Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

A győzelem szellemében készül csapatunk a székesfehérvári derbire

Interjú Román Dorinával

Pénteken újabb találkozóval folytatódik lila-fehér csapatunk számára a K&H női kézilabda liga, sőt, úgyis fogalmazhatnék, hogy most kezdődik csak igazán, hiszen az első két fordulóban a bajnokság két topcsapatával mérkőztek meg lányaink, ezúttal viszont már egy rivális, az Alba Fehérvár otthonában kell bizonyítani. Csapatunk pedig egyértelműen a két pont reményében utazik Székesfehérvárra, amit kérdésemre aktuális beszélgetőpartnerem Román Dorina is megerősített, akivel a hétvégi mérkőzés apropóján beszélgettem. Irányítónk egyébként gyöngyösi születésű, így először szülővárosában majd később Debrecenben sajátította el a sportág alapjait. Korábban megfordult a Nekánál, Orosházán, Dunaújvárosban és Csurgón is, legutóbb pedig másfél szezonon keresztül az MTK színeiben kézilabdázott. És ugyan még csak nyáron csatlakozott az Előréhez, de már az első két fordulóban nyújtott játékával és 12 góljával letette névjegyét a csapatban.

Alba Fehérvár KC – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

– Az MTK együttesétől érkeztél a nyáron, miért épp a Békéscsabát választottad?

– A szezon végén mindenképpen váltani szerettem volna és a Csaba koncepciója tűnt számomra a legvonzóbbnak. Nagyon szeretem a kihívásokat és úgy éreztem, hogy azok a célok és elképzelések amiket felvázolt a vezetés, azok állnak a legközelebb hozzám. De természetesen szempont volt azért az is, hogy édesanyám is elérhető közelségben legyen.    

– Egy irányítónak talán még nehezebb egy új csapat játékába beilleszkedni, bár az első két összecsapás azt mutatta jó úton jársz…

– Bizony nem könnyű, hiszen egy irányító az edző meghosszabbított keze a pályán, akinek alkalmazkodnia kell minden játékoshoz. Nálunk meg első körben még a mesterünk által képviselt és a megszokotthoz képest teljesen új koncepcióba is bele kellett szokni, és valljuk be ehhez azért idő és sok gyakorlás kell. De valóban most már egyre jobban kezdem én is és a lányok is megérteni a mestert és belecsiszolódni abba rendszerbe amiben a kézilabdát elképzeli. És persze remélem, hogy ezt a jövőben, sőt már pénteken meg is tudjuk mutatni a pályán.

– Viszont a két gigász után most egy teljesen más ellenfél vár rátok, mennyire lehet kiindulni a Fradi vagy a Győr elleni meccsekből ha a Fehérvár elleni esélyeket nézzük? 

– Az igazat megvallva semennyire sem. Teljesen más a két sztárcsapat ellen játszani, mint szinte bármelyik másik gárdával a mezőnyben. Ráadásul az idei bajnokság lesz szerintem az egyik legkiszámíthatatlanabb szezon, ami bőven tartogathat meglepetéseket, így előre nehezebb is lesz megmondani meccsről meccsre az erőviszonyokat.

– De összességében pozitív vagy negatív volt a mérleg amit megvontatok az első két forduló után?

– Vegyesen értékeltük az összecsapásokat. Nagyon sok negatívumra rávilágítottak a találkozók, amiket mindenképpen ki kell javítani. Ilyen például a visszarendeződés, amit sokkal magasabb szinten kell alkalmaznunk, vagy a koncentráció, amire szintén jobban kell figyelnünk. De mérkőzést sem szabad úgy kezdenünk, ahogy azt a Ferencváros ellen tettük. Ellenben azért voltak pozitívumok is amikre építhetünk, hiszen vissza tudtunk jönni nagyobb hátrányból is a Fradi ellen, és mind a kétszer tudtunk kifejezetten jó periódusokat is produkálni.

– Hogy látod pénteki ellenfeleteket?

– Fiatal lendületes csapat, akiket roppant nehéz megtörni. Az előző szezonban is ez volt a fő erényük, rendkívül hittek magukban, ezért is tudtak annyira jól szerepelni. Nyilván itt kérdés, hogy a távozók és az új szakmai vezetés ezt mennyire befolyásolja, de annyira markáns változás szerintem nem lesz a játékukban. Továbbra is a gyors indításaik a legveszélyesebbek, így a szélsőikre és a megfelelő visszarendeződésre különösen oda kell figyelnünk.

