NB I/B Női 2026/2027. 8. forduló
Békéscsabai Előre NKSE – TFSE
39-32 (21-14)
Időpont: 2026. november 7. (szombat) 18:00 óra
Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 34.
Játékvezetők: Koronczai Loretta, Ónodi Erika
Versenybírók: Herceg József, Járdi Ádám
Játékvezető ellenőr – szövetségi ellenőr: Bacs József
A mezőnynél egy héttel hamarabb játszottuk le a 7. fordulóra kijelölt összecsapást, amelyen sikerült javítani az érdi vereséget követően. Magabiztos játékkal, fölényesen, 39–18-ra nyertünk a SZISE ellen, ezzel már a hatodik sikerünket arattuk. Borbély Márta idei legeredményesebb mérkőzését produkálta, hiszen tizenkét gólt szerzett.
– Nem volt egyszerű az idénykezdet, már a második mérkőzésen összeszedtem egy sérülést, majd még egyet, volt olyan mérkőzés, amelyet ki is kellett hagynom. Egy kicsit „túlélő üzemmódban” működtem az elmúlt hetekben, de az előző összecsapás már egész jól sikerült, közelítettem a tavalyi formámhoz, remélem innen csak jobb lesz ez a szezon számomra – fogalmazott az irányító.
A csapatnak az előrehozott összecsapás után ugyan a megfelelő regeneráció mellett több ideje volt készülni az év végi hajrára, azonban Lapos Laura súlyos sérülése rányomta a bélyegét az elmúlt napokra.
– Egy kicsit megfogta a társaságot ez az eset, mindenki átérezte ezt a fájdalmat. Rögtön meg is látogattuk a kórházban, megvártuk, hogy felébredjen az altatásból, próbáljuk mindenben támogatni őt a következő hetekben-hónapokban. Nemcsak egy csapattárs esett ki most az együttesből, mivel Laura barátként is közel áll hozzám. Ez a sérülés a védekezésünk szempontjából is nagy érvágás, hiszen az egyik hármas védőnket veszítettük el. Mindenkinek kettőzött erővel kell dolgoznia a jövőben, hogy pótoljuk őt – idézte fel a történteket.
A szombati ellenfél ezúttal egy másik újonc, a TFSE lesz, ismét hazai környezetben.
– Minden héten ugyanolyan mentalitással, lelkesedéssel készülünk, most sincs ez másképp. A fővárosiak arattak már bravúros győzelmet, de talán szenvedtek olyan vereséget is, amelyre nem feltétlenül számítottak. Nagyon oda kell rájuk figyelni, hiszen a rutinos, NB I-es tapasztalattal rendelkező játékosaik mellett fiatal, hajtós kézilabdázókkal is rendelkeznek. Az biztos, hogy a győzelemhez támadásban és védekezésben is fegyelmezetten kell majd játszanunk – tekintett előre.
A fővárosiak tavasszal az NB II A-csoportjának megnyerésével jutottak fel a másodosztályba, tizenkilenc győzelem mellett mindössze egy döntetlen rontotta el a tökéletes mérleget, a klub így 30 év után szerepelhet újra az NB I/B-ben. Herbert Krisztián vezetőedző csapata az új kihívásnak megfelelve erősített és bővített kerettel vágott neki az idénynek, tízen csatlakoztak a gárdához, Szalai Petra éppen Békéscsabáról igazolt a kék-fehérekhez. A rajt nem is sikerült rosszul, az együttes jelenleg 50 százalékos mérleggel – többek között a tavaly még NB I-es Kozármislenyt is felülmúlva – négy győzelemmel és négy vereséggel a 8. helyen áll.
Az összecsapás szombaton 18:00 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, a két játékvezető Koronczai Loretta és Ónodi Erika lesz.
Kovács Dávid
Súlyos sérülést szenvedett csapatunk meghatározó játékosa, Lapos Laura, akinek az egyik hétközi edzésen, egy rossz talajra érkezést követően elszakadt az Achilles-ina.
