ímkézett bejegyzés

Megyei rangadóval indul az idei kupaszereplés

A bajnokságban eddig három mérkőzésből hármat nyertünk: a DVSC SKYLINE U20-as együttese és a Gárdony-Pázmánd után pénteken a Hajdúnánás ellen is diadalmaskodtunk. A sikerhez Varga Hanna négy találattal járult hozzá.

Békéscsabai Előre NKSE - Zengő Alföld Orosházi Kézilabda Akadémia

– Ez egy nagyon szoros, izgalmas mérkőzés volt, egy nagyon jó csapat ellen sikerült nyernünk, amely sokat fejlődött az előző szezonhoz képest. Ez egy tökéletes példa volt arra, hogy a küzdeni tudással, az akaratunkkal kell mérkőzést nyerni és az ellenfél fölé kerekedni. Nagyon összetartó csapat vagyunk, az edzőnk pedig igyekszik mindenkiből kihozni a maximumot – összegzett a jobbszélső.

A kupában először a másik Békés megyei másodosztályú klub, az előző szezont NB II-ben töltő Zengő Alföld Orosháza Kézilabda Akadémia lesz az ellenfél, ezúttal hétközben, így kevesebb idő áll rendelkezésre a regenerációra és a felkészülésre.

– A kupában is szeretnénk jól szerepelni, a továbbjutás a célunk. Lehetőségünk nyílik a gyakorlásra, hogy még jobban összecsiszolódjunk. Nagyon jó hangulatú mérkőzésre számítok, főleg, hogy hazai pályán vívhatjuk meg ezt az összecsapást. Büszkék vagyunk a szurkolóinkra, úgyhogy nagyon lelkesen várjuk ezt a találkozót – tekintett előre az idei első kupamérkőzésre.

Az Orosháza magabiztos teljesítménnyel jutott fel az NB I/B-be, Papp László vezetőedző a tavalyi alapokra építene az új idényben, a csapathoz Bartók Dorina, Rigó Réka és Sipos Angéla csatlakozott. Az együttes egy győzelemmel és két vereséggel kezdte a bajnokságot, a Győr U20-as gárdájának legyőzését követően a Komáromtól és a debreceni fiataloktól is kikapott. A két fél a felkészülés alatt is találkozott egymással, augusztus végén magabiztos, tizenkét gólos csabai siker született.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, mivel két azonos osztályban szereplő csapat méri össze erejét, döntetlen esetén hétméteresek következnek. A mérkőzés szerdán 18:00 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, a két játékvezető Juhász Dániel és Rontó Ádám lesz.

Hibátlan csapatok csatája a Városi Sportcsarnokban

A DVSC U20-as együttese elleni magabiztos hazai bemutatkozás után az első idegenbeli mérkőzést is sikerrel vettük, miután Gárdonyban szinte végig vezetve 28–25-re diadalmaskodtunk. Tóth Melinda mindkét alkalommal hatszor talált a kapuba.

Békéscsabai Előre NKSE - Hajdúnánás SK

– Egy hajtós, brusztolós mérkőzésre számítottam a gárdonyiak ellen és így is lett, végig küzdöttünk ezen a találkozón. Saját hibáink miatt volt szoros az összecsapás, a kihagyott ziccerekkel megnehezítettük a dolgunkat. Kicsit idegesebbek voltunk a kelleténél, kapkodtunk a mérkőzés első felében, de szívünket-lelkünket kitettük a pályára és megszereztük ezt a fontos győzelmet – tekintett vissza a balszélső.

A játékos nyáron Lapos Laurával együtt az MTK-tól igazolt Békéscsabára.

– A felkészülés kemény volt, éppen olyan, amilyennek lennie kellett. A pályáról szinte már mindenkit ismertem, úgyhogy nagy gond nem volt a beilleszkedéssel, minden gördülékenyen ment. Nagyon jól érzem magam Békéscsabán, tetszik a város. Szuper, hogy gyorsan el lehet jutni bárhová, nincsenek forgalmi dugók, az emberek pedig nagyon kedvesek – fogalmazott.

