Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Célunk az első hazai győzelem megszerzése

Interjú Pásztor Bettinával

Péntek délután ismét hazai környezetben láthatjuk női kézilabda együttesünket a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE csapatát. Aktuális ellenfelünk pedig a Dunaújváros gárdája lesz, akik ellen lányaink rendre komoly csatákat vívnak. Ráadásul a lilák otthon még nyeretlenek, így természetesen az első hazai győzelem megszerzése is hajtja a csapatot. A derbire készülő együttesünkből ezúttal egyik hálóőrünket, Pásztor Bettinát kérdeztem a felkészülésről és a pénteki összecsapásról. Betti egyébként nyáron csatlakozott klubunkhoz és a Vácot hagyta el a kedvünkért, ahol a legutóbbi két szezonban játszott, így nem csoda, hogy nagyon szeretne végre hazai közegben is győzelmet ünnepelni.

Pásztor Bettina

– Anno 2012-ben mutatkoztál be az első osztályban, de honnan erednek a kézilabdás gyökereid?

– Fehérgyarmatról egészen pontosan. Ott születtem és ott a helyi iskolában találkoztam először a kézilabdával. 11 éves voltam, amikor kipróbáltam a sportágat, persze azonnal megtetszett és bár előtte inkább a művészetek irányában képzeltem el magam, a kézilabda azonnal mindent felülírt. Innen pedig először Győrbe majd Veszprémbe vezetett az utam.

– Az első két élvonalbeli idényed után pedig Veszprémből Debrecenbe szerződtél és innen is lettél válogatott…

– Igen, 2014-ben igazoltam a Lokiba, ahol csodaszép négy esztendőt töltöttem, igazából eddigi pályafutásom legjobb éveit, ahol valóban sikerült a válogatott keretbe is beverekednem magam. Ezt követően három idényt Kisvárdán töltöttem, a legutóbbi két szezont meg Vácon. Majd nyáron a Békéscsaba mellett döntöttem és szerencsére mondhatom, hogy könnyen sikerült beilleszkednem és jól is érzem itt magam. Ideérkezésemkor nem titkolt szándékom volt, hogy a csapat maximális segítése mellett, újra megtaláljam a legjobb formámat és kihozzam magamból azt, amit úgy érzem, hogy valójában bennem van. Ezért dolgozom, és ez motivál hétről hétre. 

– A Székesfehérvári sikert követően két vereséget kellett elkönyvelnetek, igaz nagyon más volt a két találkozó és a két ellenfél is. Végül hogyan értékeltétek a legutóbbi Loki elleni összecsapást?

– Tagadhatatlan, hogy egy jó felkészülés és egy bíztató szezonkezdés után, hirtelen kulcsemberek estek ki a csapatból és ez a váratlan szituáció némiképp megzavart minket az elmúlt időszakban. Ráadásul az utóbbi egy hónapban több sérültünk és betegünk is volt, és sajnos sem a Vasas, sem a Debrecen ellen nem tudtuk a hiányukat megfelelően pótolni. Így azért ennek tükrében elemeztük a legutóbbi két találkozót, ami közül azért a Vasas elleni mérkőzés az, ami a legjobban fáj, személy szerint nekem is. Ettől függetlenül nagyon szerettük volna, ha sokkal kiélezettebb összecsapást tudunk vívni Debrecenben, de ha őszinték akarunk lenni, a második félidőre mentálisan és fizikálisan is elfogytunk, a hosszabb paddal rendelkező Loki pedig felőrölt minket.

– Akkor még jól is jött a válogatott hét, hiszen lehetett rendezni a sorokat…

– Abszolút, és szó szerint rendeztük is a sorokat, mert tényleg a regeneráció volt fókuszban és az, hogy a kiesőink ismét vissza tudjanak állni a napi munkába. A héten viszont már érezhető volt, hogy pénteken fontos összecsapásunk lesz, mert kifejezetten intenzív edzésekkel és nagy elánnal vetette bele magát a csapat a munkába. És ami még fontos, hogy a Vasas meccs utáni sokkon is sikerült túllépnünk, így most már tényleg csak előre, a következő feladatunkra tekintünk.

– Ami ugye a Dunaújváros legyőzése…

– Pontosan, hiszen nagyon szeretnénk két vállra fektetni ellenfelünket és megszerezni az első hazai győzelmet. Valamint az elmúlt két mérkőzésünk miatt is roppant fontos lesz ez a találkozó, bár az is igaz, hogy szerintem a Kohász is mindent meg fog tenni, hogy a NEKA otthonában elszenvedett botlását kijavítsa. Szóval egy kiélezett rangadóra számítok, ahol nagyon fontos lesz, hogy a gólérzékeny kulcsjátékosaikat, élükön Szalai Babettel kikapcsoljuk és a lehető legkevesebb technikai hibával kézilabdázzunk, amivel a villámgyors lerohanásaikat is megelőzhetjük.    

