Tippmix

Archívum – 2022

A Budaörs vizitál Békéscsabán

Interjú Gyimesi Kittivel

Pénteken az idei esztendő utolsó bajnoki összecsapását játszák lila-fehér lányaink, ráadásul egy vérbeli rangadót a Budaörs csapatával. A legutóbbi hazai találkozón a Mosonmagyaróvárt legyőző együttesünkre ezúttal sem vár könnyű mérkőzés, hiszen a bennmaradás kiharcolásának érdekében mindkét gárdának roppant fontos lenne az itt megszerezhető két bajnoki pont. Ehhez pedig ismételten a védekezés adhatja meg az alaphangot, amelynek oszlopával Gyimesi Kittivel beszélgettem a rangadó előtt.

Gyimesi Kitti

– A legutóbbi hazai összecsapásotokon egy különösen nagy győzelmet arattatok, mit jelentett nektek az a siker?

– Rengeteget. Az már a mérkőzésen is látszott, hogy most valóban extázisban mentünk fel a pályára, olyan lelkesedéssel ami eddig talán egy picit hiányzott. De ez tényleg a nagybetűs csapat diadala volt, amelyben együtt lélegzett, együtt mozgott mindenki, akár a pályán belül volt, akár kívül. Azt hiszem nagyon kellett ez a siker nekünk, de az egész klubnak, sőt még a szurkolóinknak is. Számomra pedig tagadhatatlanul még inkább presztízsmeccs volt, hiszen volt csapatom ellen léptem pályára, de ettől függetlenül is rettentően boldog vagyok, hogy végre megszereztük az első győzelmünket. 

– Többek között a Te vezetéseddel is egy elképesztően kemény és harapós falat húztatok fel a kaputok elé, és azt hiszem ki is jelenthetjük, hogy elsősorban ennek köszönhetően nyertétek meg a találkozót…

– Rendkívül sokat gyakoroltuk a szünetben a védekezést, és úgy érzem ennek most meg is van a gyümölcse, mert valóban már a Kisvárda ellen is, de kiváltképp most, tényleg sikerült egy minőségi védekezést a pályára vinni. Végig fókuszban voltunk, kellőképen tudtuk elővételezni a dolgokat, labdákat szereztünk, és ami eddig hiányzott, a megállító faultokat is megfelelően alkalmaztuk. Természetesen a kapus szerepe is kulcsfontosságú egy védekezésben, és most már meccsek óta nagyon komoly segítséget kapunk onnan is, és így egymást tudjuk kölcsönösen felhúzni egy magasabb szintre.     

– Viszont ez már a második olyan sikeretek volt ahol a korábbiakkal ellentétben pont a végjátékban tudtátok a magatok javára fordítani a mérkőzést. Ezek szerint sikerült levetni magatokról azt a terhet, hogy eddig rendre a végjátékban csúszott ki a kezetek közül a győzelem?

– Az tagadhatatlan, hogy a szezonkezdés, meg főként a boglári és az MTK elleni meccs meglehetősen lenyomott minket mentálisan, így igazából jól jött az a pár hét szünet, hogy rendbe rakjuk a fejeket. És azt hiszem ez volt az egyik kulcs, a másik pedig a Kisvárda elleni továbbjutás, amit tulajdonképpen egy sorsfordító sikernek is nevezhetünk. Ott elhittük, hogy többre is képesek vagyunk, és ez az ami már plusz erőként jelentkezett a Móvár ellen is. Meg nyilván amit már kiemeltem, a csapatjáték, hogy egy-egy hiba a végjátékban nem bizonytalanított el minket mint korábban, hanem arra törekedtünk, hogy együtt kijavítsuk azt. Tehát elsősorban fejben javultunk, és így egy okosabb, higgadtabb játékot tudtunk produkálni, ami szerintem megfordította ezt a tendenciát.