Harmadik riválisunk az a Hajdúnánás lesz, amely eddig hozzánk hasonlóan hibátlanul szerepelt, hiszen először Érden nyert 39–24-re, majd az újonc SZISE ellen 30–19-re győzött hazai környezetben. A csapatok a felkészülés alatt is találkoztak egymással, augusztusban a vendégek négy góllal jobbak voltak Békéscsabán.

– Akkor egy kicsit megleptek minket, éppen ezért maximális koncentrációra lesz szükségünk. Fontos, hogy a saját játékunkat mutassuk és nyugodtan, higgadtan kezdjük az összecsapást, szerintem az első negyedóra nagyon sokat számít. Remélem, hogy sokan támogatnak majd minket a lelátóról és egy pörgős, élvezhető mérkőzésen begyűjtjük a két pontot – hangsúlyozta.

A Hajdúnánás az előző szezonban tizenöt győzelemmel, négy döntetlennel és tizenegy vereséggel, 34 megszerzett ponttal a 7. helyen végzett. A csapat továbbra is Jenei Tamás irányításával készül, a keretben pedig akadtak változások, a legnagyobb veszteség Siska Pálma volt, aki befejezte pályafutását, a távozók helyére öt játékos érkezett, főként a belső posztokat erősítve. A 2025/26-os idényben mindkét egymás elleni mérkőzést behúztuk, ősszel idegenben 27–16-ra, februárban pedig 34–24-re nyertünk hazai pályán.

A mérkőzés pénteken 18:00 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, a két játékvezető pedig Hajdu-Hársfalvi Zsófia és Mórocz Réka lesz.

Kovács Dávid

Ősszel először Gárdonyra vezet az utunk

Szeptember első hétvégéjén sikeresen mutatkoztunk be a bajnokságban. Elsőként a DVSC U20-as együttesével csaptunk össze és a félidei döntetlen után meggyőző játékkal, 34–22-re diadalmaskodtunk. A mérkőzésen fiataljaink is pályára léptek.

Kraszkó Noémi Maja

– Az első félidőben még akadozott a játék, nem volt tökéletes a koncentráció. Szerencsére a szünet előtt visszazárkóztunk és a félidőben már egál volt az állás. A második játékrészt megfelelő hőfokon kezdtük, bíztunk magunkban, hogy jobban is mehet a játék. Támadásban és védekezésben is feljavultunk, így folyamatosan nőtt az előnyünk. Örülök, hogy játéklehetőséget kaptam és megmutathattam, hogy mire vagyok képes – fogalmazott Kraszkó Noémi Maja.

A 17 éves játékos első teljes felkészülést csinálta végig a felnőtt együttessel.

– Nagyon tetszett a nyári időszak, érdekes edzések voltak. Szerintem megfelelően felkészültünk a szezonra fizikailag, technikailag és taktikailag is. Egyre felszabadultabb vagyok az edzéseken, nagyon szeretek a csapattal dolgozni, mindenki nagyon kedves és segítőkész – idézte fel a nyári heteket.

Az idei második ellenfél a Gárdony-Pázmánd NNK lesz. A két csapat mindkét előző szezonbeli összecsapását mi nyertük, hazai környezetben 41–32-re, idegenben pedig 37–34-re.

– Nagyon várom ezt a következő összecsapást, alig várom, hogy eljöjjön a péntek és induljunk a mérkőzésre. Egész héten erre a találkozóra összpontosítunk, videózás is szerepel még a programban, a célunk pedig az, hogy begyűjtsük a két bajnoki pontot – tekintett előre fiatal tehetségünk.

A Gárdony-Pázmánd NNK a 2024/25-ös szezonhoz képest egy helyet javítva, tizenegy győzelemmel, három döntetlennel és tizenhat vereséggel a 10. pozícióban zárt. A csapat kispadján nem volt változás, továbbra is Major Dávid irányítja szakmai munkát. A keretben ugyanakkor volt mozgás, hatan távoztak, köztük a legérzékenyebb veszteség, a 229 találattal gólkirálynő Berkes-Kaiser Melitta volt, aki Kecskemétre igazolt. A klubhoz öten érkeztek, átlövőként Kiss-Brettner Zsófia és Hartmann Petra, beálló pozícióba Gulyás Liza és Vas Boglárka, jobbszélsőként pedig Kolonics Dorka. A Fejér megyeiek is győzelemmel rajtoltak, 33–31-re verték az újonc SZISE együttesét a gólok szépen eloszlottak, hiszen négyen is négyszer találtak a kapuba, a legeredményesebb Béres Eszter volt öt góllal.

