Szombaton ismét hazai pályán szerepel lila-fehér együttesünk, és ahogy fogynak a szezonból hátralevő mérkőzések, úgy lesz minden itthoni találkozó egyre fontosabb csapatunk számára.
Hiszen a legutóbbi mosonmagyaróvári mérkőzésén is sajnos térde kényszerültek lányaink, a 31-27 arányú hazai győzelemmel végződő összecsapáson. Csapatunk ezzel pedig már tíz meccs óta tartó nyeretlenségi szériát tudhat maga mögött, így továbbra is nyolc pontot gyűjtve a tabella 13. helyén tanyázunk, három pontra az előttünk álló Kohász és Vasas együtteseitől. Nem kérdés tehát, hogy innen valóban minden pont létfontosságú számunkra a bennmaradásért folytatott küzdelemben, különösen majd a következő hazai alsóházi derbi a Dunaújvárossal szemben, de előtte még a Vác ellen kell megpróbálni otthon tartani a pontokat. Pláne úgy, hogy ez ebben a bajnokságban nem is olyan rég már sikerült lányainknak, ugyanis a felek legutóbbi, novemberi váci összecsapásán bravúros, 33–32-es lila-fehér győzelem született. Ráadásul ezen a mérkőzésen legeredményesebb gólvágónk, Mariana Ferreira Lopes is kiemelkedő teljesítményt nyújtva tíz találattal járult hozzá a győzelemhez, amilyen teljesítménnyel bizony ezúttal is kiegyezne Herbert Gábor vezetőedzőnk. Természetesen együttesünk és a mester is kiemelte a mérkőzés előtt, hogy a Fehérvár és a Budaörs elleni vereséget követően nehéz helyzetbe került csapatuknak, innen már tényleg minden pontra rendkívül nagy szüksége van a bennmaradás érdekében. Ezért is bíznak abban, hogy a hazai közönség támogatásával sikerülhet megismételni a váci mérkőzésen elért eredményt, ami véget vetne a rossz sorozatnak.
A Váci NKSE ezzel szemben kifejezetten jó formában érkezik Békéscsabára. Legutóbbi mérkőzésükön is egy magabiztos, 39–30-as győzelmet arattak otthon az MTK ellen, amivel a középmezőnyben helyezkednek el, sőt, a jelenlegi 20 pontjukkal az ötödik helyen tanyázva a tabellán, tulajdonképpen vezetik is a középházat. És bár pontjaik nagy részét hazai környezetben gyűjtötték be, azért az eddigi kilenc vendégeskedésükből négyszer is győzelemmel tudtak hazatérni. Ősszel viszont csak az MTK-t tudták 35-27-re idegenben legyőzni, az elmúlt két hónapban ellenben a Vasas otthonából egy kilencgólos sikerrel, Budaörsről négy, még a legutóbbi vizitálásuk során Mosonmagyaróvárról 26-25-ös győzelemmel távoztak. Így nem véletlen, hogy két játékosuk is ott van az egész NB1-es mezőny hat legjobb gólvágója között, Afentaler Sára 107, még Csíkos Luca 113 gól termelt eddig a bajnokságban.
A felek legutolsó viharsarki mérkőzése is igen szoros csatát hozott, bár akkor azt a tavaly májusi találkozót végül a váciak nyerték 23-22 arányban. Idei összecsapásuk tehát szombaton 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, a Sándor György, Szabó Balázs sípmesterek dirigálása mellett.









Kiállítások: Varga Emília (2. perc), Falusi-Udvardi Laura (2. perc), Molnár Dorottya (2. perc), Tóth Gabriella (2. perc), Stranigg Ferenc (2. perc), Ferreira Lopes Mariana (4. perc), Schlegel Klara (2. perc), Sablic Sara (2. perc), Román Dorina (2. perc), Bencsik Bojána (2. perc).
Hétméteresek: Tóth Eszter (0/1), Ivancok-Soltic Ines (4/4), Ferreira Lopes Mariana (3/3).






Sárga lap: Pavlovic Katarina (1), Tatai Péter (1), Darie Sarah-Aida (1).






