ímkézett bejegyzés

Sorsdöntő találkozó előtt a lilák

Interjú Aleksandra Vukajlovicsal

20191108_vukajlovic

Ha közel öt hónappal ezelőtt együttesünk a Békéscsabai ENKSE Szombathely elleni rangadóját, akkor az őszi szezon kulcsmérkőzésének neveztük, akkor most a gárdák békéscsabai találkozóját még inkább az idény legfontosabb összecsapásaként aposztrofálhatjuk. És ez viszont mindkét fél szempontjából igaz, mert ugyan az újonc Szombathelyiek tizenhárom ponttal a tizenegyedik helyen kifejezetten jó pozícióban állnak a tabellán, mégis ha ezt a kiesési rangadót abszolválnák óriási lépést tennének a bennmaradás felé. Mint ahogy az elmúlt hetekben is sokat tettek ezért, hiszen január vége óta hazai pályán a Kisvárdát és a Szent Istvánt, idegenben pedig az Alba Fehérvár csapatát is két vállra tudták fektetni. A legutóbbi fordulóban a Váccal azonban már nem bírtak, és a felek vasárnapi találkozóján a hazai pálya ellenére is kénytelenek voltak vesztesen elhagyni a küzdőteret a 36-30-as végeredményt hozó összecsapást követően. Lila-fehér együttesünknek ellenben nem a bennmaradás bebiztosítása, hanem szinte az életben maradás a tét a szombati derbin. Jelen pillanatban a Fehér gárdája áll a legközelebb a lilákhoz, ugyanis négy pont van a felek között, a 13 pontos Kisvárdának és a Szombathelynek már nyolc, a Mosonmagyaróvárnak viszont már kilenc pontos előnye van az Előrével szemben. Ami pedig még tovább nehezíti csapatunk helyzetét, hogy a koronavírus-veszély miatt elrendelt 100 fő fölötti rendezvénykorlátozás miatt, ismételten zárt kapuk mögött lesznek kénytelenek játszani. Lányaink legalább múlthét közepén túlestek a kötelező győri túrán, így Horváth Roland tanítványainak másfél hét állt rendelkezésére ahhoz, hogy felkészüljenek a roppant fontos alsóházi csatára. Hogy a hirtelen jött helyzethez miként tud alkalmazkodni a lila-fehér hölgykoszorú, és milyen tervekkel készülnek a szombati csatára, azt csapatunk átlövője Aleksandra Vukajlovic árulta el.

– Mikor szembesültettek a hírrel, hogy ismét zárt kapuk mögött kell játszanotok?

– Szerda délután jutott el hozzánk is az információ, bár már korábban is szó volt róla, hogy egy ilyen forgatókönyv is lehetséges a kialakult helyzet miatt.

– A szituáció ugyan az előző hazai mérkőzésről már ismerős lesz nektek, de mégis miként lehet ilyen hirtelen felkészülni erre?

– A Debrecen elleni mérkőzésen megtapasztaltuk mennyire hangulattalan és lehangoló tud lenni egy zárt kapus találkozó, de igazán felkészülni erre nem lehet. Azon az összecsapáson is nagyon hiányoztak a szurkolók, a buzdítás, és szerintem máshogy is alakult volna a mérkőzés normális körülmények között. Viszont most ezt a szituációt kell megoldani, és elsősorban nem a külső körülményekkel kell foglalkoznunk, hanem magunkkal és azzal, hogy ezt a létfontosságú rangadót sikerrel vegyük. Ennek megfelelően gőzerővel készülünk, hiszen a találkozó súlyával is maximálisan tisztában vagyunk.

– Beszéljünk egy kicsit rólad, sérüléssel bajlódtál az elmúlt időszakban, hogy vagy most?

– Igen, sajnos az MTK mérkőzést követően fájdalom jelentkezett a lábszáramban, de mivel nem voltak olyan erős tünetek, így először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Mivel viszont a fájdalom nem csökkent, így kivizsgálásnak vetettem alá magam, ami után fáradásos repedést állapítottak meg. Szerencsére közvetlen fájdalmaim nincsenek, és mivel csak pihentetést írtak elő, így teljes mértékben azért a mozgással sem kellet leállnom. De sajnos még nem tudom pontosan megmondani mikor térhetek vissza, lesznek még orvosi vizsgálatok, azok hivatottak eldönteni ezt, ahogy természetesen azt is, hogy szombaton vállalhatom-e a játékot.