A mérkőzés pénteken 18.30 órakor kezdődik a Gárdonyi Géza Általános Iskola Sportcsarnokában. A mérkőzés két játékvezetője Bába Sándor és Haskó Tamás lesz.

A DVSC U20-as csapata ellen jön a bajnoki rajt

Három hónap szünet után újra tétmérkőzésen lép pályára felnőtt csapatunk a női kézilabda NB I/B-ben. A felkészülést július közepén kezdtük, több edzőmérkőzést is vívtunk, az utolsót másfél héttel ezelőtt a másodosztályba visszajutó megyei rivális, az Orosháza ellen játszottuk. Ezt követően már főként a frissítésen és az első összecsapásra történő hangoláson volt a hangsúly.

Békéscsabai Előre NKSE – DVSC Skyline U20

– A felkészülés alatt mindig ott tartottunk, ahol éppen kellett, megfelelően haladtunk. Büszke vagyok a lányokra és az elvégzett munkára, a játékosokban megfelelő partnerekre találtam, nyitottak voltak az újdonságokra. A kilátogatók ebben az idényben is egy mentálisan stabil, szenvedélyes kézilabdát játszó csapatot láthatnak majd. A támadójátékunk kreativitása megfelelő volt az előző szezonban, ezt szeretnénk idén is megmutatni, a védekezést pedig reményeink szerint sikerült stabilizálni. Hosszú, nehéz menetelés lesz, rengeteg mérkőzéssel, nem lesz könnyű dolgunk, nem látom leterítve a vörös szőnyeget magunk előtt, de mindannyian egy célért, a feljutásért dolgozunk – fogalmazott Marosán György vezetőedző. Mesterünk az első mérkőzéssel kapcsolatban kiemelte: fiatal, futós gárda lesz az ellenfelünk, azonban elsősorban a saját játékukra kell koncentrálnunk.

Keretünk ugyan változott az előző szezonhoz képest, azonban a kapuban az előző szezonban megszokott párost láthatják majd a szurkolók. Balog Judit szerint kemény volt a felkészülés, de sokat fejlődtek az elmúlt hetekben mind fizikailag, mind taktikailag, a felkészülési mérkőzésekből pedig sok tanulságot levonhattak.

– Nagyon jó a hangulat az öltözőben, edzésről edzésre, napról napra egyre jobban összeáll a csapat. Az új játékosoknak is jól sikerült a beilleszkedés, egyre jobban megértjük egymást a pályán, úgyhogy pozitív hangulatban készülünk a bajnoki rajtra. Nagyon várjuk már az első mérkőzést, sokat dolgoztunk a nyár folyamán, ezt szeretnénk most már élesben is megmutatni a gyors és lendületes debreceni csapat ellen – hangsúlyozta a hálóőr.

A DVSC U20-as csapata az előző szezonban az élmezőny mögött tizenhat győzelemmel, két döntetlennel és tizenkét vereséggel, 34 ponttal a 6. helyen zárt. Az együttes főként a 2006-os és 2007-es születésű játékosokra épített, azonban a fiatalabbak közül többen is bemutatkoztak a felnőtt másodosztályban. A hajdúságiak a saját korosztályukban is bizonyítottak, hiszen a fináléban a Győrtől vereséget szenvedve ezüstérmet nyertek az I. osztályban. Győrvári Viktor csapata az NB I/B tavalyi kiírásában felvette a versenyt a legjobbakkal is, ellenünk hazai pályán mindössze két találattal maradt alul, a városi sportcsarnokban magabiztosabb, 32–23-as csabai siker született.

