ímkézett bejegyzés

Információk a szombati bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban

Mint ismeretes, a Városi Sportcsarnok parkettájának felújítása miatt 2022. január 8-án, szombaton 17:00 órás kezdettel az Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában kerül megrendezésre az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – Kispest NB I/B-s női kézilabda bajnoki mérkőzés.

A sportcsarnok befogadóképessége 475 fő, ennyien tekinthetik meg a találkozót a helyszínen, a létesítményen belül semmilyen korlátozás nem lesz, minden hely elfoglalható.

A klubvezetés arra kéri a bérlettel rendelkező szurkolókat, hogy a belépőjegyet váltó drukkerek biztonságos és gyors beléptetése érdekében lehetőség szerint fél ötig foglalják el a helyeiket. 

A helyszínen egy pénztár üzemel majd, mely 16:00 órakor nyit.

A létesítmény parkolója nem tud szurkolói gépjárműveket fogadni, ezért a klubvezetés arra kéri a mérkőzésre kilátogatókat, hogy elsődlegesen a környéken található utcai parkolóhelyeket vegyék igénybe.

A találkozó a vonatkozó kormányrendelet értelmében kizárólag védettségi igazolvánnyal tekinthető meg, a sportcsarnokban orrot és szájat eltakaró maszk viselése kötelező.

line

Az évnyitón is a győzelem a cél

Interjú Papp Bálint vezetőedzővel

A tizenegyedik fordulóból elmaradt mérkőzéssel nyitja meg a 2022-es esztendőt békéscsabai női kézilabda együttesünk. Az Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában szombaton megrendezésre kerülő összecsapáson a Kispest gárdáját látják vendégül lányaink, akik kihasználva a mérkőzés nélküli elmúlt egy hónapot azért a pihenésre és a regenerálódásra is szántak időt. Az új év első hetében viszont már teljes kerettel ismét a kemény munka vette át a főszerepet a csapat életében. Papp Bálinttal a lilák vezetőedzőjével az egyik ilyen edzést követően beszélgettem az elmúlt időszakról, és persze a Kispest elleni hétvégi derbiről is.

Papp Bálint

– Az ünnepek alatt gondolom nem elsősorban a szigorú edzések domináltak nálatok sem?

– Valóban nem, jutott idő most a kellő regenerálódásra és feltöltődésre is a szünetben. A kupameccs után egyből kaptak a lányok egy hét pihenőt, de azt követően is – bár sok egyéni edzésmunkával tarkítva – mind a karácsonyt mint a szilvesztert otthoni környezetben tölthették. Közben megtartottuk az év végi záróvacsoránkat is, szóval azért a kikapcsolódásra is bőven szántunk idő az elmúlt közel egy hónapban. Sajnos viszont az idő rövidsége miatt komolyabb erőnléti munkára nem igazán volt lehetőségünk, bár a két ünnep között azért próbáltunk nagyobb hangsúlyt fektetni erre is. A héten ugyanakkor már visszatértünk a megszokott kerékvágásunkba, és a szokványos intenzitással készülünk szombati ellenfelünkre. Igaz, itt is nehezítő tényező, hogy az otthonunkat a Városi Sportcsarnokot jelenleg nem használhatjuk, és azért ez okoz logisztikai problémákat, de ezúton is megköszönöm a csabai röplabda szakosztálynak, hogy az akadémiai munkacsarnokukat a rendelkezésünkre bocsátva segítséget nyújtottak számunkra.

– Az idei lebonyolításból fakadóan az alapszakasz utolsó harmadára egészen biztosan jutnak majd olyan mérkőzések, amik eredményét nem viszitek tovább a rájátszásba, ennélfogva várható valamilyen szintű szelekció a találkozóitok között?

– Az alapelvem, hogy minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, és nyilván ez valamilyen módon  elvárás szintjén is megjelenik az irányunkba. Ettől függetlenül valóban célunk, hogy az alapszakasz hátralévő részében a lehető legjobban megpróbáljuk elosztani a terheket, forgatni a csapatot, hogy majd a rájátszásba minden játékos a legjobb állapotában érkezzen meg. Úgyhogy itt nyilván lehetnek olyan összecsapások ahol örülnék ha a fiatalok is markánsabb játéklehetőséget kaphatnának, de persze az továbbra is fontos, hogy az első sorunkat is kellően tűzben tartsuk még ezeken a találkozókon is. Viszont azért azt ne felejtsük el, hogy várnak ránk kulcsfontosságú csaták még itt az alapszakaszban, amikre teljes mértékben oda kell tennünk magunkat, hiszen a jövőre nézve is nagy jelentőséggel bírnak, gondolok itt elsősorban az Orosháza és az Eger elleni vendégjátékunkra, de a Kispest elleni szombati összecsapás is meghatározó lehet ilyen szempontból.