– Mi kell akkor ahhoz, hogy pénteken győztesen tudjatok lejönni a pályáról?

– Mindenekelőtt csapatként kell tökéletesen funkcionálnunk és maximálisan csak a saját játékunkra kell koncentrálnunk, nem szabad, hogy ellenfelünk ritmusát felvegyük. Valamint az első pillanattól kezdve koncentráltan, a gyors játékunkat előtérbe helyezve kell kézilabdáznunk.  Már most is a kellő elszántságot látom a lányokon, ami tökéletesen mutatja, hogy mindenki tisztában van a céljainkkal, tehát mindenképpen szeretnénk megnyerni ezt a fontos összecsapást és megszerezni első pontjainkat a pontvadászatban.

Dömény Dezső

Székesfehérvár a következő állomás kézilabdás lányainknak

Az első igazi erőfelmérőre készül együttesünk a Békéscsabai NKSE, hiszen a bajnokság harmadik fordulójában már egy olyan gárda otthonában lesz jelenése, akik erősségben immáron hasonló szintet képviselnek csapatunkkal.

Alba Fehérvár KC - EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

A házigazda szerepét ezúttal a tavalyi hetedik helyezett Alba Fehérvár KC fogja betölteni, akiknél azért jócskán hozott változást az idénykezdés. Ugyanis nyáron a klubtól távozó Józsa Krisztián helyére az egykor Békéscsabán is dolgozó tréner Horváth Roland érkezett, akinek a felkészülési keretéből már hiányzott Tea Pijevic, Varga Emőke, Boldizsár Bianka, Gerháth Kincső, Ohyama Mana és Szabó Eszter, akik az idény végeztével a távozás mellett döntöttek. Ellenben pótlásukra érkezett Győrből a beálló Kövér Luca, a szintén beállós Kocsis Bettina a NEKA gárdájából, a balszélső Milica Andjusics a Buducsnosztból, illetve Orbán Laura aki tavaly még a Tempo kapuját védte. Kifejezetten sok, összesen 12 edzőmérkőzéssel készültek a bajnoki nyitányra és ezekből hét alkalommal is győztesen tudtak lejönni a pályáról. Két nemzetközi tornán, Nagymihályon és Hodoninban is tornagyőzelmet ünnepelhettek, az utolsó felkészülési meccsükön viszont a Dunaszerdahelytől kikaptak 31-27 arányban. Érdekesség, hogy magyar együttessel csak egy ízben mérték össze tudásukat, még júliusban győzték le 27-24-re a Budaörs gárdáját. A szezont azonban vereséggel kezdték, ugyanis nem bírtak hazai pályán a Debrecennel, akik 31-23 arányban legyőzték a fehérváriakat. Mivel pedig legutóbb Dunaújvárosból is 35-33-as vereséggel voltak kénytelenek hazatérni, így jelenleg még pont nélkül állnak a bajnokságban.   

Ahogyan lila-fehér csapatunknak sincs még pontja az idei kiírásban, ami ha az ellenfelek erősségét nézzük azért papírformának nevezhető. Viszont mindkét topcsapat ellen dicséretesen helytálltak, főképp az első félidőkben lányaink, akik a Győrtől 37-23-ra, legutóbb pedig a Ferencvárostól 42-26 arányban kaptak ki. Ráadásul együttesünk gólfelelőse, Marija Lanistanin is belekezdett a gólgyártásba, hiszen 10 alkalommal is megzörgette a Fradi hálóját, így reméljük Székesfehérváron is hasonló gólterméssel örvendezteti meg a csabai szurkolókat. 

Lányaink egyébként igencsak szívesen emlékezhetnek vissza a legutóbbi székesfehérvári kirándulásukra, hiszen azon a februári mérkőzésen 13 esztendőt követően sikerült ismét győzelmet ünnepelniük a fehérvári csarnokban, hála a 30-25-ös csabai sikernek. És bár a felek egy évvel ezelőtti békéscsabai párharcának megnyeréséhez is roppant közel állt együttesünk, azt végül 25-23 arányban az Alba nyerte meg.

A két gárda szezonbeli első találkozója ezúttal a Székesfehérvári KÖFÉM Sportcsarnokban, pénteken 18:00 órától kerül megrendezésre, az összecsapás két játékvezetője Dáné Rita és Marton Zsófia lesz.