A másodosztályú bajnokság lebonyolítása nem változik, ismét tizenhat csapat indul, minden együttes összesen harminc mérkőzést játszik oda-visszavágós rendszerben. Az élvonalra a bajnok MTK mellett az ezüstérmes Eszterházy SC váltotta meg a jegyét, az első osztályból csak a Kozármisleny érkezik, hiszen az anyagi gondokkal küzdő DKKA nem adta be a nevezést a másodosztályba. A tavasszal 13. helyen záró Borsod SK és a 14. ENUSE maradt az NB I/B-ben, a harmadosztályból pedig az Orosháza, a SZISE és a TFSE jutott fel.

Idei nyitó mérkőzésünk szombaton 18:00 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, a két játékvezető Bab Ágota és Bodó Zsuzsanna lesz.

Kovács Dávid

A tavaszra feljavuló Érd otthonába utazunk

Csapatunk az előző körben meggyőző teljesítményt nyújtott: a félidőben már nyolc góllal vezettünk és végül 32–23-ra diadalmaskodtunk a DVSC U20-as gárdája ellen. Varga Hanna háromszor talált a kapuba a szinte az egész mérkőzésen üres kapuval támadó, hét a hat elleni játékot bemutató hajdúságiakkal szemben.

Varga Hanna

– Ez egy nagyszerű győzelem volt egy tehetséges, az élmezőny mögött álló együttes ellen. Pozitívan jöttünk ki a hét a hat elleni játékból, jó védekezésből tudtunk futni, de amikor úgy alakult, akkor a kapusaink is sikeresen kísérleteztek az egész pályás lövésekkel – emelte ki fiatal tehetségünk.

A 18 éves jobbszélső a szezon előtt került fel a felnőttekhez és rögtön meghatározó szerep várt rá, hiszen első számú játékos volt a posztján.

– Úgy gondolom, hogy nagyon sokat változtam a szezon eleje óta. Szerintem sokat fejlődtem, bőven adódott lehetőség tapasztalt játékosok ellen pályára lépni, ebből nagyon sokat tanultam, de a csapattársak is sokat segítettek, igyekeztem megfogadni a tanácsaikat, Remélem mindent tudtam teljesíteni, amit a mester kért és ez lesz a célom a következő szezonban is – foglalta össze az elmúlt hónapokban megtett utat.

Amennyiben szombaton újabb győzelmet aratunk, akkor matematikailag is bebiztosítjuk a bronzérmünket, hiszen akkor a Komárom már nem előzhet meg minket a táblázaton. A szezon második felére feljavuló Érd ellen még januárban hátrányból fordítva, 30–26-ra diadalmaskodtunk.

– Itthon is szoros mérkőzést játszottunk ellenük, már akkor is lehetett látni, hogy jobb csapat annál, mint amit a tabella mutat. Szeretnénk támadásban és védekezésben is az előző hetekhez hasonló teljesítményt mutatni, igyekszünk majd diktálni a tempót, ha ez sikerül, akkor be tudjuk gyűjteni a két pontot – tekintett előre.

Az Érd nem kezdte jól az idényt, sokáig a tabella végén szerénykedett, azonban szezon körben erősített a keretén és ebben a naptári évben már jobban szerepelt. Jelenleg kilenc sikerrel, két döntetlennel és tizenhat vereséggel a 11. helyet foglalja el. Ráadásul legutóbbi öt találkozójából négyet megnyert és ha minden jól alakul számára, akkor az utolsó fordulóban már tét nélküli összecsapást vívhat a nagy rivális Borsod SK ellen. Az együttes kulcsembere az a Helm Boglárka, aki Borbély Márta és a gárdonyi Berkes-Kaiser Melitta mögött a harmadik legeredményesebb játékos a másodosztályú mezőnyben 157 góllal.

A találkozó szombaton 16:00 órakor kezdődik az Érd Arénában, a két játékvezető Marosi Zoltán és Pap Ervin lesz.