– Azonban itt az újabb fontos feladat, egy eddig kifejezetten jól szereplő Budaörs érkezik hozzátok…

– Valóban ahogy te is mondod, ez is egy rendkívül fontos mérkőzés lesz, ahol nagyon kellenek a pontok, hiszen továbbra is harcban állunk a bennmaradásért. És az az igazság, hogy a Budaörs sem egy könnyű ellenfél, ugyanis tele vannak sokat próbált rutinos játékosokkal, akik szó szerint a hátukon viszik a csapatot. Látszik, hogy remek szakmai munka folyik náluk és tényleg jól össze van rakva az együttes, ami az eredményeiken is megmutatkozik. Hozzánk hasonlóan nekik is volt egy jelentős bravúrjuk, a Loki ellen, ami csakugyan tiszteletet parancsoló. Ennek ellenére megijedni nem fogunk tőlük, azt gondolom a recept adott, ugyanúgy mint az Óvár ellen, belőlük is felkészülünk, és az első perctől kezdve megpróbálunk dominálni és a mi akaratunkat érvényesíteni.

– Akkor ezek szerint győzelmet vársz pénteken?

– Mindenképpen, nyerni akarunk ez nem is kérdés. Tovább kell vinnünk a Mosonmagyaróvár elleni játékot és győztes mentalitást, és ugyanazzal a lendülettel kell most is végig kézilabdáznunk. Ugyanakkor rástresszelnünk sem szabad a találkozóra mint tettük azt korábban, hanem okosan kézilabdázva, a saját játékunkra koncentrálva kell pályára lépnünk.    Értelemszerűen most is elengedhetetlen lesz az agresszív védekezés és a jó kapusteljesítmény, illetve még szeretném ha most már a lerohanásokat is jobban tudnánk alkalmazni. Na meg persze bízom benne, hogy most is olyan fergeteges lesz a hangulat mint legutóbb volt, és a szurkolók ezúttal is segítenek minket egy újabb győzelem kiharcolásában.

Dömény Dezső

Rangadóval zárja az esztendőt lila-fehér csapatunk

Noha már csak néhány nap van hátra a 2022-es esztendőből, békéscsabai női kézilabda-csapatunk mégsem év végi pihenését tölti, hanem lázasan készülnek egy újabb derbire, hiszen szilveszter elött egy nappal a Budaörs gárdájával játszanak egy roppant fontos összecsapást.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - Moyra Budaörs Handball

Azzal a Budaörssel akik mögött remek esztendő áll, ugyanis újoncként nemcsak elsőre sikerült megragadniuk a legmagasabb osztályban, de 16 összegyűjtött ponttal ezt a 11. helyen tudták megtenni. Ebben az idényben pedig még erre is rátettek egy lapáttal, mert nyolc fordulót követően már hét ponttal rendelkeznek, ami jelenleg a nyolcadik helyet jelenti a tabellán. Ráadásul hazai pályán eddig csak a Ferencvárostól és a Mosonmagyaróvártól kaptak ki, utóbbitól éppen az előző fordulóban 36-31 arányban. Viszont a Fehérvárt hat góllal, a Debrecent pedig óriási meglepetésre két találattal is le tudták győzni Budaörsön. Idegenben viszont már korántsem ennyire veretesek, hiszen a Győr, a Kisvárda és a Dunaújváros is megálljt parancsolt Buday Dániel csapatának, és csak az MTK otthonából sikerült ponttal távozniuk két fordulóval ezelőtt a 28-28-as döntetlenüknek köszönhetően. Erejük abban is rejlik, hogy több sokat próbált játékost is a soraikban tudhatnak, így nem is csoda ha a két legeredményesebb kézilabdázójuk is a rutinosabbak közül való, Liliia Gorilska 30 találattal illetve Pálos-Bognár Barbara 23 góllal vezeti a házi góllövőlistájukat. Ami viszont fejtörést okozhat a szakvezetésnek, hogy egyik legjobbjukat a szerb átlövő Jovovity Jovanát elvesztették az ősz folyamán, miután elfogadta a Debrecen ajánlatát és távozott a klubtól.                 

Lányaink hasonlóan a budaörsiekhez mindent egybevetve nagyszerű évet hagynak maguk mögött, hiszen tavasszal nemcsak feljutást de bajnoki címet is ünnepelhettek a második vonalban. Igaz a visszatérés a legmagasabb osztályba nem volt zökkenőmentes, mert öt vereséggel kezdte a szezont együttesünk, közte olyan fájó találkozókkal mint a balatonboglári vagy a hazai MTK elleni összecsapás, ahol a végjátékban csúszott ki a győzelem a kezünkből. De a válogatott szünetet követően már a sikerek is a csapat mellé szegődtek, és Kisvárdán Magyar Kupa továbbjutást, a legutóbbi hazai mérkőzésen pedig a várva várt első győzelmet is ünnepelhette az együttes. És nem is akármilyet, hiszen a Mosonmagyaróvár elleni 29-24-es siker igencsak tekintélyt parancsoló győzelem. Legutóbb közvetlenül karácsony előtt léptek utoljára parkettra a lilák a Ferencváros otthonában, ahol a fővárosiak magabiztosan 42-24-es győzelmükkel tartották otthon a bajnoki pontokat.           