Domény Dezső

line

Izgatottan várja a hazai bemutatkozást együttesünk fiatal jobbszélsője

Interjú Aranyi Viviennel

Múlt héten elrajtolt a K&H női kézilabda liga idei kiírása, így csapatunk is bemutatkozott a Győri ETO elleni nyitányon. És ugyan a találkozó viszonylag egyértelmű hazai győzelemmel, nagyobb izgalmak nélkül zárult, azért több játékosunknak is emlékezetes marad az az összecsapás. Ők azok akik az első találkozójukat játszották lilában. De még közülük is kiemelhetjük Aranyi Vivient, aki bár a Ferencvárostól érkezett csapatunkhoz, mégis első ízben léphetett pályára felnőtt NB1-es mérkőzésen. Vivien hatévesen ismerkedett meg a kézilabdával még Hódmezővásárhelyen, ahol tizennégy éves koráig játszott, majd egy kétéves dunaújvárosi kitérőt követően 2020-tól az FTC utánpótlásában fejlődött. Nyártól azonban már békéscsabai színekben láthatjuk a jobbszélsőt, akit eddigi benyomásairól és persze a soron következő, volt klubja elleni találkozóról kérdeztem.

Aranyi Vivien

– Volt némi izgalom a szerdai mérkőzés előtt?

– Egy pici izgalom valóban volt bennem, de mivel nem volt biztos, hogy játszom, inkább kicsit váratlanul ért, hogy a mester pályára küldött, pláne, hogy a második félidőben még kezdőként is. Kissé csalódott is vagyok, hogy nem tudtam kihasználni az adódó lehetőségeimet, mert nagyon szerettem volna góllal debütálni, de majd ez a pillanat is elérkezik.

– És csapatszinten miként értékeltétek a találkozót?

– Összességében pozitívan, mert szerintem nem lehetünk csalódottak, azt hiszem helytálltunk a címvédő otthonában, és főképp az első játékrészben remekül kihasználtuk ellenfelünk hibáit és szinte végig a sarkukban tudtunk maradni. Az más kérdés, hogy a folytatásban már nem bírtuk a Győr tempóját és így egyre több hiba csúszott a játékunkba.

– Három ferencvárosi szezon van mögötted, hogyhogy épp Békéscsabán kötöttél ki? 

– Ugyan a Fradiban is már a felnőtt kerettel edzettem, de leginkább az utánpótlás bajnokságban és a klub másodosztályú együttesében szerepeltem. Amik egyébként nagyon jó tanulóévek voltak, de most már úgy éreztem megállnám a helyem az első osztályban is. És bár még egy évre marasztaltak a Fradinál, én inkább a váltás mellett döntöttem, a Békéscsaba ajánlata pedig ilyen szempontból tökéletesnek tűnt, hiszen van lehetőségem beverekedni magam az NB1-es meccskeretbe, de még kiegészítésként egy évet az utánpótlásban is játszhatok.

– Ahogy látom a beilleszkedés is megfelelően sikerült…

– Igen, bár azért volt némi félelmem ezzel kapcsolatban, főleg ennyire fiatalként belecsöppeni egy új közegbe, de abszolút pozitívan csalódtam. A lányok az első pillanattól kezdve roppant segítőkészek voltak mindenben, így nem volt nehéz a beilleszkedés. Ráadásul valamelyest szülővárosomhoz Hódmezővásárhelyhez is közelebb kerültem, bár a középiskola utolsó évét még magántanulóként Budapesten fogom elvégezni, szóval a tanulmányok és a barátom miatt – aki szintén Pesten él -, azért az utazgatás megmarad az életemben.

– Szerdán pedig újabb különleges mérkőzés következik, hiszen akár volt csapatod ellen mutatkozhatsz be a csabai publikum előtt és ha valaki testközelből ismeri a zöld-fehéreket azt Te vagy…

– Valóban az előző szezonban együtt edzhettem a Fradi játékosaival, szóval azért ismerem őket elég jól. De már önmagában az a keret amivel ők dolgoznak az rendkívül magas színvonalú. Nyilván itt az új edzőjük érkezésével lesznek változások szakmailag, főleg védekezésben várom azt, hogy előre lépnek és még keményebb, masszívabb hátsó alakzatot alakítanak ki, és mivel dán szakemberről beszélünk, biztos vagyok benne, hogy a játékukat is gyorsítani fogják. Ettől függetlenül a legnagyobb erényük az összeszokottság, rendkívül érzik egymást a pályán és az erős, rutinos védőfalukat feltörni nagyon nem lesz könnyű feladat.

– Összességében mivel lennétek elégedettek a szerdai összecsapást követően?

