Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Vácra látogatnak a csabai lányok

Egy parádés győzelmet követően ismét idegenben játszanak lila-fehér kézilabdás lányaink, akik hétvégi sikerükkel zsinórban második győzelmüket könyvelhették el.

Praktiker-Vác – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

Grafika forrása: vacinkse.hu

De kell is a jó forma a liláknak, mert a csütörtöki váci kirándulás sem ígérkezik könnyű túrának. Lévén a hazaiak eddig mindössze csak három pontot veszítettek otthon, és ráadásul ott is csak az ETO tudta két vállra fektetni Herbert Gábor tanítványait. De az egész bajnokságban meglehetősen stabilan szerepelnek, tizenhat pontjukkal az ötödikek jelenleg, és csak a tabella első négy helyezettjétől szenvedtek vereséget, sőt Debrecenben is mindössze egygólosat. Kisebb hullámvölgyük is csak az esztendő fordulásakor volt, amikor is Székesfehérváron 24-24-es, míg otthon az MTK-val 23-23-as döntetlent játszottak. A legutóbbi hazai összecsapásukon a Budaörsöt verték hat találattal, az előző fordulóban pedig Érdről vitték el a két bajnoki pontot a 29-21-es sikerükkel. Ami viszont megnehezíti a váci szakvezetés dolgát, hogy két fronton is helyt kell állniuk, ugyanis párhuzamosan a bajnoksággal a női kézilabda Európa-ligában is szerepel a gárda. Ebben a sorozatban azonban már korántsem annyira sikeres az együttes, mert a roppant erős csoportjukban mindössze egy győzelmet tudnak eddig felmutatni a váci lányok, hazai környezetben a Paris 92 elleni egygólos sikert. Ráadásul a hétvégi Thüringer otthonában elszenvedett 31-21-es vereség azt jelentette számukra, hogy az utolsó fordulótól függetlenül már biztosan kiesik a sorozatból az együttes. Sőt, még plusz nehezítő tényezőként november eleje óta a csapat a Dunakanyar Kézilabda Akadémia sportcsarnokában kénytelen játszani hazai találkozóit, mert a Városi csarnokot átmenetileg bezárták.

Lila-fehér együttesünk ezzel szemben remek hétvégét zárt, ugyanis a Siófok elleni idegenbeli sikert szombaton a Dunaújváros felett aratott győzelemmel tudta megfejelni. És nem is akármilyen sikerrel, hiszen csapatunk rajt-cél győzelmet aratott, lévén már tíz perc elteltével 5-1-re vezetett a némiképp indiszponáltan kezdő vendégekkel szemben. A különbség pedig fokozatosan nőtt Giriczék javára, és végül nyolcnál állt meg, de csak a félidőt jelző dudaszó miatt. A második játékrész elején aztán hamar a találkozó legnagyobb különbségű kilenc gólos csabai vezetését is elkönyvelhette a hazai publikum, igaz ezt követően a Kohász is kezdett magára találni, olyannyira, hogy a hajrában többször is volt labdájuk a mínusz háromhoz. Papp Bálint lányai viszont ezúttal is jól lehozva a végjátékot végül 31-27-re megnyerték a rendkívül fontos összecsapást. Amivel immáron nyolc ponttal rendelkezik csapatunk, öt egységgel a NEKA, és kettővel a közvetlen üldöző Érd előtt.

Csütörtökön azonban már ismét idegenben, a Váci DKA Sportcsarnokban kell tehát helytállnia a liláknak, ami valljuk be az utóbbi esztendőkben nem mindig sikerült, sőt ahhoz, hogy csabai pontszerzést találjunk egészen 2014-ig kell visszautaznunk az időben. Igaz, akkor két alkalommal is döntetlent játszottak ellenfelükkel a lila-fehérek, ami abban a szezonban bajnoki hatodik helyet ért. Győzelemig viszont még messzebb kell mennünk az időben, merthogy ez 2011 januárjában sikerült utoljára, akkor 32-31-es idegenbeli sikernek örülhettek Előrés lányaink. Legutóbb közel két éve feszültek egymásnak a felek a Dunakanyarban, de sajnos a 41-28-as végeredmény is jól mutatja, mennyire könnyed váci siker született akkor azon az összecsapáson. Viszont a csapatok őszi békéscsabai mérkőzésén ekkora differencia már nem volt az együttesek között, hiszen a hajrára fordulva mindössze három találattal vezettek csak a vendégek, bár aztán a végeredmény mégis sima lett, 28-20-as váci győzelem.

Reméljük lányaink ezúttal szorosabb találkozóra késztetik a házigazdákat, akik az Altmár Kristóf, Horváth Márton bírópáros dirigálása mellett 18:00 órától látják vendégül csapatunkat!

Szombaton a Dunaújvárost fogadja lila-fehér csapatunk

Interjú Termány Ritával

Ismét hazai összecsapásra készül békéscsabai kézilabda együttesünk, az ellenfél pedig a Dunaújvárosi KKA csapata lesz. A felkészülés, hála a Siófok elleni sikernek ezúttal sokkal jobb hangulatban zajlik, bár lányaink most is egy kifejezetten kemény mérkőzésre számítanak, ahol várhatóan nagyon meg kell majd harcolni a győzelemért. Erről beszélt csapatunk egyik gólfelelőse Termány Rita is, aki játékával és hét góljával a Siófok elleni siker egyik főszereplője volt. Vele elemeztük az előttünk álló összecsapást, de persze a legutóbbi győzelemről is kérdeztem az átlövőt.

