Tippmix

ímkézett bejegyzés

II. Szabó Károly emléktorna

A Békéscsabai Előre NK a klub örökös tiszteletbeli elnöke és edzője, Szabó Károly emlékére második alkalommal rendezi meg a kétnapos tornát.

A felnőtt viadalon négy csapat, az Alba Fehérvár KC, a Moyra Budaörs Handball, a CSM Slatina, valanint a Békéscsabai Előre NK lép pályára. A serdülő- és ifjúsági tornákon pedig az Alba Fehérvár KC, a Moyra Budaörs Handball, a Kisvárda SE, valamint a Békéscsabai Előre NKSE vesz részt.

Az egynapos belépőjegyek 1.500,- forintba, míg a kétnapos 2.000,- forintba kerülnek majd.

Az utánpótlás torna ünnepélyes menyitójára 2022. augusztus 19-én (pénteken) 13:00 órakor kerül sor a Városi Sportcsarnokban, míg a felnőtt torna ünnepélyes eredményhirdetése 2022. augusztus 20-án (szombaton) 13:30 órakor kezdődik majd.

II. Szabó Károly emléktorna

A II. Szabó Károly emléktorna felnőtt programja:

Augusztus 19. (péntek) 16.00 óra: Alba Fehérvár KC – Moyra Budaörs Handball
Augusztus 19. (péntek) 18.00 óra: EUbility-Group Békéscsabai Előre NK - CSM Slatina

Augusztus 20. (szombat) 10.00 óra: Előző napi vesztesek a 3. helyért
Augusztus 20. (szombat) 12.00 óra: Előző napi győztesek az 1. helyért
Augusztus 20. (szombat) 13:30 óra: Eredményhirdetés

A felnőtt mérkőzések a Városi Sportcsarnokban, a serdülő meccseket a Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében, míg az ifjúsági összecsapásokat az Evangélikus Gimnázium tornatermében tekinthetik meg.

line

line

Kezdődik a bajnokság

A héten elkezdődnek a női kézilabdaliga első- és másodosztályú bajnokságának küzdelmei, így szombaton lila-fehér együttesünk is megkezdi szereplését az NB1/B keleti csoportjában.

Papp Bálint személyében új vezetőedzővel és öt új játékossal a fedélzetén indul neki az Előre a hosszú menetelésnek, aminek a célja, hogy a bajnokság végén feljutást ünnepelhessen a klub. A több mint nyolc héten át zajló felkészülés során összesen kilenc edzőmérkőzéssel hangoltak lányaink a bajnoki nyitányra, egy ellenfél kivételével kizárólag a legmagasabb osztályban játszó gárdákkal szemben. Így nem is csoda, hogy ezek közül mindössze két mérkőzést sikerült megnyernie a liláknak: a Vasas elleni találkozót 26-25-re és a legutolsó tesztmérkőzést, amikor is lányaink az Orosházát fektették két vállra 33-25 arányban. Ami a többi összecsapást illeti, a Debrecentől 37-28-ra, a Budaörstől 29-27-re, az MTK-tól 33-31-re, a Fehérvár ellen 21-20-ra, a Kisvárdától kétszer is csak egy góllal 26-25-re, még a Dunaújvárossal szemben 40-30-ra maradtak alul a csabai hölgyek.

Szombaton viszont már tétre megy a játék és együttesünk első ellenfelét, az FTC U19-es gárdáját hazai környezetben fogadja a lila-fehér hölgykoszorú. Az egykori kiválóság, Simics Judit által edzett csapat, igazából a Ferencváros ifjúsági együttese, akik a másodosztályban is megméretik magukat. Ráadásul eddig nem is vallottak szégyent, hiszen az előző kiírásban 28 ponttal az NB1/B negyedik helyén végeztek, sőt ugyanez a gárda az ifjúsági bajnokság első osztályának keleti csoportjában, a bajnokság leállításának pillanatában veretlenül vezette a pontvadászatot. Ami azért némiképp árnyalja a képet, hogy a csapatból nyáron számos kulcsember távozott, így javarészt új, fiatal tehetségekből kell ismét ütőképes társaságot gyúrnia az edzői stábnak. Ami nem lesz egyszerű, hiszen az előző szezon négy legeredményesebb játékosa, Győrfi Dóra, Ballai Borbála, Ludwig Krisztina és Kovalcsik Jázmin egyaránt klubbot váltott a nyáron, sőt a 92 góllal házi gólkirály Győrfi Dóra kivételével – aki Egerbe szerződött – mindenki NB1-es együttesekbe távozott.