– Mindenképpen azzal, ha a győri meccshez hasonlóan most is legalább egy félidőn keresztül pariban tudnánk lenni ellenfelünkkel. Nyilván szeretnénk – főleg hazai pályán -, a lehető legtovább szoros eredményen tartani a találkozót, és én bízom is benne, hogy a második félidőben is tudjuk majd tartani a Fradit. Abban biztos vagyok, hogy nem fogják félvállról venni a mérkőzést, felkészültek lesznek, és ahogy a Kohász ellen is láttuk, mindent megtesznek majd, hogy kimaxolják az összecsapást. Szóval nekünk is végig koncentráltan kell játszanunk és főleg a védekezésünkre kell nagyon fókuszálnunk, hogy a támadásaikat a lehető legjobban megfékezzük, elől pedig az adódó helyzeteinket kihasználjuk.

Dömény Dezső

Győrben indul a szezon lányainknak

Augusztus 30-án szerdán Győrben rajtol el  a K&H Női kézilabda liga 2023/24-es kiírása, ráadásul a címvédő mellett a nyitómérkőzés másik résztvevője ezúttal csapatunk a Békéscsabai NKSE lesz.

Győri Audi ETO KC - EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

Könnyű kezdésnek finoman fogalmazva sem nevezhető a szerdai nyitó összecsapás, hiszen az előző bajnoki szezon győztese a honi közegben rendkívül magabiztos teljesítményt nyújt általában hazai pályán. Az eredmények ellenére mégis komoly változáson esett át a klub a nyáron, ami legmarkánsabban a szakmai stábban mutatkozik meg, ugyanis két részletben több mint nyolc idényen keresztül az ETO-t irányító Ambros Martín távozott a Rába-partiaktól és helyét a dán Ulrik Kirkely vette át. De játékosfronton is volt azért mozgás a címvédőnél, hiszen négy játékos távozott az egyesülettől, kettő pedig kölcsönbe került. Helyükre mindössze három kézilabdázó érkezett, a holland kapus Rinka Duijndam a norvég Sola együtteséből, a norvég válogatott Emilie Hovden a Viborgból, valamint Bruna de Paula a brazil balátlövő, aki a Metz csapatát hagyta ott a Győr kedvéért. A felkészülés során mindent egybevetve öt mérkőzést játszott az ETO, kezdésként a dán Odensét verték 28-25-re, majd az edzőtáboruk zárásaként az Ikastot 33-26 arányban. Ezt követően hazai pályán a Nantes ellen tudtak nyerni 31-30-ra, majd a főpróbán már két hazai gárdát fektettek két vállra, először az MTK csapatát 40-24-re, végül legutóbb a Kohászt     39-16 arányban.  

A győriekkel ellentétben csabai együttesünknél nagyobb volt a nyári jövés-menés, ennek megfelelően hét kézilabdázó hagyta el idény végeztével klubunkat. Az érkezők listája pedig hat játékost számlál, így Pásztor Bettina, Román Dorina, Szondi Zsófia, Tamara Jovicevic, Csáki Lilla és Aranyi Vivien nyártól már lila-fehér mezben pattogtatja a labdát. A szintén újonnan munkába álló mester Rác Sándor kezei alatt formálódó együttesünk, összesen nyolc találkozóval hangolt a bajnoki nyitányra, kezdésnek a másodosztályú Tempó gárdáját győztük le 34-20 arányban, majd becsúszott a Kohász ellen egy 37-29-es vereség, amit az Orosházával szembeni 31-20-as siker követett. A felkészülés közepén két élvonalbeli együttessel csaptunk össze Kisvárdán, a hazaiakkal szemben ugyan 29-26 arányban alulmaradtunk, de az MTK ellen már sikerült elcsípnünk egy döntetlent. Ezután következett a hazai Szabó Károly emléktorna, melyen az elődöntőben a Zilahot múltuk felül 25-23-ra, a döntőben pedig a Kisvárdát fektettük két vállra 29-23 arányban, amivel a tornagyőzelmet is bezsebelték lányaink. A főpróbát pénteken játszották a lilák, és a szomszédvár Orosháza 37-23-as legyőzésével hangolódtak a bajnoki nyitányra. Melyen balszélsőnk Borbély Márti biztosan nem lehet majd ott, mint ahogy a bajnokság őszi szakaszában sem, ugyanis lábsérüléséből lábadozik jelenleg. Hozzá hasonlóan az ETO magyar válogatott szélsője Fodor Csenge is kénytelen lesz kihagyni a nyitányt, Ő a Nantes elleni találkozón szenvedett térdsérülést.