Orvosi stábunk gyors intézkedésének köszönhetően Laurán már elvégezték a szükséges műtéti beavatkozást, amely sikeresen lezajlott. A sérülés miatt azonban hosszabb kihagyás vár rá, így csapatunknak egy ideig nélkülöznie kell a játékát.
Klubunk mindenben mellette áll, és támogatjuk őt. Gyors gyógyulást és felépülést kívánunk Laurának, várjuk vissza!
Mély megrendüléssel és fájó szívvel búcsúzunk a békéscsabai női kézilabdázás meghatározó alakjától, egykori játékosunktól, csapatkapitányunktól és edzőnktől, Tobak Lászlóné Pasek Magdolnától.
1973-ban érkezett Békéscsabára, és több mint egy évtizeden át, 1985-ig viselte a Békéscsabai Előre Spartacus lila-fehér mezét. Irányítóként, majd csapatkapitányként részese volt klubunk történelmi sikereinek, köztük az 1982-es NB I-es ezüstéremnek és az IHF Kupában elért elődöntős szereplésnek.
Játékos-pályafutása mellett már fiatalon bekapcsolódott az edzői munkába, és évtizedeken keresztül generációk számára adta tovább a kézilabda szeretetét és tudását. Kezei közül későbbi válogatott játékosok kerültek ki, utánpótláscsapataival országos bajnoki címeket és dobogós helyezéseket ért el. A felnőtt együttes vezetőedzőjeként is szolgálta klubunkat.
Több volt, mint egy sikeres játékos és edző: a békéscsabai kézilabdázás történetének és közösségének megkerülhetetlen alakja.
Munkássága, elhivatottsága és a lila-fehér színek iránti hűsége örökre része marad klubunk örökségének.
A Békéscsabai Előre NKSE közössége őszinte részvéttel osztozik családja, szerettei, egykori játékostársai és tanítványai gyászában.
Köszönünk mindent! Emlékét szeretettel és tisztelettel megőrizzük.
Nyugodjék békében!
NB I/B Női 2026/2027. 7. forduló
Békéscsabai Előre NKSE – Szent István SE
39-18 (21-6)
Időpont: 2026. október 22. (csütörtök) 18:00 óra
Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 34.
Játékvezetők: Ignéczi Ivett, Pánczél-Héjjas Tímea
Versenybírók: Szegedi Zsolt Balázs, Szabó Imre Sándor
Békéscsaba: Németh Kata Luca (1), Kiss Mirtill Terézia (2), Giricz Lilla Kitti (2), Rnic Marija (2), Lapos Laura (0), Pop Nadia (1), Bencsik-Giricz Laura Gerda (2), Baráth Berta (3), Kraszkó Noémi Maja (3), Ilic Jovana (3), Lakatos Petra (0), Tóth Melinda (2), Balog Judit (0), Varga Hanna Sára (6), Borbély Márta (12).
Vezetőedző: Marosán György
SZISE: Forgács Zsanett (2), Kenéz Kata (2), Molnár Dóra (2), Krasznay Dalma (0), Grebenár Réka (0), Horváth Henriett (2), Bomba Zsófi (2), Borhy Sára (3), Fábián Laura (1), Nánási Nikolett (0), Hajdu Sára Róza (0), Móré Zita (1), Varga Léna (3), Graffy Tamara Míra (0), Czipa Kitti (0), Antal Szonja (0).
Vezetőedző: Pena Abaurrea Nerea
Kiállítások: Kiss Mirtill Terézia (2. perc), Ilic Jovana (2. perc), Tóth Melinda (2. perc), Marosán György (2. perc), Horváth Henriett (2. perc), Borhy Sára (2. perc), Fábián Laura (4. perc), Nánási Nikolett (2. perc), Hajdu Sára Róza (2. perc), Móré Zita (2. perc).
Hétméteresek: Pop Nadia (0/1), Kraszkó Noémi Maja (1/1), Tóth Melinda (0/1), Borbély Márta (1/1), Horváth Henriett (1/2), Nánási Nikolett (0/1), Varga Léna (0/1).
Listavezetőként a vasárnapi, érdi vereség után javításra készültünk, míg az fővárosiak a tabella 14. helyéről várták a 7. forduló előrehozott összecsapását. A csapatból Tóth-Kovács Jázmin hiányzott, aki meghívót kapott az ifjűsági válogatottba.