Természetesen ellenfelünk is játszott felkészülési mérkőzéseket, ezek közül kiemelkedik egy Hajdúnánási torna, ahol előbb a Győri AUDI ETO akadémiai csapata ellen nyertek 30-26-ra, majd a házigazda Hajdúnánást győzték le 32-20-ra, a döntőben pedig a Debreceni Kézilabda Akadémia ellen diadalmaskodtak 27-24-re. A legutolsó edzőmérkőzésükön pedig 3×25 perces összecsapáson 41-40-re alulmaradtak a NEKA gárdájával szemben.

Együttesünk számára tehát a bajnoki nyitány szombaton 17:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, a találkozó két játékvezetője pedig Kovács-Sebők Stefánia és Réti Rebeka lesznek. Az összecsapást a helyszínen a 18 éven felüli szurkolóink kizárólag védettségi igazolvánnyal, vagy az azt helyettesítő EESZT applikációval tekinthetik meg.

Edzőmérkőzésekkel készülünk a bajnokságra

A felkészülés 2021. július 14-én megkezdődött Papp Bálint vezetőedző, Mátéfi Eszter szakmai igazgató, Petrovszki György kapusedző és Tóth Kristóf erőnléti edző segítségével.

A szakmai stáb kilenc felkészülési mérkőzést tervezett. Először 2021. július 30-án lép pályára a csapat a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban 16:00 órától a Vasas csapata ellen. 2021. augusztus 6-án az Egyetemi Csarnokban játszunk 15:30 órás kezdéssel a Debrecennel. 2021. augusztus 8-án kezdődik az edzőtábor Tatán, melynek keretén belül: 2021. augusztus 10-én a Budaörs ellen játszunk, 2021. augusztus 14-én a fővárosban az MTK ellen lépünk pályára, 2021.augusztus 20-21. között felkészülési tornát szervezünk Békéscsabán a felnőtt valamint, az ifi és a serdülő csapatunknak egyaránt, négy egyesület részvételével (Eubility Group-Békéscsabai ENKSE, Alba Fehérvár KC, DKKA, Kisvárda Master Good SE). 2021. augusztus 25-én a Kisvárda otthonában a hazai csapattal, majd másnap 2021. augusztus 26-án ugyancsak Várdán a DKKA csapatával meccselünk. A felkészülést Orosházán zárjuk a tervek szerint 2021. szeptember 3-án. A bajnokság 2021. szeptember 12-én indul számunkra.

 

Tervezett felkészülési mérkőzések:

Dátum
Nap
Időpont
Helyszín
Hazai
Vendég
Végeredmény
Megjegyzés
2021.07.30.P16:00BékéscsabaEUbility Group-Békéscsabai ENKSEVasas SC26-25 (11-14)Felkészülési mérkőzés
2021.08.06.P15:30DebrecenDVSC SchaefflerEUbility Group-Békéscsabai ENKSE37-28 (19-17)Felkészülési mérkőzés
2021.08.10.K17:00TataMoyra-Budaörs HandballEUbility Group-Békéscsabai ENKSE29-27 (13-13)Felkészülési mérkőzés
2021.08.14.Szo12:00BudapestMTK BudapestEUbility Group-Békéscsabai ENKSE33-31 (18-13)Felkészülési mérkőzés
2021.08.20.P18:00BékéscsabaEUbility Group-Békéscsabai ENKSEAlba Fehérvár KC20-21 (13-9)Felkészülési torna
2021.08.21.Szo10:00BékéscsabaKisvárda Master Good SEEUbility Group-Békéscsabai ENKSE25-26 (13-14)Felkészülési torna
2021.08.25.Sze17:00KisvárdaKisvárda Master Good SEEUbility Group-Békéscsabai ENKSE25-26 (13-14)Felkészülési mérkőzés
2021.08.26.Cs15:30KisvárdaDKKAEUbility Group-Békéscsabai ENKSE30-40 (15-23)Felkészülési mérkőzés
2021.09.03.P17:00BékéscsabaEUbility Group-Békéscsabai ENKSEOxxo Energy Orosházi NKC?-? (?-?)Felkészülési mérkőzés

Változások előfordulhatnak.

Szombathelyre látogat az Előre

Szombaton újabb idegenbeli összecsapás vár lila-fehér női kézilabda együttesünkre, akik ezúttal Szombathelyre utaznak.

