Új kapus a lila-fehér családban, köszöntjük Csengét!

A 2025/26-os szezonban Mosonmagyaróvárról érkezik kölcsönbe a Békéscsabai ENKSE új kapusa, Csatlós Csenge, aki fiatal kora ellenére már komoly hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik.

Csatlós Csenge

Csatlós Csenge: – 2012-ben kezdtem el kézilabdázni az általános iskolámban és azonnal beleszerettem a sportágba. Onnan kerültem a Pénzügyőr SE csapatába, ahol a kapus poszt mellett döntöttem. 2016-ban igazoltam az FTC együtteséhez, ahol 4 évet töltöttem el és többek között NB2 felnőtt és ifjúsági I. korosztályos bajnokok lettünk. 2019-ben a bakui EYOF-on a magyar válogatottal bronzérmet szereztünk. 2021-22-es szezonban a Váci NKSE csapatában szereztem meg első NB1-es és EHF kupás tapasztalataimat. Ezután a Gárdony-Pázmánd csapatában sikerült meghatározó szerepet betöltenem. 2023-ban igazoltam Szombathelyre, ahol 2 eredményes évet töltöttem el és NB1/b-ben veretlenül bajnokok lettünk, illetve az első osztályban friss feljutóként a 8. helyet sikerült bezsebelni. Mosonmagyaróvárról érkezem kölcsönbe Békéscsabára. Döntésemet nagyban befolyásolta, hogy az Előrének komoly céljai vannak az előttünk álló szezonra. Fontos számomra, hogy olyan közegben legyek, ahol a csapat minden egyes tagja számíthat egymásra és küzd egymásért. Személyes célom, hogy minél többet fejlődjek és tapasztalatot szerezzek. Bízom benne, hogy az elmúlt szezonban szerzett NB1-es tapasztalatommal tudom majd segíteni a csapatot, hogy elérjuk a céljainkat és visszajussunk az első osztályba.

Koós Réka is csatlakozik

A Békéscsabai ENKSE keretébe új beálló érkezik a 2025/26-os szezonra, nagy örömmel mutatjuk be Koós Rékát.

Koós Réka

Koós Réka: – A kézilabdát Ózdon kezdtem el, ahonnan Egerbe, majd Kazincbarcikára kerültem, ahol a tavalyi évben sikerült a bajnoki címet kiharcolni. A kapott megkeresést egy nagyon jó fejlődési lehetőségnek érzem, tökéletesen szolgálja az egyéni és csapat szintű céljaimat egyaránt a későbbiekre! Bízom benne, hogy egy olyan egyesület tagja lehetek, ahol értékelik a befektetett munkát, hogy azzal együtt érhessük el a közös álmainkat. Óriási szeretettel és izgalommal érkezek a viharsarokba, ahol remélem, hogy nem csak a csapatba való beilleszkedés fog gördülékenyen menni, de a szurkolók szimpátiáját is elnyerem!

Baráth Berta újra lila-fehérben

Örömmel jelentjük be, hogy a 2025–26-os szezonban Baráth Berta ismét a Békéscsabai ENKSE játékosa lesz.

Baráth Berta

Berta fiatal kora ellenére már bizonyította tehetségét lila-fehér mezben, és most újra elkötelezte magát a klub mellett. A jobbkezes átlövő lendületes játékával, küzdőszellemével és példamutató hozzáállásával komoly erősítést jelent a csapat számára.

Baráth Berta: – A klub hozzáállása és célkitűzései meggyőztek arról, hogy jó helyen leszek. Fontos volt, hogy olyan helyre igazoljak, ahol számítanak rám, és közel lehetek a családomhoz. Csapatszinten a feljutás a legfontosabb, egyénileg pedig szeretnék megbízható teljesítményt nyújtani mind támadásban, mind védekezésben. Mivel egy fiatal csapatról van szó, szeretném aktívan segíteni a társaimat is, hogy együtt érjük el a kitűzött célokat.

Bemutatkozik vezetőedzőnk

Marosán György neve nem ismeretlen a térségben: Békés vármegyéből származik és közel húsz éve van a pályán edzőként. Most először tér haza, hogy itthon vegye kézbe egy csapat irányítását.

Marosán György

Arra kértük, hogy meséljen magáról, honnan érkezett, mit gondol a kézilabdáról, és milyen célokkal vág bele a közös munkába.

– Hogyan mutatnád be magad azoknak, akik most találkoznak veled először?

– Aki először találkozik velem, annak az első az lenne, amit tanácsolnék, hogy higyje el a zord külső mögött érző lélek lapul. A viccet félretéve, az élet minden területén rendszerben gondolkodó, pozitív életszemlélettel bíró, szenvedèlyes embernek gondolom magamat.

– Mióta vagy a kézilabdában és hogyan indult az edzői pályád?

– Tizenhét évvel ezelőtt kezdtem a kézilabdaedzői pályafutásomat. Állomáshelyeimen sikerült szép sikereket elérni, az adott célokat teljesíteni, de legfontosabbnak azt tartom, hogy hatással tudtam lenni és “hagyni magamból” valamit, aminek befolyása volt a jövőjére is annak a közösségnek, amit vezettem.