– A szokásosnál most talán picit többet is készülhettetek a szombati derbire, gondolom ez alatt az ellenfél teljes kivesézése is megtörtént?

– Természetesen videóztuk, elemeztük a Szombathelyi gárdát, és próbáltunk most is taktikailag a lehető legjobban felkészülni belőlük. Az látszik, hogy a légiós kontingensük viszi a prímet náluk, különösen Biljana Bandelier, aki egyértelmű motorja a vendégcsapatnak. Ő nem csak a távoli zónákból veszélyes, de remek a játékkapcsolata a beállósokkal is, akik szintén főszerepet játszanak ellenfelünk támadójátékában. Hátul pedig igen magas védőfallal kell majd szembenéznünk, illetve Katarina Tomasevicsel, akit azt gondolom, senkinek nem kell bemutatni, hiszen remek kapus, én magam is nagyon jól ismerem a Szerb válogatottból. De rajtuk kívül is van még több rutinos játékos, akikre különösen oda kell figyelnünk.

– Mire számítasz a rangadón?

– Óriási küzdelemre. Nekünk kulcsfontosságú, hogy itthon tartsuk a két pontot, de egészen biztosan ők is mindent meg fognak tenni a győzelem érdekében. Nehéz helyzetben vagyunk, kár lenne tagadni, de ez most az a mérkőzés lesz, amit valahogyan az összes erőtartalékunkat előszedve meg kell nyerni, és akkor életben tudjuk tartani a bennmaradási esélyeinket. Ősszel pont Szombathelyen játszottunk egy szinte tökéletes mérkőzést, ahol elképesztő elszántsággal vetettük bele magunkat a találkozóba, és ellentmondás nem tűrő védekezéssel és kapusteljesítménnyel arattunk sikert. Ezt kell a szombati találkozóra is átültetni, azaz hatásosan megoldani a középső védekezést, és egy gyors, mozgékony támadójátékkal előrukkolni. A kulcs mindenképpen az elszántság lesz, hogy kellő akarattal és hittel játszunk, és a végsőkig küzdjünk.

A két gárda tétmérkőzésen októberben csapott össze először egymással, akkor 28-24-re a vendég lilák tudtak diadalmaskodni. Valami hasonlóra készülnek lányaink szombaton is, és reméljük, annak ellenére, hogy a Városi Sportcsarnok ezúttal is elcsendesedve fogja fogadni a csapatokat, a végén azért mégiscsak lila-fehér örömünneptől lesz hangos. A labda egyébként 18 órától indul útjára az Andorka Miklós, Hucker Róbert bírópáros sípszavára.

Dömény Dezső

line

line

Közlemény

Az Eubility-Group Békéscsabai Előre NKSE a következő sportszezon végéig szóló szerződésének megszűntetését kezdeményezte Dragica Tataloviccsal, aki a mosonmagyaróvári meccset követően, hétfőn bejelentette, várandós. Sajnos a leigazolását megelőző tárgyalások során nem tett említést gyermekvállalási szándékáról a jelenleg terhességének ötödik hetében tartó játékos.

Nehezíti a munkát, hogy az elmúlt időszakban több játékosunkat voltunk kénytelenek sérülés miatt nélkülözni. Aleksandra Vukajlovic a Debrecen elleni mérkőzésen lábsérülése miatt nem léphetett pályára, felépülése jó ütemben halad. Giricz Laura a térdműtétét követő rehabilitáció utolsó szakaszába lépett, hamarosan újra edzésbe állhat. Kopecz Barbara is túlesett a térdét érintő műtéti beavatkozáson, amely kontrollvizsgálatok szerint jól sikerült, hamarosan megkezdődhet rehabilitációja.