– Akkor ezek szerint nem számítasz könnyű találkozóra az évnyitón sem?

– Egyáltalán nem, mert a magam részéről sokkal masszívabb és jobb együttesnek tartom a Kispestet annál mint amit a tabella alapján gondolhatnánk róluk. A szezon kezdeténél némileg beragadtak és nagyjából ezt görgetik maguk előtt a mai napig. Viszont több egyénileg jól képzett, rutinos játékost tudhatnak a soraikban, akik kifejezetten eredményesen kézilabdáznak, elég, ha ránézünk a góllövőlistára, ahol a piros-feketék három játékosával kezdődik a névsor. Ezenkívül gyorsaságban is jeleskednek, egyértelmű erősségük, hogy villámgyorsan képesek hátulról felvinni a labdát, amiben legfőbb láncszemüknek Szabó Edina számít, aki az eredményessége mellett a gyorsaságát is remekül kamatoztatja. Szóval elengedhetetlen lesz, hogy minél kevesebb labdát veszítsünk elöl, tehát törekednünk kell a pontos befejezésekre, és persze a visszarendeződésre is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. A legmeghatározóbb viszont, hogy koncentráltan kell a találkozó elejétől kézilabdáznunk, és főként hátul maximálisan stabilnak kell lennünk, és akkor még a támadójátékban is könnyebb dolgunk lesz.        

– Örömmel láttam, hogy az edzésen már a sérültek is bekapcsolódtak a munkába…

Igen, Kobela Tamara szépen halad a rehabilitációval, még Borbély Márti már teljes értékű munkát végez velünk, és bár még párhuzamosan csinálja a gyógytornát is, de reményeink szerint ebben a hónapban már a pályán is viszontláthatják őt a szurkolók.

Az esztendő első találkozóján a Kispestet látják vendégül a Lilák

Közel egyhónapos szünetet követően a hétvégén folytatódik lila-fehér lányaink számára az NB1/B Keleti csoportjának küzdelme, melyet eddig makulátlan teljesítménnyel, azaz 22 ponttal vezet békéscsabai együttesünk.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Kispest NKK

Sőt, mivel a Magyar Kupában a Csepel könnyed legyőzése és az Érd elleni bravúrt követően a 2021-es év utolsó összecsapásán 27-27-es idegenbeli döntetlent játszottak lányaink a NEKA otthonában, így a bajnoki veretlenség mellett, már a kupában is a legjobb nyolc között van csapatunk. És bár ismét nehézségekkel kezdődött a szezon, hiszen több kulcsjátékos is kiesett az idénynyitóra, az Előre már az első fordulóban a Fradi U19-es egylete elleni tizenegygólos sikerével nyomatékosította, hogy milyen szándékkal érkeztek a másodosztályba. Ráadásul a novemberi derbin a közvetlen üldöző Eger gárdáját is sikerült hazai pályán 29-25 arányban két vállra fektetni, így jelenleg kettő pont van a két rivális között a bajnoki tabellán, csakhogy az egriek egy találkozóval többet játszottak csapatunknál. Ezt az összecsapást pedig éppen a hétvégén pótolják lányaink, méghozzá hazai környezetben a Kispest NKK együttesével szemben. Akik ellentétben aktuális vendéglátóikkal, nem túl veretesen kezdték a szezont, hiszen az első három találkozón, csapatunk mellett az Algyőtől és a Tempo együttesétől is vereséget szenvedtek. A negyedik forduló hozta meg számukra az első győzelmet, akkor hazai pályán a Csepelt múlták felül 39-31-re. Ezt követően még hazai pályán az Orosházát és a Tempót is legyőzték, habár nagy csatában mindössze egy találattal, sőt idegenben Szegedről és a legutóbbi fordulóban a Csepel otthonából is elhozták a két pontot, a 37-31-es sikerüknek köszönhetően. Ennek ellenére az ősz második felében is kapott pofonokat a kispesti egylet, hiszen a Hajdúnánással, az Egerrel, a Fradival, és a visszavágón hazai pályán az Algyővel sem bírtak Béki Nagy Bertalan lányai. Mindazonáltal még így is harcban állnak a felsőházi rájátszást jelentő ötödik helyért, mert bár jelenleg a Hajdúnánással holtversenyben tíz ponttal a hatodik helyen állnak, azért az előttük tanyázó három együttes valamelyikének befogása korántsem lehetetlen számukra, lévén a négypontos hátrányuk egy nagy hajrával még ledolgozható lehet. Ebben többek között a három gólgyárosukba is kapaszkodhatnak, akik elképesztő módon jelenleg a bajoki góllövőlista első három pozícióját foglalják el, Szabó Janka a harmadikat 77 találattal, Barján Bianka a másodikat 83 góllal, míg a listát Szabó Edina vezeti, aki eddig 93 alkalommal rezgette meg ellenfelei hálóját.       