– Mi az, amit a legjobban szeretsz ebben a szakmában?

– Az emberekkel való foglalkozás minden szépségét felvonultatja az edzői szakma. Az egyén fejlesztésén keresztül – ami azt is jelenti, hogy hatással lehetünk egy játékos egész életére – egy csapat teljesítményét lehet növelni, amivel sok embernek, aki szurkol a csapatnak, örömet tudunk okozni.

– Mi vonzott a Békéscsabai Előre NKSE-hez? Volt kapcsolatod korábban a klubbal?

– Békés vármegyében nevelkedtem, Battonyán lakom. Nem kell könyvekben és archív felvételeken kutassam, hogy mit is jelent a Békéscsabai ENKSE az itt lakó embereknek. Ebben a helyzetben, amibe most került a klub, kötelességemnek éreztem “hazajönni” és segíteni. Nehéz, de egyben megtisztelő feladat is számomra, hogy egy ilyen hagyományokkal rendelkező klub szakmai ujjáépítését rám bízták.

– Milyen első benyomásaid vannak a klubról, a játékosokról, a csapat légköréről?

– Az első benyomásomnak köszönhetően érkeztem a klubhoz. Hiteles és teremtő mentalitású embereket ismertem meg a vezetők személyében, akik meggyőztek gyorsan arról, hogy csatlakozzak a klub felépítésének munkálataiba.

– Mit szeretnél elérni a klubbal az NB I/B-s szezonban?

– Nem feltétlenül csak a következő szezonra fókuszálnék a válaszomban, hisz a jelenlegi helyzet nem nevezhető optimálisnak. Megegyezésünk pillanatában 6-7 játékos szerződése volt csak a következő szezonra, az elmúlt napokban rengeteget dolgoztunk, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobb megoldásokat találjuk a játékoskeret kialakítására, de azt látnia kell mindenkinek, hogy a legtöbb csapat már január magasságában kész játékoskerettel rendelkezik, ezáltal a szabad játékosok névsora erősen korlátozott június végére. Amit viszont felelőséggel ígérni tudok a következő szezonra, hogy egy jó szemléletű, megalkuvást nem tűrő csapatot fognak látni a szurkolóink. Elsődleges célom, méltónak lenni a hagyományokhoz és elnyerni szurkolóink támogatását. Hosszútávon egyértelmű a cél: visszajutás az első osztályba. A másik legfontosabb cél, ami hosszabb időt fog igénybe venni, de legalább annyira fontos, mint az első, az hogy újra saját nevelésű játékosok tömkelege öltse magára a lila mezt az első osztályban. Ha becsukom a szemem, emlékeim alapján látom a telt házas sportcsarnokot és újra olyan békéscsabai vagy megyei játékosok, Cifra Aniták, Zsilák Katicák, Szekeres Klárák, Petrovszki Katák, Kovács Annák, Walfisch Mercédeszek játszanak a pályán.

– Milyen játékstílusra számítsanak a szurkolók?

– A modern kézilabda jellemzőit felvonultatva a keret képességeit figyelembe véve kemény védekezés és taktikus, egyben kreatív támadójáték fog jellemezni minket.

– Mik a legfontosabb értékek, amik szerint dolgozol?

– A rend uralkodó motívum lesz a mindennapokban. A legfontosabb érték, amit elvárok játékosaimtól az a magas szintű küzdeni tudás, elkötelezettség, alázat és az ego alárendelése a közösségnek.

– Mit jelent Neked a szurkolók támogatása?

– Mindent. Azért kelünk fel és dolgozunk mindennap, hogy szórakoztassunk, ahogy a színészek teszik a színházban, mi a kézilabda pályán. Békéscsabán rendkívüli érdeklődés övezi a sportot, azon belül a kézilabdát is. Ez kiváltság számunkra és egyben kötelezettség is, arra, hogy nem engedhetünk ki egy percre sem. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom most megígérni sem az Ultra csoportnak, sem a nagymamáknak, akik kijönnek a meccseinkre, hogy minden meccset megnyerünk majd, de azt, hogy egy érzelmes és küzdő csapatot fog mindenki látni azt most virtuálisan mindenki szemébe nézve merem állítani. Sokszor nem lesz könnyű, sem szurkolónak, sem játékosnak sem az edzőnek, de össze kell szorítsuk a fogunkat és hinnünk kell magunkban, hogy vissza tudjuk hozni az Előre dícsőséges éveit. A legnehezebb időkben születnek a legerősebb kötelékek!

– Mi volt eddigi legemlékezetesebb edzői pillanatod?

– Nem tudok egy pillanatot kiemelni, sok szép sikeres meccsem volt és ezzel együtt sikertelen is természetesen. Összességében büszke vagyok a három másodosztályú bajnoki címre illetve a körülbelül 150 NB I-es mérkőzésre, amin túl vagyok eddigi pályafutásom alatt.

– Mit üzennél a csabai szurkolóknak?

– Nektek…Értetek…Veletek! Az biztos, hogy Nektek és Értetek csináljuk, de csak Veletek tudjuk megcsinálni!

