Tippmix

ímkézett bejegyzés

Válogatott beállóval lesz teljes az Előre NKSE kerete

Újabb játékossal bővül együttesünk 2021/22-es bajnoki kerete, a negyvennégyszeres válogatott kézilabdázó Mayer Szabina egy éves szerződést írt alá klubunkkal.

Mayer Szabina

Csapatunk új beállója Pápán született, ahol egykori tanárának Pődör Ákos inspirálására kezdett el kézilabdázni, melynek első állomása Győr volt. A sportág alapjait a Szent-Györgyi Albert Középiskola csapatában szerezte meg. A győri éveket követően Hódmezővásárhelyre majd egy év elteltével Fehérvárra került, innen igazolta le 2008-ban ismét a Győri Audi ETO KC, ahol ezúttal három szezont töltött el. Ezalatt három bajnoki címet és három magyar kupa elsőséget ünnepelhetett klubjával, akikkel 2009 tavaszán Bajnokok Ligája döntőt is játszott. Ezt követően megfordult Veszprémben, Vácott, majd négy évet 2014 és 2018 között újra Székesfehérváron kézilabdázott. Egy idény erejéig külföldön is kipróbálta magát, Franciaországban és Dániában légióskodott. 2019-ben hazatért és a legutóbbi két szezonját Szombathelyen töltötte, ahol a mögöttünk hagyott idényben 43 találattal segítette klubját élvonalbeli tagságának megőrzésében.

– Elsősorban családi indítatás révén került nálam szóba egy esetleges Békéscsabára szerződés – árulta el honlapunknak a beállós. Úgy alakult, hogy férjem, aki szintén ebben a sportágban tevékenykedik, Szegedre a Pick Kézilabda Akadémia kötelékébe került, ami nyilván a meglehetősen nagy távolság miatt nem volt túl optimális számunkra. Viszont ilyen szempontból Békéscsaba, amely nem mellesleg egy nagyon komoly bázisa a női kézilabdának és Szegedhez is közel fekszik, minden téren kézenfekvő megoldásnak tűnt. Tulajdonképpen az első kapcsolatfelvételt is a férjemnek köszönhetem, hiszen rajta keresztül indult az egyeztetés is, először Papp Bálinttal majd a klub vezetésével. Ráadásul külön öröm számomra, hogy ilyen nagy múltú egyesülethez csatlakozhatom, mert így a pályafutásom utolsó időszakában mindenképpen szerettem volna még egy tradicionális klubban játszani.

Szabina életében az új szezon több szempontból is tartogat újdonságokat.

 – Több minden miatt is új kihívás lesz ez az idény, nyilván az egyik legfontosabb, hogy ezúttal NB1/B-ben fogok szerepelni. Viszont ez nem jelenti azt, hogy bármilyen szinten is kisebb erőpróbának tekintem, sőt ennek a sorozatnak úgy vágunk neki, hogy meg akarjuk nyerni és ugye egy bajnoki címet soha nem adnak ingyen. Ettől függetlenül azt gondolom, ennek a célnak az eléréséhez abszolút megvan a megfelelő keretünk, több poszton is minőségi játékosokkal. És bár Mátéfi Esztert jól ismerem, hiszen korábban a válogatottnál dolgoztunk már együtt, azért azt meg kell vallanom, a város mellett a leendő csapattársaimat is csak felületesen ismerem, mert nagy részükkel eddig csak ellenfélként találkoztam. Szóval nagyon várom már a közös és reményeim szerint eredményes munkát az együttessel!

Borbély Márti következő szezonban lila-fehérben folytatja

Nyártól ismét csabai színekben folytatja pályafutását Borbély Márti, aki 18 éves korában hagyta maga mögött Békéscsabát.

Borbély Márti

Újkígyóson született, hétéves korától egészen tizenhárom éves koráig ott is kézilabdázott, majd végjárta békéscsabai klubunk utánpótlás ranglétráját, így tagja volt a 2014-ben junior bajnoki címet szerző együttesünknek is. A felnőtt csapatban Békéscsabán 2014 őszén mutatkozhatott be, mindössze 17 évesen. 2015 nyarán azonban a váltás mellett döntött, és az elmúlt szezonokban játszott a DVSC-ben, az Eszterházy SC-ben, Balmazújvárosban, a tavalyi idényben pedig Szentendrén. Jelenleg az NB1/B-s Kecskemét csapatában kézilabdázik, ahol 131 találattal nem csak klubjának, de a másodosztály keleti csoportjának legeredményesebb játékosa is egyben.