Ami a pénteki rangadót illeti, a két együttes csatái nagy múltra nem tekintenek vissza, hiszen a Budaörs csapata csak 2015-ben csatlakozott először a kézilabdás elithez, ennek ellenére tíz összecsapást azért játszottak már a felek. És bizony roppant kiegyenlített is az együttesek egymás elleni mérlege, ugyanis öt alkalommal csabai, öt esetben pedig budaörsi siker született ezeken a találkozókon. A Budaörs legutóbbi békéscsabai fellépése tétmérkőzésen még 2018 őszén volt, akkor 31-29 arányú lila-fehér győzelem született, mint ahogy később a visszavágón is, amikor is vendégként sikerült 35-25-re nyernie az Előrének. De a felek legutolsó randevúján, a nyári Szabó Károly felkészülési torna döntőjében is lányaink sikerével ért véget az összecsapás, 26-23-as végeredménnyel.  

A 2022-es esztendő utolsó mérkőzése tehát 2022. december 30-án (pénteken) 17:00 órakor veszi kezdetét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a sípmesterek Altmár Kristóf és Horváth Márton lesznek.

Dömény Dezső

A Ferencvároshoz látogatnak a lilák

Alig telt el néhány nap a Mosonmagyaróvár elleni hazai összecsapás óta és máris egy újabb megmérettetésre készül lila-fehér kézilabda csapatunk.

FTC-Rail Cargo Hungaria – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

Ráadásul ezúttal a Ferencváros otthonában kell helytállnia az Előrének, ami finoman fogalmazva sem ígérkezik egy könnyed karácsonyi túrának. Ennek megfelelően a cél hasonlóan a két héttel ezelőtti győri mérkőzéshez nem lehet más mint megnehezíteni a válogatott játékosok egész sorát felvonultató zöld-fehérek dolgát. És bizony még ez sem egy magától értetődő dolog, ugyanis ebben a bajnokságban mindössze egy olyan mérkőzése volt a Fradinak amikor valamelyest megizzadtak a bajnoki pontokért. Ez a találkozó pedig éppen a bajnokság nyitó összecsapása volt a Mosonmagyaróvár ellen, ahol a vendégeket mindössze csak két góllal sikerült legyőznie Elek Gábor lányainak. A többi mérkőzésen rendkívül magabiztos ferencvárosi győzelmek születtek, a legnagyobb különbségű ezek közül a válogatott szünetet követő első találkozójuk a NEKA ellen, ahol is idegenben sikerült 31-16-ra legyőzni a bogláriakat. De még a címvédő Győr sem tudta igazán megszorítani őket a múlt hét szerdai szuperrangadón, amelyen hazai pályán játszva arattak 32-26 arányú könnyed győzelmet. Ennek megfelelően vereség nélkül 14 ponttal állnak a tabella második helyén, de csak azért a másodikon, mert a 18 pontos Győr három mérkőzéssel többet játszott. Viszont a Bajnokok Ligájában már nem menetelnek ennyire magabiztosan  a fővárosiak, hiszen már négy alkalommal is kapitulálni kényszerültek az első számú kézilabdás sorozatban. A dán Odense elleni győztes nyitány után először egy roppant fájó 20 gólos zakó következett a Bietigheim otthonában,  majd ezt követte a francia Brest Bretagne elleni hazai egygólos vereség. És bár utána azért jöttek a jó eredmények, a válogatott szünetet követően oda-vissza kikaptak a CSM Bukaresttől. Ezzel szemben szombaton hazai pályán a cseh Banik Most együttesét azért magabiztosan 43-19-re múlták felül, amivel kilenc ponttal ötödik helyen állnak a csoportjukban.