Ami a felek közös múltját illeti, legutóbb ősszel csaptak össze az együttesek, akkor 33-26-ra nyerni tudott csapatunk a piros-feketék otthonában. Ezelőtt viszont a 2016/17-es első osztályú idényben mérték össze erejüket a gárdák, igaz akkor is mindkét találkozón lila-fehér győzelem született, a Kispest otthonában 30-22-re, még Békéscsabán 32-20 arányban diadalmaskodtak lányaink. A cél ezúttal is a győzelem és bár együttesünk most csak részben élvezheti a hazai környezet előnyeit, mert a szombati összecsapás a Városi Sportcsarnok felújítása miatt az Előre ideiglenes otthonában, a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában kerül megrendezésre, azért reméljük, hogy a 17:00 órától kezdődő találkozón a lilák ezúttal is a két bajnoki ponttal a tarsolyukban hagyhatják majd el a küzdőteret, melyen a Gulybán Olivér, Juhász Dániel bírópáros fújja majd a sípot.

A találkozót egyébként a helyszínen az őszi mérkőzésekhez hasonlóan a 18 éven felüli szurkolóink csak védettségi igazolvánnyal, vagy az azt helyettesítő EESZT applikációval tekinthetik meg.

Dömény Dezső

Új időpontban a Kispest elleni bajnoki mérkőzés

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – Kispest NKK NB I/B-s bajnoki mérkőzés nem az eredetileg kisorsolt 2021. november 27-i időpontban, hanem 2022. január 8-án (szombaton) 17:00 órai kezdettel kerül megrendezésre.

A halasztás oka, hogy a békéscsabaiak játékosa, Kukely Anna a találkozó eredeti időpontjában a junior válogatott edzőtáborában a dán nemzeti csapat ellen fog pályára lépni, így a Szövetség hozzájárult a találkozó későbbi időpontban történő lejátszásához.

Kukely Anna

A mérkőzés helyszíne az új időpontban nem a Városi Sportcsarnok, hanem az Evangélikus Gimnázium Sportcsarnoka lesz, mivel az előbbi helyszínen 2022. január első heteiben végzik el a szakemberek a parketta lakkozását.

Levendula Hotel Algyő - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

 fkse_algyospacerbenkse_150

NB I/B női felnőtt-Kelet 12. forduló

Levendula Hotel Algyő - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

26-39 (13-15)

ZÁRTKAPUS!

Időpont: 2021. december 4. (szombat) 16:00 óra

Helyszín: Fehér Ignác Általános Iskola Sportcsarnok

Cím: 6750 Algyő, Sport utca 5.

Játékvezetők: Őri Erika, Pozdena Erika

Algyő: Dobó Mónika (0), Vass Víta Luca (2), Nikolayenko Olha (1), Miklós Kitti (3), Lovistyék Kitti (0), Zsilák Katalin (0), Farkas Kata (5), Szepesi Ivett (3), Simon Armilla (3), Rózsa Veronika (1), Aracsi Vivien (0), Csáki Zsófi (6), Vér Vivien (0), Gadányi Maja (0), Németh Imola (2), Gercsó Dóra (0).
Vezetőedző: Farkas József Dániel.

Békéscsaba: Andróczki Flóra (3), Giricz Laura Gerda (2), Szögi Tímea (3), Iván Emese (0), Vámosi Panna (2), Gyimesi Kitti (5), Bucsi Lili (3), Csizmadia Fanni Klára (0), Mayer Szabina (8), Kukely Anna (3), Kukely Klára (5), Török Fanni (0), Szabó Dóra (0), Zsemberi Zóra (0), Karacs Jázmin (5), Bencsik Bojána (0).
Vezetőedző: Papp Bálint.

sargalap Sárga lapok: Gyimesi Kitti (1), Farkas József Dániel (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Zsilák Katalin (2. perc), Rózsa Veronika (2. perc), Aracsi Vivien (2. perc), Csáki Zsófi (4. perc), Vér Vivien (2. perc), Giricz Laura Gerda (2. perc), Gyimesi Kitti (2. perc), Török Fanni (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Vass Víta Luca (2/2), Miklós Kitti (1/1), Szögi Tímea (2/3), Kukely Anna (1/2).

line

A hazaiak szereztek vezetést hétméteresből, majd Kukely Anna egyenlített. Az 5. percben 3–1-re vezettek a vendégek, ám az Algyő gyorsan egyenlített. A 10. percben kétgólos csabai előnynél (6–8) időt kért Farkas József Dániel a hazaiak mestere, ami használt, mert a 13. percben 8–8-ra egyenlített a házigazda. A lila-fehérek nehezen tudtak kibontakozni a lelkes algyőiek ellen. A 17. percben 12–9-es csabai előnyt mutatott az eredményjelző. A félidő hajrájában két-három góllal vezettek a vendégek. A 30. percben 13–15-nél időt kért Papp Bálint.