Termány Rita

– Őszinte leszek, számomra egy meglehetősen váratlan, de tagadhatatlanul nagyon komoly siker az amit Siófokon elértetek, bár lehet, hogy még benneteket is meglepett?

– Nyilván nem volt egy papírforma eredmény, de én valahol éreztem, hogy jól fogunk játszani és nyerhetünk. Már az edzéseken is érezhető volt, hogy nagyon egyben vagyunk és ebből kijöhet egy extra teljesítmény. Na meg persze az Érd elleni kudarc is dolgozott bennünk, hiszen nagy pofon volt az a számunkra, így a bizonyítási vágy is maximálisan motiválta a csapatot. 

– Rendkívül okosan kézilabdáztatok végig a mérkőzésen, sőt a végjátékban még a nehéz szituációkban is helyén volt nemcsak a szívetek de az eszetek is. Ez volt a győzelem kulcsa?

– Legalábbis a siker egyik fontos eleme mindenképpen. Azt hiszem talán ebben látszik leginkább a fejlődésünk, hogy tapasztaltabban játsszuk le a végjátékokat, és tudatosabban kezeljük az olyan kényes szituációkat mint amilyennel most is Siófokon az utolsó percekben találkoztunk. De véleményem szerint a csapatjáték és a minőségi védekezés is legalább annyira fontos tényező volt a győzelmünkben. Sajnos az Érd ellen némiképp túlpörögtünk, és túlságosan is egyénileg akartuk megoldani a dolgokat, ezúttal viszont tökéletesen együtt dolgozva csapatként funkcionáltunk, és meg is lett az eredménye.

– És persze szemmel láthatóan Te is meccsről meccsre jobb formában vagy és egyre eredményesebben is játszol…

– Igen, én is úgy látom, hogy így fél év elteltével támadásban is kezdek magamra találni. Nyilván nem volt egyszerű ez az út, hiszen az elmúlt három évben a sérülésem mellett leginkább védekezésben voltam csak a pályán, viszont itt támadásban is megkapom a bizalmat és ennek hatására mentálisan is egyre inkább sikerül felépítenem magam. A szezonnak azzal a céllal veselkedtem neki, hogy újra önmagam legyek a pályán, ismét élvezzem a kézilabdát, és végre a Siófok ellen tényleg el tudtam engedni magam és élveztem a játékot. Természetesen emellett a kemény edzésmunkát is bele kell rakni nap mint nap, hiszen csak akkor tud az ember fejlődni, úgyhogy most azért is dolgozom, hogy a megfelelő formát állandósítani tudjam.

– Szombaton viszont ismét a csabai publikum előtt bizonyíthattok, milyen meccsre számítasz?

– Nagyon kemény, kiélezett ütközetre. Amellett, hogy a Kohász egy minőségi kerettel rendelkező, erős csapat, még a rendkívül kemény védekezéséről is híres, így egészen biztos vagyok benne, hogy kifejezetten harcias találkozót játszunk majd velük. Ráadásul több olyan húzóemberük is van, akik szinte egymaguk is képesek eldönteni egy mérkőzést, gondolok itt a csapat amolyan szellemi vezérére Szalai Babettre, vagy a roppant gólérzékeny Farkas Johannára. Számos összecsapáson megvillantották már oroszlánkörmeiket, igaz azért a nagyobb sikereiket otthon aratták, és hazai környezetben igazán eredményesek, de nem gondolom, hogy Békéscsabán is sokkal könnyebb dolgunk lesz ellenük.       

– Mennyire lehet kiindulni a két csapat szeptemberi találkozójából, ahol azért idegenben is ott voltatok a sarkukban…

– Sok minden változott azóta, legfőképpen a mi játékunk. Az még egy más Előre volt, nem voltunk úgy összeállva, és csapatként is még inkább keresgéltük egymást. Amivel viszont akkor fölénk tudtak kerekedni, azok a lerohanások voltak. Első számú fegyvere ez ellenfelünknek, és bizony meglehetősen hatékonyak is benne, hiszen pokolian gyors játékot játszanak, tehát a megfelelő visszarendeződésre most még a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Na meg persze a koncentráció lesz még a kulcs, amit ahogy a Siófok ellen, úgy ezúttal is hatvan percen keresztül fenn kell tartani. Összeszedetten kézilabdázni, a technikai hibákat pedig a legkevesebbre redukálni, mert Újvárosban is a gyors lerohanásokkal ezeket rendre kíméletlenül megbüntették.

– Akkor a kilátogató szurkolók remélhetőleg unatkozni nem fognak…

Szinte biztos vagyok benne, hogy nem. Jó meccsre számítok, és remélem, hogy tényleg sokan kilátogatnak szombaton az összecsapásra, és az elmúlt hazai találkozókon tapasztalt igazi meccshangulatot varázsolják majd ezúttal is a csarnokba a szurkolóink. A magam részéről már nagyon várom a mérkőzést, és bízom is benne, hogy ki tudjuk javítani az Érd elleni csalódást keltő fiaskót, és egy újabb győzelemmel kerülhetünk közelebb végső célunkhoz.