– Akkor ezek szerint küzdelmes találkozóra számítasz?

– A mi részünkről mindenképpen hatvan percen keresztül fog kelleni a küzdés, nincs mese, a szívünket-lelkünket ki kell majd tenni a pályára és mentálisan is erősebbnek kell lennünk, mint a legutóbbi két összecsapáson voltunk, akárhogy is alakul a mérkőzés. Ezen kívül persze okos, fegyelmezett kézilabdát kell játszanunk és betartanunk a taktikai utasításokat. Illetve már az elejétől megfelelő összhangban kell lennünk védekezésben is, amit bízom benne mi kapusok is a lehető legjobban tudunk majd segíteni. Az nem kérdés, hogy a győzelem szellemében lépünk pénteken pályára és csak remélni tudom, hogy szurkolóink ezúttal is segítségünkre lesznek, hogy kiharcoljuk az első hazai sikerünket.

Dömény Dezső

Giricz Laurára hosszabb kihagyás vár

Laura térdsérülését követően MR vizsgálatra ment, majd szakorvosi konzultáció történt.

Giricz Laura

A konzultáció eredménye alapján műtéti beavatkozásra nincs szükség, a sérülése konzervatív kezeléssel gyógyítható, de a sikeres rehabilitáció érdekében sajnos így is hosszabb kihagyással kell számolni.

Gyógyulást kívánunk Laurának! Várjuk vissza a pályára!

Már a bajnoki nyitány van fókuszban együttesünknél

Interjú Szondi Zsófiával

A hajrájához érkezett békéscsabai női kézilabda csapatunk felkészülése, lévén már csak pár nap van hátra a Győri Audi ETO elleni augusztus 30-i rajtig. A kezdésnél természetesen ott lesznek klubunk friss nyári igazolásai, köztük a balszélsőnk Szondi Zsófia is, aki bár Egerből érkezett hozzánk, mégis inkább a Vác együtteséből ismerhetik szurkolóink, ahol tulajdonképpen fiatal kora óta játszott és anno bemutatkozott az élvonalban. Zsófival beszélgettem a bajnoki nyitány kapcsán, ahol a szerdai találkozón kívül azért magáról is mesélt egy picit szélsőnk.

Szondi Zsófia

– Hogy tetszik eddig a város, sikerült már kellőképpen beilleszkedned?

– Azt nem mondom, hogy annyira tökéletesen megismertem már Békéscsabát, de mindenképpen szimpatikus város és kifejezetten tetszik ez a családiasabb oldala, főleg, hogy én is egy kis faluban, Szokolyán születtem és jelenleg is az az otthonom, ha éppen nem Csabán vagyok. De az egész közeg ami körülvesz rendkívül szimpatikus, a csapatban is nagyon kedvesen fogadtak és valóban az öltözőben is kiváló a hangulat.   

– Ha az előéletedet böngésszük hamar feltűnik, hogy nem vagy éppen az a vándorló típus…

– Egyáltalán nem, és azt hiszem a váci éveim ezt kellőképpen bizonyítják. Vácon kezdtem kézilabdázni és ott is lettem NB1-es játékos. Így nem volt könnyű döntés tavaly nyáron búcsút inteni annak a közegnek, de úgy éreztem túlságosan belekényelmesedtem abba a miliőbe és tudtam, hogy új impulzusokra van szükségem. Ezért és persze a több játéklehetőség reményében szerződtem Egerbe, ahol nem mellesleg még a páromhoz is közelebb kerültem, aki akkor Gyöngyösön játszott. De nem tagadom egy év szünet után már visszavágytam az első osztályba, így nagyon örültem a Békéscsaba megkeresésének.

– Gondolom neked is vannak azért kitűzött céljaid, elképzeléseid az előttünk álló szezonra?

– Az elsődleges, hogy mindenképpen szeretnék egy stabil szezont futni. Úgy érzem, hogy az elmúlt esztendőben sokkal jobban magamra találtam, és az a rengeteg minden amit Vácon megtanultam, azt igazán Egerben tudtam kamatoztatni, így szakmailag és fizikálisan is jobban utolértem magam az elmúlt egy évben. Ezt szeretném immáron az élvonal magasabb szintjére emelni, hogy megbízható szélsője legyek a csapatnak. Na meg ami azért a legfontosabb, hogy klubszinten is elérjük a kitűzött célunkat, a biztos bennmaradást, ha lehet minél biztosabban, hogy ne kelljen szezon végén számolgatnunk. Sőt, bízom benne, hogy már ősszel is tudunk majd jócskán sikereket és ezáltal pontokat gyűjtögetni.    

