Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Kézilabda tábor

Kézilabda tábor 2021

A csapatépítés és a képzés a nyári tábor célja

Egy héten keresztül minden a kézilabdáról szól a Mester Klubban, hiszen ott tartja nyári táborát a Békéscsabai Előre NKSE. Immár évtizedes hagyomány, hogy a csabai klub megszervezi táborát, amelyen a képzés mellett a csapatépítésre is nagy hangsúlyt fektetnek.

A csabai klub idén a 6 és 11 éves kor közötti kézilabdakedvelő gyermekek jelentkezését várta a nyári táborba. Az első turnusba közel 50 gyermek iratkozott be, többen közülük már az elmúlt években is itt voltak. 

– Nagyon jól érzem magam és van egy csomó barátom itt! – mondta mosolyogva a 6 éves Sajben Nina.

– Én is jól érzem itt magam, mert sok dolgot csinálunk. Egy nap két edzés van. Tavaly is voltam, akkor is nagyon jó volt. Szerintem ebben az évben is fogunk pólót festeni, gyöngyöt fűzünk. Sok helyre elmegyünk, ez a tábor nagyon jó – árulta el a behir.hu kérdésére Demjén Hanga Dorina.

A gyerekek a napi két edzés mellett kézműves és különböző ügyességi foglalkozásokon vehetnek részt. Püski Zsuzsa utánpótlás edző elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nyári táborban nagyobb figyelmet fordítanak az egyéni képzésre, mint az edzéseken.

– Úgy gondolom, hogy a gyerekek egy kicsit felszabadulnak a táborban, a versenyhelyzetből kikerülnek. Sokkal több időnk van ilyenkor arra, hogy az egyéni képzésre fókuszáljunk. Már a tavalyi tábor után is megállapítottuk, hogy nagyon hasznos volt a program: a fejlődés mellett sok új  gyermeket tudtunk toborozni. A másik része pedig az, hogy több játéklehetőséget kapnak, mert az edzéseken nem mindig van időnk kétkapus játékra, úgy mint a táborokban – mondta Püski Zsuzsa.

A Békéscsabai Előre NKSE szakmai vezetője kiemelte: immár évtizedes hagyomány a nyári táboruk megszervezése. A tapasztalatok alapján a programok elérik a kitűzött célokat.

– Elsősorban az alsó korosztályt célozzuk meg, egészen óvodásoktól, kisiskolás korig. Azért, szervezzük a gyerekeknek a tábort hogy érezzék: a kézilabda családhoz tartoznak. Továbbá a szülőknek szeretnénk segítséget nyújtani a nyári gyermekelhelyezéssel – hangsúlyozta Fábián Csaba. Hozzátette: augusztus első hetében rendezik meg nyári táboruk második turnusát, amelyre eddig 30 gyermek jelentkezett. Fábián Csaba bízik abban, hogy a jövőben is töretlen érdeklődés övezi majd programjaikat.

Legyen egy igazán jó nyarad az Előre NKSE kézilabdás táborában!

Nyári tábor kislányoknak, óvodás nagycsoportos kortól, 11 éves korig.

Turnusok: 2021. június 21-25. és 2021. augusztus 2-6.

(A turnusokat csak megfelelő létszámú – minimum 30 fő – jelentkezés esetén indítjuk.)

Helyszín: Mester Klub, 5600 Békéscsaba, Mester u. 14.

Részvételi díj: 15.000,- HUF / fő / turnus.

Kézilabda tábor 2021

A díj tartalmazza a tízórait, ebédet, uzsonnát, terembérletet, sportszerhasználatot és a foglalkozásokon való részvételt, valamint a 07:30 és 16:30 óra között tartó felügyeletet.

line

Előzetes jelentkezés és további információ: Fábián Csaba: +36 20 264 5261 vagy fabiancsaba63@freemail.hu

- Naponta két változatos edzés az Előre NKSE  edzőinek szakszerű irányításával.

- Szabadidős programok.

- A tábort meglátogatják a klub NB I-es játékosai, akik beszámolnak az egyesületben folyó munkáról, a sportág kulisszatitkairól.

line

A táborba történő jelentkezés egyelőre csak előjelentkezés, a tábor időpontjában érvényes járványügyi rendeletek és a helyi szabályozások befolyásolhatják a megvalósulást.

Tájékoztató a kézilabdás táborban résztvevő gyermekek szülei részére

Tisztelt Szülők!

Hétfőtől (2020. június 22.) indul nyári kézilabda táborunk. Ahhoz, hogy gyermekeik minél jobban érezzék magukat, a következő dolgokban szeretnénk a segítségüket kérni:

  • a táborban 07:45 órától tudjuk fogadni a résztvevőket és 16:15 óráig tudjuk a felügyeletet biztosítani,
  • gyermekek naponta két edzésen (délelőtt, délután) edzésen vesznek részt, ennek megfelelően szíveskedjenek öltözetet biztosítani számukra,
  • a gyermekeknek háromszori étkezést biztosítunk (tízórai, ebéd, uzsonna),
  • napközis táborként a gyermekek komfortérzetéhez nagyban hozzájárulhat, ha a kedvenc játékot, papucsot, polifoamot, plédet, stb. hoznak magukkal,
  • az edzések között szabadidős programokat szervezünk, melyekhez kérjük készítsenek a gyerekek táskájába egy-egy ollót.

Előzetes terveink szerint a tábor programja a következőképpenn alakul:

  • délelőtt és délután edzés, a tréningek között kulcstartó-, és pom-pom készítés,
  • gyöngyfűzés, plakát-készítő verseny, póló festés.

Szeretettel váruk mindenkit! Találkozunk hétfőn!

Fábián Csaba, utánpótlás vezető

Kézilabdás nyár

Időpont: 2019. június 17-21. (hétfő-péntek)

Helyszín: Békéscsaba, Mester Klub

Cím: 5600 Békéscsaba, Mester u. 12.

line

Legyen egy igazán jó nyarad a Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület által szervezett kézilabdás táborban! Ha szeretnél a szünidőből egy hetet hasznosan, tartalmasan, sportos környezetben eltölteni, akkor itt a helyed!

Naponta két, változatos edzés az Előre NKSE edzőinek szakszerű irányításával. A tréningeken kívül szervezett, szabadidős programokra lesz lehetőség (asztalitenisz, fallabda, csocsó, konditerem, strandolás). A tábort meglátogatják a klub NB I-es játékosai, akik beszámolnak az egyesületben folyó munkáról, a sportág kulisszatitkairól. Az sem probléma, ha kezdő vagy és most szeretnél megismerkedni a kézilabdával. Szakembereink játékos formában tudnak bevezetni a világ és Magyarország egyik legnépszerűbb sportágának alapjaival és szépségeivel.

A díj tartalmazza: a tízórait, ebédet, uzsonnát, terembérletet, sportszerhasználatot, strandbelépőt és a 07:30-16:30 óra közötti felügyeletet.

Jelentkezés, további információ:
Fábián Csaba, utánpótlás szakágvezetőnél.
E-mail: fabiancsaba63@freemail.hu. Mobil: +36 30 264 5260.

Megjegyzés: a turnus csak megfelelő létszámú jelentkezés esetén indul.

line

kezinyar_2020_web