Aktuális ellenfelünkhöz hasonlóan békéscsabai lányaink is pályán voltak szombaton, méghozzá hazai környezetben a Mosonmagyaróvárral csaptak össze, és óriási bravúrt végrehajtva 29-24 arányú győzelmet arattak. Sőt, ellenfelünk csak az első negyedórában 8-7-es állásig vezetett a mérkőzésen, azt követően már lányaink vették át a kezdeményezést, és a szünetig folyamatosan növelték előnyüket. Így a pihenőre háromgólos lila-fehér vezetéssel tértek a csapatok. Együttesünk azonban végig kézben tartotta az összecsapást, és egy gólnál közelebb nem engedte a móváriakat. A végjátékban pedig már nemhogy közelebb nem tudtak férkőzni a vendégek, de egyenesen kinyílt az olló a felek között, és már hat gól is volt a különbség, amiből ötöt őrzött meg a végére csapatunk. Ez a siker pedig azt is jelenti, hogy az Előre az első pontjaival beérte az Érd gárdáját és ellépett az utolsó pozícióból. Persze a Ferencváros otthonában még nagyobb bravúr lenne egy esetleges pontszerzés, és ha az elmúlt évek eredményeit nézzük akkor ez még inkább így van. Legutóbb 2021 áprilisában találkoztak a felek Békéscsabán, akkor 41-23-as ferencvárosi győzelem született, ahogy a legutolsó népligeti összecsapásukon is fél évvel korábban, hiszen akkor is 37-18 arányban nyertek a zöld-fehérek.

Csapatunk idei utolsó idegenbeli találkozója tehát három nappal karácsony előtt, szerdán 18:00 órától a Népligeti Elek Gyula Arénában kerül megrendezésre, az Ignéczi Ivett, Pánczél-Héjjas Tímea sípmesterek közreműködésével.

Dömény Dezső

Az OTP Bank Pick Szeged is kezdeményezésünk mellé állt

Az OTP Bank Pick Szeged képviseletében Kárpáti Krisztián, a Pick Szeged Sportakadémia szakmai igazgatója átadta felnőtt csapatuk által dedikált hivatalos mezt játékosunknak, Mayer Szabinának.

Mayer Szabina

Ezzel együtt két licitálást indítunk: 1. Győri Audi ETO KC dedikált mez + egy EUbility Group-Békéscsabai ENKSE dedikált mez, 2. OTP Bank Pick Szeged dedikált mez + egy EUbility Group-Békéscsabai ENKSE dedikált mez.

A licitálás során befolyt összeggel a hétéves békéscsabai Fannika gyógyulását támogatjuk. További információkat Facebook oldalunkon találhatnak.

Ezúton is köszönjük az OTP Bank Pick Szegednek, hogy kezdeményezésünk mellé állt!

line

A Mosonmagyaróvár érkezik Békéscsabára

Interjú Andróczki Flórával

Szombaton hosszú szünet után ismét hazai pályán láthatják kedvenceiket a csabai szimpatizánsok, ugyanis lila-fehér lányaink a Mosonmagyaróvár gárdáját fogadják a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. Bár a két csapat céljai nagyon mások a bajnokságban, mert még ellenfelünk érmes helyezésért küzd, addig együttesünk az első osztályú tagságát szeretné a szezon végén megerősíteni. Ennek ellenére mégsem egy előre lefutott összecsapásként kezelik a lilák a találkozót, és szeretnének helytállni vagy akár még az idény első pontjait is begyűjteni. A találkozó kapcsán együttesünk jobbszélsőjével Andróczki Flórával beszélgettünk, és latolgattuk az esélyeket.

Andróczki Flóra

– Két hónap után láthatunk benneteket újra itt az otthonotokban a Városi Sportcsarnokban, hogy érzed mennyire formálódott vagy fejlődött az együttes az azóta eltelt időszakban?

– Úgy érzem sikerült továbblépnünk a kudarcokon és valóban tudott fejlődni és javulni a csapat, főképp talán mentálisan. De nagyon sokat is dolgoztunk a szünet alatt, a védekezés gyakorlására kiemelten nagy hangsúlyt fektettünk, de fizikálisan is próbáltunk erősödni, amolyan minialapozást végeztünk. Sok szempontból nem volt szerencsés ez a hosszú szünet, pláne úgy, hogy éppen csak elkezdődött a bajnokság, mert így nagyon könnyű kiesni a ritmusból. De nekünk arra mindenképpen jó volt, hogy feldolgozzuk a szezonkezdést, és fejben rendezzük a sorokat.       