– És már tényleg csak napok vannak hátra a bajnoki rajtig, hogy látod a csapatot, miben kell még leginkább csiszolódnotok?

– A játékon mindig van mit csiszolni, bármilyen együttesről is van szó, ráadásul nálunk azért markánsabb változások voltak a taktikai elemek terén is az előző szezonhoz képest. Nyilván ehhez kell egy bizonyos idő mire mindenki ráérez, de a legutóbbi tornagyőzelmünk azt hiszem ebből a szempontból is egy kiváló visszajelzés arra nézve, hogy jó úton járunk. Főleg, hogy nem csak az eredmény tekintetében, hanem a játék minőségében is látom a folyamatos fejlődést a csapaton. A tornán is elsősorban a védekezésünk feljavulásával tudtunk mindkét ellenfelünk fölé kerekedni, ezt kell tovább vinni és azon dolgozni, hogy a lehető legegységesebb és masszívabb védekezést vigyünk a pályára, amivel így a gyors játékunknak is megfelelő alapot tudunk képezni.

– A nyitómeccs viszont nem ígérkezik sétagaloppnak, mire számítasz Győrben?

– Amiből kiindulhatunk, hogy semmi vesztenivalónk nincs, tehát teljesen nyomás nélkül játszhatunk. Ezt szeretnénk kihasználni és a lehető legjobban megnehezíteni az ETO dolgát. Arra készülünk, hogy legalább olyan szakaszok, momentumok legyenek a találkozón amikor igenis fel tudjuk venni a versenyt ellenfelünkkel, és amiből építkezhetünk is az elkövetkező mérkőzésekre. Fontos lesz, hogy védekezésben egységesen dolgozzunk és próbáljunk gyors indításokkal is apellálni. Nyilván a két együttes között minden tekintetben bőven van különbség, de mindent megteszünk majd, hogy a legtöbbet kihozzuk a szerdai összecsapásból és tisztes helytállással mutassuk meg magunkat.

– Végezetül, ha éppen nem a kézilabdapályán tevékenykedsz, mi az amivel a legszívesebben foglalatoskodsz?

– Mivel állatorvosi asszisztens a szakmám, ezért ebből kifolyólag is imádom az állatokat, nekem is van egy boxerem, akivel igyekszem minél több időt tölteni. Igaz, mivel egyelőre nem kisért el Békéscsabára, így, ha otthon vagyok Szokolyán csak akkor tudok foglalkozni vele. De ezenkívül szeretek még kirándulni is, és persze a párommal, családommal közös programokat szervezni.

Dömény Dezső

Montenegrói átlövővel erősítünk

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 2024. június 30-ig szóló szerződést kötött a montenegrói Tamara Joviceviccel.

Tamara Jovicevic

A 25 éves 185 centiméter magas átlövő 2018-ig Montenegróban játszott, majd 2 évig a francia bajnokságban a Celles-sur-Belle csapatát erősítette. 2021-ben a Spanyolországba igazolt és még ebben az évben eligazolt a cseh Lazne Kynzvart N csapathoz. Az utánpotlás  nemzeti válogatottakkal 2015 óta számos világversenyen is részt vett (2015. Európa -Bajnokság Spanyolország, 2016. Világbajnokság Oroszország, 2017. Európa -Bajnokság Szlovénia, 2018. Világbajnokság Debrecen).

Tamara hétfőn érkezett Békéscsabára és a mai napon már csatlakozott is a csapat edzéséhez.

Sok sikert kívánunk Tamara Békéscsabán!

Aranyi Vivienre két korosztályban is számítunk

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapatában folytatja pályafutását a jobbszélső Aranyi Vivien, aki a Ferencváros együtteséből érkezik a lila-fehérekhez.

Aranyi Vivien

A tizenkilenc éves, hódmezővásárhelyi nevelésű jobbszélső 2020-ban igazolt a Ferencvároshoz, amelynek színeiben az elmúlt idényben összesen 46 ifjúsági első osztályú és NB I/B-s felnőtt bajnokin lépett pályára, és ezeken a találkozókon 82 akalommal volt eredményes. Vivien a felnőtt csapatunkkal kezdi meg a felkészülést, de az ifjúsági korosztályban is számít a klub játékára. 

Sok sikert kívánunk Békéscsabán, Vivien!

Jobbszélsővel bővül az Előre NKSE kerete

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2024. június 30-ig szóló szerződést kötött a junior válogatott jobbszélsővel, Csáki Lillával, aki az Érd együtteséből érkezik kölcsönbe a lila-fehérekhez.