Hungast Szombathelyi KKA - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Ahhoz, a csapatunk által szinte az egész szezonban üldözött gárdához, akik mindössze egy ponttal előzik csak meg jelenleg a lilákat. Összesen hét egységgel a tarsolyukban várják a hétvégi összecsapást, amiből négyet még ősszel szereztek a Boglár elleni 31-29-es és a Dunaújvárossal szembeni 28-26-os győzelmeknek köszönhetően. Majd ezt követte egy kilenc mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozat, melynek utolsó állomása éppen Békéscsabán volt, ahol három góllal véreztek el Marosán György tanítványai. Ezután viszont nekik is megtört a jég, és hazai pályán 24-22 arányban két vállra fektették a szintén nagy rivális Boglári Akadémia alakulatát. Az utolsó pontjukat pedig épp a legutóbbi fordulóban, azaz múlt hét szerdán szerezték Kisvárdán, ahol is 24-24-es döntetlent értek el.

Az viszont egyértelmű, hogy három fordulóval a vége előtt, csapatunkhoz hasonlóan már ők sem igazán engedhetnek meg maguknak több hibát, és így a lilák elleni rangadóról, plusz az utolsó két fordulóban az Érd és a Fehérvár elleni csatájukról legalább négy pontot el kell hozniuk ha bent akarnak maradni a legmagasabb osztályban. És még ebben az esetben is reménykedve kell figyelniük mit csinál közben a NEKA. Akik mivel vasárnap egy komoly bravúrt végrehajtva 34-31 arányban nyerni tudtak Székesfehérváron, immár tizenegy pontot begyűjtve ismét öt pontra duzzasztották előnyüket békéscsabai együttesünkkel szemben. Ez pedig azt jelenti, hogy sajnos már csak matematikai esélye maradt a liláknak a bennmaradásra, hiszen a két csapat összevetésében az egymás elleni eredmény is a NEKA gárdájának kedvez. Tehát ha csapatunk a hátralévő három összecsapását a Szombathely, a Dunaújváros és a Siófok ellen megnyeri, akkor is csak abban az esetben őrizheti meg első osztályú tagságát, ha a Boglár már nem szerez több pontot ebben bajnoki kiírásban. Ehhez viszont már Szombathelyen is legalább olyan teljesítmény kell, mint amit vasárnap az Érd ellen mutattak a lányok, akik egy csupaszív játékkal 30-26-ra legyűrték az Érd alakulatát, ezzel is életben tartva a halvány reményeket. De mondhatnám lányaink Szombathellyel szembeni márciusi békéscsabai találkozóját is, ahol a lilák remek védekezésüknek köszönhetően tudtak 23-20-ra diadalmaskodni.

A felek soron következő összecsapása tehát szombaton 16 órától a szombathelyi Haladás Sportkomplexumban kerül megrendezésre, a mérkőzés két játékvezetője Hargitai Gábor és Markó Gábor lesz.

line

Vasárnap az Érd vizitál Békéscsabán

A bajnokság hajrájába érve sorozatban jönnek lila-fehér csapatunk számára a rangadók, ráadásul mindegyik összecsapás kiemelt fontossággal bír a bennmaradási remények életben tartása végett. Ilyen lesz a vasárnapi Érd elleni találkozó is, ahol egyre inkább úgy tűnik, az utolsó esélyek kínálkoznak arra, hogy a lilák a szezon végén megőrizzék első osztályú tagságukat.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Érd

Lévén, hogy a héten közvetlen riválisaink sem tétlenkedtek, hiszen a tabellán együttesünk előtt álló Szombathely szerdán ikszelt Kisvárdán, míg a tizenkettedig pozícióban tanyázó Boglár Akadémia, éppen aktuális ellenfelünket az Érdet legyőzve növelte meg pontjai számát kilencre, így most már öt egység választja el csapatunkat a NEKA gárdájától. Következésképpen a soron következő négy mérkőzésből legalább hármat nyernie kell az Előrének a céljai eléréséhez.