A „tavaszi szezon” nyitótalálkozója következik

Az elmúlt héten lezárult a bajnokság őszi idénye a K&H Női kézilabda ligában, így hiába még csak februárt írunk, a héten már a pontvadászat második felébe fognak belevágni az élvonalbeli kézilabdacsapatok, azaz az őszi találkozók visszavágói következnek.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - Dunaújvárosi KKA

Lila-fehér együttesünk számára az első ilyen ellenfél a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia lesz, akik anno szeptemberben a bajnoki nyitányon hazai pályán győzték le csapatunkat. A remek hazai rajt pedig megalapozta elsősorban saját csarnokában a sikeres szezont a Kohásznak, ugyanis Dunaújvárosban a hat eddig lejátszott összecsapásából mindössze egyet veszített el Rapatyi Tamás együttese, méghozzá pont a legutóbbit, melyen 33-27 arányban kapott ki a Ferencvárostól. Igaz, december elején azért a NEKA is tudott itt egy pontot elcsenni tőlük, viszont olyan gárdáknak mint a Siófok vagy az MTK ez már nem sikerült. Idegenben azonban már jóval szerényebben teljesítenek az újvárosiak, hét vendégszereplésükből öt alkalommal voltak kénytelenek vereséggel hazatérni, csak Székesfehérvárról hoztak el egy pontot, illetve Érden sikerült nyerniük 32-29-re. A legutóbbi találkozójukon pedig egy nagyobb vereségbe is sikerült beleszaladniuk Kisvárdán, ott ugyanis 28-19-re maradtak alul a hazaiakkal szemben. A kiváló hazai mérlegüknek köszönhetően viszont így is 12 ponttal a zsebükben a kilencedik helyen várják a bajnoki folytatást.

Melyet együttesünk a bennmaradást jelentő 12. helyről kezdi meg, immáron hat megszerzett egységgel, köszönhetően lányaink Siófoki bravúrjának. Melyen rendkívül okosan kézilabdázva, az első félidő derekától kezdve kézben tartva és irányítva az összecsapást játszottak a lilák. A félidei egygólos előnyt pedig a hajrára már négygólossá hizlalták lányaink, amiből a végére kettőt megőrizve arattak 29-27-es győzelmet. És bár mind a két közvetlen riválisától kikapott Papp Bálint alakulata, azért a Mosonmagyaróvár, a Budaörs, és most a Siófok legyőzése bizakodásra adhat okot a bennmaradás tekintetében, melynek elérésében a szombati Kohász ellen megszerezhető kettő pont is kulcsfontosságú lehet.        

A felek őszi bajnoki mérkőzését ahogy már szó volt róla Dunaújvárosban játszották, és bár sokáig tapadt együttesünk a Kohászra, végül 30-26 arányban mégis a hazaiak bizonyultak jobbnak. Ahogyan a két gárda legutóbbi békéscsabai összecsapásán is, amit tavaly tavasszal rendeztek a kupában, a tét pedig akkor már a négyes döntő volt, de sajnos a vendégek 28-22-es győzelmükkel kiejtették a lilákat a sorozatból.

A tavaszi etap nyitómérkőzésén azonban lehet javítani, a találkozó szombaton 18 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, a Bóna Szabolcs, Földesi Csaba bírópáros ténykedése mellett.

Dömény Dezső

line

Az őszi szezon zárómérkőzése következik

A feléhez érkezett az első osztályú női kézilabda-bajnokság idei szezonja, hiszen már csak egy forduló van hátra az „őszi” etapból. Békéscsabai együttesünk pedig a Siófok otthonában zárja az első szakaszt, melyre a lilák nem éppen a legjobb szériájukban érkeznek.

Siófok KC – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

Lévén Papp Bálint lányai még ebben a naptári évben nem nyertek találkozót. Az esztendőt Kisvárdán kezdték, ahol nyolc góllal maradtak alul a házigazdákkal szemben, majd egy roppant fájó vereség következett hazai pályán az Érd ellen, amelyen 26-25-ös győzelmével a vendégek rendkívül fontos pontokat halásztak el az orrunk elől. Az előző fordulóban pedig Debrecenben szerepeltek a lila-fehérek, ahol ugyan sokáig kifejezetten jól tartották magukat lányaink, de a második játékrészre azért kijött a csapatok közötti különbség, és a Loki magabiztosan 30-22 arányban nyerni tudott. Könnyebb összecsapás viszont a zárómérkőzésen sem vár együttesünkre, ugyanis ezúttal a jó erőkből álló Siófok otthonában kell majd helytállni. Bár, az idény elejétől kezdve sérülésektől tizedelt vendéglátóink azért meglehetősen hektikusan szerepelnek eddig a bajnokságban, mert például egy góllal kikaptak a Dunaújváros és az MTK otthonában, de a legutóbbi idegenbeli fellépésük alkalmával is csak döntetlent értek el Budaörsön. Ellenben két éremesélyest is le tudtak győzni otthon, a Debrecent 28-26-ra, és a Mosonmagyaróvárt 29-28 arányban. Ugyanakkor az tény, hogy hazai pályán ritkán találnak legyőzőre, az eddigi hat találkozójukból csak egyet veszítettek el, a Ferencváros elleni mérkőzést, igaz azt tíz góllal. Legutóbb viszont beváltották a papírformát azzal, hogy szombaton viszonylag simán 31-26-ra legyőzték az Érdet. Így jelenleg 13 pontjával a hatodik helyen tanyázik Uros Bregar alakulata. A Balaton-partiak egyébként több fronton is harcban állnak, ugyanis a nemzetközi kupában is bejutottak a csoportkörbe, és egy rendkívül kiélezett kvartettben már két győzelmet is be tudtak zsebelni. A Dortmundot verték négy, a Moldét pedig nyolc góllal hazai pályán, míg az első fordulóban a Besancon otthonában maradtak alul 30-21-re. Legnagyobb sztárjuk tagadhatatlanul a komoly nemzetközi rutinnal rendelkező szlovén válogatott balszélső Tamara Mavsar, aki valósággal ontja a gólokat. Legutóbb az Érd ellen is tizenegy alkalommal talált be ellenfele kapujába, összesen pedig már 92 gólnál jár, amivel holtversenyben Kuczora Csengével az egész mezőny legeredményesebb játékosa. 