Jól kezdtünk, ugyan az első percekben kimaradt egy hetes és egy ziccer is, de hat perc után már három góllal vezettünk, így az FTC korábbi kiváló játékosa, ma már a SZISE edzőjeként dolgozó Nerea Pena kért időt (3–0). A vendégek ugyan ezt követően megtörték a jeget, de minden lövőhelyzetért meg kellett küzdeniük, keményen védekeztünk, a hibákat kihasználva pedig gyors találatokat is szerezve az első negyedóra után már nyolccal mentünk (11–3). Marosán György szinte sort cserélt, viszont így is növeltük a különbséget, Varga Hanna harmadik találata után alakult ki először a tízgólos távolság (14–4). Nem volt egy súlycsoportban a két csapat, az utolsó pillanatokban egy hét a hat elleni akció végén Borbély szélről szerezte a félidő utolsó gólját (21–6).
A térfélcsere után is irányítónk talált be kétszer, ekkor már tíz találat fölött járt. Egy kicsit talán könnyelművé váltunk a következő pillanatokban, a SZISE először rakott össze egy jobb sorozatot, sorozatban négyszer zörgette meg a hálót (23–10). A koncentráció megőrzése érdekében a félidő közepén Marosán György időt kért, miközben kissé váratlanul egy kétperces kiállítást is összeszedett reklamálás miatt. Helyenként a látványra is törekedtünk, Varga Hanna a szélről, Németh Kata pedig egész pályáról talált be (32–13). Sőt, a hajrában a húsz gól fölé nőtt az előny és a szünetben október legjobb csabai utánpótlás játékosának díját megkapó Pop Nadia is lehetőséget kapott, aki megszerezte első NB I/B-s gólját. A végeredményt Borhy Sára állította be pár másodperccel a vége előtt, Kiss Mirtillnek már „csak” egy félpályás kapufára volt ideje.
– Múlt héten tudtam meg, hogy ma bekerülhetek a meccskeretbe, akkor elkezdtem a felnőtt csapattal is edzeni. Nagyon jól érzem magam, igyekeztem mindent beleadni. A kispadon ülve izgultam, de amikor pályára léptem, akkor ez már elmúlt, örülök, hogy a gólszerzés is összejött – értékelt a debütáló Pop Nadia.
Végül 39–18-ra nyertünk, Borbély Márta tizenkét, Varga Hanna hat gólt szerzett, a második félidőben érkező Németh Kata pedig tizenegy védést mutatott be. A vendégeknél Borhy Sára és Varga Léna három-három alkalommal talált be, a kapusok közül pedig a harmadikként pályára lépő Czipa Kitti volt a leghatékonyabb nyolc hárítással. Sikerünkkel az már biztos, hogy az élről várjuk a november 7-i folytatást, amikor a TFSE érkezik a városi sportcsarnokba.
Nerea Pena: – A lányoknak és nekem is tanulnom kell az ilyen helyzeteket, amikor nem megfelelően megyünk bele a mérkőzésbe. Fiatalok vagyunk, de nem lehet így kezdeni és ilyen könnyen elengedni az ellenfelet. Nehéz kezelni az ilyen szituációt, de mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen erős ellenfelekkel találkozhatunk. Az ellenfél teljesen megérdemelten nyert ilyen arányban is, gratulálok a győzelemhez!
Marosán György: – Ugyan voltak hibák, azok mindig lesznek, de ezzel a huszonegy gólos sikerrel elégedettek lehetünk. Volt mit helyrehoznunk, azért ez még nem sikerült teljesen, de megmutattuk a karakterünket, hogy fel tudunk állni a vasárnapi mélységből. Örülök, hogy mentünk, dolgoztunk, azt csináltuk, amit kellett. A hajrában volt olyan időszak, amikor hat csabai nevelésű játékossal álltunk fel, Pop Nadia már időszakosan edz velünk, most ő is lehetőséget kapott, rálépett arra az útra, amelyen végig kell mennie. További sok sikert kívánok a SZISE-nek és Nerea Penának is!