A felek legutóbb bajnoki mérkőzésen március végén találkoztak Békéscsabán, akkor 33-22-re tudott diadalmaskodni az ETO. Győrben pedig legutóbb tavaly decemberben jártak lányaink, ahonnan egy 36-24 arányú vereséggel voltak kénytelenek hazatérni. A szerdai bajnoki nyitányon 17 óra 15 perctől a Győri Audi Arénában indul útjára a labda, a Kovács-Sebők Stefánia és Vastag-Réti Rebeka bírópáros sípszavára. A találkozót az M4 Sport Televízió élőben közvetíti.

line

Már a bajnoki nyitány van fókuszban együttesünknél

Interjú Szondi Zsófiával

A hajrájához érkezett békéscsabai női kézilabda csapatunk felkészülése, lévén már csak pár nap van hátra a Győri Audi ETO elleni augusztus 30-i rajtig. A kezdésnél természetesen ott lesznek klubunk friss nyári igazolásai, köztük a balszélsőnk Szondi Zsófia is, aki bár Egerből érkezett hozzánk, mégis inkább a Vác együtteséből ismerhetik szurkolóink, ahol tulajdonképpen fiatal kora óta játszott és anno bemutatkozott az élvonalban. Zsófival beszélgettem a bajnoki nyitány kapcsán, ahol a szerdai találkozón kívül azért magáról is mesélt egy picit szélsőnk.

Szondi Zsófia

– Hogy tetszik eddig a város, sikerült már kellőképpen beilleszkedned?

– Azt nem mondom, hogy annyira tökéletesen megismertem már Békéscsabát, de mindenképpen szimpatikus város és kifejezetten tetszik ez a családiasabb oldala, főleg, hogy én is egy kis faluban, Szokolyán születtem és jelenleg is az az otthonom, ha éppen nem Csabán vagyok. De az egész közeg ami körülvesz rendkívül szimpatikus, a csapatban is nagyon kedvesen fogadtak és valóban az öltözőben is kiváló a hangulat.   

– Ha az előéletedet böngésszük hamar feltűnik, hogy nem vagy éppen az a vándorló típus…

– Egyáltalán nem, és azt hiszem a váci éveim ezt kellőképpen bizonyítják. Vácon kezdtem kézilabdázni és ott is lettem NB1-es játékos. Így nem volt könnyű döntés tavaly nyáron búcsút inteni annak a közegnek, de úgy éreztem túlságosan belekényelmesedtem abba a miliőbe és tudtam, hogy új impulzusokra van szükségem. Ezért és persze a több játéklehetőség reményében szerződtem Egerbe, ahol nem mellesleg még a páromhoz is közelebb kerültem, aki akkor Gyöngyösön játszott. De nem tagadom egy év szünet után már visszavágytam az első osztályba, így nagyon örültem a Békéscsaba megkeresésének.

– Gondolom neked is vannak azért kitűzött céljaid, elképzeléseid az előttünk álló szezonra?

– Az elsődleges, hogy mindenképpen szeretnék egy stabil szezont futni. Úgy érzem, hogy az elmúlt esztendőben sokkal jobban magamra találtam, és az a rengeteg minden amit Vácon megtanultam, azt igazán Egerben tudtam kamatoztatni, így szakmailag és fizikálisan is jobban utolértem magam az elmúlt egy évben. Ezt szeretném immáron az élvonal magasabb szintjére emelni, hogy megbízható szélsője legyek a csapatnak. Na meg ami azért a legfontosabb, hogy klubszinten is elérjük a kitűzött célunkat, a biztos bennmaradást, ha lehet minél biztosabban, hogy ne kelljen szezon végén számolgatnunk. Sőt, bízom benne, hogy már ősszel is tudunk majd jócskán sikereket és ezáltal pontokat gyűjtögetni.    

– És már tényleg csak napok vannak hátra a bajnoki rajtig, hogy látod a csapatot, miben kell még leginkább csiszolódnotok?