Szombaton alsóházi rangadó a Városi Sportcsarnokban

Interjú Aleksandra Vukaljoviccsal

Ezekben a hetekben sűrű programja van Horváth Roland tanítványainak, hiszen a múlt szerdai Eger elleni döntetlennel zárult kupabúcsút szinte még ki sem heverték a lila-fehérek, máris következett vasárnap a világklasszisok sorát felvonultató Siófok, és itt még mindig nincs megállás, mert szombaton a szezon egyik legfontosabb összecsapása következik a csabaiak számára, amikor is a Szent István SE vendégeskedik a Viharsarokban. Ízig-vérig alsóházi derbi ez a javából, amit alátámaszt a két gárda jelenlegi helyezése is a bajnokságban, ugyanis a csapatok közvetlenül egymás mögött a sereghajtó pozíciókban helyezkednek el a tabellán. A lilák a Szombathely elleni győzelmüknek köszönhetően két ponttal a tizenharmadik, míg a Szent István az eddig megszerzett egy pontjával a 14. pozíciót foglalja el. Azt az egy pontot pedig éppen az előző fordulóban sikerült begyűjtenie a fővárosiaknak, a Vác ellen hazai pályán elért 27-27-es döntetlennek köszönhetően. És noha ebben az idényben már beleszaladtak néhány nagy pofonba, azért a tabella második felében elhelyezkedő csapatok ellen kifejezetten jól tartották magukat. Ezt mutatja az is, hogy a Kisvárda és az Alba Fehérvár is hazai pályán csak három találattal tudta két vállra fektetni az újoncot, akik egyébként az NB1/B keleti bajnokaként kaptak jogot a legmagasabb osztályban szerepelni. És miután csak három kézilabdázó távozott nyáron a klubtól, elmondható hogy a bajnokcsapat magját az idei szezonra is sikerült egybetartania az egyesületnek. Erősítésként pedig összesen négy játékos érkezett Vojkovics Gyula vezetőedző csapatába, Stranigg Zsófia az MTK-ból, Monori Orsolya a Dunaújvárosból, Varjú Lili a Vasasból, és Cornelia Lyngby aki a Szentendre gárdájából tette át székhelyét a nyáron. Lila-fehér csapatunk ezzel szemben nem túl acélosan melegített erre a fontos derbire, hiszen a vasárnapi Siófoki találkozójuk során nem sikerült felborítaniuk a papírformát, és sima 34-17-es vereséget szenvedtek. A sérülésektől is tizedelt lilák nem tudták igazán megnehezíteni a hazai sztárcsapat dolgát, de az igazi erőfelmérő azért mégiscsak most következik a csabai lányok számára, ugyanis a szombati összecsapás kulcsfontosságú lesz annak érdekében, hogy az Előre valamelyest le tudja szakítani magáról mostani ellenfelét, a Szent Istvánt, és így a Szombathely, MTK, Mosonmagyaróvár trió sarkában maradjon. Ennek megfelelően gőzerővel készül együttesünk a hétvégi csatára, a felkészülés közepette pedig a lilák egyik vezére Aleksandra Vukaljovic szánt időt arra, hogy megossza velünk gondolatait a találkozó kapcsán.

20191108_vukajlovic

– Az elmúlt egy hónapban nagyon komoly hullámvasúton ültetek, amiben benne volt az első győzelem, de kupakudarc és vereségek is. Most milyen a hangulat a csapaton belül?

– Tagadhatatlan, hogy az elmúlt két hét azért nyomott hagyott bennünk, főként a Magyar kupából való kiesés az, ami leginkább megviselt minket és személy szerint engem is. De nem szabad ezen őrlődni, hiszen a sportban folyamatosan jönnek az újabb kihívások, és egyben az újabb lehetőségek is a javításra. Nyilván vannak gondjaink, nehézséget okoz, hogy meglehetősen kevesen vagyunk, valamint tudomásul kell venni azt is, hogy fiatal csapat révén sajnos a hullámzás is benne van a játékunkban. De továbbra is keményen dolgozunk, és mesterünkkel együtt mi tapasztaltabb játékosok is próbálunk minél jobban segíteni a fiataloknak abban, hogy a lehető leghamarabb beleszokjanak az első osztályú közegbe. Illetve ahogy Szombathelyen is megmutattuk, elszántsággal és lelkesedéssel azért nagyon sok mindent tudunk kompenzálni. Én a magam részéről pozitívan állok a feladatok elé, és ezt igyekszem sugározni a lányok felé is.