Öt siker után vasárnap elveszítettük idei veretlenségünket, miután az Érd otthonában 27–24-re kikaptunk. A vereséggel nem csúsztunk le a tabella éléről, azonban ez a mérkőzés Marosán György vezetőedzőnk hangsúlyozta, hogy ez egy megfelelő figyelmeztető jel lehet a folytatásra nézve, mely szerint nincs leterítve a vörös szőnyeg a feljutás felé vezető úton. Bencsik-Giricz Laura szerint is tanulságos lehet a Pest megyei csapattal vívott összecsapás.
– Nem számítottunk erre a vereségre, győzelmi célokkal utaztunk Érdre is, azonban nem jól kezdtünk, tompák voltunk. Nem jöttek be a figuráink, nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, a védekezésünk talán még az első félidőben jobban működött. Ugyan egy jó sorozattal egyenlítettünk, de nem tudtunk fordítani, ebből a vereségből pedig mindenképp tanulnunk kell – foglalta össze a beálló.
Ezúttal rövidebb hét áll rendelkezésre a felkészülésre, hiszen a megszokottól eltérően csütörtökön lépünk pályára.
– Elég kevés időnk van most a felkészülésre, főleg úgy, hogy vasárnap játszottunk. Próbáltunk regenerálódni, miközben fontos volt, hogy megmaradjon a megszokott edzésmunka és megkapjuk a szükséges terhelést. Inkább fejben kellett feldolgozni a történteket, ez volt a nehezebb, mindenkinek magában kellett rendeznie a gondolatait. Fontos volt, hogy ebben a helyzetben ne lehúzzuk, hanem inkább segítsük egymást – emelte ki.
A következő ellenfél az a SZISE lesz, amely jelenleg a tabella 14. helyét foglalja el.
– Szerintem nem kell ilyenkor túl nagy dolgokat csinálni, a saját játékunkra, teljesítményünkre kell fókuszálni. Arra koncentráltunk, hogy kijavítsuk a hibákat védekezésben és támadásban, fontos volt, hogy mentálisan és lelkileg is rendbe jöjjünk, úgy érzem, hogy ez szerdára megtörtént. A hangulat jó, úgyhogy ennek szellemében ismét nyerni szeretnénk – fogalmazott a gyermekvállalás után nyáron visszatérő játékosunk.
A SZISE az előző szezonban az NB II C-csoportjában a Moháccsal vívott nagy csatát és végül egy év után kiharcolta a visszatérést a másodosztályba. Az együttest az új idényben is a ferencvárosiak korábbi legendás spanyol játékosa, Nerea Pena irányítja. A keretben jelentős átalakulás történt, többek között a csapat legrutinosabb tagja, Temes Bernadett is távozott, aki Celldömölkre igazolt, azonban az alapvető elv nem változott, a klub fiatal, idén főként 2007-es és 2008-as játékosokra támaszkodva szeretne megragadni az NB I/B-ben. A gárda eddig három pontot gyűjtött, az ENUSE legyőzésével, valamint az Érd elleni döntetlennel, emellett négy vereség szerepel a mérlegben. A két együttes legutóbb a 2021/22-es kiírásban találkozott egymással bajnoki összecsapáson, akkor mindkét alkalommal magabiztosan diadalmaskodtunk.
A csapatok idei első összecsapása csütörtökön 18:00 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, a két játékvezető Ignéczi Ivett és Pánczél-Héjjas Tímea lesz.
Kovács Dávid
NB I/B Női 2026/2027. 6. forduló
Érd – Békéscsabai Előre NKSE
27-24 (10-9)
Időpont: 2026. október 18. (vasárnap) 16:00 óra
Helyszín: Érd Aréna
Cím: 2030 Érd, Velencei út 39-41.
Játékvezetők: dr. Harsányi Milán, Magyar Péter
Versenybírók: Éliás Gábor, Pék György
Érd: Vajer Blanka (2), Bordás Bianka Korina (0),Tóth Gréta (2), Vlasics Helga Viktória (0), Pintér Polina (0), Varga Nóra Szilvia (2), Schiszler Emília (0), Péter Petra (9), Szunyok Réka (4), Kasper Vivien (0), Braun Laura Csenge (3), Pap Rebeka (2), Mikó Luca (0), Gengekiczky Lili (3).
