ímkézett bejegyzés

Bajnokok Ligája-győztes balszélsővel erősít a Békéscsaba

Többszörös magyar bajnok, Bajnokok Ligája-győztes, korábbi válogatott játékos igazol Békéscsabára: a rutinos balszélső, Puhalák Szidónia a 2025-26-os idénytől az ENKSE játékosa lesz.

Puhalák Szidónia

Puhalák Szidónia: – Izgatottan várom ezt az új állomást, jó érzés egy fiatal, lelkes csapathoz csatlakozni. Hiszek abban, hogy lépésről lépésre lehet igazán előre haladni a pályán és azon kívül is. A megszerzett tapasztalataimmal szeretném segíteni a csapatot, és bízom benne, hogy együtt nemcsak eredményesek, hanem egy igazán jó közösség is lehetünk. Az eddigi pályafutásom során sok szép élményt élhettem meg, és rengeteget tanultam útközben, ezekért nagyon hálás vagyok. Most egy új kihívás vár, amit nagy lelkesedéssel várok. Bízom benne, hogy egy jó hangulatú, támogató közösség tagjaként együtt tudunk fejlődni, segíteni egymást, és közben élvezni is, amit csinálunk, hiszen ez a legfontosabb!

Új igazolás: Gerencsér Fanni Békéscsabán!

A 2025-2026-os szezonban Gerencsér Fanni is csatlakozik az ENKSE keretéhez.

Gerencsér Fanni

Gerencsér Fanni: – Hét éves korom óta kézilabdázom, az ETO-ban nevelkedtem, ahol 12 évet töltöttem és lehetőségem volt a legjobbak között fejlődni, tanulni. Ezután Érdre kerültem, ahol 3 évet játszottam: az első évemet az NB I-ben töltöttem, az elmúlt két szezonban pedig az NB I/B-ben szerepeltem. Úgy érzem, Békéscsabán adottak azok a célok és szakmai elképzelések, amik engem is motiválnak. Szeretnék tovább fejlődni, és biztos vagyok benne, hogy ehhez ez a közeg és ez a klub kiváló lehetőséget nyújt. Szeretnék minél hasznosabb tagja lenni a csapatnak, közösen elérni azokat a célokat, amelyeket a klub kitűzött. Fontos számomra, hogy megtaláljam itt a bizalmat, és azt gólokkal, gólpasszokkal, valamint stabil, hasznos játékkal háláljam meg.

Bővül a csabai fal: beálló poszton tovább erősítünk

Egy tehetséges, EYOF-aranyérmes beállóval bővül csapatunk: Giricz Lilla a 2025-2026-os idénytől Békéscsabán játszik.

Giricz LIlla

Giricz Lilla: – Örömmel tölt el, hogy a Békéscsaba megkeresett, hiszen a csapat és a város már régóta ismerős számomra, mivel nővérem is hosszú évek óta itt kézilabdázik. Már jó ideje követem a klub életét és mindig is egy rendkívül motivált, nagy múlttal rendelkező együttesnek tartottam, amely magas elvárásokat támaszt, és határozottan küzd a céljaiért. Döntésemben kulcsszerepet játszott, hogy olyan helyre igazolhatok, ahol értékelik a munkámat, és ahol lehetőségem lesz a személyes és szakmai fejlődésre. Bízom benne, hogy egy erős közösség alakul ki itt, és együtt dolgozhatunk a közös céljaink eléréséért. Szegeden kezdtem meg pályafutásomat, majd onnan igazoltam a NEKA csapatába ahol 4 évet töltöttem az akadémián, ezt követően Pesten kaptam lehetőséget a SZISE csapatába játszani. Szerepeltem korosztályos válogatottakban is, 2022 nyarán én is tagja voltam az EYOF aranyérmes csapatának.

Új kapus a lila-fehér családban, köszöntjük Csengét!

A 2025/26-os szezonban Mosonmagyaróvárról érkezik kölcsönbe a Békéscsabai ENKSE új kapusa, Csatlós Csenge, aki fiatal kora ellenére már komoly hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik.

Csatlós Csenge

Csatlós Csenge: – 2012-ben kezdtem el kézilabdázni az általános iskolámban és azonnal beleszerettem a sportágba. Onnan kerültem a Pénzügyőr SE csapatába, ahol a kapus poszt mellett döntöttem. 2016-ban igazoltam az FTC együtteséhez, ahol 4 évet töltöttem el és többek között NB2 felnőtt és ifjúsági I. korosztályos bajnokok lettünk. 2019-ben a bakui EYOF-on a magyar válogatottal bronzérmet szereztünk. 2021-22-es szezonban a Váci NKSE csapatában szereztem meg első NB1-es és EHF kupás tapasztalataimat. Ezután a Gárdony-Pázmánd csapatában sikerült meghatározó szerepet betöltenem. 2023-ban igazoltam Szombathelyre, ahol 2 eredményes évet töltöttem el és NB1/b-ben veretlenül bajnokok lettünk, illetve az első osztályban friss feljutóként a 8. helyet sikerült bezsebelni. Mosonmagyaróvárról érkezem kölcsönbe Békéscsabára. Döntésemet nagyban befolyásolta, hogy az Előrének komoly céljai vannak az előttünk álló szezonra. Fontos számomra, hogy olyan közegben legyek, ahol a csapat minden egyes tagja számíthat egymásra és küzd egymásért. Személyes célom, hogy minél többet fejlődjek és tapasztalatot szerezzek. Bízom benne, hogy az elmúlt szezonban szerzett NB1-es tapasztalatommal tudom majd segíteni a csapatot, hogy elérjuk a céljainkat és visszajussunk az első osztályba.