– Akkor talán mondhatjuk azt, hogy ennek a hozadéka volt az első igazi siker is ebben a szezonban, a kisvárdai továbbjutás a kupában. Mekkora lökés lehet ez a bajnokság tekintetében?

– Bízom benne, hogy nagy. Főként ha azt a kohéziót és csapategységet ami szerintem segített a Kisvárda fölé nőni, azt sikerül továbbvinni a bajnoki mérkőzésekre is. Mert az a hit saját magunkban, ami talán hiányzott mondjuk az MTK elleni mérkőzésen, Kisvárdán maximálisan megvolt. A találkozó elejétől érezhető volt, hogy teljesen együtt lüktetett a csapat, és végig látszott, hogy nagyon akarjuk a továbbjutást. Szóval remélem ez a siker tényleg segít átlendíteni minket a nehézségeken, és akkor a bajnokságban is hasonló eredményeket tudunk produkálni.   

– Viszont most nehéz sorozatban vagytok, hiszen egymás után jönnek ellenfélként az erős csapatok, a következő Mosonmagyaróvárt hova sorolnád jelenleg?

– Mindenképpen az élcsapatok közé, akik a Debrecennel ádáz csatát vívnak már most az érmes helyért. De nem is csoda, mert tényleg kiemelkedő játékosokból álló, jól felépített csapat, amelyben egyszerre jelenik meg a rutin és a fiatalos lendület. Elöl nagy lövőkkel, hátul meg kifejezetten robosztus védőkkel kell majd szembenéznünk, és persze remek kapusokkal is. Emellett ők is rendkívül gyors kézilabdát játszanak, szóval figyelnünk kell a minél pontosabb játékra és a megfelelő visszarendeződésre, mert ezeket kíméletlenül megbüntetik.  

– Milyen célokkal veselkedtek neki a szombati összecsapásnak?

– Nyerni szeretnénk, ez a legfőbb célunk. Ehhez pedig agresszív védekezésre és lehetőség szerint gyors, futós játékra lesz szükség. Meg kell próbálnunk dominálni a mérkőzést és a saját akaratunkat ráerőltetni ellenfelünkre. Viszont ahogy már említettem, a labdát nagyon meg kell becsülnünk, mert az eladott labdákból villámgyorsan letámadnak. Illetve amiben javulnunk kell a korábbiakhoz képest az a helyzetkihasználás, de persze hátul is elengedhetetlen lesz a megfelelő stabilitás, hogy legyenek lehetőségeink gyors gólokat szerezni. Fejben most is erősnek kell lennünk, és hinnünk magunkban, akkor nem lehet gond. Természetesen nagyon várjuk már, hogy ennyi kihagyás után ismét hazai közönség előtt játszhassunk, remélem sokan kilátogatnak majd szombaton, és buzdításukkal segítenek minket, hogy végre megszerezzük első pontjainkat.

Dömény Dezső

Szombaton ismét bajnoki mérkőzés a Városi Sportcsarnokban

Közel két hónapos szünetet követően szombaton újra hazai környezetben lép parkettra lila-fehér női kézilabda-csapatunk, akik ezúttal a Motherson Mosonmagyaróvári KC együttesét látják vendégül.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - Motherson Mosonmagyaróvári KC

Lányaink sajnos még pont nélkül állnak a bajnokságban, hiszen eddig sem hazai környezetben a Vác, a Fehérvár, és az MTK ellen, sem pedig idegenben Dunaújvárosban, Balatonbogláron, és legutóbb Győrben sem sikerült egyetlen egységet sem szerezniük. Az ETO elleni szerdai összecsapáson egyébként 36-24 arányban maradtak alul a lilák. Ennek ellenére mégis van mibe kapaszkodnia Papp Bálint tanítványainak, hiszen egy sikert már elkönyvelhettek az ősz folyamán, még ha azt nem is a bajnokságban hanem a kupában érték el, ugyanis a Kisvárdán elért 25-25-ös döntetlen eredménnyel továbbjutottak a negyedik fordulóba.