Vezetőedző: Oláh Márk
Békéscsaba: Németh Kata Luca (0), Tóth-Kovács Jázmin (0), Kiss Mirtill Terézia (0), Giricz Lilla Kitti (3), Rnic Marija (0), Lapos Laura (0), Bencsik-Giricz Laura Gerda (0), Baráth Berta (1), Kraszkó Noémi Maja (0), Ilic Jovana (3), Lakatos Petra (3), Tóth Melinda (5), Balog Judit (0), Varga Hanna Sára (6), Borbély Márta (3).
Vezetőedző: Marosán György
Kiállítások: Tóth Gréta (4. perc), Szunyok Réka (2. perc), Braun Laura Csenge (2. perc), Giricz Lilla Kitti (2. perc), Rnic Marija (2. perc), Lapos Laura (2. perc), Lakatos Petra (2. perc), Varga Hanna Sára (2. perc).
Hétméteresek: Braun Laura Csenge (3/3), Gengekiczky Lili (1/1), Tóth Melinda (3/3), Borbély Márta (0/1).
Egyetlen százszázalékos csapatként vártuk az összecsapást, ráadásul ismét teljes kerettel, hiszen Kiss Mirtill is ott volt a névsorban. A Pest megyeiek három ponttal álltak a táblázaton, azonban tavaly mindkét mérkőzésen megszenvedtünk a két pontért, különösen az Érd Arénában, így most sem számíthattunk könnyű találkozóra.
Az első percekben jól indítottunk, két góllal vezettünk, azonban Borbély kihagyta az első hetesünket, így nem tudtuk növelni a távolságot. Sőt, több mint tíz percig nem találtunk a kapuba, technikai hibák és eredménytelen lövések váltották egymást, így amikor Jovana Ilic megtörte a gólcsendet, már egyenlítenie kellett a 15. percben (4–4). Felváltva estek a találatok, azonban Marosán György intelmei sem segítettek az időkérésnél, így kétgólos hátrányban kezdtük a félidő hajráját. Lakatos Petra és Varga Hanna révén egyenlítettünk, de Braun Laura egy időntúli hetest értékesítve csapatát juttatta vezetéshez a félidőre (10–9).
A térfélcsere után 3–0-s villámrajtot vett az Érd, nekünk több mint öt percre volt szükségünk az első találathoz (13–10). A támadójátékunk a folytatásban sem akart igazán elindulni, újra percekig nem találtuk az utat a hálóig, így hatra nőtt a hátrányunk, mesterünk pedig a 42. percben ismét magához hívta játékosait. Ez jót is tett, ezúttal mi pakoltunk össze egy hatos sorozatot, ezzel ismét döntetlen állt az eredményjelzőn, majd az utolsó szűk tíz percre is ikszről fordultak a csapatok (20–20). Ekkor jött a hazaiak legjobbja, Péter Petra, valamint Szunyok Réka, akik rendre túljártak Németh Kata eszén, miközben elöl ismét megállt a tudomány (25–21). A narancssárga-feketék a végjátékban nem is engedték ki a kezükből a bravúros győzelmet, Borbély Márta már csak kozmetikázta az eredményt.
Az Érd 27–24-re győzött többek között, Péter Petra kilenc góljának és Kasper Vivien tizennégy védésének köszönhetően. Csapatunkban ezúttal Varga Hanna volt a legeredményesebb hat találattal, Németh Kata pedig tizenegy hárítást mutatott be.
– Leginkább a szenvedély hiányzott a játékunkból, nem égtünk azon a hőfokon, amin szoktunk és nagyon sok hibával játszottunk támadásban. Ziccerek, technikai hibák jelentek meg olyan számban, mint korábban nem, emiatt pedig az idegesség lett úrrá rajtunk a végjátékban. Sajnos kiszolgáltatott a keretünk két vagy három játékos jó teljesítményének, de nem dőlt össze a világ. Egy pofon soha nem jön jókor, de talán figyelmeztető jelnek jó volt. Nagyon szégyelljük magunkat, elnézést kérünk a szurkolóktól, mert a mai teljesítmény nem volt méltó a klubhoz. Dolgozunk azon, hogy ilyen napok szinte soha ne forduljanak elő, igyekszünk minél gyorsabban felállni a földről és ismét örömöt szerezni a szimpatizánsainknak – értékelt Marosán György.