A lilák legutóbb az Alba Fehérvár ellen léptek pályára Békéscsabán és egy roppant küzdelmes összecsapáson tartottak otthon egy pontot, aminek az ázsióját külön növeli, hogy a találkozó során egyszer sem volt együttesünknél az előny. Ennek az egy pontnak azonban csak akkor van igazán értéke, ha a lányok az előttük álló következő feladatot is kipipálják, azaz térdre kényszerítik az Érd gárdáját. Akik eddig 14 pontot kapartak össze az elmúlt 21 forduló alatt, ezzel jelenleg tízedik helyen állnak a bajnokságban. Összesen hat alkalommal jöttek le győztesen a pályáról, hazai környezetben csapatunkon kívül a Boglár és a Dunaújváros ellen, idegenben pedig Kisvárdáról, Fehérvárról és Szombathelyről hozták el a pontokat. Ráadásul ezeket a győzelmeket a legutóbbi hat fordulóban még két döntetlennel is megfejelték, az MTK ellen vendégként játszottak 33-33-at, még az előző hazai összecsapásukon a Kisvárda ellen értek el 30-30-as döntetlent. Ahogy már szót ejtettem róla, szerdán léptek pályára legutóbb Horváth Roland lányai és Balatonbogláron véreztek el 28-26-ra a hazaiakkal szemben. Pedig az érdiek elsőszámú bombázója Kiss-Walfisch Mercédesz ezúttal is tizenegy találattal hintette meg ellenfele hálóját, amivel immáron 136 gólt elérve az NB1 mostani szezonjának második legeredményesebb kézilabdázója. A felek egyébiránt már ebben a naptári évben két ízben is megmérkőztek egymással Érden és mind a két alkalommal hazai győzelem született. Először februárban a kupában találkoztak, akkor 34-28-as végeredményt mutatott az eredményjelző a lefújáskor, majd márciusban a bajnokságban söpörték be a bajnoki pontokat a hazaiak, holott csapatunk a szünetben még öt góllal vezetett, de az Érdiek a második félidőben nyújtott teljesítményüknek köszönhetően 33-30-ra végül megnyerték azt a mérkőzést is.

Folytatás tehát vasárnap 18:00 órától a békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a találkozó két játékvezetője Andorka Miklós és Hucker Róbert lesznek. Az összecsapást ezúttal is a hatályos jogszabályoknak megfelelően a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolóink a helyszínen tekinthetik meg.

Dömény Dezső

line

Sorsdöntő összecsapás előtt a lilák

Pénteken végre megint női kézilabdától lesz hangos a békéscsabai Városi Sportcsarnok, hiszen az Alba Fehérvár KC gárdája látogat a Viharsarokba.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Alba Fehérvár KC

Ráadásul ez mindkét együttes számára egy roppant fontos találkozó lesz, mert amíg a vendégek szinte bebiztosíthatják a következő szezonra is első osztályú tagságukat, addig lila-fehér csapatunk győzelem esetén életben tarthatja a bennmaradásról szőtt álmait.

A feleket egyébként három hely és kilenc pont választja el egymástól a tabellán, ugyanis a mieink továbbra is a sereghajtó pozícióban szerénykednek, a Fehérváriak pedig tizenkét ponttal a tizenegyedik helyet foglalják el. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a bajnokság első etapjában kifejezetten jól szerepelt a Székesfehérvár, és ez még annak tükrében is elmondható, hogy bizony azért voltak komoly hullámvölgyei a koronázó város csapatának. Az egyik ilyen a Balatonboglár otthonában elszenvedett tízgólos kudarc volt, aminek következményeként az addigi vezetőedző Deli Rita lemondott, és segítője Józsa Krisztián vette át a csapat szakmai irányítását. Vele viszont hozta a gárda a számukra fontos összecsapásokat, így a bajnokság felénél már tíz pontot a zsebükben tudhattak. Ráadásul ebből két idegenbeli bravúr is volt, Kisvárdán, és az igazi meglepetés Debrecenben, ahol 31-27-re tudtak diadalmaskodni a Loki ellen. Emellett három hazai mérkőzést húztak be, a Dunaújváros, a Szombathely, és januárban lila-fehér csapatunk ellen. Az azóta eltelt hét fordulóban viszont már nem termelte ilyen ütemben a pontokat az Alba, de azért a legutóbbi idegenbeli mérkőzésükön így is elkönyvelhettek egy újabb figyelemfelkeltő sikert, méghozzá az éremért küzdő Mosonmagyaróvár elleni 28-25-ös győzelmet. Az előző fordulóban azonban hazai pályán szerepeltek, ráadásul a Győr ellen, akik nem is hagytak kétséget afelől melyik a jobb a csapat, és 40-25-re nyertek Székesfehérváron.

Együttesünk ezzel szemben egy hónappal ezelőtt játszott legutóbb hazai környezetben, amikor is nagy csatában egy góllal 32-31-re alulmaradt az MTK-val szemben. Azóta kétszer is idegenben léptek pályára Vida Gergő tanítványai, és sajnos sok sikerélményben nem lehetett részük ezeken a találkozókon, mert Vácon 41-28-ra, múlt hét pénteken pedig Kisvárdán 31-20-ra kaptak ki a lilák. Igaz, egyik mérkőzésen sem állhattak fel a legerősebb keretükkel a csabaiak, és ahogy Vida mester már a Kisvárda elleni összecsapás előtt is megfogalmazta, a fő értékmérő számunkra a mostani Fehérvár elleni derbi lesz. Abban pedig mindenképpen igaza van a szakvezetőnek, hogy a jelenleg három ponttal csapatunk előtt álló szombathelyi alakulatot, és a minket négy ponttal megelőző Boglárt, csak abban az esetben tudjuk befogni, ha öt fordulóval a bajnokság vége előtt újra nekilát a pontgyűjtögetésnek az Előre. És bár két hét múlva lesz még egy hatalmas rangadó Szombathelyen, ahol ugye a két jelenlegi sereghajtó csap majd össze, azért előtte az Alba és az Érd ellen hazai pályán begyűjthető pontokra is égetően szüksége lenne együttesünknek.