Bár a statisztika elsöprő hazai fölényt mutat, ennek ellenére csapatunknak kifejezetten emlékezetes lehet a felek legutolsó siófoki csatája, hiszen 2021 májusában a bajnokság utolsó fordulójában csaptak össze az együttesek, amiről lányaink egy bravúros 37-34-es győzelemmel térhettek haza. Más kérdés, hogy az a siker már nem tudta érdemben befolyásolni az akkori bennmaradásunkat. 

A csapatok következő megmérettetése tehát kedden 18:00 órától lesz a Siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban, a sípmesterek ezúttal a Rontó Ádám, Szanyi Péter Gábor bírópáros lesz.

Csütörtökön ismét Kelet-magyarországi derbi Debrecenben

Közel két év után rendezik meg ismét a női kézilabda-bajnokság egyik legnagyobb múltra visszatekintő és talán legpikánsabb találkozóját a Kelet-magyarországi derbit, mely békéscsabai együttesünk és a Debreceni VSC csatája.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - DVSC Schaeffler 25-45 (15-23)

Nyilván a két csapatnak ebben a bajnoki kiírásban is teljesen mások a céljai, hiszen a Loki ezúttal is a dobogóra akar felérni az idény végén, sőt a nemzetközi porondon is szeretné végre letenni a névjegyét. És jól is haladnak efelé Szilágyi Zoltán tanítványai, hiszen három ponttal birtokolják a Mosonmagyaróvár előtt a tabella harmadik pozícióját. 13 eddig lejátszott összecsapásukból 17 pontot lapátoltak össze úgy, hogy mindössze négyszer voltak csak kénytelenek kapitulálni. Ami igazából pofon volt az őszi szezonjukban, az a Siófokon elszenvedett kétgólos vereség, de legfőképpen az, hogy Budaörsön is 25-23-ra alulmaradtak a hazaiakkal szemben. Ezeken kívül viszont alig-alig tudták csak megszorítani a hajdúságiakat, és ez még az őket üldöző Móvárnak sem sikerült, akiket Debrecenben vertek 30-24-re. De a legutóbbi összecsapásuk alkalmával is begyűjtöttek egy bravúrpontot, méghozzá a Ferencváros ellen a Népligetben, ahol egy 30-30-as döntetlennel lepték meg a zöldeket. Sőt a nemzetközi kupára is átmentették kiváló formájukat, ugyanis a női kézilabda Európa-ligában, melyet egyből a csoportkörben kezdtek, villámrajttal indítottak, hiszen a Nyköbinget otthon 28-27-re, a Podravkát pedig Kaproncán győzték le 26-20 arányban. Vasárnap viszont már nem tudták folytatni ezt a jó sorozatot, ugyanis a norvég Sola otthonából ötgólos vereséggel voltak kénytelenek hazatérni. Ettől függetlenül azért nyugodtan mondhatjuk, hogy nem lesz könnyű dolga lila-fehér együttesünknek csütörtökön, hiszen összességében remek formában van a Loki, még annak ellenére is, hogy december végén elvesztették egyik rutinos alapemberüket Hornyák Dórát, akit azért szemmel láthatóan egyelőre tudnak pótolni a piros-fehérek.

Persze csabai lányainknak is remekül sikerült az évzáró, hiszen a Mosonmagyaróvár és a Budaörs hazai legyőzésével előnybe kerültek riválisaikkal szemben a bennmaradásért folytatott küzdelemben. Sajnos viszont az idei folytatás már nem volt ennyire sikeres, mert először Kisvárdán futott bele egy nyolcgólos vereségbe Papp Bálint csapata, majd múlt pénteken az Érd együttese is jobbnak bizonyult lányainknál. Pedig az első játékrész több mint biztatóra sikerült csabai oldalról, ennek is volt köszönhető a háromgólos vezetés a szünetben. Ellenben a folytatás már egyáltalán nem volt ennyire zökkenőmentes, és sem védekezésben sem támadásban nem találták magukat igazán a lilák, így egy mindkét oldalon nagyon sok hibával tarkított mérkőzésen, végül 26-25-ös győzelmével az Érd vitte el a rendkívül fontos pontokat.

