítsuk szombaton.

– Miben kell javulnotok az elmúlt találkozókhoz képest, hogy valóban meglegyen az a hőn áhított győzelem?

– Leginkább most fejben kell igazán erősnek lenni. Magunk mögött hagyni az elmúlt mérkőzések kudarcát, és mindent megtennünk, hogy visszataláljunk a Székesfehérváron és az azelőtti meccseken mutatott játékunkhoz. Természetesen sokkal koncentráltabban is kell kézilabdáznunk, elől javítani a helyzetkihasználáson, hátul pedig sokkal masszívabb falat kell képezni és jobban besegíteni egymásnak védekezésben. Meg persze kapusteljesítményben is javulnunk kell, szóval szinte a játék minden elemében többet kell nyújtanunk a győzelem érdekében. Mert most ez a legfontosabb, hogy mentálisan visszaerősödjünk, és elhiggyük magunkról, hogy meg tudjuk oldani ezt a fontos feladatot és haza tudjuk hozni a pontokat.

Dömény Dezső