Kovács Dávid

Újra itthon, ezúttal a DVSC U20-as csapata ellen

A bajnoki hajrára fordulva egymás után kétszer játszhatunk hazai közönség előtt. Az előző fordulóban a Borsod SK-val szemben végig irányítottunk, egymás után harmadszor szereztünk legalább negyven gólt és fölényesen, 42–27-re diadalmaskodtunk. Ezúttal nehezebb mérkőzésre számít Bencsik Bojána is, aki legutóbb öt gólt szerzett.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - DVSC Schaeffler U20

– Jól működött az, hogy futottunk, nagyon jó tempót mentünk, sok könnyű gólt tudtunk szerezni, védekezésben ugyanígy kell teljesítenünk ezen a héten is. A támadójátékunk megfelelően működik, hiszen szépen termeljük a gólokat, de összességében minden játékelemben fejlődtünk a szezon folyamán. Az új játékosok gyorsan beilleszkedtek, a kapus és a védelem közös munkája is egyre jobb – fogalmazott a beálló.

A DVSC U20-as csapata ellen decemberben nagy csatában, 26–24-re nyertünk, most sem várható kisebb csata.

– Nagyon fiatal, lendületes csapat a debreceni, biztos, hogy sokat futnak majd és biztos, hogy bírják is a sebességet. Fel kell vennünk velük a kesztyűt, nem szabad, hogy átfussanak rajtunk, ezt mindenképp meg kell akadályoznunk. Nagyon ügyes játékosokkal rendelkeznek, rájuk is oda kell figyelni, szerintem egy jó mérkőzés lesz – tette hozzá.

Az eddig hatvan bajnoki gólnál járó Bencsik Bojána egyik poszttársa Giricz Lilla, akivel jó összhang alakult ki a szezon folyamán.

– Szerintem nagyon jó, hogy különböző típusú játékosok vagyunk. Én magasabb vagyok, inkább fent kaphatom a labdát, Lilla pedig többet zár, ő pedig a lenti, alsó passzokat tudja értékesíteni. Nagyon jól kiegészítjük egymást, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is a jó kapcsolatban vagyunk egymással – részletezte.

Ezt a csapat másik beállója is megerősítette, ráadásul könnyebbséget jelentett az is, hogy nem „nulláról” indult a kapcsolatuk.

– Már ismertük egymást régebbről is, sok meccsre jártam a nővérem miatt. Nagyon jó kapcsolatunk van, nemcsak poszttársak, hanem barátnők is vagyunk. Igyekszünk mindenben segíteni egymást, akár meccs közben is. Ha van olyan pillanat, amikor szükség van rá, akkor támogatjuk a másikat egy-egy jó tanáccsal is – emelte ki Giricz Lilla, aki eddig negyvenhat találatot tett a közösbe.

A 20 éves játékos is szeretné szépen befejezni a szezont, mint fogalmazott: ugyan idén nem sikerül a feljutás, de jövőre már az idei tapasztalatokat felhasználva vágnak majd neki a bajnoki küzdelmeknek és ha megszerzik a bronzérmet, akkor az egy visszajelzés lehet, hogy jó úton járnak. Véleménye szerint is egy küzdelmes összecsapásra van kilátás szombaton, de egy újabb sikerrel közelebb léphetnek a 3. helyhez.

A DVSC U20-as együttese tizennégy győzelmet aratott eddig, két döntetlen mellett tíz vereséget szenvedett, összesen tíz ponttal kevesebbet gyűjtött nálunk és 30 egységgel a 6. helyet foglalja el a táblázaton. A hajdúságiak szoros mérkőzéseket vívtak az elmúlt hetekben, a feljutó pozíciót elfoglaló Eszterházyval ikszeltek, azonban az FTC fiataljaitól kikaptak hazai környezetben, legutóbbi három mérkőzésüket megnyerték, a Tempo, az ENUSE és a Szeged ellen. Az együttes legeredményesebb játékosa Ferenczi Lili Gyöngyvér, aki 131 találattal a 6. a gólvadászok között.

A két csapat mérkőzése szombaton 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, a sípot Koronczai Loretta és Ónodi Erika fújja majd.