Együttesünk legutóbb 2020 szeptemberében vendégeskedett Debrecenben és szenvedett 32-24-es vereséget. A felek legutolsó mérkőzése azonban Békéscsabán volt szűk két éve, igaz akkor is viszonylag simán 30-23 arányban nyerni tudott a Loki. Ráadásul Debrecenben közel tíz éve sikerült utoljára nyerni lila-fehér csapatunknak, még 2013 tavaszán, amikor is 31-30 arányban diadalmaskodtunk a Hódosban egy bajnoki rájátszás találkozón. Érdekesség, hogy előtte három hónappal az alapszakaszban is sikerült nyernie ott a liláknak öt találattal.

Van tehát min javítani ami a mérleget illeti, erre csütörtökön 18:00 órától lesz lehetősége lányainknak a Debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban, ahol a Haskó Tamás Károly, Natkai Norbert bírópáros sípszavára indul majd a mérkőzés.

line

A szezon egyik legfontosabb mérkőzése következik

Interjú Marina Razummal

Péntek este egy újabb fontos csata vár lila-fehér lányainkra, hiszen egy közvetlen rivális az Érd együttese látogat Békéscsabára. A múlt heti kisvárdai kisiklást követően pedig minél hamarabb szeretne a csapat visszatérni a győzelmi útra, ami lévén, hogy a bennmaradás szempontjából is kiemelten kezelt találkozóról beszélünk, ezúttal ez elvárásként is megjelenik. Ehhez viszont elengedhetetlen a védekezés stabilitása, amihez most már mérkőzések óta remek teljesítménnyel komoly alapot ad horvát hálóőrünk Marina Razum. A rangadóra készülve vele beszélgettem a találkozó kapcsán.

Marina Razum

– Nagyon jól kezdte a meccset a csapat Kisvárdán, de sajnos mégis vereség lett a vége. Mi történt a végjátékban?

– Valóban kifejezetten jól kezdtünk Kisvárdán, ment a játék a csapatnak, tényleg jól játszottunk, és teljesen úgy éreztem, hogy kézben tartjuk az összecsapást. Aztán a 40. perc környékén védekezést váltottak, ami kimondottan megzavart minket, nem igazán találtuk az ellenszerét és így sorra jöttek a hibák és az eladott labdák. Ezt persze gyors lerohanásokkal megbosszulták. Nagyobb sebességre kapcsoltak amit mi már nem tudtunk lekövetni, kicsúszott a kezünkből a találkozó, és így a vége sajnos vereség lett.

– Ettől függetlenül Te remek formában vagy az elmúlt időszakban, és úgy látom már tökéletesen sikerült beilleszkedned is az együttesbe…

– Igen, mostanra már elmondhatom, hogy teljesen összecsiszolódtam a csapattal. Szerencsére nem is volt különösebben nehéz a beilleszkedés, mert nagyon hamar elfogadtak és befogadtak a közösségbe. Ami nehézséget okozott, hogy a szezon elején még egy kisebb sérüléssel azért bajlódtam, de már ezen is túl vagyok, és úgy érzem, hogy most tényleg minden rendben van körülöttem és egészséges vagyok. Illetve ahogy említetted is, egyre jobb formában is érzem magam. Minden meccsen próbálok valamelyest javulni, magamra koncentrálni, és persze arra, hogy a lehető legjobban segítsem a csapatot. Nyilván nehézségek mindig vannak, egy-egy kudarc, vagy épp a fáradtság, de ez valahol normális, és ezzel minden sportolónak meg kell küzdenie.

– Pénteken egy újabb fontos találkozó következik számotokra, mennyire ismered soron következő ellenfeleteket, milyen csapat az Érd?

– Őszintén szólva annyira még nem ismerem jól a magyar mezőnyt, így ebből az érdi gárdából is igazából csak egy rutinos védőt ismerek, aki ellen már korábban ellenfélként pályára léptem. A többi játékossal most fogok először találkozni. De természetesen minden meccs előtt alapos elemzést végzünk, mi kapusok is külön videózunk, aztán igyekszem én is a legalaposabban felkészülni az adott ellenfelünkből. Az viszont látszik az érdi csapaton, hogy több veszélyes lövőjük is van, akik a hátsó pozícióból is bátran lőnek. Inkább a hosszabb támadások jellemzik a játékukat, hátul pedig kifejezetten agresszív védekezésre számíthatunk majd tőlük.

– Hogy látod, mire kell felkészülnötök pénteken?

– Mindenképpen egy agresszív mérkőzésre számítok, nagyon kemény küzdelemmel, komoly érzelmekkel és sok adrenalinnal. Hiszen mindkét csapatnak rettentően fontos lesz ez a találkozó és a bajnoki pontok. Viszont mi hazai pályán játszunk, és ennek minden előnyét kihasználva kell a legjobb játékunkat produkálni, megmutatni, hogy valójában mit tudunk, és azt már most megígérhetem, hogy ezúttal sem adjuk majd könnyen a bőrünket.

– Miben kell leginkább javulnotok, gondolok itt elsősorban az előző meccsre, hogy ismét győzelmet ünnepelhessetek?