Első idei vereségünk ellenére maradtunk a tabella élén, négy nap múlva, csütörtökön pedig a SZISE ellen hazai pályán javíthatunk.
Kovács Dávid
Jegyzőkönyv TabellaAz ENUSE elleni, két héttel ezelőtti sikerrel megerősítettük vezető pozíciónkat a tabellán, így egyetlen 100 százalékos csapatként vezetjük a másodosztályt. Baráth Berta kilenc találattal járult hozzá az eddigi győzelmekhez.
Fotó: Milyó Pál
– Mindent megteszünk az edzéseken, hogy megnyerjük a mérkőzéseket, szerintem jó úton járunk. Mindenképp pozitív, hogy jól kezdtük a bajnokságot és mind az öt találkozón nyerni tudtunk. Az a célunk, hogy a következő hetekben is hasonlóan eredményesek legyünk – összegezte az átlövő az első hetek teljesítményét.
A csapat már korábban lejátszotta a Borsod SK elleni 5. fordulós mérkőzését, így az elmúlt hétvégén nem lépett pályára.
– Már az előző héten is készültünk a következő feladatokra, de mivel nem játszottunk, hétvégén lehetőség nyílt egy kis pihenésre is. Ezt a kis időt mindenki a családdal, barátokkal töltötte és újult erővel folytattuk a kemény munkát – emelte ki.
A lilák vasárnap folytatnák a jó sorozatot, erre pedig meg is van a lehetőség az Érd ellen.
– Következő ellenfelünk ugyan nem kezdte jól a bajnokságot, de ez nem téveszt meg minket, ugyanúgy készülünk, mint bármelyik mérkőzésre. A védekezés az alapja mindennek, azon a területen mindenképp fejlődnünk kell. Ha fókuszáltan teljesítünk és segítjük a kapusainkat, akkor nem lesz probléma a mérkőzésen és begyűjtjük a két pontot – tekintett előre Baráth Berta.
A Pest megyei alakulat az előző szezonban az éppen bennmaradó 12. helyen végzett tíz győzelemmel, két döntetlennel és tizennyolc vereséggel. A csapat kispadján maradt Oláh Márk, a játékoskeret átalakult, ugyanakkor a klub igyekezett megtartani a fiatal tehetségeket, illetve új igazolásokkal is erősített az idényre, többen érkeztek Vácról, Kasper Vivien a SZISE-től, Bordás Bianka pedig a Vasastól igazolt a narancssárga-feketékhez. Az együttes a 3. fordulóban a Borsod ellen szerezte meg első sikerét, majd az újonc TFSE-től nyolc góllal kikapott, az előző körben pedig 23–23-as döntetlent játszott a SZISE otthonában. A gárdát érzékenyen érintheti, hogy Gyuris Zsófia kulcscsonttörést szenvedett a fővárosiak ellen, a beállót már megműtötték, akire most hosszabb kihagyás vár. Az együttesek az előző szezonban is találkoztak egymással, mindkét alkalommal nyerni tudtunk, hazai pályán a félidei kétgólos hátrány után 30–26-ra, idegenben pedig egy gólszegény mérkőzésen, 19–18-ra diadalmaskodtunk.
A csapatok idei első találkozója vasárnap 16:00 órakor kezdődik az Érd Arénában, a két játékvezető Harsányi Milán és Magyar Péter lesz.
Kovács Dávid
NB I/B Női 2026/2027. 4. forduló
ENUSE – Békéscsabai Előre NKSE
28-38 (12-16)
Időpont: 2026. október 4. (vasárnap) 16:00 óra
Helyszín: Gál József Sportcsarnok
Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 33.