Irányító érkezik Békéscsabára

Juhász Fanni Békéscsabán folytatja pályafutását 2025/26-os évben.

Juhász Fanni

A klubhoz csatlakozó játékos gyerekkora óta a pályán érzi magát igazán otthon, és örömmel várja a közös munkát a fiatal, motivált csapattal.

Juhász Fanni: – Nagyon aktív gyerek voltam, ezért édesanyám Mohácson elvitt egy kézilabdaedzésre, hogy kicsit lefáradjak – ez annyira jól sikerült, hogy azóta is a sport tölti ki a mindennapjaimat.

Mohácsról később az Éles Kézisuliba vezetett az útja, Éles József és Szedlák Nikolett hívására. 2016-ban a Ferencvároshoz került, majd Siófokon folytatta karrierjét, ahol az NB I-ben is bemutatkozhatott, olyan tapasztalt játékosokkal dolgozva együtt, akiktől rengeteget tanult. Ezt követően az élvonalba frissen feljutó Vasas játékosa lett, majd a második szezonja közepén a Kisvárda hívására váltott, ahol egy hasznos, tanulságos fél szezont töltött el. Most új fejezet kezdődik számára Békéscsabán.

Sok sikert kívánunk!

Németh Kata Békéscsabán folytatja.

Németh Kata a 2025/26-os szezonban a Békéscsabai Előre NKSE színeiben folytatja.

Németh Kata

Németh Kata: – Nagyon örültem a Békéscsaba megkeresésének, mert egy olyan ambiciózus csapatról van szó, amely komoly célokért küzd. Számomra fontos volt, hogy olyan közegbe igazoljak, ahol számítanak rám, és ahol lehetőségem van fejlődni – emberileg és szakmailag egyaránt. A célom az, hogy a játékommal minél többet tudjak hozzátenni a csapat sikereihez, és kemény munkával – a pályán és azon kívül is – segítsem a közös célok elérését. Emellett szeretnék napról napra fejlődni, tanulni és egyre jobb játékossá válni. Hét évesen kezdtem el kézilabdázni Veszprémben, majd 14 évesen a Dunaújvárosi Akadémiára igazoltam. Dunaújvárosból kerültem be először a korosztályos válogatottba, amellyel megnyertük az Ifjúsági Európa-bajnokságot. 17 évesen a NEKA-hoz kerültem, ahol sikerült feljutnunk az NB I/B-ből az élvonalba, és eközben a válogatottal a Junior Európa-bajnoki címet is megszereztük. Az elmúlt két évet Érden töltöttem, most pedig örömmel várom, hogy Békéscsabán egy új fejezet kezdődjön a pályafutásomban.

Továbbra is lila-fehérben Bencsik Bojána

Örömmel számolunk be róla, hogy Bencsik Bojána a 2025/26-os szezonban is a Békéscsabai Előre NKSE-t erősíti.

Bencsik Bojána

Bencsik Bojána: – Nagyon várom már, hogy elinduljon a szezon, és összeálljon a csapat! Hiszek benne, hogy együtt újra ott lehetünk a legjobbak között. A célom, hogy mindenben segítsem a csapatot a pályán és azon kívül is.

Kukely Klára is Békéscsabán folytatja

Kukely Klára a 2025/26-os szezonban is a Békéscsabai Előre NKSE színeiben folytatja pályafutását.

Kukely Klára

Kukely Klára: – Boldog vagyok, hogy bizalmat és lehetőséget kaptam a bizonyításra. Minden erőmmel azon leszek, hogy továbbra is a tőlem megszokott energiával és lelkesedéssel segítsem a csapatot. Hiszem, hogy együtt újra örömet tudunk szerezni szurkolóinknak, és megtöltjük a csarnokot!

Borbély Márta marad

Nagy örömmel jelentjük be, hogy irányítónk, Borbély Márta a 2025/26-os szezonban is a Békéscsabai Előre NKSE játékosa marad!

Borbély Márta

Borbély Márta: – Izgalmas és eseménydús időszak áll mögöttünk. Sok kérdés merült fel a csapat jövőjével kapcsolatban, változott a vezetőség és a vezetőedző személye is. Természetesen bennem is ott volt a kíváncsiság, hogyan alakul az új keret, de biztos vagyok benne, hogy a szezonkezdetre egy ütőképes, egységes csapat áll össze.

Marosán György a Békéscsabai Előre NKSE új vezetőedzője

A Békéscsabai Előre NKSE vezetősége a 2025/26-os szezonra Marosán Györgyöt nevezte ki a felnőtt női csapat vezetőedzőjének.

Marosán György

Marosán György korábban több magyar klubnál is dolgozott, többek között Szegeden, Szombathelyen, Kecskeméten és legutóbb Komlón. Edzői pályafutását elsősorban építkező szemlélet, hosszú távú tervezés és utánpótlásra nyitott szakmai munka jellemzi. A megállapodás célja, hogy a klub szakmai munkáját stabil alapokra helyezze, és meghatározott szakmai ütemterv alapján építse újjá a felnőtt csapat működését az NB I/B bajnokságban.