Pénteki ellenfelünkkel érdekes módon pontosan két éve nem mérkőztünk meg hazai pályán, hiszen a felek tavaly tavaszi randevúja a bajnokság leállítása miatt elmaradt. Ebben a két esztendőben viszont Székesfehérváron két ízben is találkoztak az együttesek, és mindkétszer hazai győzelem született, legutóbb januárban, akkor 35-28-re nyert az Alba. Ahogy azon a bizonyos legutolsó békéscsabai összecsapáson is 2019 májusában, amikor a bajnokság utolsó fordulójában tudtak 31-26-ra diadalmaskodni a vendégek. Ez pedig azt jelenti, hogy egészen 2018 áprilisáig kell visszamenni az időben ahhoz, hogy csabai győzelmet találjunk, akkor viszont 28-22-re a lilák fektették két vállra fehérvári ellenfelüket. Abban bízunk, hogy ez most pénteken is így történik, pláne, hogy hosszú idő után szurkolóink is részt vehetnek a találkozón, bár a jogszabályoknak megfelelően csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező drukkerek tekinthetik meg az összecsapást.

A labda 18 órától indul útjára a békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a Bócz László, Wiedemann Viktor bírópáros dirigálása mellett.

Dömény Dezső

line

Szombaton Kelet-magyarországi derbi a Városi Sportcsarnokban

Nincs megállás lila-fehér lányaink számára a bajnoki küzdelmek sorában, hiszen még szinte játékosaink lábában van a szerdai Érd elleni küzdelem minden fáradsága, mégis szombaton már egy újabb feladatra kell koncentrálnia Vida Gergő tanítványainak.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - DVSC Schaeffler

Méghozzá a szezon egyik legjobban várt összecsapására, az ősi rivális Debrecen elleni ütközetre. A szurkolók körében is hatalmas presztízzsel bíró találkozó, sajnos a járványhelyzet miatt ugyan úgy zárt kapuk mögött kerül megrendezésre mint az elmúlt időszak összes eddigi mérkőzése. Úgyhogy a derbik sava-borsát adó szurkolás ezúttal sem fogja bejárni a Városi Sportcsarnok falait, de attól még reméljük, hogy a küzdőtéren a derbihez méltó csatát láthat az, aki online követi majd az összecsapást. És ha csapatunk elmúlt mérkőzéseit helyezzük górcső alá, akkor ebben abszolút bizakodhatunk is, hiszen február végén begyűjtötték első pontjaikat a Boglár Akadémia elleni, majd a Szombathely együttesét két vállra fektetve az első győzelmét is megszerezte a pontvadászatban lila-fehér hölgykoszorúnk. És bizony hétközben Érden sem járt messze a pontszerzéstől, sőt még a győzelemtől sem az Előre. A remek kezdést követően szinte parádés első játékrészt produkáltak lányaink, akik szinte végig vezetve folyamatosan elléptek ellenfelüktől, és a szünetre ki is alakították az addigi legnagyobb különbséget, ami 16-11-es vezetés eredményezett. A második játékrészben azonban már nem tudták a lilák megismételni azt a minőségi védekezést mint az elsőben, így a hazaiak alig több mint nyolc perc után kiegyenlítettek, majd nem sokkal később a vezetést is átvették. Innentől pedig már nem is engedték ki azt a kezükből, és még ha ezt követően többször vissza is kapaszkodott csapatunk egy gólra, a lefújás pillanatában a 33-30-as végeredménynek köszönhetően mégis a hazai szerezték meg a két bajnoki pontot. Ami aktuális ellenfelünket illeti, a tabellán jelenleg 19 ponttal a hetedik helyen tanyázó Loki, vegyes eredményekkel várja a szombati Csabai összecsapást. Ugyanis az előző hónapban egymás után három pofont is kapott a hajdúsági együttes, először az Alba Fehérvártól, ráadásul hazai pályán a 31-27-es vereséget követően. Majd szintén otthoni környezetben az MTK-val sem bírtak, bár egy pontot azért otthon tudtak tartani, viszont Vácon már ez sem sikerült, 32-28-ra kapott ki a DVSC. És bár ezt követően a másik közvetlen rivális Mosonmagyaróvárt idegenben verték 28-24 arányban, ez a kudarcsorozat mégis a rutinos vezetőedző Köstner Vilmos állásába került. Így a legutóbbi fordulóban a Kisvárda ellen már a korábban Békéscsabán is megfordult egykori irányító Kudor Kitti dirigálta a Debrecen gárdáját, és hazai pályán a 25-21-es sikerrel be is zsebelték a két bajnoki pontot.