Játékvezetők: Ihász Bence László, Pápai Péter Bence
Versenybírók: dr. Nemes Zsófia, Lelovics Erzsébet
ENUSE: Bali Boglárka (1), Horváth Hanna (0), Szabó Janka (9), Fritz Noémi (1), Csárádiné Orján Viktória (3), Horváth Dorina (0), Kozma Krisztina (3), Kóré Emese (0), Nagy Lili (3), Sipos Petra Eszter (2), Saáry Gerda (0), Sziráki Boglárka Tünde (5), Ossik Júlia (0), Ferenczy Diána Dóra (1).
Vezetőedző: Urbán László
Békéscsaba: Németh Kata Luca (0), Tóth-Kovács Jázmin (1), Giricz Lilla Kitti (4), Rnic Marija (2), Lapos Laura (1), Bencsik-Giricz Laura Gerda (3), Baráth Berta (1), Kraszkó Noémi Maja (0), Ilic Jovana (1), Lakatos Petra (9), Tóth Melinda (6), Balog Judit (0), Varga Hanna Sára (7), Borbély Márta (3).
Vezetőedző: Marosán György
Kiállítások: Csárádiné Orján Viktória (2. perc), Lapos Laura (2. perc), Bencsik-Giricz Laura Gerda (2. perc).
Hétméteresek: Kozma Krisztina (1/1), Tóth Melinda (1/1), Borbély Márta (1/2).
Négy győzelemmel a tarsolyunkban vártuk az ENUSE elleni ceglédi mérkőzést, ráadásul annak tudatában, hogy a riválisok közül a Szigetszentmiklós kikapott Debrecenben, míg a szintén kiválóan startoló Tempo KSE ikszelt a Hajdúnánással. A mieinknél Borbély Márta kisebb sérülése után ismét játékra jelentkezett, így csak az orrtörés miatt hiányzó Kiss Mirtillre nem számíthatott mesterünk.
Jobban indítottuk a vasárnap délutáni összecsapást, Marija Rnic és Lakatos Petra góljainak köszönhetően, Urbán László már a 11. percben időt kért (4–6). Ez jót is tett a házigazdának, sorozatban háromszor volt eredményes és fordított. Nem jöttünk zavarba, előbb egyenlítettünk, majd szélsőink remeklésével egy bő tízperces időszakot 5–0-ra nyerve már jó helyzetben kanyarodhattunk a félidő végjátékára (8–13). Bár Borbély kihagyott egy hetest, így is néggyel vezettünk a szünetben (12–16).
A térfélcserét követően kiválóan rugaszkodtunk el, a hazai csapat nem tudta tartani a lépést, Varga Hanna hetedik találata után a 42. percben már tízre nőtt a távolság és ezzel el is dőlt a csata (17–27). Az ENUSE egy hármas szériával éledezett, de Tóth Melinda gólja után ismét az újszilvásiak szakvezetője szakította meg a játékot. Az utolsó tíz perc kezdetén már tizenhárommal jártunk előrébb, az ellenfél a folytatásban csak kozmetikázni tudta az eredményt.
– Elégedett vagyok, hiszen győzött a csapat és mi mindig a két pontért utazunk. Természetesen azért láttam hiányosságokat, még dolgoznunk kell, de az a fontos, hogy öt meccsből öt győzelemnél tartunk. Védekezésben maradtunk el a várttól, sokszor nem találtuk a megfelelő távolságot a lövőkkel szemben, de idegenben, egy tízgólos sikernél nem lehet panaszom a csapatra. Külön kiemelném a szurkolóinkat, akik szép számban elkísértek minket, fantasztikus hangulatot teremtettek, értük is dolgozunk a mindennapokban – értékelt Marosán György vezetőedző.
Végül 38–28-ra nyertünk, Lakatos Petra kilenc, Varga Hanna pedig hét alkalommal volt eredményes, kapusainknak ezúttal nem kellett extrát nyújtania, összesen tíz védés elég volt a fölényes győzelemhez. Az ENUSE-nél Szabó Janka is kilenc találatig jutott, a kapuban Fritz Júlia tíz hárítást mutatott be.
Kovács Dávid
Jegyzőkönyv Tabella



