Levendula Hotel Algyő - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 26-39 (13-15)

Fordulás után felváltva estek a gólok, a 36. percben 15–19-nél Farkas József Dániel ismét időt kért, mert érezte, hogy meg kell fogni a vendégeket. Mindez nem nagyon sikerült, hiszen a 45. percben már hét góllal vezettek a lila-fehérek (18–25). A jelentős előny birtokában a csabaiak nyugodtan játszottak a találkozó utolsó negyedórájában, az 53. percben már kilenc gól volt az előnyük (23–32).

Papp Bálint: – A szünetben azt kértem a lányoktól, hogy nyugodjanak meg, hiszen jobbak. A második félidőben nagyszerűen játszottak a mieink, a jó erőkből álló hazaiak ellen. Gratulálok az egész csapatnak a győzelemhez, és az őszi elsőséghez.

Az Előre NKSE második félidőbeli jó játékával magabiztosan hozta a találkozót, és százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát.

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

Győzelmet vár a lilák csapatkapitánya az esztendő utolsó bajnoki találkozóján

Interjú Giricz Laurával

Erre a naptári évre a hétvégén befejeződnek a Női kézilabda liga másodosztályának küzdelmei, és így a Keleti csoport élen álló lila-fehér együttesünk számára is a szombati algyői kirándulás lesz 2021 utolsó bajnoki összecsapása. Ráadásul kifejezetten fontos mérkőzése is egyben, hiszen ahogy telnek a fordulók, egyre inkább körvonalazódik azon gárdák sora akiknek a legnagyobb esélye lehet az alapszakaszt követően a felsőházi rájátszásba bekerülni. Szombati ellenfelünk pedig nagy valószínűséggel ebbe a kategóriába fog tartozni, tehát az ellenük szerzett pontokat jó eséllyel viszik is majd tovább a lilák a következő körre. Így még inkább kiemelten kezelik lányaink az összecsapást, akik ennek megfelelően elszántan készülnek az algyői csatára, ahogy ezt csapatkapitányunk Giricz Laura is megerősítette mikor a találkozóval kapcsolatban kérdeztem. Laura egyébként remek idényt fut eddig, hiszen amellett, hogy a védelem egyik oszlopa, még támadásban is igen eredményes, amit jól mutat, hogy 37 találatával jelenleg a második leggólerősebb békéscsabai játékos.

Giricz Laura Gerda

– Kiváló formában vagy a szezonkezdet óta, ami a legutóbbi Fradi ellen szerzett nyolc gólos teljesítményedben csúcsosodott ki…

– Igen, valóban jó formában érzem magam, és szerencsére eddig pont az előző szezon teljes ellentéte ez az idény, akár a csapat, akár az én teljesítményemet nézem. Nagyon sokat számít az is, hogy érzem a bizalmat a szakvezetés felől, aminek egyik fontos pontja, hogy már nem csak védekezésben, de támadásban is markánsabban számítanak rám, és nyilvánvalóan örülök annak ha meg is tudok felelni az elvárásoknak. Azt hiszem nagyon sokat fejlődtem az elmúlt fél évben, főként gyorsaságban tapasztalok komoly előrelépést. Az viszont tagadhatatlan, hogy ez egyenes arányban van a csapat játékával, hiszen elől és hátul is jóval stabilabbak lettünk, nem beszélve arról a gyors játékról, ami bár korábban nem kifejezetten jellemezte a stílusunkat, mégis mostanra egyik fő fegyverünk lett.

– Említetted a bizalmat, ezt mi sem jellemezheti jobban annál, minthogy nyáron megkaptad a csapatkapitányi tisztséget. Hogy tetszik eddig ez az új feladat?

– Nagyon élvezem és rendkívüli megtiszteltetésnek tartom, hogy betölthetem ezt a pozíciót. Némiképp meg is lepett mikor nyáron Bálint megkeresett ezzel kapcsolatban, mert bár négy éve játszom lilában, azért még mindig a fiatalabb generációhoz tartozom. De tagadhatatlanul jól esett, hogy rám gondoltak, és bár plusz feladatokkal jár, ez inkább egy klassz teher számomra. Szerencsére megkönnyíti azért a dolgomat, hogy egy kiváló brancs kovácsolódott össze idén, ahol nagyon jó az összhang a lányok között, és egészséges rivalizálás mellett, egységesen küzdünk a célunkért. De szerintem ez jól látszik a mérkőzéseinken is, és nyilván a szakmai háttér meg a keret erőssége mellett, ez az egyik kulcsa is a mostani remek szereplésünknek.