Könnyű dolga viszont szombaton sem lesz együttesünknek, mert a listavezető után ezúttal a negyedik helyen tanyázó Mosonmagyaróvárral kell farkasszemet nézni. Akik az előző kiírásban az ötödik pozícióban végeztek, és összesen 30 egységet gyűjtöttek az idény során. Ezzel pedig jogot szereztek a Női Európa-liga indulásra is, amely selejtezőjének harmadik fordulójában a román SCM Gloria Buzau ellen mérték össze tudásukat. Az első mérkőzésen hazai pályán 29-26-ra nyerni is tudtak, és bár a most szombati visszavágón két góllal alulmaradtak vendéglátóikkal szemben, így is 52-51-es összesítéssel bejutottak a sorozat csoportkörébe. Ami a bajnokságot illeti, ősszel egyből egy rangadóval kezdtek a Fradi otthonában, és bár maximálisan helytálltak, azért két találattal így is kikaptak a zöld-fehérektől. Ezenkívül még egy vereséget gyűjtöttek be eddig, hiszen Debrecenből sem sikerült pontokkal hazatérniük, ott 30-24-re maradtak alul a Lokival szemben. Hazai pályán ellenben roppant magabiztosan szerepelnek, a Kisvárdát nyolc, az Érdet tizenegy, a Dunaújvárost pedig tizenhárom góllal győzték le. A legutóbbi két összecsapásuk alkalmával pedig már az idegenbeli sikerek is megérkeztek, mert Fehérváron 30-27-re diadalmaskodtak, a szünet utáni első bajnoki mérkőzésükön meg az MTK otthonában nyertek 34-27 arányban.

A két gárda egymás elleni mérlegét nézve, egyértelműen az MKC felé billen a mérleg nyelve, hiszen a csapatok 14 első osztályban lejátszott mérkőzésén négyszer lila-fehér, kilencszer pedig óvári győzelem született, egy alkalommal meg pontosztozkodással zárult az összecsapás. Az együttesek legutóbb a 2020/21-es szezonban mérték össze erejüket, de mindkétszer óvári siker született, Békéscsabán 30-23, míg Mosonmagyaróváron 30-26 arányban.

A felek tehát közel két év után ismét összecsapnak, a szombati találkozó 18:00 órakor veszi kezdetét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a sípmesterek Dáné Rita és Marton Zsófia lesznek.

Dömény Dezső

line

A Váccal találkozik az ENKSE a kupában

A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa negyedik fordulójának párosításait.

A harmadik körben, múlt szerdán a szintén élvonalbeli Kisvárda otthonában kiharcolt 25–25-ös döntetlennel továbbjutott az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE NB I-es együttese az első osztályú Váccal találkozik. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

A hivatalos játéknap: 2023. február 22.

Női Magyar Kupa, 4. forduló:
Siófok KC – Motherson Mosonmagyaróvári KC         
Szombathelyi KKA – Alba Fehérvár KC           
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Praktiker-Vác        
Vasas SC – MTK Budapest
Borsod Sport Klub Miskolc – Moyra-Budaörs Handball          
DVSC Schaeffler - Dunaújvárosi KKA

Szerdán Győrben vizitálnak a lilák

Hétközi összecsapással folytatódnak újra a bajnoki küzdelmek együttesünk a Békéscsabai ENKSE számára, hiszen szerdán egy igazi sztárcsapattal nézhetnek farkasszemet Papp Bálint tanítványai.

Győri Audi ETO KC – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

A feladat pedig nem kisebb, mint az ötszörös Bajnokok Ligája győztes és tizenhatszoros magyar bajnok Győri Audi ETO KC otthonában helytállni és visszazökkeni a bajnoki küzdelmek sorozatába. Ami egy új kezdetet is jelenthet, hiszen a lilák egy kifejezetten sikertelen szezonkezdésen vannak túl, lévén az első öt összecsapásukból egyetlen pontot sem sikerült összekaparniuk, így jelenleg a tabella sereghajtó pozíciójában szerénykednek. Ugyanakkor fényt jelenthet az alagút végén, hogy két hete egy komoly bravúrt végrehajtva tudták búcsúztatni lányaink a Kisvárda együttesét a Magyar Kupából, az idegenbeli 25-25-ös eredménynek hála. Természetesen a realitások talaján maradva a rekordbajnok otthonában korántsem olyan találkozó következik ami ténylegesen befolyásolná csapatunk számára a bennmaradásért folytatott harcot, de az építkezés mindenképpen cél lehet a liláknak a szerdai összecsapáson is.