A két együttes természetesen ősszel már egyszer megmérkőzött egymással, és sajnos az akkor hazai pályán játszó Debrecent nem igazán tudták megizzasztani lila-fehér lányaink, amit a 32-24-és végeredmény is jól tükröz. Ezzel szemben a felek békéscsabai csatái azért általában kiélezetteb küzdelmeket hoznak, olyannyira, hogy 2017-ben 22-21-re, még 2019-ben 31–28 arányban térdre is tudta kényszeríteni piros-fehér riválisát az Előre. Sajnos az előző szezonban ezt a bravúrt már nem tudták megismételni a lilák, mert azon a tavaly februári összecsapáson a több meghatározó játékosát is nélkülözni kényszerülő Csaba, sima 33-25 arányú vereséget szenvedett.

Az idény második Kelet-magyarországi derbije tehát szombaton 16 órától kerül megrendezésre a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A találkozó két játékvezetője Paska Dániel és Vastag Sámuel lesz. Szurkolóink a mérkőzést  a 7. Tv és a Behir.hu online felületén tekinthetik meg.

line

Az MTK otthonában folytatják a lila-fehér lányok

Ismét egy fontos rangadóra készül kézilabdacsapatunk, ugyanis szombaton az MTK otthonában vizitálnak lányaink.

A kék-fehérek remekül szerepelnek ebben az idényben is, amit egy 35-28-as hazai sikerrel alapoztak meg anno az első fordulóban, és a Fehérvár együttese volt az elszenvedője. A folytatás viszont már nem alakult annyira jól a fővárosiak számára, mert először a Vác otthonában szenvedtek 31-22-es vereséget, majd a Mosonmagyaróvár is térdre kényszerítette őket a 33-32-es végeredménnyel zárult összecsapáson. Ezt követően viszont valósággal megtáltosodtak, ugyanis a múlt szerdai Szombathely otthonában aratott 35-32-es sikerükkel zsinórban már négymérkőzéses győzelmi szériában vannak, melyben az Érdet, a Siófokot és kétszer a Szombathely gárdáját múlták felül.

Ezek után nem is csoda, hogy a bajnoki tabellán is az előkelő hatodik helyet foglalják el az eddig begyűjtött 10 pontjukkal. Az MTK egyébként csapatunkhoz hasonlóan azon klubok közé tartozik, akik leginkább fiatal magyar játékosokkal igyekeznek helytállni az élvonalban, igaz az elmúlt szezonokban már egyre több rutinosabb játékos is erősítette a keretüket. Elég csak megemlítenünk Szöllősi-Zácsik Szandrát, Dávid-Azari Fruzsinát vagy Dakos Noémit. Hozzájuk pedig olyan tapasztalt játékosok érkeztek nyáron, mint a jobbátlövő Szekerczés Luca, a szélső Pelcéder Orsolya, a beálló Sári Barbara, illetve a legutóbbi másfél szezont Békéscsabán töltő irányító Marincsák Nikolett. Persze a távozók között is bőven akadnak olyan kulcsjátékosok, akik főszerepet játszottak az MTK előző idénybeli remeklésében, hiszen a bajnokság idő előtti lefújásakor a hetedik helyen tanyázott a fővárosi egylet. Így Mihálffy Adrienn, Horváth Dóra, Fekete Bozsana, és a legeredményesebb játékosuk Tóth Eszter távozása azért biztosan okozott némi fejtörést Golovin mesternek.

Ami csapatunkat illeti, a lilák a 2020-as esztendőt egy Mosonmagyaróvár elleni hazai vereséggel búcsúztatták, igaz az utolsó hét percig kifejezetten szoros összecsapást játszottak Vida Gergő tanítványai, a végére viszont elfogytak lányaink és hétgólos vendéggyőzelemmel zárult a találkozó. De a szombati fővárosi túra sem ígérkezik előzetesen sétagaloppnak, még akkor sem, ha a statisztikát böngészve egyértelműen pozitív ellenfelünkkel szemben a mérlegünk, ugyanis együttesünk az MTK-val – és jogelődjével, a BSE csapatával – összesen 20 alkalommal találkozott eddig az első osztályban, ebből tízszer békéscsabai, hétszer pedig fővárosi győzelem született, három alkalommal pedig pontosztozkodással zárult a csata. Legutóbb az előző szezonban mérkőztek meg egymással a felek, és az MTK otthonában 29-27-es hazai győzelem született, még idén februárban Békéscsabán egy rendkívül emlékezetes összecsapáson 32-23-as lila-fehér diadalnak örülhettünk.