– Viszont nem csak a pályán de a csapatkapitányi teendőkben is osztozol poszttársaddal…

– Valóban, Mayer Szabinával tényleg mindenben kiegészítjük egymást, a pályán egyértelműen, de mivel Ő a csapatkapitány-helyettes is, így ebben is együtt dolgozunk. A rutinja mindkét helyen nagyon fontos a számunkra, amúgy is nagyon jól kijövünk egymással, és tényleg sokat segít személy szerint nekem is.

– Szombaton Algyőre mentek, itt is hasonlóan nehéz összecsapásra számítasz mint amilyet Békéscsabán játszottatok?

– Igen, alighanem itt is keményen meg kell majd küzdenünk a bajnoki pontokért. Viszont ha őszinte akarok lenni, azon a meccsen sem elől sem hátul nem nyújtottunk igazán jó teljesítményt, ők ellenben a végletekig küzdöttek és nem hagyták magukat lerázni. Erre kell most is számítanunk, mert csapatként valóban nagyon erősek és egységesek, és valószínűleg a legutóbbi Orosháza elleni fiaskójukat is ki akarják majd javítani ellenünk. A fő erősségük továbbra is az, hogy lendületes, fiatalos játékot játszanak, amiben tökéletesen beleillenek még a rutinos kézilabdázóik is, mint Olha Nikolayenko vagy Szepesi Ivett.

– Milyen tanulságokat vonnál le abból az őszi találkozóból, amit most biztosan máshogyan kell csinálnotok ahhoz, hogy győztesen térjetek haza?

– Összeszedettebben és nagyobb koncentrációval kell kézilabdáznunk. Azon az ominózus találkozón leginkább a nyitott védekezésükkel leptek meg minket, amitől valamelyest elbizonytalanodtunk. De természetesen most már megvan az ellenszer ezzel a játékkal szemben is, mint ahogy azóta kapusteljesítményben és védekezésben is javult a teljesítményünk. Szóval nincs más dolgunk mint ezt tartani, és továbbvinni a szombati összecsapásra. Nem szabad azért túlgondolni sem a találkozót, de az eddigi eredményeink miatt félvárról sem szabad venni, meg kell találni a középutat, és egészséges önbizalommal már az elejétől határozottan beleállni a mérkőzésbe. Amit különösen sajnálok az, hogy zárt kapus lesz az összecsapás, mert ahogy eddig, úgy valószínűleg ezúttal is sok szurkoló elkísért volna bennünket, ami nagyon jó érzés, és komoly segítség is a számunkra. De így is mindenképpen győzelmet várok szombaton, mert a jövőre nézve is fontos pontokat szerezhetünk most, és persze az esztendőt is szeretnénk egy szép bajnoki sikerrel búcsúztatni.

Dömény Dezső

Bajnoki évzáró Algyőn

Szombaton a 2021-es esztendő utolsó bajnoki mérkőzése következik csapatunk az EUbility Group – Békéscsabai ENKSE számára, de ez még nem az év legutolsó találkozója lesz, hiszen jövő héten a kupában még vár egy balatonboglári derbi együttesünkre.

Az NB1/B küzdelmeiben viszont az öthetes szünet előtt, most hétvégén rendezik az utolsó fordulót, ahol is Algyőn mérettetik meg magukat lila-fehér lányaink. Ez pedig több szempontból sem tűnik könnyű kiruccanásnak, hiszen emlékezhetünk rá, szeptemberben Békéscsabán is kifejezetten megnehezítették csapatunk dolgát az algyőiek, méghozzá olyannyira, hogy végül ez lett az eddigi legszorosabb győzelme lányainknak a maga a 25-23-as végeredményével. Illetve azért az Algyő próbál tapadni az élcsapatokra is, bár jelenleg az Orosházával karöltve 14 ponttal a zsebükben csak a negyedik pozíciót foglalják el a bajnokságban. Ebben viszont komoly szerepet játszik legutóbbi botlásuk is, melyet éppen a rivális Orosháza otthonában szenvedtek el, méghozzá 33-21 arányban. Egyébként a tabella jelenlegi első három gárdájával szemben eddig még pont nélkül állnak, mert az ősz folyamán hazai pályán is kikaptak az Orosházától, ahogy említettem csapatunkkal szemben is alulmaradtak, de még Egerben is beleszaladtak egy tizenhárom gólos pofonba. A tabella második felében elhelyezkedő együttesek viszont egytől egyig kénytelenek voltak meghajolni előttük, hiszen ellenük minden mérkőzésüket megnyerték Farkas József tanítványai. Ráadásul az Orosházával szembeni első otthoni fiaskójuk óta nem találtak hazai környezetben legyőzőre, amit a Kispest, a Tempo, a Hajdúnánás, és legutóbb a Szeged bánt, őket amúgy 37-29-re múlták felül.