– Akkor ezek szerint motivációs gondjaitok most nincsenek…

– Egyáltalán nincsenek. Mindenki átérzi a találkozó súlyát, és már az edzéseken is egész héten elszánt arcokat láttam. Sőt úgy érzem, hogy az Egri pofon talán még jobban össze is kovácsolta a társaságot, és mindenki megkétszereződött erővel dolgozik azon, hogy a hétvégén sikeresek legyünk.

– A felkészülés során milyen kép alakult ki benned szombati ellenfeletekről?

– Egyáltalán nem olyan csapat a Szent István, mint amit a tabella képe jelenleg mutat. Ezt a legutóbbi fordulóban elért bravúr döntetlenje is bizonyítja, szóval lebecsülni őket nagy hiba lenne. Azt gondolom ezzel az eredménnyel most lendületbe is kerültek, tehát tőlünk is maximális koncentrációra lesz szükség ahhoz, hogy két vállra fektessük őket. Elsősorban középen veszélyesek, vannak nagy lövőik, mint például Monori Orsolya, aki távolról is veszélyes nehéztüzér. Előszeretettel alkalmazzák a gyors középkezdéseket, így ezekre is oda kell figyelnünk, de a védekezésünknél a gyors visszarendeződés amúgy is kulcsfontosságú lesz. Valamint a Vác ellen a kapuból is jelentős segítséget kaptak, szóval a kapusposzt is erősségük.

– A leghatékonyabban akkor mivel kerekedhettek felül a fővárosiakon?

– A koncentrált, fegyelmezett játékkal. A szombathelyi mérkőzéshez hasonlóan, ha a találkozó elejétől 60 percen keresztül megfelelő tűzzel és persze okosan tudunk kézilabdázni, akkor itthon tarjuk a pontokat. Fontos lesz, hogy megfelelően segítsük egymást a pályán, és egy harcos kemény védekezéssel elbizonytalanítsuk őket. Nyilván az elmúlt találkozókhoz képest a helyzetkihasználásunkon is javítanunk kell, tehát a ziccereket be kell lőnünk, de a döntő most is a jó védekezés és a kapusteljesítmény lesz. Szeretném, ha most már hazai pályán is kijönne nekünk a lépés, és itthon is megszereznénk első győzelmünket. Bízom abban, hogy szurkolóink is segítségünkre lesznek ebben, és plusz erőt adva segítenek kiharcolni a sikert.

A derbi kapcsán természetesen a vezetőedzők is megszólaltak. Horváth Roland csapatunk mestere egyértelműen kifejtette, szombaton a két pont reményében vezényli ki majd együttesét a pályára: – Békéscsabai edzőként nem mondhatok mást, mint hogy a Szent István ellen is meg kell szereznünk a két bajnoki pontot. Tudjuk, hogy soron következő ellenfelünk legutóbbi mérkőzésén bravúros döntetlent ért el, úgyhogy nem számítok könnyű mérkőzésre, de céljaink megvalósításához mindenféleképpen nyernünk kell. Ami jó hír, hogy sérültjeink szépen gyógyulnak, így remélem, szombaton a legerősebb összeállításban léphetünk pályára.

Vojkovics Gyula a Szent István SE vezetőedzője a következőket nyilatkozta a találkozó előtt: – Remélem, folytatjuk a jó szereplésünket, és pontot, vagy akár pontokat szerzünk a Békéscsaba ellen. Ugyanakkor le kell szögeznem, nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Felszabadultan kell játszanunk, a teher most nem a mi vállunkat nyomja.

A két csapat eddig még sohasem csapott össze a legmagasabb osztályban, mindösszesen egyszer találkoztak a Magyar kupa 2011/12-es kiírásában. Akkor együttesünk idegenben is magabiztosan 33-25-re legyőzte a fővárosi egyletet. Érdekesség, hogy a Szent István mostani csapatából öten is tagja voltak az akkori gárdának, így Páncél Petra, Tobak Luca, Ujvári Dorottya, Szerző Regina és Gercsó Nóra szombaton is pályára léphetnek, míg a liláknál csak Kovács Anett és Szögi Tímea maradt hírmondónak az akkori csapatból. Az alsóházi ütközet tehát szombaton 18 órától kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a mérkőzés két játékvezetője Altmár Kristóf és Horváth Márton lesz.