– A Békéscsaba többször megtréfált már minket, de bízom benne, hogy most nem lesz meglepetés – árulta el vezetőedzőnk, Golovin Vlagyimir. – Ezzel együtt is nagyon nehéz meccsre számítok. A csapatok a hosszú kihagyás miatt még nincsenek csúcsformában, ezt láthattuk a Szombathely ellen is: volt, ami működött, volt, ami nem. Remélem, ezúttal jobb lesz a játékunk, és hazai pályán nem is lehet más a cél, mint a két pont megszerzése.

A szombati bajnoki mérkőzésen tehát a budapesti Népfürdő úti Elektromos csarnokban 17 óra 15 perctől indul útjára a labda, és ahogy mostanság az összes bajnoki találkozó, ez is nézők nélkül, zárt kapuk mellett kerül megrendezésre. Viszont azért szurkolóink ezúttal sem maradnak le az összecsapásról, hiszen az M4 Sport+ élőben közvetíti a derbit, melynek a két sípmestere Hargitai Gábor és Markó Gábor István lesz.

Dömény Dezső

line

line

Kapcsolódó hivatkozás:

https://mtk.hu/hirek/messze-meg-a-csucsforma

A Mosonmagyaróvár ellen zárják az évet a csabai lányok

Mindössze csak néhány nap van hátra a 2020-as esztendőből, amely ahogy az egész világot, úgy a sportéletet, így ezen belül a hazai kézilabdázást is gyökeresen felforgatta.

Kezdve azzal, hogy tavasszal beszüntették a bajnokságot, sőt végeredmény nélkül le is zárták, és bár az őszi szezon látszólag gond nélkül elindult, októberben és novemberben már inkább a pozitív teszteredményekről és az elhalasztott találkozókról szóltak a kézilabdás hírek. Ezért is lehetséges az, hogy bár 19 fordulót tervezett a női első osztályú bajnokság őszi etapjára a honi szövetség, mégis a csapatok nagy része mindössze 6-7 összecsapást tudott csak abszolválni ebből. Ennek megfelelően békéscsabai együttesünk is pusztán hét találkozón lépett parkettra az ősz folyamán, melyen egyelőre nem sikerült pontokkal gazdagodniuk. Igaz csupán az utolsó két mérkőzésükön élvezhették a hazai pálya előnyeit, miközben több játékos is sérülés miatt kiesett a lilák keretéből. Ezzel szemben szerdai ellenfelünk egy debreceni győzelemmel villámrajtot vett a bajnokságban, amit hasonlóan jó folytatás követett, az MTK, a Vác, a Fehérvár, a Kisvárda és lila-fehér csapatunk legyőzésével. Egyedül a Ferencváros gárdájával nem bírtak Gyurka János lányai, de így is 12 ponttal a harmadik helyen teletek a bajnokságban. Ami ráadásul felettébb hosszúra sikerült, ugyanis a Móváriak szeptember 27-e óta, azaz több mint három hónapja nem játszottak tétmérkőzést, ráadásul az utolsó összecsapásuk éppen a csapatunk ellen négy találattal megnyert hazai találkozójuk volt.  Három legeredményesebb játékosuk egyébként Tóth Eszter, Simona Szarková és Katona Flóra egyaránt 30 találat fölött jár a góltermelésben, sőt irányítójuk Tóth Eszter a válogatott Európa bajnoki utazó keretébe is bekerült.

Abban azért biztosak lehetünk, hogy bőven tartogat érdekességeket az év utolsóelőtti napján folytatódó pontvadászat, téli és tavaszi etapja is, hiszen előre nehezen megtippelhető, hogy a hosszú kihagyás és a COVID-os megbetegedések miként hatottak az egyes csapatokra. Így persze kérdés, hogy együttesünkre is, bár mindenképpen bízunk benne, hogy a sérültek visszatérésével és az új játékosok beépülésével lila-fehér gárdánk is elindul felfelé a tabellán, és szorgosan tudja majd gyűjtögetni a bennmaradáshoz szükséges pontokat, akár már az esztendő utolsó összecsapásán is. Amelyre a két együttes elmúlt szezonokban lejátszott kiélezett csatái is reményt adhatnak, hiszen a gárdák legutóbbi békéscsabai találkozóján is mindössze két gól döntött a vendégek javára, a 27-25-ös végeredménnyel zárult összecsapáson. De ahogy már utaltam is rá, szeptemberben Mosonmagyaróváron is nagyon sokáig remekül tartották magukat a lilák, sőt az utolsó tíz percig az előnyt is birtokolták, igaz a végén 30-26 arányban azért csak a hazaiak kerekedtek felül. A felek szerdai küzdelme ezúttal sem a már átadott Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, hanem továbbra is az Evangélikus Gimnázium Sportcsarnoka ad majd otthont a találkozónak, mely 17 órától kezdődik a Medve Róbert, Südi Péter bírópáros sípszavára. Lévén pedig, hogy továbbra is zárt kapuk mögött kénytelen minden csapat lejátszani az összecsapásait, így szurkolóink ezúttal is a 7.Tv-n és a Behir.hu online felületein követhetik élőben a mérkőzést.