– A játékon mindig van mit csiszolni, bármilyen együttesről is van szó, ráadásul nálunk azért markánsabb változások voltak a taktikai elemek terén is az előző szezonhoz képest. Nyilván ehhez kell egy bizonyos idő mire mindenki ráérez, de a legutóbbi tornagyőzelmünk azt hiszem ebből a szempontból is egy kiváló visszajelzés arra nézve, hogy jó úton járunk. Főleg, hogy nem csak az eredmény tekintetében, hanem a játék minőségében is látom a folyamatos fejlődést a csapaton. A tornán is elsősorban a védekezésünk feljavulásával tudtunk mindkét ellenfelünk fölé kerekedni, ezt kell tovább vinni és azon dolgozni, hogy a lehető legegységesebb és masszívabb védekezést vigyünk a pályára, amivel így a gyors játékunknak is megfelelő alapot tudunk képezni.

– A nyitómeccs viszont nem ígérkezik sétagaloppnak, mire számítasz Győrben?

– Amiből kiindulhatunk, hogy semmi vesztenivalónk nincs, tehát teljesen nyomás nélkül játszhatunk. Ezt szeretnénk kihasználni és a lehető legjobban megnehezíteni az ETO dolgát. Arra készülünk, hogy legalább olyan szakaszok, momentumok legyenek a találkozón amikor igenis fel tudjuk venni a versenyt ellenfelünkkel, és amiből építkezhetünk is az elkövetkező mérkőzésekre. Fontos lesz, hogy védekezésben egységesen dolgozzunk és próbáljunk gyors indításokkal is apellálni. Nyilván a két együttes között minden tekintetben bőven van különbség, de mindent megteszünk majd, hogy a legtöbbet kihozzuk a szerdai összecsapásból és tisztes helytállással mutassuk meg magunkat.

– Végezetül, ha éppen nem a kézilabdapályán tevékenykedsz, mi az amivel a legszívesebben foglalatoskodsz?

– Mivel állatorvosi asszisztens a szakmám, ezért ebből kifolyólag is imádom az állatokat, nekem is van egy boxerem, akivel igyekszem minél több időt tölteni. Igaz, mivel egyelőre nem kisért el Békéscsabára, így, ha otthon vagyok Szokolyán csak akkor tudok foglalkozni vele. De ezenkívül szeretek még kirándulni is, és persze a párommal, családommal közös programokat szervezni.

Dömény Dezső

Szurkolói ankét

Időpont: 2023. augusztus 22. (kedd) 17:30 óra

Helyszín: Csabagyöngye Kultúrális Központ, Stégszínpad

Cím: 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4.

line

Szurkolói Ankét

line

Az ankéton jelen lesz a klub menedzsmentje, a szakmai vezetés, valamint a játékoskeret is.

Mindenkit szeretettel várunk!

Hazai győzelem a III. Szabó Károly emléktornán

Az Eubility Group-Békéscsabai ENKSE nyerte a pénteken és szombaton Békéscsabán megrendezett III. Szabó Károly Emléktornát. A lila-fehérek a Kisvárdát győzték le meggyőző játékkal.

Eubility Group-Békéscsabai ENKSE

A pénteki játéknapon előbb a Kisvárda a román I. osztálytól idén búcsúzó CSM Slatinát verte, majd következett az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE és a szintén román HC Zalău ütközet, amit jobb második félidei teljesítményével a lila-fehér mezes gárda nyert meg.

Hullámzó teljesítmény jellemezte a csabaiak első félidei játékát, ám a szünetben sikerült felráznia együttesét Rác Sándor vezetőedzőnek. A második félidőben Szabó Dóra remekelt a kapuban, miközben csapata védekezése felkeményedett, amiből társai gyors és eredménnyel záruló letámadásokat vezettek. Amikor kellett, jól kihasználták az emberelőnyt és lényegesen kevesebb technikai hibát vétettek, megérdemelten győztek.

Felkészülési mérkőzés

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – HC Zalău

25-23 (11-15)

Játékvezetők: Kiu G., Kiu T.

Békéscsaba: Pásztor – Horváth G. 2, Lanisztanin 10 (2), Román 2 (1), Giricz 2, Gyimesi 3, Szondi 2. Cs.: Szabó D., Madera-Domokos (kapusok), Mayer 2, Termány 2, Aranyi, Jovacsevics, Török, Csáki, Bencsik.
Edző: Rác Sándor.

line

A nap másik mérkőzésén:

Felkészülési mérkőzés

CSM Slatina – Kisvárda SE

21-25 (9-9)

line

A szombati döntőre ugyanazzal a kezdővel futott ki a játéktérre a Békéscsaba, mint amelyikkel pénteken a Zalău ellen. A csabai lányok kevesebb hibával, sokkal hatékonyabban játszottak, mint egy nappal korábban. Az első félidő végén négygólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A második félidőben 17 találattal a torna gólkirálya, Marija Lanisztanin és a szintén remekül játszó irányító, Román Dorina termelte a gólokat és ezt a játékrészt két góllal megnyerve győzött, otthon tartva ezzel a trófeát.