Együttesünk ellenben minden sorozatot együttvéve is veretlen még a 2021/22-es szezonban, és ezen legutóbbi ellenfele az FTC U19-es csapata sem tudott változtatni, lévén, hogy a lilák 35-30-as győzelemmel távoztak az Elek Gyula Arénából. És ugyan a hétvégi Kispest elleni hazai csata elmaradt, azért a közvetlen üldöző Egerrel szembeni négypontos előnye továbbra is megvan a húsz ponttal a tabella élén álló liláknak.

A találkozó, amely ezúttal rendhagyó módon zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, szombaton 16 órától az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola Sportcsarnokában kezdődik, az Őri Erika, Pozdena Erika bírópáros sípszavára.

line

Ferencvárosi TC U19 – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

 ftc_150spacerbenkse_150

NB I/B női felnőtt-Kelet 10. forduló

Ferencvárosi TC U19 – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

30-35 (12-17)

A BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL LEHETSÉGES! AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK VISELÉSE KÖTELEZŐ!

Időpont: 2021. november 20. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Elek Gyula Aréna

Cím: 1101 Budapest, Kőbányai út 47/a.

Játékvezetők: Dáné Rita, Marton Zsófia

Versenybírók: Báthori Dezső, Várhegyi Attila

FTC: Baróti Bettina (0), Ballai Anna (1), Tóth Eszter (0), Horváth Fanni (4), Imre Szofi (0), Marik Dalma (0), Aranyi Vivien (0), Kobák Dorina (0), Tóth Anna Ágnes (0), Majoros Klaudia (2), Bánfai Virág (7), Gém Léna (3), Simon Petra Anna (6), Kármán Luca (6), Mészáros Virág (0), Buzsáki Bodza (1).
Vezetőedző: Simics Judit

Békéscsaba: Andróczki Flóra (1), Giricz Laura Gerda (8), Szögi Tímea (1), Iván Emese (2), Vámosi Panna (0), Gyimesi Kitti (2), Bucsi Lili (2), Csizmadia Fanni Klára (0), Mayer Szabina (5), Kukely Anna (7), Madera-Domokos Claudia Esther (0), Kukely Klára (1), Török Fanni (3), Szabó Dóra (0), Karacs Jázmin (2), Bencsik Bojána (1).
Vezetőedző: Papp Bálint

sargalap Sárga lap: Gyimesi Kitti (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Simon Petra Anna (2. perc), Kármán Luca (2. perc), Szögi Tímea (2. perc), Kukely Klára (2. perc), Karacs Jázmin (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Bánfai Virág (1/1), Simon Petra Anna (2/2), Kukely Anna (2/2). 

line

A találkozó elején felváltva estek a gólok, az 5. percben 3–2-re vezettek a hazaiak, majd 4–4-re egyenlítettek a békéscsabai lányok. A 8. percben vette át a vezetést az Előre NKSE Mayer góljával (5–6). A folytatásban is nagy csata folyt a pályán, a 19. percben 11–10-es fővárosi előnyt mutatott az eredményjelző. A 24. percben Kukely Anna két góljával 13–11-re fordított a vendégcsapat. Ez megnyugtatta a lila-fehéreket, akik fokozatosan elhúztak 17–11-re, és a szünetben öt góllal vezettek.

Ferencvárosi TC U19 – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Fordulás után gyors két csabai gólt jegyezhettünk fel, így a 33. percben már 12–19 volt az állás. A lila-fehérek tartották az öt-hat gólos előnyüket, a 38. percben 23–18-ra vezettek. A csabai lányok irányították a játékot, a kapu előtt határozottak voltak, így a 43. percben már kilenc gól volt az előnyük (18–27). A folytatásban a hazaiak megkezdték a felzárkózást, az 54. percben már csak hat gól volt a lila-fehérek előnye (26–32), amikor az FTC edzője Simics Judit időt kért. A hajrában a fővárosiak öt gólra csökkentették a hátrányt.

A küzdelmes mérkőzésen a 25. perctől fokozatosan elhúzott a Békéscsaba, és magabiztosan nyert. A lila-fehérek veretlenül vezetik az NB I B. Keleti csoportjának tabelláját.