– Elsősorban egységesebben és okosabban kell kézilabdáznunk. A korábbi sikereinket is annak köszönhettük, hogy megmutattuk mennyire egységesek vagyunk és a végsőkig tudunk küzdeni. Ezt kell pénteken is előhoznunk magunkból, harcolnunk, és persze megmutatni, hogy amit legutóbb produkáltunk annál sokkal jobban tudunk játszani. Én bízom a csapatban, és abban, hogy hazai környezetben a szurkolóink segítségével ismét győzelmet ünnepelhetünk, és ezt a valóban rendkívül fontos két pontot itthon tudjuk tartani.

Dömény Dezső

Pénteken alsóházi derbi a Városi Sportcsarnokban

Újabb fontos megmérettetés előtt áll lila-fehér csapatunk, hiszen lányaink az Érd együttesét fogadják hazai környezetben.

Elég csak ránézni a tabellára ahhoz, hogy lássuk ez bizony valóban egy ízig-vérig kiesési rangadó, ugyanis a vendégek az eddig megszerzett kettő pontjukkal két hellyel a lilák mögött a sereghajtó pozícióban helyezkednek el. Ráadásul azt az egy győzelmüket is még az első fordulóban a NEKA vendégeként érték el, a 31-30-as végeredménynek köszönhetően. Azóta viszont zsinórban kilenc találkozó óta nem sikerült ponttal gazdagodniuk, így a múlt heti hazai pályán lejátszott Budaörs elleni 28-27-es vereségüket követően távozott a vezetőedzői pozícióból a korábban nálunk is tevékenykedő Horváth Roland. A szakmai munkát pedig Maurer Szandra vette át ideiglenesen, amíg a klubvezetés nem nevezi ki az új vezetőedzőt. Az érdiek egyébként a balatonboglári sikeres vizitálásuk mellett eddig négyszer játszottak ebben a szezonban idegenben. Mosonmagyaróváron 35-24-re, a Ferencváros otthonában 34-26-ra, Debrecenben pedig 32-24 arányban maradtak alul. Legutóbb Fehérváron vendégeskedtek ahol viszont egy roppant szoros összecsapáson szenvedtek kétgólos vereséget. Gólfelelősük 60 találattal az a Kopecz Barbara, aki nem mellesleg három szezonnal ezelőtt lila-fehér csapatunkban is megfordult. De nem csak ő az egyetlen ilyen játékos, hiszen egykori saját nevelésű válogatott játékosunk Csiszár-Szekeres Klára is jelenleg az érdieknél pattogtatja a labdát.

Együttesünk ezzel szemben pont a bajnokság elején botladozott inkább, és csak az elmúlt időszakban szegődtek a bajnoki sikerek a csapat mellé. A Mosonmagyaróvár és a Budaörs legyőzését követően a múlt héten az esztendő első találkozóján a Kisvárda vendégeként azonban egy nyolcgólos pofonba sikerült beleszaladni. Pedig korántsem indult rosszul a találkozó a lilák számára, hiszen az első játékrészben szinte végig csabai vezetéssel zajlott az összecsapás, ami volt, hogy már három gólos is volt. Csak a félidő hajrájára sikerült kiegyenlítenie a hazaiaknak, akik azonban a második játékrész elején sem tudták leszakítani csapatunkat, sőt a 42. percben még egygólos vendég vezetést mutatott az eredményjelző. Ezt követően azonban minden megváltozott, és számtalan csabai hiba kezdte tarkítani a mérkőzést, amit kihasználva egy 4-0-s rohammal elhúzott a Kisvárda, majd tovább növelve előnyét végül 28-20-ra meg is nyerte a találkozót.

Pénteken viszont már lehet is javítani a rivális elleni rangadón, akikkel bajnoki mérkőzésen itt a Viharsarokban legutóbb 2021 májusában találkoztak lányaink, és egy 30-26-os győzelemmel itthon tartották a két bajnoki pontot. A felek legutóbbi randevúja ellenben tavaly ősszel volt a Magyar Kupa harmadik fordulójában, ahol csapatunk hatalmas küzdelemben egy találattal 27-26 arányban ekkor is legyőzte és kiejtette az érdi együttest.

Reméljük ez a jó sorozat pénteken is tovább folytatódik, a 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő összecsapáson, amelyen a Paska Dániel, Vastag Sámuel bírópáros tevékenykedik majd.

Dömény Dezső

line

Az új esztendő első megmérettetése következik

Kisvárdán kezdi a 2023-as évet békéscsabai női kézilabda-csapatunk, ahol a tizedik forduló keretein belül mérkőznek meg Bakó Botond tanítványaival.

Kisvárda Master Good SE – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

Csak remélni tudjuk, hogy ott folytatják lányaink az új évben is mint ahogy a maguk mögött hagyott esztendőt befejezték, hiszen hat sikertelenül lejátszott bajnoki összecsapást követően a decemberi utolsó három találkozójukból kettőt is megnyertek, és csak a Ferencváros otthonából nem tudtak ponttal távozni. A Mosonmagyaróvárt és szilveszter előestéjén 28-26-ra a Budaörsöt viszont legyőzték a lilák hazai pályán, amivel elkerültek a kieső zónából, és jelenleg a tizenkettedik pozíciót foglalják el. De ne feledkezzünk el arról a mérkőzésről sem, ami ezt a remek szériát elindította, azaz a kisvárdai kupatovábbjutást, ami szintén nem kis bravúrnak számított. Ennek megfelelően azon a november végi napon találkoztak egymással utoljára a felek, és a 25-25-ös döntetlennel és csabai továbbjutással végződő összecsapásra értelemszerűen csapatunk emlékezhet vissza szívesebben, pláne, hogy valóban egy remek bajnoki sorozat vette ott kezdetét a lilák számára.