Felkészülési mérkőzés

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Kisvárda SE

29-23 (14-11)

Játékvezetők: Paska, Vastag.

Békéscsaba: Pásztor – Horváth G. 2, Lanisztanin 7 (1), Román 7 (2), Giricz 2, Gyimesi 4, Szondi 3. Cs.: Szabó D., Madera-Domokos (kapusok), Mayer Termány, Aranyi, Jovacsevics, Török 3, Csáki 1, Bencsik.
Edző: Rác Sándor.

Az ellenfél legjobbb dobói: Karnik 6 (4), Kovalcsik 4.

line

A 3. helyért:

Felkészülési mérkőzés

CSM Slatina – HC Zalău

37-25 (18-13)

line

Végeredmény:

1. Eubility Group-Békéscsabai ENKSE, 2. Kisvárda SE, 3. CSM Slatina, 4. HC Zalău.

line

Különdíjak

Legjobb kapus: Jovana Micevska (CSM Slatina). Legjobb játékos: Karnik Szabina (Kisvárda). Gólkirály: Marija Lanisztanin (Békéscsabai ENKSE). Legjobb hazai játékos: Román Dorina.

line

Utánpótlás eredmények

Serdülő torna

I. hely: Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

II. hely: Békéscsabai ENKSE 

III. hely: Alba Fehérvár KC

IV. hely: Kisvárda SE 

A torna legjobb játékosa: Osgyán Boglárka (ENKSE)

A torna legjobb kapusa: Tóth Melissza (Alba Fehérvár KC)

A torna gólkirálynője: Mózsi Villő Lelle (DKKA)

A torna legjobb hazai játékosa: Zsittnyán Laura (ENKSE)

Ifjúsági torna

I. hely: Kisvárda SE

II. hely: Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

III. hely: Alba Fehérvár KC

IV. hely: Békéscsabai ENKSE 

A torna legjobb játékosa: Flatsker Fanni (Alba Fehérvár KC)

A torna legjobb kapusa: Berki Zsófia Lujza (DKKA)

A torna gólkirálya: Micevszki Nada (Kisvárda)

A torna legjobb hazai játékosa: Ancsin Krisztina (ENKSE)

III. Szabó Károly emléktorna

A Békéscsabai Előre NKSE a klub örökös tiszteletbeli elnöke és edzője, Szabó Károly emlékére harmadik alkalommal rendezi meg a kétnapos nemzetközi tornát.

III. Szabó Károly emléktorna

A felnőtt viadalon négy csapat, a Kisvárda SE, a HC Zalău, a CSM Slatina, valamint a Békéscsabai Előre NKSE lép pályára. A serdülő- és ifjúsági tornákon pedig az Alba Fehérvár KC, a DKKA, a Kisvárda SE, valamint a Békéscsabai Előre NKSE vesz részt.

Az egynapos belépőjegyek 2.000,- forintba, míg a kétnapos 2.500,- forintba kerülnek majd.


Program:

Dátum
Időpont
Hazai
-
Vendég
Eredmény
Korcsoport
Helyszín
2023.08.18.14:30DKKA-Alba Fehérvár KC33-27 (13-13)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2023.08.18.14:30Kisvárda SE-Békéscsabai ENKSE26-23 (13-12)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2023.08.18.16:00Békéscsabai ENKSE-Kisvárda SE26-31 (11-14)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2023.08.18.16:00DKKA-Alba Fehérvár KC24-24 (14-11)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2023.08.18.16:00CSM Slatina-Kisvárda SE21-25 (9-9)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2023.08.18.18:00Békéscsabai ENKSE-HC Zalău25-23 (11-15)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2022.08.19.09:00Békéscsabai ENKSE-DKKA27-31 (14-14)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.19.09:00Kisvárda SE-Alba Fehérvár KC34-31 (13-15)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.19.10:00CSM Slatina-HC Zalău37-25 (18-13)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2022.08.19.10:30Kisvárda SE-Alba Fehérvár KC24-36 (15-21)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.19.10:30Békéscsabai ENKSE-DKKA24-30 (12-13)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.19.12:00Békéscsabai ENKSE-Kisvárda SE29-23 (14-11)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2022.08.19.14:00Békéscsabai ENKSE-Alba Fehérvár KC46-28 (23-8)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.19.14:00Kisvárda SE-DKKA31-29 (17-12)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.19.15:30Kisvárda SE-DKKA25-25 (16-13)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.20.15:30Békéscsabai ENKSE-Alba Fehérvár KC28-32 (16-13)IfjúságiEvangélikus Gimnázium

A felnőtt mérkőzések a Városi Sportcsarnokban, a serdülő meccseket a Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében, míg az ifjúsági összecsapásokat az Evangélikus Gimnázium tornatermében tekinthetik meg.