A kiesés elől menekülő Borsod SK-t látjuk vendégül szombaton

Csapatunk legutóbbi hat mérkőzésén a megszerezhető tizenkét pontból tizenegyet begyűjtött, öt siker mellett csak a TempoKSE elleni döntetlen alkalmával nem jött össze a siker. Az előző körben a már biztos kieső Szeged otthonában egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelem, főlényesen, 43–30-ra diadalmaskodtunk.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - Borsod Sport Klub KKFT

– Nagyon jól sikerült ez a mérkőzés, az elejétől kezdve irányítottuk az összecsapást. A védekezés és a támadás is megfelelően működött, így pedig fölényesen nyertünk – idézte fel a találkozót Balog Judit, aki a második félidőben lépett pályára és kilenc védést mutatott be.

A hálóőr a közelmúltban meghosszabbította szerződését a klubbal, így a következő szezonban is a csabai kaput védi. Az idei bajnoki idényben 125 védésnél jár, ebből kilencet hetesek után mutatott be és eddig 37 %-os hatékonyságot mutathat fel.

– Nagyon szeretek Békéscsabán játszani, szeretem a várost a szakmai stábot és a csapatot is. Gyorsan zajlottak a tárgyalások, igazából nem volt kérdés, hogy szeretnék-e szerződést hosszabbítani. Jól érzem magam itt és szeretném továbbra is a csapatot segíteni – emelte ki.

Balog Judit szombaton újabb sikert aratna társaival, ezúttal az a Borsod SK lesz az ellenfél, amelyet ősszel 33–29-re győztünk le.

– Más célokért küzd a két csapat, mi a bronzéremért, az ellenfél pedig a bennmaradásért, ennek ellenére óvatosnak kell lennünk, mert egy fiatal, futós együttesről van szó. Az őszi találkozón jól kezdtünk, sokáig fölényesen vezettünk, a végére egy kicsit szorosabb lett a végeredmény, de összességében magabiztosan nyertünk és most is hasonlóra számítok, szeretnénk begyűjteni az újabb két bajnoki pontot – fogalmazott a kapus.

A Borsod SK jelenleg nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és tizenhat vereséggel a szezon végén bennmaradást jelentő 12. helyen áll. A barcikaiak az elmúlt hetekben elindították a nagy menekülést a kieső zónából, négy mérkőzésükből hármat megnyertek, az ENUSE és a Szeged mellett egy élcsapatot, a Szigetszentmiklóst is felülmúlták és csak a Gárdonytól kaptak ki, de így is csak egy ponttal előzik meg a mögöttük álló Érdet. Az együttesből Tóth Abigél szerepel a góllövőlista legjobb tíz helyezettje között 119 találattal, a kapusoknál pedig Reszegi Eszter tartozik posztján az élmezőnybe,összesen 225 védéssel. A vonatkozó statisztikákat tekintve Borbély Márta továbbra is a második a gólvadászok között, eddig 191 alkalommal volt eredményes. A kapusoknál Németh Kata 210 védéssel az élen áll.

A két csapat összecsapása szombaton 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, ahol Ihász Bence és Pápai Péter fújja majd a sípot.

Kovács Dávid

A sereghajtó otthonában újabb sikerre hajtunk

Csapatunk az előző hétvégén fölényesen nyert az ENUSE ellen, főként az első félidőben diktált nagy tempót, a szünetben már 26–12-re vezetett és végül kétszer annyi gólt szerezve, mint az ellenfél, 40–20-ra diadalmaskodtunk, a győzelemhez Baráth Berta két góllal járult hozzá.

PC Trade Szegedi NKE – Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

– Jót tett a lelkünknek ez a siker, már kellett egy ilyen nagyobb arányú győzelem. Kellő alázattal álltunk a mérkőzéshez, hátul jól teljesítettünk, több gyors gólt szereztünk, emellett támadásban több dolgot is tudtunk gyakorolni. A második félidőben azok is lehetőséget kaptak, akik eddig kevesebbet játszottak, illetve a fiataljaink is hasznos tapasztalatokat szerezhettek, edzésen is együtt dolgozunk, de a mérkőzésszituáció mindig más – fogalmazott az átlövő.

A riválisok közül a Komárom nagy bravúrt hajtott végre és elvette az MTK veretlenségét, azonban a Szigetszentmiklós kikapott a Gárdony-Pázmánd ellen, így közelebb kerültünk a bajnoki bronzérem megszerzéséhez.