– Nagy öröm számomra, hogy visszatérhetek – kezdte az irányító. – Papp Bálint, akivel egyébként régóta ismerjük is egymást – keresett meg, és vázolta fel a klub jövő évi terveit, és ugyan voltak megkereséseim más csapatoktól is, egy rövid gondolkodást követően igent mondtam a Békéscsabának. Mindenképpen szerettem volna egy olyan egyesülethez igazolni, ahol biztos szakmai háttér mellett kézilabdázhatok és fejlődhetek tovább, az Előre pedig úgy gondolom, ezt a stabilitást tudja nyújtani számomra. Az igazat megvallva, amióta elmentem valahol mindig ott motoszkált a fejemben, hogy egyszer jó lenne visszatérni abba a közegbe ahonnan elindult a pályám.

Egy évre írt alá klubunkkal az irányító, aki mint azt az eredményessége is mutatja a gólgyártásban is bőven megállja a helyét.

– Annak ellenére, hogy sajnos jelenlegi klubommal nem a legtökéletesebb szezont tudhatjuk magunk mögött, én személy szerint egyik legjobb idényemet produkáltam most, és ez szerencsére az eredményességemben is meglátszott. Nagyon szeretném ezt a teljesítményt tovább vinni, és a következő szezonban lila-fehérben is megállni a helyem. Célom, hogy meghatározó tagja legyek az együttesnek. Természetesen engem is vonz a legmagasabb osztály, de ha a következő idényben a második vonalban kell helytállnunk, akkor mindenképpen az a célom, hogy feljutásra segítsem a csapatot.

– Örök élmény maradt számomra a 2014-es junior bajnoki cím, melyet még csabai színekben értem el, ha úgy alakul, hogy mégis az NB1/B-ben szereplünk, nagyon szeretnék ismét átélni ilyen pillanatokat, és bajnoki címet szerezni.

Giricz Laura is lila-fehérben folytatja

Örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy Giricz Laura  közös megállapodás alapján további egy évig erősíti csapatunkat a 2021/2022-es bajnoki évben.

Giricz Laura Gerda

Andróczki Flóra hosszabbított Békéscsabán

Örömmel tájékoztatjuk Szurkolóinkat, hogy Andróczki Flóra közös megállapodás alapján további egy évig erősíti csapatunkat a 2021/2022-es bajnoki évben.

Andróczki Flóra

Török Fanni is Békéscsabán marad

Egyesületünk kiemelt célja, hogy a Békéscsabán nevelkedett kézilabdások minél tovább lila-fehér színekben játszanak a felnőtt bajnokságban.

Török Fanni

Fanni ebben a szezonban mutatkozott be a felnőtt csapatban, 19 mérkőzésen lépett pályára, melyek során 44 gólt szerzett.

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Török Fanni közös megállapodás alapján a 2021/2022-es sportszezonban is egyesületünk színeiben szerepel.

A következő szezonban Karacs Jázmin is lila-fehérbe öltözik

Nyártól Karacs Jázmin személyében egy újabb fiatal játékos csatlakozik egyesületünkhöz, ugyanis a 24 éves nádudvari születésű balszélső a következő évben egészen biztosan klubunkat fogja erősíteni.

Karacs Jázmin

Jázmin szülővárosában, Nádudvaron sajátította el a sportág alapjait, és egészen 2011-ig szolgálta a Hajdú-Bihar megyei csapatot. Ezt követően került Debrecenbe ahol végigjárta a klub utánpótlás együtteseit, 2016-ban pedig Kisvárdára szerződött, ahol két esztendeig kézilabdázott, csakúgy, ahogy következő állomáshelyén Kecskeméten. Jelenleg az NB1/B keleti csoportjában szereplő Hajdúnánás gárdáját erősíti, mellette pedig testnevelő-edzői szakon végzi tanulmányait a Nyíregyházi Egyetemen.

– Érdeklődési szinten már az előző szezon végén is felmerült a nevem Békéscsabán, de akkor még a tanulmányaim miatt Hajdúnánás mellett döntöttem, ahol tanárként jelenleg is a szakmai gyakorlatomat töltöm. Viszont ebben az idényben újabb megkeresés érkezett a klub részéről, és mivel nagyon régóta remek kapcsolatot ápolok mind a jelenlegi vezetőedzővel Vida Gergővel, mind pedig utódjával Papp Bálinttal, a velük való közös beszélgetések is megerősítettek abban, hogy igent mondjak.