A várdaiaknak viszont inkább ellenkező érzéseik lehetnek, mert az MTK és az Érd felett aratott őszi győzelmeiket a válogatott szünetet követően mindössze csak egy siker követte, méghozzá hazai pályán a NEKA elleni 23-15-ös győzelem. Sem csapatunkkal szemben a kupában, sem pedig a Vác és a Győr otthonában nem tudtak sikeresen szerepelni. Mint ahogy legutóbb a Ferencváros ellen sem, akiket otthon fogadtak, és szenvedtek tőlük 26-18 arányú vereséget. Legeredményesebb játékosuk ezúttal is a házi góllövőlistát is vezető japán Akiyama Natsumi volt, aki eddig összesen 45 alkalommal zörgette meg ellenfelei hálóját. Bár nyolc 2000 után született fiatal játékos is helyet kapott az idei keretükben, azért jócskán találhatók rutinos kézilabdázók is a szabolcsiak együttesében, hiszen nyolc játékosuk is már huszonhat év felett jár. És ugyan az előző szezonban 24 megszerzett ponttal az előkelő hetedik helyet szerezték meg a bajnokságban, a mostani idényben jelenleg csak egy hellyel és két ponttal előzik meg lila-fehér lányainkat, ráadásul úgy, hogy egy mérkőzéssel még többet is játszottak.

A bajnokságban legutóbb a 2020/21-es kiírásban csaptak össze a felek, és mind a két alkalommal kisvárdai győzelemmel ért véget a találkozó, Békéscsabán 32-24-es, Várdán pedig 31-20-as végeredménnyel. De ahogy már említettem csapatunk szívesebben emlékszik a legfrissebb élményre, azaz a novemberi kisvárdai döntetlenre és továbbjutásra. 

Bízzunk abban, hogy a 2023-as év nyitótalálkozója hasonló sikert tartogat a lilák számára, a pénteken 18:00 órától a Kisvárdai Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő összecsapáson, melyen a Horváth Péter, Marton Balázs bírópáros tevékenykedik majd.

Dömény Dezső

line

Rangadóval zárja az esztendőt lila-fehér csapatunk

Noha már csak néhány nap van hátra a 2022-es esztendőből, békéscsabai női kézilabda-csapatunk mégsem év végi pihenését tölti, hanem lázasan készülnek egy újabb derbire, hiszen szilveszter elött egy nappal a Budaörs gárdájával játszanak egy roppant fontos összecsapást.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - Moyra Budaörs Handball

Azzal a Budaörssel akik mögött remek esztendő áll, ugyanis újoncként nemcsak elsőre sikerült megragadniuk a legmagasabb osztályban, de 16 összegyűjtött ponttal ezt a 11. helyen tudták megtenni. Ebben az idényben pedig még erre is rátettek egy lapáttal, mert nyolc fordulót követően már hét ponttal rendelkeznek, ami jelenleg a nyolcadik helyet jelenti a tabellán. Ráadásul hazai pályán eddig csak a Ferencvárostól és a Mosonmagyaróvártól kaptak ki, utóbbitól éppen az előző fordulóban 36-31 arányban. Viszont a Fehérvárt hat góllal, a Debrecent pedig óriási meglepetésre két találattal is le tudták győzni Budaörsön. Idegenben viszont már korántsem ennyire veretesek, hiszen a Győr, a Kisvárda és a Dunaújváros is megálljt parancsolt Buday Dániel csapatának, és csak az MTK otthonából sikerült ponttal távozniuk két fordulóval ezelőtt a 28-28-as döntetlenüknek köszönhetően. Erejük abban is rejlik, hogy több sokat próbált játékost is a soraikban tudhatnak, így nem is csoda ha a két legeredményesebb kézilabdázójuk is a rutinosabbak közül való, Liliia Gorilska 30 találattal illetve Pálos-Bognár Barbara 23 góllal vezeti a házi góllövőlistájukat. Ami viszont fejtörést okozhat a szakvezetésnek, hogy egyik legjobbjukat a szerb átlövő Jovovity Jovanát elvesztették az ősz folyamán, miután elfogadta a Debrecen ajánlatát és távozott a klubtól.                 