A Győr eddig ebben a szezonban is roppant magabiztosan menetel minden fronton, így makulátlan teljesítménnyel vezetik a bajnokságot. Csak a Debrecen tudta némiképp megnehezíteni az ETO dolgát, de végül hazai pályán azt a meccset is behúzta 25-22-re a listavezető. Az Európa-bajnokság utáni első találkozójukon azonban a Fehérvárnak ez a bravúr már nem sikerült, mert 33-21 arányban idegenben is simán nyertek Ambros Martín lányai. A Bajnokok Ligájában ugyanakkor már egy botlásuk van a kisalföldieknek, amit még szeptemberben a Metz gárdájával szemben szenvedtek el, ráadásul hazai pályán, a 28-24-es vereségüknek köszönhetően. Azóta viszont szorgalmasan gyűjtögetik a pontokat, szombaton a Rapid Bukarest elleni kétgólos győzelemmel zsebeltek be két újabbat, amivel vezetik is a BL csoportjukat. Könnyű dolga tehát nem lesz együttesünknek, akik az elmúlt időszakban nem sok sikerélményt könyvelhettek el az AUDI arénában, ahogy a legutóbbi idegenbeli randevújuk során sem, ami még 2020 márciusában volt, és akkor egy 45-28-as vereséggel voltak kénytelenek hazatérni. A felek viszont nem abban a kiírásban találkoztak legutóbb, hanem a 2021-es idényben, ugyanis ezen szezonban a csapatok győri mérkőzése Covid gyanú miatt elmaradt, igaz aztán a tavaszi békéscsabai összecsapáson is sima 41-20-as ETO győzelem született.

Hosszú időt követően tehát ismét Győrben kell helytállnia a lila-fehéreknek, a találkozó szerdán 18:00 órától az AUDI Arénában kerül megrendezésre, a két játékvezető Kovács-Sebők Stefánia és Vastag-Réti Rebeka Réka lesz.

Dömény Dezső

line

line

Csapatfotózás 2022.

Kisvárdán kezdjük meg a kupaküzdelmeket

Immáron a harmadik fordulóval folytatódik a Magyar Kupa 2022/23-as kiírása, és ahogy az lenni szokott ebben a fordulóban kapcsolódik be az élvonalbeli csapatok egy része a sorozatba.

Kisvárda Master Good – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

Egészen pontosan a tavalyi bajnokság 7-12. helyezettje, valamint a két feljutó csapat csatlakozik azokhoz az alsóbb osztályból érkező gárdákhoz, akik az első két fordulót sikeresen vették. Így szerdán lila-fehér együttesünk is megkezdi szereplését, méghozzá a Kisvárda Master Good csapatának otthonában. Egykori békéscsabai vezetőedzőnk Bakó Botond vezette szabolcsiak jelenleg a bajnokság tizedik helyén tanyáznak 4 megszerzett ponttal, amit az MTK elleni hazai négygólos sikerrel, valamint az érdi 32-21-es győzelmükkel kapartak össze. Viszont Mosonmagyaróvárról már üres kézzel voltak kénytelenek hazatérni, de otthon is begyűjtöttek három vereséget, hiszen az ETO-val szemben 13 góllal, a Budaörs ellen egy találattal, és legutóbb a Siófokkal szemben is 26-17-re alulmaradtak. Persze náluk is voltak azért bőven változások a nyáron, ugyanis szezon végén távozott tőlük Darina Sulega, Dombi Luca, Mészáros-Mihálffy Adrienn, Dombi Katalin, Natalija Savcsin, valamint Termány Rita is, utóbbi pont csapatunkat választotta. Pótlásukra érkezett a jobbszélre Akiyama Natsumi, balátlövőbe Simona Szarková, a kapuba Krisztina Graovác, és két beállós is, Nikolete Trúnková és Sápi Gréta személyében, illetve még Siófokról kölcsönben a jobbszélső Kadlicsek Zea. Természetesen együttesünkhöz hasonlóan a várdaiak sem tétlenkedtek a válogatott szünetben, és több edzőmérkőzést is játszottak román csapatokkal, igaz az utolsó két összecsapásukon egyaránt vereséget szenvedtek, a Nagybányával szemben 28-23-ra, a Zilahtól meg 26-24-re kaptak ki. A kupáról viszont szép emlékeik lehetnek, hiszen a legutóbbi kiírásban a negyeddöntőig meneteltek a Budaörs és a Mosonmagyaróvár legyőzésével, ott azonban pechükre a Győrt kapták, és 33-19-es vereséggel búcsúztak a sorozattól. Hasonlóan együttesünkhöz, akik a tavalyi sorozatban szintén a legjobb nyolcig vitézkedték magukat. Egészen pontosan a Csepel, az Érd és a NEKA testén keresztül vezetett az út a negyeddöntőig, ahol a Dunaújváros egy 28-22-es vereséggel állította meg lila-fehér csapatunkat. Sajnos viszont ezt a remek formát erre a szezonra nem sikerült átmenteni, ugyanis a bajnokságban jelenleg még pont nélkül, a sereghajtó pozícióban vannak a lilák. Pedig több alkalommal is közel állt az Előre a pontszerzéshez, ahogy a szünet előtti utolsó találkozón az MTK ellen is, a végén mégis a vendégek örülhettek, akik nagy csatában ugyan de a 27-25-ös sikerükkel legyőzték lányainkat.    

