Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Pénteken Mosonmagyaróváron szerepelnek lányaink

Hosszú és nehéz túrára készülnek lila-fehér kézilabdás lányaink, ugyanis a következő megálló számukra a bajnoki menetelésben Mosonmagyaróvár lesz.

Motherson Mosonmagyaróvári KC - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

Akik nem csupán távolságban vannak igen messze tőlünk, de eredmények tekintetében is, hiszen Gyurka János együttese tizenhat pontot begyűjtve valósággal szárnyal az idei pontvadászatban, amit a tabella is jól mutat, melyet jelenleg a Győrrel karöltve vezetnek. Az eddig lejátszott kilenc találkozójukon mindössze csak egy alkalommal voltak kénytelenek vesztesen elhagyni a küzdőteret, és az is a Ferencváros otthonául szolgáló népligeti pálya volt, ahol 30-27-re kaptak ki. Ennek megfelelően hazai környezetben még veretlenek a kisalföldiek, ami annak tükrében, hogy már fogadták otthon a Győrt és a Debrecent is, igencsak megsüvegelendő. A címvédőt egyébként három találattal, a Lokit pedig simán 30-23 arányban fektették két vállra, még a Fehérvárt tizenkettő, a Vácot meg öt góllal győzték le otthon. De idegenben sem fogják vissza magukat a móváriak, amit a legutóbbi két fordulóban a Kozármisleny és a Dunaújváros bánt, mert előbbit tizenöt góllal, még utóbbit – 40 találatig jutva – tizenhat góllal intéztek el. Így nem is csoda, hogy már négy játékosuk is van, aki 35 gól fölött termelt a bajnokságban, amivel a góllövőlista legjobbjai közé messze a legtöbb kézilabdázót delegálják, a 42 gólos Tóth Eszterrel az élen. Sikerességük egyik kulcsa lehet az is, hogy ezúttal komoly mozgás nem volt az előző szezonbeli negyedik helyezést megszerző mosoniak háza táján, a mindössze négy távozó helyére öt új kézilabdázó érkezett a nyáron. A balátlövő Varga Emília és a kapus Horváth Szofi a Nekából, a jobbszélső Udvardi Laura Kisvárdáról, a balszélső Schatzl Natalie a Vácból, illetve egy másik portás, Hadfi Gréta az Érd együtteséből tette át székhelyét erre az idényre.

Ami csapatunkat illeti, ők is pozitív élményekkel térhettek a kéthetes pihenőre, ugyanis legutóbb egy roppant fontos rangadót tudtak megnyerni Balatonbogláron. És bár rendkívül harcos és brusztolós mérkőzést hozott az alsóházi derbi, azért az első félidő közepén egy kétperces szakasz kivételével végig együttesünk vezetett, akik a kétgólos félidei előnyüket, a meccs második felében remekül menedzselve, végül 23-19 arányú győzelemre váltották. Így a Székesfehérvári győztes pontokat megduplázták lányaink, amivel ugyan a tabella tizenegyedik helyéről nem léptünk előre, de a négy pontunknak köszönhetően beértük a legyőzött NEKA gárdáját.

Mosonmagyaróváron viszont tényleg nem lesz könnyű dolga Rác Sándor tanítványainak, amit nem csak ellenfelünk kiváló formája, de a statisztika is előrevetít. Ugyanis a csapatok eddigi 16 randevújából tízszer is óvári győzelem született, egy alkalommal pontosztozkodással zárult az összecsapás, és mindössze öt alkalommal sikerült lila-fehér együttesünknek diadalmaskodnia. Igaz, ebből a legutolsó siker kifejezetten friss, hiszen tavaly decemberben, Békéscsabán sikerült 29-24 arányban legyőzni az MKC-t. Viszont lányaink legutóbbi Mosonmagyaróvári kiruccanása már 34-22-es hazai sikert hozott.

A folytatás tehát pénteken a 8. fordulóban következik, a Mosonmagyaróvári UFM Arénában, ahol 18 órától indul útjára a labda, a Fekete Tamás, Hajdu Tamás bírópáros sípszavára.