Koós Réka is csatlakozik

A Békéscsabai ENKSE keretébe új beálló érkezik a 2025/26-os szezonra, nagy örömmel mutatjuk be Koós Rékát.

Koós Réka

Koós Réka: – A kézilabdát Ózdon kezdtem el, ahonnan Egerbe, majd Kazincbarcikára kerültem, ahol a tavalyi évben sikerült a bajnoki címet kiharcolni. A kapott megkeresést egy nagyon jó fejlődési lehetőségnek érzem, tökéletesen szolgálja az egyéni és csapat szintű céljaimat egyaránt a későbbiekre! Bízom benne, hogy egy olyan egyesület tagja lehetek, ahol értékelik a befektetett munkát, hogy azzal együtt érhessük el a közös álmainkat. Óriási szeretettel és izgalommal érkezek a viharsarokba, ahol remélem, hogy nem csak a csapatba való beilleszkedés fog gördülékenyen menni, de a szurkolók szimpátiáját is elnyerem!

Baráth Berta újra lila-fehérben

Örömmel jelentjük be, hogy a 2025–26-os szezonban Baráth Berta ismét a Békéscsabai ENKSE játékosa lesz.

Baráth Berta

Berta fiatal kora ellenére már bizonyította tehetségét lila-fehér mezben, és most újra elkötelezte magát a klub mellett. A jobbkezes átlövő lendületes játékával, küzdőszellemével és példamutató hozzáállásával komoly erősítést jelent a csapat számára.

Baráth Berta: – A klub hozzáállása és célkitűzései meggyőztek arról, hogy jó helyen leszek. Fontos volt, hogy olyan helyre igazoljak, ahol számítanak rám, és közel lehetek a családomhoz. Csapatszinten a feljutás a legfontosabb, egyénileg pedig szeretnék megbízható teljesítményt nyújtani mind támadásban, mind védekezésben. Mivel egy fiatal csapatról van szó, szeretném aktívan segíteni a társaimat is, hogy együtt érjük el a kitűzött célokat.

Németh Kata Békéscsabán folytatja.

Németh Kata a 2025/26-os szezonban a Békéscsabai Előre NKSE színeiben folytatja.

Németh Kata

Németh Kata: – Nagyon örültem a Békéscsaba megkeresésének, mert egy olyan ambiciózus csapatról van szó, amely komoly célokért küzd. Számomra fontos volt, hogy olyan közegbe igazoljak, ahol számítanak rám, és ahol lehetőségem van fejlődni – emberileg és szakmailag egyaránt. A célom az, hogy a játékommal minél többet tudjak hozzátenni a csapat sikereihez, és kemény munkával – a pályán és azon kívül is – segítsem a közös célok elérését. Emellett szeretnék napról napra fejlődni, tanulni és egyre jobb játékossá válni. Hét évesen kezdtem el kézilabdázni Veszprémben, majd 14 évesen a Dunaújvárosi Akadémiára igazoltam. Dunaújvárosból kerültem be először a korosztályos válogatottba, amellyel megnyertük az Ifjúsági Európa-bajnokságot. 17 évesen a NEKA-hoz kerültem, ahol sikerült feljutnunk az NB I/B-ből az élvonalba, és eközben a válogatottal a Junior Európa-bajnoki címet is megszereztük. Az elmúlt két évet Érden töltöttem, most pedig örömmel várom, hogy Békéscsabán egy új fejezet kezdődjön a pályafutásomban.

Továbbra is lila-fehérben Bencsik Bojána

Örömmel számolunk be róla, hogy Bencsik Bojána a 2025/26-os szezonban is a Békéscsabai Előre NKSE-t erősíti.

Bencsik Bojána

Bencsik Bojána: – Nagyon várom már, hogy elinduljon a szezon, és összeálljon a csapat! Hiszek benne, hogy együtt újra ott lehetünk a legjobbak között. A célom, hogy mindenben segítsem a csapatot a pályán és azon kívül is.

Kukely Klára is Békéscsabán folytatja

Kukely Klára a 2025/26-os szezonban is a Békéscsabai Előre NKSE színeiben folytatja pályafutását.

Kukely Klára

Kukely Klára: – Boldog vagyok, hogy bizalmat és lehetőséget kaptam a bizonyításra. Minden erőmmel azon leszek, hogy továbbra is a tőlem megszokott energiával és lelkesedéssel segítsem a csapatot. Hiszem, hogy együtt újra örömet tudunk szerezni szurkolóinknak, és megtöltjük a csarnokot!

Borbély Márta marad

Nagy örömmel jelentjük be, hogy irányítónk, Borbély Márta a 2025/26-os szezonban is a Békéscsabai Előre NKSE játékosa marad!

Borbély Márta

Borbély Márta: – Izgalmas és eseménydús időszak áll mögöttünk. Sok kérdés merült fel a csapat jövőjével kapcsolatban, változott a vezetőség és a vezetőedző személye is. Természetesen bennem is ott volt a kíváncsiság, hogyan alakul az új keret, de biztos vagyok benne, hogy a szezonkezdetre egy ütőképes, egységes csapat áll össze.