Dömény Dezső

line

line

Aleksandra Vukajlovic Békéscsabán folytatja

A kiváló átlövő újabb 1 + 1 éves szerződést írt alá az Eubility Group-Békéscsabai Előre NKSE-vel. Aleksandra a 2016/17-es szezonban mutatkozott be felnőtt csapatunkban, azóta 80 mérkőzésen lépett pályára, 263 góljával, hatalmas lelkesedésével együttesünk meghatározó tagjává vált.

20190224_vukajlovic

„Nagyon köszönöm a békéscsabai klubnak és a fantasztikus szurkolóknak a biztatást és a támogatást! – mondta Aleksandra – Ez mindig plusz erőt ad a pályán és ennek is köszönhető, hogy Békéscsabán otthon érezhetem magam! Úgy érzem, hogy sokat fejlődtem Horváth Roland edző irányítása alatt, akivel nagyon jó kapcsolatom van, és szerintem a segítségével itt tovább tudok majd fejlődni! Mindent meg fogok tenni, hogy a játékommal segítsem a csapatot a kitűzött célok elérésében!”

Vasárnap alsóházi rangadó a Városi Sportcsarnokban

Interjú Aleksandra Vukaljoviccsal

A napokban sűrű programja van Horváth Roland tanítványainak, mert szinte még ki sem pihenték az MTK elleni döntetlennel zárult összecsapást, és szerdán máris érkezett a világklasszisok sorát felvonultató Győr. Sőt itt még mindig nincs megállás, ugyanis vasárnap a szezon egyik legfontosabb összecsapása következik a csabaiak számára, amikor is a Eu-Fire Mosonmagyaróvár KC vendégeskedik a Viharsarokban. Ezen pedig egy ízig-vérig alsóházi derbire készülhetnek a lila-fehér szurkolók, amit alátámaszt a két gárda jelenlegi helyezése is a bajnokságban, hiszen mindkét gárda egyaránt négy ponttal áll a tabellán. Egészen pontosan a vendégek a tizenegyedik, míg csapatunk a 12. pozíciót foglalják el. Habár a kisalföldiek újoncként szerepelnek az idei szezonban, összességében azért egyáltalán nem ismeretlen számukra az NB1-es közeg. Újkori első osztályú történetük 2014 nyarán kezdődött, amikor is az ETO fiókcsapataként gyakorlatilag a Győri utánpótlásból gyúrtak össze egy NB1-es csapatot. Első két szezonjukban egyaránt a tízedik pozícióban végeztek, viszont a harmadik idényükben már nem sikerült megőrizni első osztályú tagságukat, és a 13. helyükkel búcsúztak az NB1-től. Viszont a második vonalban éppen csak egy rövid kirándulást tettek, ugyanis roppant magabiztosan mindösszesen egy vereséget szenvedve megnyerték az NB1/B nyugati kiírását, így ősztől már ismételten a legjobbak között láthattuk őket. Összesen nyolc új játékossal vágtak neki nyáron a szezonnak, de ebből ketten már idény közben elhagyták a csapatot, viszont pótlásukról gondoskodott a klub a téli szünetben, azzal hogy Katona Flórát a Kisvárdából illetve Simona Szarkovát a norvég Storhamer gárdájából átcsábították Mosonmagyaróvárra. A bajnokságban egyébként eddig két győzelmet aratott a kisalföldi egylet, méghozzá Egerből hozták el a pontokat a 28-22 végeredményt követően, illetve hazai pályán győzték le 25-24-re a Budaörs csapatát. Karácsony óta ők is két találkozón léptek pályára, Vácon 28-17-re, míg Siófokon 32-16 arányban maradtak alul ellenfelükkel szemben. Ellenlábasunkhoz hasonlóan együttesünknek sem volt diadalmenet a hétközi összecsapás, és hogy igazán komoly ellenállást nem tudtak Walfischék kifejteni a címvédővel szemben azt a 47-22-es végeredmény is jól mutatja. Viszont sokkal inkább meríthetnek a lilák az egy héttel ezelőtti MTK elleni idegenbeli pontszerzésből, már csak azért is, mert játékerőben azért a fővárosi gárda áll közelebb vasárnapi ellenfelünkhöz. Könnyű dolga azonban nem lesz a csabai hölgykoszorúnak, amit riválisunk novemberi Magyar kupa találkozója is remekül szemléltet, ahol is hazai pályán 29-23-ra legyőzték és búcsúztatták a párharcban mindenképpen esélyesebbnek számító Alba Fehérvár gárdáját, megvillantva ezzel oroszlánkörmeiket. Illetve biztosan sokak emlékezetében elevenen él még a lila-fehérek novemberi Eger elleni hazai veresége is, ami szintén jól mutatja a kiegyenlített erőviszonyokat. Szükség lesz tehát minden lila-fehér játékos kivalló teljesítményére a siker érdekében, többek között együttesünk legeredményesebb gólvágójának Aleksandra Vukaljovicnak is a találataira, akivel a békéscsabai kézilabda mellett a decemberi Európa-bajnokság tapasztalatairól is beszélgettem.