Dömény Dezső

Csütörtökön ismét Kelet-magyarországi derbi Debrecenben

Közel két év után rendezik meg ismét a női kézilabda-bajnokság egyik legnagyobb múltra visszatekintő és talán legpikánsabb találkozóját a Kelet-magyarországi derbit, mely békéscsabai együttesünk és a Debreceni VSC csatája.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - DVSC Schaeffler 25-45 (15-23)

Nyilván a két csapatnak ebben a bajnoki kiírásban is teljesen mások a céljai, hiszen a Loki ezúttal is a dobogóra akar felérni az idény végén, sőt a nemzetközi porondon is szeretné végre letenni a névjegyét. És jól is haladnak efelé Szilágyi Zoltán tanítványai, hiszen három ponttal birtokolják a Mosonmagyaróvár előtt a tabella harmadik pozícióját. 13 eddig lejátszott összecsapásukból 17 pontot lapátoltak össze úgy, hogy mindössze négyszer voltak csak kénytelenek kapitulálni. Ami igazából pofon volt az őszi szezonjukban, az a Siófokon elszenvedett kétgólos vereség, de legfőképpen az, hogy Budaörsön is 25-23-ra alulmaradtak a hazaiakkal szemben. Ezeken kívül viszont alig-alig tudták csak megszorítani a hajdúságiakat, és ez még az őket üldöző Móvárnak sem sikerült, akiket Debrecenben vertek 30-24-re. De a legutóbbi összecsapásuk alkalmával is begyűjtöttek egy bravúrpontot, méghozzá a Ferencváros ellen a Népligetben, ahol egy 30-30-as döntetlennel lepték meg a zöldeket. Sőt a nemzetközi kupára is átmentették kiváló formájukat, ugyanis a női kézilabda Európa-ligában, melyet egyből a csoportkörben kezdtek, villámrajttal indítottak, hiszen a Nyköbinget otthon 28-27-re, a Podravkát pedig Kaproncán győzték le 26-20 arányban. Vasárnap viszont már nem tudták folytatni ezt a jó sorozatot, ugyanis a norvég Sola otthonából ötgólos vereséggel voltak kénytelenek hazatérni. Ettől függetlenül azért nyugodtan mondhatjuk, hogy nem lesz könnyű dolga lila-fehér együttesünknek csütörtökön, hiszen összességében remek formában van a Loki, még annak ellenére is, hogy december végén elvesztették egyik rutinos alapemberüket Hornyák Dórát, akit azért szemmel láthatóan egyelőre tudnak pótolni a piros-fehérek.

Persze csabai lányainknak is remekül sikerült az évzáró, hiszen a Mosonmagyaróvár és a Budaörs hazai legyőzésével előnybe kerültek riválisaikkal szemben a bennmaradásért folytatott küzdelemben. Sajnos viszont az idei folytatás már nem volt ennyire sikeres, mert először Kisvárdán futott bele egy nyolcgólos vereségbe Papp Bálint csapata, majd múlt pénteken az Érd együttese is jobbnak bizonyult lányainknál. Pedig az első játékrész több mint biztatóra sikerült csabai oldalról, ennek is volt köszönhető a háromgólos vezetés a szünetben. Ellenben a folytatás már egyáltalán nem volt ennyire zökkenőmentes, és sem védekezésben sem támadásban nem találták magukat igazán a lilák, így egy mindkét oldalon nagyon sok hibával tarkított mérkőzésen, végül 26-25-ös győzelmével az Érd vitte el a rendkívül fontos pontokat.

Együttesünk legutóbb 2020 szeptemberében vendégeskedett Debrecenben és szenvedett 32-24-es vereséget. A felek legutolsó mérkőzése azonban Békéscsabán volt szűk két éve, igaz akkor is viszonylag simán 30-23 arányban nyerni tudott a Loki. Ráadásul Debrecenben közel tíz éve sikerült utoljára nyerni lila-fehér csapatunknak, még 2013 tavaszán, amikor is 31-30 arányban diadalmaskodtunk a Hódosban egy bajnoki rájátszás találkozón. Érdekesség, hogy előtte három hónappal az alapszakaszban is sikerült nyernie ott a liláknak öt találattal.

Van tehát min javítani ami a mérleget illeti, erre csütörtökön 18:00 órától lesz lehetősége lányainknak a Debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban, ahol a Haskó Tamás Károly, Natkai Norbert bírópáros sípszavára indul majd a mérkőzés.

line