Papp Bálint: – Fontos két pontot szereztünk idegenben, örülünk a győzelemnek. Mindenki lehetőséget kapott a csapatból ezen a találkozón, amelyen megérdemelten győztünk.

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

A Fradi otthonában folytatják a Lilák

Féltávnál jár a másodosztályú pontvadászat alapszakasza, ami azt is jelenti, hogy a hétvégén már a bajnokság második periódusa kezdődik el a csapatok számára.

Lila-fehér együttesünk eddig tökéletesen vett minden elébe kerülő akadályt az ősz folyamán, ezt jól jellemezi a tabella pillanatnyi állása is, amit csapatunk százszázalékos teljesítménnyel, tehát 18 ponttal vezet. Az üldözők közül az Eger négy pont hátrányban, az Orosháza és az Algyő hat egység lemaradással, még az FTC U19-es gárdája nyolc ponttal kullog a mieink mögött. Viszont hátradőlni nem csak azért nem szabad, mert a bajnokság ezen szakaszában a helyezések mellett a felsőházba jutott első öt csapat elleni pontok is számítanak, hanem azért sem, mert a liláknak a visszavágók során az imént felsorolt négy üldöző otthonában kell majd még pályára lépniük.

Legelőször már szombaton a kis Fradi otthonában, akiket bár játszi könnyedséggel győzött le Papp Bálint együttese a szeptemberi nyitányon 34-23 arányban, azóta kifejezetten eredményesen szerepelve szorgalmasan gyűjtögetik a pontjaikat. Ami szám szerint tíz és ezzel a még éppen a felsőházat érő ötödik helyen tanyáznak a tabellán. Csapatunkon kívül vereséget csak Egerben, Orosházán és a legutóbbi fordulóban hazai környezetben az Algyőtől szenvedtek el, ami egyébként az első vereségük volt otthon. Erejüket jól jelzi, hogy ezeken a találkozókon is roppant kiélezett csatára késztették ellenfeleiket, olyannyira, hogy az Eger mindösszesen egy találattal, még az Orosháza három góllal tudta csak legyőzni Simics Judit fiataljait. De a múlt heti Algyő elleni összecsapásukon is sokáig úgy nézett ki, hogy magabiztosan besöprik a két bajnoki pontot, hiszen több mint 48 percig teljesen kézben tartották a mérkőzést, sőt még hat góllal vezettek is. Ekkor azonban váratlan fordulat következett, mert néhány perc leforgása alatt a vendégek nemcsak beérték a hazaiakat, de a hajrában meg is fordították a találkozót, és végül 31-29-re nyertek. Pedig a gárda egyik gólzsákja Bánfai Virág kilenc alkalommal is beköszönt az Algyő kapujába, igaz összesítésben még így is egy góllal le van maradva a házi góllövőlista vezetőjétől, aki az 52 gólos Simon Petra Anna.

Csapatunk az "őszi etapot" Szegeden zárta a hétvégén, egy könnyed sikerrel, ami a találkozó háromnegyedénél úgy festett, hogy igen nagy különbségű lehet, hiszen ekkor már 14 találat is volt a felek között. A hazaiak azonban nem adták fel, és a hajrában valamelyest kozmetikázni tudtak az eredményen, így végül a lilák kilenc góllal, 36-27-re nyertek.

A folytatás tehát szombaton következik lila-fehér hölgykoszorúnk számára, méghozzá a fővárosban, az Elek Gyula Arénában, ahol 18:00 órától csapnak össze az együttesek. A találkozó sípmesterei a Dáné Rita, Marton Zsófia bírópáros lesz.

Dömény Dezső

line

Hétvégén már az alapszakasz második felvonása kezdődik

Interjú Szabó Dórával

Azt hiszem joggal lehet mindenki elégedett lila-fehér csapatunk háza táján az alapszakaszban eddig nyújtott teljesítménnyel, hiszen együttesünk hibátlan mérleggel vezeti a másodosztály keleti csoportját, sőt, az Érd elleni hazai bravúrnak köszönhetően még a Magyar Kupa soron következő fordulójában is érdekeltek leszünk. Ebben a naptári évben viszont már csak két találkozó vár lányainkra, az első most szombaton az FTC U19-es gárdájának otthonában. Ennek kapcsán beszélgettem csapatunk hálóőrével Szabó Dorcival, akitől egy kis szezon közbeni értékelést is kértem.

Szabó Dóra

– Az alapszakasz felénél veretlenül listavezetők vagytok, hogy látod mi a legfőbb kulcsa az eddigi remekléseteknek?