A találkozót követő időszak egyhetes pihenéssel kezdődött a lilák számára, azóta viszont gőzerővel dolgoznak azon, hogy a nem túl fényes szezonkezdést már egy sokkal eredményesebb időszak kövesse.

 "Mindenképpen jó volt, hogy csak a munkára tudtunk fókuszálni az elmúlt időszakban – kezdte mondandóját Papp Bálint vezetőedző. Igaz kisebb betegségek és apróbb sérülések azért nehezítették a dolgunkat, de reményeim szerint a szerdai mérkőzésre azért mindenki hadra fogható lesz. Nehéz időszakon vagyunk túl, pont ezért is lenne fontos, hogy egy sikerélménnyel végérvényesen magunk mögött hagyjuk a szezonkezdést, és elinduljunk fölfelé. Nyilván a hétvégi Zilah elleni páros összecsapás ilyen szempontból is pozitív élmény volt, ahol kifejezetten jó dolgokat is láttam a lányoktól, de sajnos azért hibák is voltak még bőven a játékunkban".

Eredmények tekintetében ugyanakkor nem lehetett panasz együttesünkre, hiszen az első békéscsabai találkozón 21-18-as lila-fehér győzelem, a másodikon pedig 29-29-es döntetlen született. Viszont a szerdai kupameccsen még ennél is több kell majd a csapattól, és főként fejben kell igazán erősnek lenni a tréner szerint.    

"A Kisvárda szakmailag egy kiválóan felkészített gárda, ahol minden posztra jut egy-egy remek kézilabdázó. Ráadásul a nyáron szerintem még erősebb is lett a kerete, és bár egy picit talán nekik is döcögősebb volt az idénykezdés, azért otthon nagyon nehéz legyőzni őket. Sőt ha jól tudom eddig még idegenben nekünk sem sikerült, úgyhogy szeretnénk végre ezt a rossz sorozatot is megtörni. Ennek megfelelően nem feltett kézzel megyünk, célunk, hogy helytálljunk és jó eredménnyel térjünk haza. A kulcskérdés ezúttal is az lesz, hogy a téthelyzetet miként kezelik a lányok, és mennyire tudunk végig koncentráltak maradni." – zárta mondandóját vezetőedzőnk.

A Magyar Kupában eddig még egy alkalommal sem találkoztak a felek, de a legutóbbi páros randevújukig is egészen a 2020/21-es bajnoki kiírásig kell visszamenni, akkor Békéscsabán nyolc találattal, Kisvárdán pedig 13 góllal, 31-20 arányban a szabolcsiak diadalmaskodtak. Ettől függetlenül reméljük lányaink ebben a szezonban is a tavalyihoz hasonló hosszú menetelésbe kezdenek a kupában, aminek első sikeréhez ezúttal a döntetlen is elegendő lesz, hiszen együttesünk idegenben néz farkasszemet ellenfelével. Szerdán 18 órától feszülnek tehát egymásnak a felek a Kisvárdai Városi Sportcsarnokban, a Bóna Szabolcs, Földesi Csaba bírópáros sípszavára.

A harmadik forduló további párosításai Pénzügyőr-Fehérvár, Vasas-Érd és Ajka-DKKA. Az MTK az Orosháza legyőzésével, illetve a Budaörs a NEKA otthonában szerzett győzelmével már ott van a negyedik fordulóban.

Dömény Dezső