20190112_mosonmagyarovar

Fotó: Antal János

– Először is gratulálok Neked az Európa-bajnoki részvételhez, és adódik a kérdés milyen érzés volt pályára lépned egy ilyen komoly tornán?

– Természetesen nagyon jó és különleges érzés. Egy a Békéscsabánál merőben eltérőbb stílusú és játékosokból álló csapatba csöppentem, ami a nemzeti együttest illeti. Még itt a klubomban gyakorlatilag hatvan perces játékos vagyok, és a középső posztok bármelyikén lehetőségem nyílik játszani, addig a válogatottban részfeladatokat kellett megoldanom és szinte csak irányító poszton. Illetve védekezésben is teljesen eltérő szerkezetben kézilabdáztunk. Viszont pont ezért is úgy érzem nagyon sokat fejlődtem ez alatt az egy hónap alatt is, és persze az a tapasztalat, amit az ilyen szintű együttesek ellen, és az ennyire magas szintű mérkőzéseken lehet szerezni az felbecsülhetetlen. Illetve a csapat is megfelelően összerázódott a tornára, és az optimális kohézió is kialakult. Nekem személy szerint is nagyon sokat segítettek akár edzéseken akár mérkőzéseken, még az olyan játékosok is, mint mondjuk Andrea Lekics. Sajnos az utolsó meccsekre azért érezhetően elfáradtunk, és ez azért látszódott az eredményeinken is, de összegségében tényleg nagyon pozitív tapasztalat volt.

– Térjünk vissza az NB1-hez, hiszen szerdán a Győrrel játszottatok, és hát nem igazán sikerült megállítani a gyors játékukat, igaz az első félidőben azért nem játszottatok rosszul…

– Igen, az első félidőben egyértelműen fel tudtuk velük venni a versenyt, sikerült sok mindent megvalósítanunk abból, amit előre megbeszéltünk, és amit edzőnk kért tőlünk. Viszont a második játékrészre felőrölt minket az ETO, úgy érzem fejben elfáradtunk, és ekkor már nagyon sok hiba csúszott a játékunkba. A Győr viszont egy klasszis csapat, akik ezeket a hibákat kíméletlenül kihasználják, és a találkozónak ebben a szakaszában át is futottak rajtunk. Tény, hogy fiatal együttes vagyunk, és jóval kevesebb rutinnal rendelkezünk mint a BL győztes, és sajnos a végeredmény is ezt tükrözi.   

– Most nyolc napon belül háromszor is pályára léptek, ilyenkor pedig az energiát is megfelelően be kell osztani…

– Azt gondolom, fizikálisan rendben vagyunk, és azért Roland is forgatta a csapatot a szerdai összecsapáson, szóval szerintem inkább fejben kell rendezni magunkat a vasárnapi meccsre. Én a magam részéről nagyon szeretek játszani és pályán lenni, nem érzem különösebben azt, hogy ha sokat vagyok pályán, az fizikálisan túlságosan elfárasztana. Inkább az a nehéz az ilyen sűrű programban, hogy nagyon kevés pihenőnapot kapunk, és így a mentális frissítést is nehezebb megoldani.