– Azt gondolom leginkább a keretünk erőssége ami jelenleg kiemel minket a másodosztály mezőnyéből, hiszen azért sok olyan játékosunk van, akik ha másnem, az előző idényben már szereztek élvonalbeli tapasztalatot, és ezen a szinten ez nagyon sokat számít. Mint ahogy az is, hogy mi ugyanazzal a profizmussal dolgozunk jelenleg is mint azt tavaly tettük az NB1-ben, és erre az edzéseken és azon kívül is figyel a klub. Bár sajnos az előző szezonkezdethez hasonlóan, most is több meghatározó ember esett ki közvetlenül a nyitány előtt, így még inkább fontos volt, hogy csapatszinten is megfelelő kohézióval rendelkezzünk. És úgy érzem ez eddig sikerült is, ugyanis markánsan nem látszódik a hiányuk, ami elsősorban annak a dicsérete, hogy csapatként tudtuk ezt kompenzálni, és pótolni őket.

– Na meg hátul is stabilabbak lettetek, nem véletlen, hogy a legkevesebb gólt is ti kaptátok a bajnokságban…

– Azért van egy osztálybeli különbség is a tavalyihoz képest, de való igaz, hogy sokkal egységesebb és keményebb fal segít most minket is. A kommunikáció is sokat javult a védekezésünkben, de mivel ez egy rendkívül sarkalatos pontja a játék ezen elemének, itt még szerintem van hova fejlődnünk. Meg nyilván mi kapusok is próbáljuk meccsről meccsre kihozni magunkból a legjobbat, és segíteni egymást és a védekezést. Amúgy váltótársammal Csizmadia Fannival remekül kiegészítjük egymást, és így hogy már a második szezonunkban játszunk együtt, sokkal inkább kiismertük a másikat, és ezáltal is komplexebb egységet tudunk képezni. Többek között ezért is szeretek kapus lenni, mert ez amolyan csapat a csapatban, ahol az együttesen belül mi portások a kapusedzőnkkel együtt mint egy kis család funkcionálunk. És persze azt se hagyjuk ki, hogy a nézők jelenléte is rengeteget lökött rajtunk, ami szintén nagyon hiányzott az előző szezonban. Nekem konkrétan szörnyű volt üres lelátók előtt játszani, úgyhogy rendkívül élveztem az elmúlt találkozókon is azt a hangulatot amit szurkolóink teremtettek, és fantasztikus érzés ilyenkor közvetlenül a B-közép előtt védeni.

– Szombaton azokkal a Fradi ifistákkal méritek össze a tudásotokat, akiket itthon nagyon simán legyőztetek. Mennyire lehet kiindulni abból a szeptemberi találkozóból?

– Azt hiszem nem csak erre az összecsapásra, de az összes előttünk álló alapszakasz-mérkőzésre elmondhatjuk, hogy nem szabad messzemenőkig kiindulni az első találkozó eredményéből, még akkor sem ha sima győzelemmel abszolváltuk azt. De a szombati meccsre ez még inkább igaz, hiszen a bajnokság alakulása jól mutatja, hogy sokkal jobb csapat annál a Fradi mint amit az első fordulóban Békéscsabán láttunk tőlük. Mivel nagyon fiatalok, és a legtöbbjük számára még új sorozatot jelentett az NB1/B, ezért idő kellett nekik amíg felvették a ritmust, de amint ez sikerült, olyan bravúreredményeket is tudtak hozni amire előzetesen kevesen gondoltak.

– Akkor ez azt jelenti, hogy jóval nehezebb találkozóra számítasz mint a csabai volt?

– Szorosabbra mindenképpen. De ha maximálisan odatesszük magunkat, akkor nem szabad, hogy gondot okozzon a két pont megszerzése. Ahogy mesterünk Bálint is szokta mondani, csak azt játsszuk amit tudunk és akkor hozni fogjuk a mérkőzést. Ugyanakkor megfelelő koncentrációval kell kifutnunk a pályára, és már az elejétől határozottan kézilabdázva meg kell próbálnunk minél jobban elbizonytalanítani ellenfelünket. Fiatalságukból adódóan azért tapasztalatlanabbak is, tehát a nagyobb rutinunknak mindenképpen ki kell domborodnia a találkozón. Támadásban szervezetten, védekezésben pedig keményen kell játszanunk, a szokásos gyors indításokkal apellálva. Mivel náluk is több kifejezetten villámléptű játékos található, a megfelelő visszarendeződés is fontos eleme lesz a mérkőzésnek. És nem utolsó sorban mi kapusok is szeretnénk ezúttal is a lehető legtöbbet hozzátenni a játékhoz, és a sikerhez, mert kétségkívül győzelmet várok szombaton.

Dömény Dezső