De nemcsak a vezetőedző személyében lesz ismerőse leendő játékosunknak, hiszen szakmai igazgatónkkal Mátéfi Eszterrel is dolgozott már együtt Kisvárdai állomáshelyén. Ráadásul több barátja és ismerőse is van a megyeszékhely környékén.  

 – Egyáltalán nem az ismeretlenbe érkezem, mert bár eddig csak ellenfélként, de azért sokszor megfordultam a Viharsarokban. Tisztában vagyok vele, hogy ebben a városban milyen sokan szeretik a kézilabdát, és a csapat népes szurkolótábora szinte nyolcadik emberként rendre óriási hangulatot teremt a csarnokban. Ezt remélem már ősztől én is megtapasztalhatom, mert azért nézők előtt játszani az igazi sava-borsa ennek a sportágnak. Természetesen a döntésemben az is fontos szerepet játszott, hogy egy nagymúltú egyesület tagja lehetek, és persze Békéscsaba Nádudvarhoz való közelsége sem volt mellékes tényező, hiszen így a családom is viszonylagos közelségben marad számomra. Nagyon várom már a közös munkát, és bízom benne, hogy sikeres szezont vívhatunk meg együtt. Célom, hogy stabil játékos legyek új csapatomban, tovább fejlődjek, és többek között a gyorsaságomat is kamatoztatva minél hasznosabb tagja legyek a lila-fehér közösségnek. És mivel én az elvégzett kemény munkában hiszek, így biztos vagyok benne, hogy a következő idényben, akár első, akár másodosztályban is kell helytállnunk, teljesíteni fogjuk a célkitűzéseinket.

Kobela Tamara lila-fehérben folytatja

A 24 éves balátlövő Cegléden született, a Ferencvárosban sajátította el a sportág alapjait, majd 18 évesen a Pénzügyőr együttesébe szerződött, ahol három idényen keresztül játszott. 2017-ben igazolt Egerbe, ahol jelenleg is kézilabdázik, ebben a szezonban 11 mérkőzésen 41 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. Ennek ellenére nemcsak támadásban a belső posztokon, hanem védekezésben hármas védőként is otthonosan mozog. Tamara a civil életre is gondolva az Eszterházy Károly Egyetem tanári szakára jár.

Kobela Tamara

– Már a tavalyi szezont követően megfogalmazódott bennem a váltás gondolata, de elsősorban a tanulmányaim miatt maradtam még egy évet Egerben – árulta el nekünk az átlövő. – Úgy éreztem új impulzusokra van szükségem, úgyhogy miután megkeresett a Békéscsaba hamar dűlőre jutottunk egymással. Szimpatikusak voltak számomra azok az elképzelések amiket felvázolt a vezetőség, és persze az is sokat számított, hogy egy fiatal és ambiciózus közegben pallérozódhatom tovább.

Tamara egy évre írt alá együttesünkkel, de mivel Iván Emesével csapatunk jobbátlövőjével is remek kapcsolatot ápol, így nem teljesen ismeretlen környezetbe érkezik.

– Emesével régóta nagyon jóban vagyunk, és megnyugtatott, hogy egy összetartó, befogadó miliőbe kerülök. Természetesen nagyon szeretnék a csapattal a legmagasabb osztályban játszani, de bármilyen szinten is szerepelünk majd, én azon leszek, hogy tudásom legjavával segítsem újdonsült együttesemet.

Visszatér egykori csapatkapitányunk

Két szezont követően nyáron visszatér a Viharsarokba egykori csapatkapitányunk Kiss-Walfisch Mercédesz.

Kiss-Walfisch Mercédesz

A 27 éves békéscsabai nevelésű balátlövő, még 2012 tavaszán mutatkozott be az Előre felnőtt csapatában, de tagja volt a 2014-ben junior bajnoki címet szerző együttesünknek is. 2017-től pedig már a csapatkapitányi tisztséget is betöltötte, miközben ipari mennyiségben termelte a gólokat, amivel egyesületünk házi góllövőlistáján is rendre a legjobbak között volt. 2019-ben döntött a távozás mellett, és a Fehérvár gárdájához szerződött, ahonnan egy év után tavaly nyáron kölcsönadták az Érd együttesének, ahol jelenleg 86 találattal szintén csapata legjobb gólvágója. 2021 nyarától pedig a rövid kitérőt követen egészen biztosan ismét lila-fehérben láthatjuk Mercit, aki egy évre írt alá klubunkkal.