Az MTK otthonában folytatják a lila-fehér lányok

Ismét egy fontos rangadóra készül kézilabdacsapatunk, ugyanis szombaton az MTK otthonában vizitálnak lányaink.

20200919_mtk_elore

Ráadásul a fővárosi egylet a mieinknél pihentebben érkezhet az összecsapásra, hiszen a hétközi Kisvárdai találkozójukat a hazaiaknál kialakult vírusgyanús esetek miatt elhalasztották, így múltszombaton a Mosonmagyaróvár ellen hazai pályán egy góllal elveszített derbin léptek pályára utoljára Vlagyimir Golovin tanítványai. Akik amúgy remekül, egy 35-28-as hazai sikerrel kezdték az idei szezont, melynek a Fehérvár együttese volt az elszenvedője. A folytatás viszont már nem alakult annyira jól a kék-fehérek számára, mert először a Vác otthonában szenvedtek 31-22-es vereséget, majd ahogy már említettem a Mosonmagyaróvár is térdre kényszerítette őket a 33-32-es végeredménnyel zárult összecsapáson. Az MTK egyébként csapatunkhoz hasonlóan azon klubok közé tartozik, akik leginkább fiatal magyar játékosokkal igyekeznek helytállni az élvonalban, igaz az elmúlt szezonokban már egyre több rutinosabb játékos is erősítette a keretüket. Elég csak megemlítenünk Szöllősi-Zácsik Szandrát, Dávid-Azari Fruzsinát vagy Dakos Noémit. Hozzájuk pedig olyan tapasztalt játékosok érkeztek nyáron, mint a jobbátlövő Szekerczés Luca, a szélső Pelcéder Orsolya, a beálló Sári Barbara, illetve a legutóbbi másfél szezont Békéscsabán töltő irányító Marincsák Nikolett. Persze a távozók között is bőven akadnak olyan kulcsjátékosok, akik főszerepet játszottak az MTK előző idénybeli remeklésében, hiszen a bajnokság idő előtti lefújásakor a hetedik helyen tanyázott a fővárosi egylet. Így Mihálffy Adrienn, Horváth Dóra, Fekete Bozsana, és a legeredményesebb játékosuk Tóth Eszter távozása azért biztos okozott némi fejtörést Golovin mesternek. Ami csapatunkat illeti, a lilák egy NEKA elleni arcpirító vereséggel indították a szezont, amit egy debreceni nyolcgólos, majd szerdán egy Ferencváros elleni tizenkilenc gólos zakó követett. Szombaton viszont ismét egy csapatunkhoz erősségben azért közelebb álló gárdával kell farkasszemet nézni, igaz sétagaloppnak egyáltalán nem ígérkezik a fővárosi túra.      

Még akkor sem, ha a statisztikát böngészve egyértelműen pozitív ellenfelünkkel szemben a mérlegünk, ugyanis együttesünk az MTK-val – és jogelődjével, a BSE csapatával – összesen 20 alkalommal találkozott eddig az első osztályban, ebből tízszer békéscsabai, hétszer pedig fővárosi győzelem született, három alkalommal pedig pontosztozkodással zárult a csata. Legutóbb az előző szezonban mérkőztek meg egymással a felek, és az MTK otthonában 29-27-es hazai győzelem született, még idén februárban Békéscsabán egy rendkívül emlékezetes összecsapáson 32-23-as lila-fehér diadalnak örülhettünk.

A szombati bajnoki mérkőzésen tehát a budapesti Népfürdő úti Elektromos csarnokban 18 órától indul útjára a labda, és ahogy az MTK idei összes hazai találkozója, ez is szurkolók nélkül zárt kapuk mellett kerül megrendezésre. A sípmesterek Andorka Miklós és Hucker Róbert lesznek.

Dömény Dezső