– Vasárnap ráadásul egy közvetlen riválisotokat látjátok vendégül…

– Amit nagyon szeretek a magyar bajnokságban, hogy tele van kiválóbbnál kiválóbb csapatokkal, és így roppant erős és kiszámíthatatlan a pontvadászat. Viszont ennek az a hátránya is megvan, hogy szinte egy találkozón sem mehetsz biztosra, ami a győzelmet illeti. Így van ez most a Mosonmagyaróvárral szemben is, akiknek hozzánk hasonlóan voltak jobb és rosszabb meccsei is eddig. Előnyük velünk szemben, hogy több rutinos játékossal rendelkeznek, viszont most azért mi játszunk hazai pályán, ami pedig remélem, felénk billenti majd a mérleg nyelvét. Az MTK-hoz hasonlóan, ők is lövőben igazán erősek itt Kopecz Barbarát és az új szerzeményüket Simona Szarkovát érdemes kiemelni, de persze ott van a sokat tapasztalt jobbszélsőjük Kovacsicz Mónika is, aki szintén húzóembernek számít.

– Mi kell akkor ahhoz, hogy itthon tartsátok a két pontot?

– Mindenekelőtt kemény, agresszív védekezés, ez a legfontosabb. Ebből pedig minél több gyors indítással könnyű gólokat szerezni. Örzseségében viszont lényeges lesz, hogy nyugodtan kézilabdázunk, ne kapkodjunk, és hosszú támadásokkal türelmesen végigjátsszuk a figurákat. Azt gondolom, ha az MTK elleni játékunkat tudjuk nyújtani, mint támadásban, mint pedig védekezésben, akkor a hazai közeg segítségével meg lehet a két pont. Az elszántság megvan a csapatban, nyerni akarunk, és remélem a szurkolóink hathatós segítsége mellett ezt meg is tudjuk valósítani.

A két csapat összevetésében jelenleg a Mosonmagyaróvár a jobb, hiszen az eddig lejátszott nyolc találkozójukból egy döntetlen mellett, hármat a csabaiak négyet pedig a kisalföldiek nyertek. Igaz a legutóbbi két összecsapásukon még a 2016/17-es szezonban a lilák lehettek elégedettebbek, ugyanis Mosonmagyaróváron 21-21-es döntetlen született, míg Békéscsabán sima 26-19-es hazai győzelem. A 12. forduló alsóházi rangadója tehát vasárnap 18 órától kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a mérkőzés két játékvezetője Herczeg Péter és Südi Péter lesz.

Dömény Dezső

Játékoskeret

A Békéscsabai Előre NKSE vezetősége a következő szezon játékoskeretéről januárban kezdte meg az egyeztetéseket. A tárgyalásokat jelentősen nehezítette a tabellán akkor elfoglalt helyünk – a kiesés elkerülése csak április végére vált biztossá -, így többekkel az idei keretből szándékaink ellenére nem sikerült megállapodni.

20180623_alairok

Ezzel párhuzamosan – Horváth Roland vezetőedző javaslatai alapján – új játékosokat is megkerestünk, megszülettek a megfelelő megállapodások. Az érkező, illetőleg a szerződést hosszabbított csapattagokat a következő napokban bemutatjuk.

Akik már biztosan maradnak: Aleksandra Vukajlovic, Bottó Rózsa, Kovács Anett, Szögi Tímea.