Felkészülési program 2023/2024. nyár

Tervezett felkészülési mérkőzések és tornák:

Dátum
Nap
Időpont
Helyszín
Hazai
Vendég
Végeredmény
Megjegyzés
2023.07.28.P17:00BékéscsabaEUbility Group-Békéscsabai ENKSETempo KSE34-20 (17-11)Felkészülési mérkőzés
2023.08.01.K16:30DunaújvárosDKKAEUbility Group-Békéscsabai ENKSE37-29 (18-13)Felkészülési mérkőzés
2023.08.04.P17:00OrosházaOrosházi NKCEUbility Group-Békéscsabai ENKSE20-31 (9-17)Felkészülési mérkőzés
2023.08.10.Cs17:00KisvárdaKisvárda Master Good SEEUbility Group-Békéscsabai ENKSE29-26 (12-13)Felkészülési torna
2023.08.11.P15:30KisvárdaEUbility Group-Békéscsabai ENKSEMTK Budapest34-34 (16-14)Felkészülési torna
2023.08.18.P18:00BékéscsabaEUbility Group-Békéscsabai ENKSEHC Zalău25-23 (11-15)Felkészülési torna
2023.08.19.Szo??:??BékéscsabaEUbility Group-Békéscsabai ENKSEKisvárda SE29-23 (14-11)Felkészülési torna
2023.08.25.P17:00BékéscsabaEUbility Group-Békéscsabai ENKSEOrosházi NKC37-23 (20-10)Felkészülési mérkőzés

Változások előfordulhatnak.

Elkészült a sorsolás

Kedden tartották a K&H női kézilabda liga 2023/2024-es idényének sorsolását az Magyar Kézilabda Szövetség Székházában. A bajnokságot szeptember elején idegenben  a Győr ellen kezdi csapatunk, majd még ebben a hónapban hazai pályán a Ferencváros együttesével lép pályára a Városi Sportcsarnokban a tervek szerint.

Sorsolás 2023/2024.

Pontos időpontokról augusztus 3-ig egyeztethetnek a klubok. A végleges menetrendről a későbbiekben adunk tájékoztatást.

1.forduló: 2023.09.03.
Győri Audi ETO KC – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

2.forduló: 2023.09.10.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – FTC-Rail Cargo Hungária

3.forduló: 2023.10.17.
Alba Fehérvár KC – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

4.forduló: 2023.09.24.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Vasas SC

5.forduló: 2023.10.07.
DVSC Schaeffler – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

6.forduló: 2023.10.22.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Dunaújvárosi KKA

7.forduló: 2023.10.29.
NEKA – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 

8.forduló: 2023.11.12.
Motherson Mosonmagyaróvári KC – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

9.forduló: 2023.11.19.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – MTK Budapest

10.forduló: 2023.12.30.
Praktiker-Vác – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

11.forduló: 2024.01.14.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Kozármisleny Kézilabda Akadémia

12.forduló: 2024.01.21.
Kisvárda Master Good SE – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

13.forduló: 2024.01.28.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Moyra-Budaörsi Handball

14.forduló: 2024.02.11.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Győri Audi ETO KC

15.forduló: 2024.02.18.
FTC-Rail Cargo Hungária – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

16.forduló: 2024.02.23.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Alba Fehérvár KC

17.forduló: 2024.03.24.
Vasas SC – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

18.forduló: 2024.03.28.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – DVSC Schaeffler

19.forduló: 2024.04.21.
Dunaújvárosi KKA – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

20.forduló: 2024.04.28.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – NEKA 

21.forduló: 2024.05.05.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Motherson Mosonmagyaróvári KC 

22.forduló: 2024.05.12.
MTK Budapest – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

23.forduló: 2024.05.15.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Praktiker-Vác

24.forduló: 2024.05.19.
Kozármisleny Kézilabda Akadémia – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

25.forduló: 2024.05.22.
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Kisvárda Master Good SE

26.forduló: 2024.05.26.
Moyra-Budaörsi Handball – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE