Tippmix

ímkézett bejegyzés

Kukely Klára is Békéscsabán folytatja

Kukely Klára a 2025/26-os szezonban is a Békéscsabai Előre NKSE színeiben folytatja pályafutását.

Kukely Klára

Kukely Klára: – Boldog vagyok, hogy bizalmat és lehetőséget kaptam a bizonyításra. Minden erőmmel azon leszek, hogy továbbra is a tőlem megszokott energiával és lelkesedéssel segítsem a csapatot. Hiszem, hogy együtt újra örömet tudunk szerezni szurkolóinknak, és megtöltjük a csarnokot!

Borbély Márta marad

Nagy örömmel jelentjük be, hogy irányítónk, Borbély Márta a 2025/26-os szezonban is a Békéscsabai Előre NKSE játékosa marad!

Borbély Márta

Borbély Márta: – Izgalmas és eseménydús időszak áll mögöttünk. Sok kérdés merült fel a csapat jövőjével kapcsolatban, változott a vezetőség és a vezetőedző személye is. Természetesen bennem is ott volt a kíváncsiság, hogyan alakul az új keret, de biztos vagyok benne, hogy a szezonkezdetre egy ütőképes, egységes csapat áll össze.

Új korszak kezdődik az Előre életében

2025. július 4-én lezajlott a Békéscsabai Előre NKSE közgyűlése, ahol fontos döntések születtek a klub jövőjét illetően. A korábbi vezetés és felügyelőbizottsági tagok lemondását követően megválasztásra került az egyesület új elnöksége.

Az új elnökség

Az új elnökség tagjai: Baráth Lajos, Buday Vera, Gyulavári Zsolt, Nagy Ferenc, Pocsai Tibor.
A Békéscsabai ENKSE új elnöke Nagy Ferenc, a Békéscsabai Előre Női Kézilabda Kft. ügyvezetője: Pocsai Tibor.

A megújult vezetés tagjai nemcsak tapasztalt szakemberek, hanem szinte mindannyian szorosan kötődnek a kézilabdához és a klubhoz is. Ez biztonságot, hitelességet és jövőbe vetett bizalmat jelent számunkra. Mindannyian jól ismerik a kézilabda világát, többen korábban is részt vettek az Előre működésében akár játékosként, vezetőként, vagy a sportélet más szereplőjeként. Az NB I/B-ben induló idényben azon dolgozunk majd, hogy egy küzdeni tudó, fejlődő csapatot lássanak a pályán méltóan Békéscsabához, a szurkolóinkhoz!

Az új elnökség

A folytatásról, az új edzőről és a tervekről hamarosan még többet is megosztunk.

Aktuális hírek az Előre NKSE háza tájáról

A két héttel ezelőtt lejátszott utolsó bajnoki mérkőzést követően azonnal megkezdődött a tervezési munka a Békéscsabai Előre NKSE háza táján. Bizonyos híresztelésekkel ellentétben a klub egyértelműen az első osztályra készült a tavasz folyamán, ehhez minden feltétel adott lett volna, a szervezet első osztályú licenckérelmet adott be és a meghatározó sportolóival szerződést is hosszabbított, azonban a megállapodások csak NB I-re voltak érvényesek.

Közlemény

A kiesést követően a sportszervezet a 2025/2026-os bajnoki idényben a 16 csapatos másodosztályú bajnokságban fog indulni, ahonnan oda-visszavágós rendszerben a szezon végén a tabella első két helyezettje jut fel az NB I-be.

A 2025/2026-os szezonnak új vezetéssel vág neki a klub, de a háttérben az elmúlt két hétben is folyamatosak voltak az egyeztetések a játékoskeretet és a struktúrát illetően.

Mivel a másodosztályban a légiósok foglalkoztatása nehézségekbe ütközik, így már távozott a klubtól Mariana Ferreira Lopes, Jessica Ferreira, Klara Schlegel, Sara Sablic és Sarah-Aida Darie, akik máshol folytatják a pályafutásukat a jövőben.

Az említett 5 légióson kívül egyelőre négy biztos távozóról tud beszámolni a sportszervezet, Marija Agbaba-Lanistanin és Halász-Szondi Zsófia jelen állás szerint befejezik aktív pályafutásukat, Román Dorina Dunaújvárosba igazolt, míg Csizmadia Fanni a kölcsönszerződésének lejártát követően visszatér Vácra.

Emellett a jelenlegi keret tagjaival is zajlanak az egyeztetések, többekkel már írásbeli megegyezés is született a folytatásról, valamint vannak már biztosan érkező sportolók is.

A sportszervezet a 2024/2025-ös bajnoki idényt stabil, megnyugtató anyagi helyzetben zárja, a jelenlegi állás szerint jó esély kínálkozik arra, hogy egy olyan csapat kerül kialakításra a 2025/2026-os szezonra, amely komoly céllal, meghatározó szerepet tölthet be az új idényben.

Kis türelmet kérünk a Szurkolóktól, a játékoskeretet, a vezetést és a stábot illetően hamarosan konkrét bejelentések is várhatók.

Bencsik-Giricz Laura anyai örömök előtt áll

Laura 2018-ban érkezett Békéscsabára, ahol hamar a csapat stabil tagjává vált, az elmúlt három évben csapatkapitányként is bizonyította elkötelezettségét és vezetői kvalitásait.

Bencsik-Giricz Laura Gerda

2024 decemberében jelezte a klubvezetés felé, hogy nem tudja folytatni pályafutását. Kérésének megfelelően a bejelentéssel szerettünk volna várni. Örömmel osztjuk most meg, hogy Laura anyai örömök elé néz!

Szívből gratulálunk neki és családjának, valamint jó egészséget és sok boldogságot kívánunk!

Herbert Gábor lett az Előre NKSE vezetőedzője

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2026. június 30-ig érvényes szerződést kötött Herbert Gáborral, aki a vasárnap távozott Rác Sándort váltja a lila-fehér együttes kispadján.

Herbert Gábor

Herbert Gábor játékosként magyar bajnok és kupagyőztes is volt, emellett 70 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Edzőként volt a Pick-Szeged utánpótlás szakmai igazgatója, a másodosztályú algyői férfi és orosházi női csapat szakvezetője, majd 2022. júliusától 2024. novemberéig az NB I-ben a Vác vezetőedzőjeként dolgozott, ahol egy 5. és egy 6. helyezést ért el, valamint mindkét idényben szerepelt a klubbal az Európa-Liga csoportkörében is.

Közlemény

2025. január hó 25. napján megrendezett TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE – MTK-Budapest bajnoki mérkőzésen, amelyen az állóhelyi szektor le volt zárva, a fegyelmi határozatban foglaltaknak és a sportszerű szurkolás elvárásainak megfelelően minden nézőtéri esemény összhangban volt a sporttörvény és a fegyelmi szabályzat rendelkezéseivel, a találkozó a legnagyobb rendben lezajlott, amelyet az ellenőri jelentés is megerősített.

TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE - MTK-Budapest

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE ezúton is köszöni a szurkolók sportszerű támogatását és a korrekt együttműködését!

A játékosok nyílt levele a szurkolókhoz

Kedves Szurkolóink!

Az elmúlt időszakban sajnos nem sikerült úgy teljesítenünk a pályán, ahogy szerettük volna. Tudjuk, hogy ezek az eredmények nemcsak nekünk, hanem Nektek is csalódást okoztak. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy tudjátok, senki nem lép a pályára anélkül, hogy ne akarna 100 százalékot nyújtani és küzdeni a végsőkig. Sajnáljuk, ha ezt néha nem így érzitek.

Egyetértünk Veletek abban, hogy a jelenlegi teljesítmény elfogadhatatlan. Mi is pontosan tisztában vagyunk ezzel és keményen dolgozunk azon, hogy megtaláljuk a problémákat és kijavítsuk a hibáinkat. Hiszünk abban, hogy közös erővel és kitartással túljutunk ezen a nehéz időszakon, mint ahogyan megtettük ezt már a múltban is több alkalommal.

Szurkolók

Szeretnénk megköszönni Nektek, hogy minden mérkőzésen megteremtitek azt az egyedülálló hangulatot, amit máshol nem lehet tapasztalni. A buzdításotok, a támogatásotok rengeteget jelent nekünk és ez mindig erőt ad a legnehezebb pillanatokban is.

Higgyétek el, mindent megteszünk nap mint nap azért, hogy visszatérjünk a sikerek útjára. Tudjuk, mi a feladatunk és ígérjük, hogy továbbra is azon leszünk teljes erővel, hogy a városnak olyan kézilabdacsapata legyen, amelyre büszkék lehettek. Tény, hogy a januári teljesítményünk nem volt méltó a klubhoz, a szurkolótáborhoz és jelentősen elmaradt az őszi idényben mutatottaktól. Emiatt komoly büntetést is kaptunk, de nekünk is a győzelmek hiánya jelenti a legnagyobb próbatételt.

Kérünk Benneteket, hogy a nehéz időkben is álljatok mellettünk, legyetek továbbra is a nyolcadik ember a pályán, mert a támogatásotok hatalmas segítség számunkra. Közösen kijövünk ebből a gödörből és szeretnénk, ha újra együtt ünnepelhetnénk a sikereket!

Köszönjük, hogy vagytok nekünk és bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk Rátok!

Már nem Rác Sándor az Előre NKSE vezetőedzője

A 2025. január 25-én lejátszott MTK-Budapest elleni bajnoki mérkőzést követő döntés eredményeként már nem Rác Sándor irányítja a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE együttesét.

Rác Sándor

A vajdasági szakember 2023. nyarán érkezett Békéscsabára és első idényében a 12. helyre vezette a lila-fehér csapatot. A 2024. nyarán megerősített csapat a bajnokság első szakaszában 7 pontot gyűjtve a 8. helyen vonult téli pihenőre, majd ezt követően 4 vereséget is elszenvedett és a 12. helyre csúszott vissza. A vezetőedző utódlásáról az egyeztetések már vasárnap megkezdődtek.

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE ezúton is köszöni Rác Sándor több mint másfél éves munkáját és sok sikert, jó egészséget kíván a szakembernek!

Csizmadia Fanni kölcsönbe érkezett, Takács Eszter kölcsönbe távozott

A Tappe Békéscsabai ENKSE csapata 2025.június 30-ig kölcsönvette a Váctól Csizmadia Fannit, így a kapus a szezon végéig a lila-fehérek játékosa lesz. Fanni Békéscsabán mutatkozott be az NBI-ben, majd 2022-ben a másodosztályú bajnoki cím megszerzését követően igazolt Vácra, ahonnan most visszatér a Viharsarokba.

Csizmadia Fanni

Sok sikert Békéscsabán, Csizi!

line

A nyáron Esztergomból érkezett Takács Esztert a Békéscsaba több játéklehetőség reményében kölcsönadta a másodosztályba, ahol a hétvégén már bemutatkozik új csapatában.