Lányaink hasonlóan a budaörsiekhez mindent egybevetve nagyszerű évet hagynak maguk mögött, hiszen tavasszal nemcsak feljutást de bajnoki címet is ünnepelhettek a második vonalban. Igaz a visszatérés a legmagasabb osztályba nem volt zökkenőmentes, mert öt vereséggel kezdte a szezont együttesünk, közte olyan fájó találkozókkal mint a balatonboglári vagy a hazai MTK elleni összecsapás, ahol a végjátékban csúszott ki a győzelem a kezünkből. De a válogatott szünetet követően már a sikerek is a csapat mellé szegődtek, és Kisvárdán Magyar Kupa továbbjutást, a legutóbbi hazai mérkőzésen pedig a várva várt első győzelmet is ünnepelhette az együttes. És nem is akármilyet, hiszen a Mosonmagyaróvár elleni 29-24-es siker igencsak tekintélyt parancsoló győzelem. Legutóbb közvetlenül karácsony előtt léptek utoljára parkettra a lilák a Ferencváros otthonában, ahol a fővárosiak magabiztosan 42-24-es győzelmükkel tartották otthon a bajnoki pontokat.           

Ami a pénteki rangadót illeti, a két együttes csatái nagy múltra nem tekintenek vissza, hiszen a Budaörs csapata csak 2015-ben csatlakozott először a kézilabdás elithez, ennek ellenére tíz összecsapást azért játszottak már a felek. És bizony roppant kiegyenlített is az együttesek egymás elleni mérlege, ugyanis öt alkalommal csabai, öt esetben pedig budaörsi siker született ezeken a találkozókon. A Budaörs legutóbbi békéscsabai fellépése tétmérkőzésen még 2018 őszén volt, akkor 31-29 arányú lila-fehér győzelem született, mint ahogy később a visszavágón is, amikor is vendégként sikerült 35-25-re nyernie az Előrének. De a felek legutolsó randevúján, a nyári Szabó Károly felkészülési torna döntőjében is lányaink sikerével ért véget az összecsapás, 26-23-as végeredménnyel.  

A 2022-es esztendő utolsó mérkőzése tehát 2022. december 30-án (pénteken) 17:00 órakor veszi kezdetét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a sípmesterek Altmár Kristóf és Horváth Márton lesznek.

Dömény Dezső

Szombaton ismét bajnoki mérkőzés a Városi Sportcsarnokban

Közel két hónapos szünetet követően szombaton újra hazai környezetben lép parkettra lila-fehér női kézilabda-csapatunk, akik ezúttal a Motherson Mosonmagyaróvári KC együttesét látják vendégül.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - Motherson Mosonmagyaróvári KC

Lányaink sajnos még pont nélkül állnak a bajnokságban, hiszen eddig sem hazai környezetben a Vác, a Fehérvár, és az MTK ellen, sem pedig idegenben Dunaújvárosban, Balatonbogláron, és legutóbb Győrben sem sikerült egyetlen egységet sem szerezniük. Az ETO elleni szerdai összecsapáson egyébként 36-24 arányban maradtak alul a lilák. Ennek ellenére mégis van mibe kapaszkodnia Papp Bálint tanítványainak, hiszen egy sikert már elkönyvelhettek az ősz folyamán, még ha azt nem is a bajnokságban hanem a kupában érték el, ugyanis a Kisvárdán elért 25-25-ös döntetlen eredménnyel továbbjutottak a negyedik fordulóba.

Könnyű dolga viszont szombaton sem lesz együttesünknek, mert a listavezető után ezúttal a negyedik helyen tanyázó Mosonmagyaróvárral kell farkasszemet nézni. Akik az előző kiírásban az ötödik pozícióban végeztek, és összesen 30 egységet gyűjtöttek az idény során. Ezzel pedig jogot szereztek a Női Európa-liga indulásra is, amely selejtezőjének harmadik fordulójában a román SCM Gloria Buzau ellen mérték össze tudásukat. Az első mérkőzésen hazai pályán 29-26-ra nyerni is tudtak, és bár a most szombati visszavágón két góllal alulmaradtak vendéglátóikkal szemben, így is 52-51-es összesítéssel bejutottak a sorozat csoportkörébe. Ami a bajnokságot illeti, ősszel egyből egy rangadóval kezdtek a Fradi otthonában, és bár maximálisan helytálltak, azért két találattal így is kikaptak a zöld-fehérektől. Ezenkívül még egy vereséget gyűjtöttek be eddig, hiszen Debrecenből sem sikerült pontokkal hazatérniük, ott 30-24-re maradtak alul a Lokival szemben. Hazai pályán ellenben roppant magabiztosan szerepelnek, a Kisvárdát nyolc, az Érdet tizenegy, a Dunaújvárost pedig tizenhárom góllal győzték le. A legutóbbi két összecsapásuk alkalmával pedig már az idegenbeli sikerek is megérkeztek, mert Fehérváron 30-27-re diadalmaskodtak, a szünet utáni első bajnoki mérkőzésükön meg az MTK otthonában nyertek 34-27 arányban.

A két gárda egymás elleni mérlegét nézve, egyértelműen az MKC felé billen a mérleg nyelve, hiszen a csapatok 14 első osztályban lejátszott mérkőzésén négyszer lila-fehér, kilencszer pedig óvári győzelem született, egy alkalommal meg pontosztozkodással zárult az összecsapás. Az együttesek legutóbb a 2020/21-es szezonban mérték össze erejüket, de mindkétszer óvári siker született, Békéscsabán 30-23, míg Mosonmagyaróváron 30-26 arányban.

A felek tehát közel két év után ismét összecsapnak, a szombati találkozó 18:00 órakor veszi kezdetét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a sípmesterek Dáné Rita és Marton Zsófia lesznek.

Dömény Dezső

line