Csáki Lilla

Lilla Vámosgyörkön kezdett el kézilabdázni, majd 2018-ban igazolt az Érd együtteséhez, ahol először az ifi és serdülő korosztályokat erősítette. Az NB I-ben a 2020/2021-es bajnoki idényben mutatkozott be, míg a most véget ért szezonban az első osztály mellett párhuzamosan kettős játékengedéllyel az NB I/B-s Tempo KSE csapatában is szerepelt. A jobbszélső 2022-ben a junior válogatottal részt vett a világbajnokságon is.

Csáki Lilla: – Nagyon örültem a Békéscsaba megkeresésének mert egy nagyon szimpatikus, összetartó csapatról van szó, ahol igazán családias a környezet. Célom a szezonban, hogy minél jobb helyen végezzünk a tabellán és hasznos tagja legyek az együttesnek.

Marija Lanistanin szerződést hosszabbított Békéscsabán

Marija Lanistanin a napokban 2024. június 30-ig meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapatával, így a szerb válogatott jobbátlövő újabb egy évig a lila-fehér együttest erősíti.

Marija Agbaba Lanistanin

Marija Lanistanin először a 2018/2019-es bajnoki idényben volt a Békéscsaba játékosa, majd szerepelt a ZORK Jagodina, a Szombathely és a Vasas csapataiban is, és a fővárosi klubtól tért vissza Békéscsabára 2022 nyarán.

– Boldog vagyok, hogy maradok a klubnál, mert igazán jó szezont tudhatok magam mögött. Békéscsaba számomra olyan, mintha a második otthonom lenne. Remélem, hogy a következő bajnoki év még eredményesebb lesz, mint a legutóbbi idény volt. Szeretem ezt a csapatot, a lányokat, a szurkolókat és biztos vagyok benne, hogy az előttünk álló bajnokságban mindannyian a legjobbunkat fogjuk nyújtani a lehető legeredményesebb szereplés érdekében.

A játékos számára nagyon jól sikerült a 2022/2023-as bajnoki idény, hiszen 168 góljával az első osztályú góllövőlista harmadik helyén végzett és nagy szerepe volt a bennmaradás kiharcolásában.

Szondi Zsófia Békéscsabán folytatja

Az Eubility Group -Békéscsabai Előre NKSE  2025.június 30-ig szóló szerződést kötött Szondi Zsófival.

Szondi Zsófia

A váci nevelésű játékos több évek keresztül a Vác csapatát erősítette NBI-ben. A 2022/2023-as szezont Egerben töltötte és ebben az idényben 29 mérkőzésen 93  alkalommal vette be az ellenfél hálóját.

– Örültem a békéscsabai megkeresésnek. Nem titkolt célom volt, hogy ismét NBI-ben szeretnék játszani és újra átélni azt a hangulatot-hőfokot, ami ezeken a mérkőzéseken van. Szeretnék stabil játékkal minél több játékpercet kiharcolni magamnak és magabiztos szélsője lenni a csapatnak.

Román Dorina Békéscsabára igazolt

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE együttese 2025. június 30-ig szóló szerződést kötött Román Dorinával, így a korábbi utánpótlás válogatott sportoló a következő két idényben a lila-fehérek játékosa lesz.

Román Dorina

A 24 éves, irányítóként és átlövőként is bevethető sportoló eddigi pályafutása során az első osztályban pályára lépett a Debrecen, a Dunaújváros és az MTK csapataiban is, a most zárult bajnoki idényben a fővárosiak színeiben 23 találkozón 52 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját.

Maradók és hosszabbítók

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE vezetői folyamatosan dolgoznak a jövő évi játékoskeret kialakításán. A múlt héten bejelentett távozó sportolók után a klubvezetés ezúttal a maradók első csoportjáról ad tájékoztatást a szurkolók részére.

Maradók és hosszabbítók

Az idei szezon keretéből a korábban megkötött hosszú távú megállapodásoknak köszönhetően már élő szerződéssel rendelkezett a következő idényre Giricz Laura, Gyimesi Kitti, Madera Domokos Claudia Esther, Kukely Klára, Török Fanni és Bencsik Bojána, így ők jövőre is lila-fehér színekben játszanak majd. Hozzájuk már biztosan csatlakozik Horváth Gréta, Mayer Szabina, Termány Rita, Szabó Dóra és Borbély Márta, akik egyaránt 2024. június 30-ig érvényes szerződést írtak alá az Előre NKSE-vel. 

A klubvezetés továbbra is egyeztet a lejáró szerződésű játékosokkal a közös folytatásról és több érkező is aláírta már a szerződését a lila-fehér klubhoz, a napokban újabb bejelentések várhatók a keretet illetően.