Fiatalos lendület irányítóposzton

Interjú Aleksandra Vukaljoviccsal

Weboldalunk olvasói korábban megismerkedhettek a Békéscsabai Előre NKSE újonnan szerződtettet beállósával, Jovana Dukiccsal, most egy másik légióst, a szintén szerb származású Aleksandra Vukaljovicot mutatjuk be kedves szurkolóinknak. A mindössze tizenkilenc éves kézilabdázó hazája utánpótlás csapataiban már régóta meghatározó szerepet tölt be, és miután elsősorban irányító pozícióba szerződtette klubunk, Dajka Bettina sajnálatos sérülése miatt talán a vártnál is nagyobb teher hárulhat rá az előttünk álló bajnoki szezonban. Ennek megfelelően a fiatal játékos és csapata is lázasan készül a pénteki rajtra, de Aleksandra közben szánt egy kis időt arra is, hogy magáról néhány gondolatot megosszon velünk.

20160914_vukajlovic

 - Roppant fiatal vagy, ennek ellenére már több klubban is megfordultál…
- Igen, a Békéscsaba a negyedik klub, ahol játszom. 11 évesen kezdtem a kézilabdával foglakozni a Čačak csapatában, melynek színeiben már nagyon hamar bemutatkozhattam a szerb első osztályban. 15 évesen kerültem Kikindára, ahol három szép és nagyon hasznos évet töltöttem, majd 2015-ben leszerződtetett a Zork Jagodina együttese, és itt már komoly feladatokat bíztak rám, sőt még a nemzetközi kupában is kipróbálhattam magam, hiszen a Norvég Glassverket gárdája ellen léptünk pályára a Kupagyőztesek Európa Kupájában.

- Ezt követően vezetett az utad Békéscsabára, miért pont klubunkat választottad?
- Szerettem volna egy a szerb bajnokságnál erősebb pontvadászatban játszani, és a magyar NB I-nél nem nagyon van erősebb Európában. Ráadásul még „relatív” közel is van az otthonomhoz, ami szintén fontos volt a számomra. Ezen belül pedig Békéscsaba földrajzilag még optimálisabb, hiszen nincs messze a szerb határtól. Ami pedig különösen szimpatikus az első pillanatoktól kezdve ebben a klubban, hogy számítanak a fiatal játékosokra, és ráadásul egy olyan szakember kezei alatt pallérozódhatok, akitől nagyon sokat lehet tanulni.

- Amennyiben jól tudom, a sportok közül nem csak a kézilabda áll a szívedhez közel?
- Valóban nem, nagyon szeretek röplabdázni is, leginkább a strandröplabdát kedvelem. Természetesen ezt csak hobbiból űzöm, fő hivatásként megmaradok továbbra is a kézilabdánál. Ezen kívül van egy Beagle kutyám, akivel igyekszem sok időt tölteni, igaz most még nem kísért el Békéscsabára, de remélem, hamarosan ő is követhet ide.

- Külföldi irányítóként nem lehet könnyű beilleszkedni egy új játékrendszerbe…
- Igen, meg kell szokni az új közeget, hiszen más országban, más kézilabda kultúrában kell játszani, de szerencsére nagyon sok segítséget kapok, mind a szakvezetés, mind pedig a csapattársak részéről. Ami nagyon fontos számomra, hogy egy fiatalos csapatba érkeztem, és azért így könnyebben is ment a beilleszkedés. Persze a város is tetszik, bár még folyamatosan szokom az új környezetet.

- Hivatalosan irányító vagy, de gyakorlatilag az összes belső poszton tudsz játszani…
- Az irányító pozíció mellett, ami a fő feladatom lesz itt Békéscsabán, a két átlövő poszton is otthonosan mozgok, sőt, jobbátlövőben kifejezetten szeretek játszani. Természetesen amilyen feladatot rám szab a szakmai vezetés, azt maximálisan próbálom végrehajtani.

- Nehéz szezon előtt álltok, ráadásul menet közben még egy fontos belső ember is kiesett a csapatból…
- Az biztos, hogy roppant erős bajnokságban kell helyt állnunk, és egy-egy sérülés ebben igen csak megnehezítheti majd a dolgunkat. Én azonban bízom a csapatban, úgy érzem, jó munkát végeztünk a nyáron, amely meg kell hozza az eredményét. Amióta itt vagyok, azért dolgozom, hogy a velem szembeni támasztott elvárásoknak megfeleljek, és persze minél sikeresebbek legyünk a klubbal. Ezért is igyekszem majd az idényben minden meccsen a 100%-ot kihozni magamból.