– Nőttek az esélyeink a bronzéremre, de úgy is állunk hozzá, hogy meg kell szereznünk a harmadik helyet.Ugyanakkor nem nagyon foglalkozunk a riválisokkal, a saját feladatunkra koncentrálunk, minden hátralévő mérkőzésen úgy lépünk pályára, hogy nyerni szeretnénk – emelte ki.

A következő fordulóban az a Szeged lesz az ellenfél, amely sereghajtó a tabellán. A két csapat őszi találkozóján simán, 40–18-ra nyertünk.

– Most sem szabad azt nézni, hogy melyik csapat hol áll a táblázaton, a Szeged főleg hazai környezetben már többször képes volt arra, hogy megnehezítse ellenfelei dolgát. Nem lesz egyszerű dolgunk, a tisztes helytállásért küzdenek ők is a szezon végén. A védekezésünkből nem szabad engedni, hasonlóan kell teljesítenünk, mint ősszel vagy ahogy múlt héten, mindent megteszünk a győzelemért és reméljük, hogy sikerül begyűjteni a két pontot – tekintett előre a 23 éves játékos.

A PC Trade Szegedi NKE eddig mindössze két pontot gyűjtött, egyetlen sikerét még novemberben aratta. Azóta több szorosabb összecsapást is vívott, azonban igazi sikerélménnyel nem gazdagodott, ígyreális esélye nem volt arra, hogy harcban legyen a bennmaradásért. A Tisza-partiak a legutóbbi fordulóban az ősszel legyőzött Borsod SK-tól kaptakki 43–28-ra, ezzel pedig matematikailag is búcsúztak a másodosztálytól, mivel már nem érhetik be a jelenleg bennmaradó, 12. helyen álló barcikai gárdát.

A két csapat mérkőzése szombaton 15 órakor kezdődik Szegeden, az Etelka sori csarnokban Rácz István és Rigó Szabolcs sípjelére.

Győzelem és szórakoztató játék a cél az ENUSE ellen

Csapatunk legutóbb szűk két héttel ezelőtt, a Tempo KSE otthonában szerepelt, ahol fordulatos összecsapáson egy pontot szerzett, így továbbra is a 3. helyen áll a tabellán. Az utolsó bajnoki szünet után ráfordulunk a hét mérkőzésből álló szezonhajrára, innentől kezdve május végéig minden hétvégén pályán leszünk.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - ENUSE

– Ugyanúgy edzettünk és készültünk múlt héten, mintha bajnokink lett volna, sok futás is szerepelt a programban. A hétvége azonban szabad volt, tudtam időt tölteni a családommal, volt lehetőség egy kis feltöltődésre is – fogalmazott a szezon közben érkező játékos, aki a következő idényben is minket erősít majd.

Az ENUSE elleni novemberi randevún magabiztos, tízgólos győzelmet arattunk, így az átlövő számára jól sikerült a debütálás lila mezben.

– Éppen az ENUSE elleni őszi találkozó volt az első mérkőzésem a csapatban, úgyhogy számomra ezért emlékezetes az az összecsapás. Akadt változás bőven a keretükben azóta, sok fiatal került hozzájuk, egy küzdős-hajtós csapat lesz az ellenfelünk. Nem szabad hagynunk, hogy lendületbe jöjjenek, az első perctől nekünk kell diktálni a tempót, keményen kell védekezünk, támadásban pedig pontosan kell lejátszani az akcióinkat és akkor begyűjthetjük a két pontot – tette hozzá.

Marosán György vezetőedző kiemelte: csapata jóval előrébb áll a tabellán, ugyanakkor kellő koncentrációra lesz szükség a sikerhez, emellett pedig a következő hetekben is szeretnének haladni a fejlődés útján, ennek egyik állomása a pénteki mérkőzés.

– Más célokért küzd a két csapat, az ENUSE szeme előtt a bennmaradás lebeg, mi pedig szeretnénk megtartani a bronzérmes pozíciót. Mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de ahogy szoktam mondani, a mez nem nyeri meg a mérkőzést. Tisztelettel és alázattal kell dolgozni a felkészülés alatt és a mérkőzésen is, akkor pedig győzelemmel örvendeztethetjük meg a szurkolókat, emellett pedig az is a cél, hogy szórakoztassuk a közönséget – hangsúlyozta mesterünk.