– Ezer szállal kötődőm Békéscsabához, és ez még akkor is igaz ha közel két éve nem itt élek – kezdte honlapunknak a balátlövő. – Nehéz szívvel mentem el két esztendővel ezelőtt is, hiszen mindig fontos szerepet töltött be az életemben nevelőegyesületem és a város is. Már akkor biztos voltam benne, hogy egyszer visszatérek a klubhoz, és nagyon örülök annak, hogy ez ennyire hamar realizálódik is. Nyilván a döntésben a családi kötelékek is szerepet játszottak, hiszen friss házasként a lehető legközelebb szeretnék lenni férjemhez is, aki szintén csabai.

Merci aki Érden is csapatkapitányként küzd jelenlegi együttese sikereiért, bár jól érzi magát mostani állomáshelyén, a lilák hívó szavának nem tudott ellenállni.

– Sajnos az előző szezonom nem úgy sikerült ahogy szerettem volna, de ebben az idényben már ismét magamra találtam, élvezem a játékot, és őszintén szólva marasztaltak is volna Érden. De úgy éreztem a Békéscsaba megkeresésére nem mondhatok nemet, és már most hatalmas motiváció van bennem, hogy nyártól megint egykori csapatom céljaiért küzdhetek.

line

Nyártól Gyimesi Kitti is lila-fehér mezben

Gyimesi Kitti a 2021/22-es szezontól az Eubility-Group Békéscsabai NKSE együttesét erősíti. Az 1994-es születésű játékos Békés megyei kötődéssel bír, hiszen Csorváson született, és ott is sajátította el a sportág alapjait. Ezt követően megfordult Egerben is, ahol az első szezonjában még NB1/B-ben, a másodikban viszont már a legmagasabb osztályban pattogtatta a labdát. Innen Mosonmagyaróvárra igazolt, ahol az elmúlt hét szezonban szerepelt. Az elsősorban védekezésben jeleskedő kézilabdázó úgy érzi pályafutásában eljött a váltás ideje, ezért is mondott igent a Békéscsaba megkeresésére.

Gyimesi Kitti

– Úgy éreztem váltanom kell, és több szempontból is új impulzusokra van szükségem – árulta el a balátlövő. – Ilyen szempontból a legjobbkor érkezett az Előre ajánlata, hiszen nemcsak a szakmai indokok, hanem a család közelsége is nagyon sokat nyomott a latba a döntésem meghozatalánál. Az igazat megvallva, az utóbbi járványos időszakban felértékelődött nálam is a család közelsége, ráadásul az is szimpatikus volt számomra, hogy a klubnál fontosnak tartják a megyei kötődésű játékosokat.

Kittire védekezésben számít majd leginkább a szakmai stáb, de akár támadásban is szívesen letenné a névjegyét a klubnál, igaz inspirációból amúgy sincs hiány egyesületünk új kézilabdázójánál.

– Óriási motiváció és persze kihívás is hét év után ismét egy új csapatba beilleszkedni, úgyhogy várom már a közös munkát az együttessel. Mindenképpen a csapat hasznára akarok lenni, ez a legfőbb célom, ugyanakkor fejlődni is szeretnék, és még komplexebb kézilabdázóvá válni – zárta mondandóját a játékos.

Tamara Radojevic Békéscsabára szerződött

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2021. június 30-ig érvényes szerződést kötött a szerb válogatott Tamara Radojevic-csel, aki magyar állampolgársággal is rendelkezik.

Az irányító 2017. nyarán érkezett Magyarországra és a Kisvárda játékosaként mutatkozott be a magyar élvonalban. A játékos 2019. októberében, épp a Békéscsaba ellen lépett pályára utoljára bajnoki mérkőzésen, majd szülési szabadságra ment. Idén júniusban született meg gyermeke, majd fokozatosan kezdte meg a mozgást. A sportoló az októberi mérkőzéseken még nem léphet pályára, várhatóan a hónap végén csatlakozhat a teljes intenzitású csapatedzésekbe.

Tamara Radojevic eddig 58 alkalommal lépett pályára a magyar élvonalban és ezeken a találkozókon 270 gólt szerzett.