Az ENUSE jelenleg hat győzelemmel és tizenhét vereséggel a 14. helyen áll. A keretben szezon közben is akadtak változások, a legtöbb játékos ebben a csapatban kapott szerepet az idei másodosztályú mezőnyben. Urbán László gárdája ugyan február végén a PEAC-ot, majd március közepén az FTC fiatajait múlta felül, több pontot azonban nem gyűjtött, így az Érd és a Borsod SK is megelőzte a táblázaton.

A találkozó pénteken 18:00 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a két játékvezető Kincses Ábel és Leiter Nándor lesz.

Kovács Dávid

A Tempo KSE otthonában jön az egyik legkeményebb tavaszi feladat

Csapatunk az előző körben szinte végig vezetve, 37–31-re nyert a Ferencváros U20-as együttese ellen, eközben a riválisoknak nem sikerült jól a forduló: a Szigetszentmiklós helytállt, de végül négy góllal kikapott az éllovas MTK-tól, a Komárom pedig egy pontot Érden hagyott, ezzel pedig megerősítettük 3. helyünket a táblázaton. Németh Kata tizenegy hatástalanított lövéssel járult hozzá a zöld-fehérek elleni sikerhez, aki a másodosztályú mezőnyben vezeti a kapusok rangsorát a védések (203) és a hárított hetesek (18) számában is.

Tempo KSE – Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

– Minden mérkőzés nehéz, amikor olyan fiatalos, lendületes, hajtós csapat ellen lépünk pályára, mint az FTC. A fővárosiak most sem adták fel egy percre sem, jöttek ránk folyamatosan, nagy tempót mentek,szerencsére nekünk a kapuban sikerült annyit hozzátenni, hogy a jó támadójátékkal együtt győzni tudtunk – fogalmazott a hálóőr.

Ezt a találkozót is magas támadásszám és sok lövés jellemezte, ez pedig a csabai kapusoknak is komoly feladatot jelent.

– Ezt nehéz edzésen modellezni, de kezdünk hozzászokni ehhez az iramhoz. Nekünk az a feladatunk, hogy ami kapura jön, azt próbáljuk megfogni. A védekezésen még mindig javítani kell, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen sok gólt kapjunk, mert előfordulhat olyan találkozó, amikor elöl nem tudunk olyan hatékonyak lenni –részletezte a kapus.

A húsvéti hétvégén az a Tempo KSE lesz az ellenfél, amely az élmezőny mögött a legjobban teljesít. A két csapat őszi mérkőzésén 35–29-re diadalmaskodtunk.

– Előny, hogy már játszottunk velük, tapasztalatból is tudjuk, hogy mire képesek, de ugyanez fordítva is igaz. Többször is meg kellett nyerni az őszi találkozót, mert hiába léptünk el, mindig visszazárkóztak és csak az utolsó percekben biztosítottuk be a sikert. Próbálunk megfelelően felkészülni erre az összecsapásra, mindenki elszánt, nagyon szeretnénk megnyerni ezt a mérkőzést. Biztos, hogy nehéz dolgunk lesz, kiélezett csata lesz,mert a Tempo nagyon jó NB I/B-s kerettel rendelkezik – tekintett előre.

A narancssárga-feketék tizennégy győzelemmel és nyolc vereséggel a 6. helyet foglalják el a táblázaton. A fővárosi együttes február elején nyolc találattal múlta felül a Szigetszentmiklóst, majd ugyan azEszterházytól és a Komáromtól kikapott, azóta hozta a kötelező feladatokat, sorozatban ötször két pontot gyűjtve hagyhatta el a pályát. A csapat keretében nyáron nem volt sok változás, télen azonban Kerekes Laura az anyagi gondokkal küzdő Dunaújvárostól, Gazsovics Virág pedig az ENUSE-tól érkezett.

A 23. forduló záró mérkőzése szombaton 18 órakor kezdődik a gyáli sportcsarnokban, a két játékvezető Simon Barna és Weinert Gergő lesz.

Kovács Dávid