Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Megnyerte a IV. Várda Kupát serdülő csapatunk

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is meghívást kaptunk a felkészülés ideje alatt megrendezésre kerülő Várda Kupára.

IV. Várda Kupa

Ez mindig egy nagyon jó próbatétel, hogy lássuk hol is tartunk, mire kell több figyelmet szentelnünk, hol vannak még hiányosságaink. Az idei egy kicsit más volt az eddigiekhez képest, ugyanis ebben az évben külön lett lebonyolítva a serdülő és az ifjúsági torna, így talán koncentráltabban tudtunk a mérkőzésekre összpontosítani. A torna csütörtöki játéknapján nem tudtunk mérkőzést játszani, de nagyon rugalmasan oldották meg a sorsolásunkat a várdai rendezők. A pénteki napunk így elég sűrűre sikerült, két mérkőzést kellett egymás után lejátszanunk, de a lányok erőnlétével szerencsére nincs gond, így teljes erőbedobással tudták mindkét mérkőzést teljesíteni.

Az első találkozót a Debrecen csapatával vívtuk, akik idén az u15-ös csapatukkal neveztek a tornára, akik komoly küzdelemre késztették a lányainkat. Ezen a mérkőzésen elsősorban a védekezésé volt a főszerep, a lányok nagyon fegyelmezett védő munkát abszolváltak, a támadások befejezésében voltunk pontatlanok, de ezt betudhatjuk annak, hogy március óta nem mérettük meg magunkat tétmérkőzésen. Így még fontosabb volt a lányok számára az első mérkőzés megnyerése, amely 21-20-as sikerrel zárult.

A második mérkőzésen a Hajdúnánás volt az ellenfél. A védekezésünk továbbra is igen fegyelmezett volt, amihez megérkezett egy magabiztos kapusteljesítmény is. Itt már érezhető volt a lányokon, hogy felszabadultak, sokkal könnyedebb támadásvezetéseink voltak.

Szombaton egy korai reggeli után, már készültünk is fejben a torna zárómérkőzésére, ami különösen izgatottá tette a lányokat, hiszen a Kisvárda NB I-es női csapatának csarnokában játszhattuk. Természetesen érződött az előző két nap fáradalma és a korai időpont, így a védekezés nem volt a legélesebb, de szerencsére a kapuban remekül védő Tóth Rebeka egy biztos alapot adott a lányoknak, így 10-15 perc után magunkra találtunk és szép lassan növeltük az előnyünket. Magabiztos hajrával nyugtató ötgólos előnnyel sikerült megnyernünk a záró mérkőzést, ezzel pedig tornagyőztesként zárhattuk a várdai kirándulásunkat.

A győzelem mellett csapatunkból került ki a torna legjobb játékosa is: Udvari Tamara.

Nagyon fontos volt, hogy mindenki kapjon lehetőséget ezen a tornán. Egyelőre volt, aki kevesebb játékpercet kapott, de mindenki remekül teljesített, a felkészülés harmadik hetét fejeztük be ezzel a tornával, már most látni lehet a kialakuló pároskapcsolatokat és a pályán kívüli szoros kötődést a lányok között!

III. Várda kupa utánpótlás torna

Felkészülési torna

Időpont: 2020. augusztus 15-17. (szombat – hétfő)

Helyszín: Kisvárda, Városi Sportcsarnok és Szent László Gimnázium Tornacsarnok

Résztvevő csapatok: Kisvárda, DVSC, Váci NKSE, Köfém SC, Békéscsabai NKSE.

line

Mindkét korosztályban az ENKSE csapata bizonyult a legjobbnak.

Ifjúsági eredmények:

1. Békéscsabai NKSE, 2. DVSC, 3. Alba Fehérvár KC, 4. Kisvárda, 5. Váci NKSE.

Serdülő eredmények:

1. Békéscsabai NKSE, 2. DVSC, 3. Kisvárda, 4. Alba Fehérvár KC, 5. Váci NKSE.

20200817_varda_kupa

Fábian Csaba edzői értékelése: – Ifjjúsági csapatunk veretlenül nyerte a III. alkalommal megrendezett Várda Kupát Kisvárdán! Kiváló alkalmat biztosított a torna a felkészülésben. Megnézhettük, hogy ki hol tart a felkészülés jelenlegi szakaszában. Kiválóan felkészített up. csapatok ellen játszhattunk, akik egy része az ország elitjéhez tartozik. Szinte minden csapatból hiányoztak játékosok akik a felnőtt csapatoknál edzenek és játszanak, vagy sérüléssel bajlódnak. Mi is egy szükebb kerettel utaztunk, de számomra is meglepően jó játékot nyújtva veretlenül megnyertük a felkészülési tornát. Az eredmény mutatja, hogy jó irányba tartunk. Fizikálisan egyértelműen magas szintet képviselünk de a csapatjátékunk is szép fejlődésen ment keresztül. Egy kis szépséghiba becsúszott az utolsó napon, amikor a Székesfehérvár csapata ellen-annak ellenére, hogy végig vezettünk- az utolsó pillanatokban elveszítettük az egyik pontot. Három napon keresztül nagy iramban és akarással kézilabdáztunk, az eddigi munka és a kiváló hozzáállás meghozta gyümölcsét. A torna gólkirálya Török Fanni, a legjobb játékos Bucsi Lili lett. Minden játékosom kitett magáért, ami miatt hatalmas dícséretet érdemelnek! Bízom benne, hogy ez a siker a további munkához és a szeptemberben kezdődő bajnoksághoz megfelelő motivációt biztosít a csapatnak.

Labos Tibor, a serdülő csapat edzőjének értékelése: – Abszolút elégedett vagyok a lányok hétvégi teljesítményével, mindenki lehetőséghez jutott és lassan remek egységet alkot a csapat minden téren. Voltak még hibák, de már látom, hogy hol kell még javítanunk. Csak Németh Csenge és Pétervári Tamara sérülése árnyékolta be a hétvégét. A serdülők között Udvari Tamara lett a gólkirálynő. Természetesen még nem vonhatok le messzemenő következtetéseket, de nagyon jó az irány, csak előre!

Gólkirálynő, ifjúsági korosztály: Török Fanni

Legjobb játékos,ifjúsági korosztály: Bucsi Lili

Gólkirálynő, serdülő korosztály: Udvari Tamara

Gratulálunk a csapatainknak a tornagyőzelemhez, és az egyéni eredményekhez!

Labos Tibor Kisvárdán debütál serdülő csapatunkkal

2020. augusztus 15-17. között Várda Kupán vesz részt serdülő- és ifjúsági csapatunk, hogy a versenyidőszak megkezdése előtt képet kapjanak a vezetőedzők a fiatal kézilabdázók felkészültségi szintjéről.

20200811_labos_tibor

A 2020/2021-es bajnoki szezonban utánpótlás szakmai stábunk új kollégákkal bővült, a serdülő és U13-as csapatunkat Labos Tibor vezeti. Arra kértük a fiatal sportszakembert, hogy meséljen nekünk arról, mit jelent számára a kézilabdázás és hogy mit vár a kisvárdai felkészülési tornától.

– 2002-ben vált hatalmas szerelemmé nálam a kézilabda. Amikor is 12 éves koromban iskolát váltottam és a Belvárosi általános iskolába, majd még ugyanebben az évben Perényi Laci bácsi keze alá kerültem. Azóta folyamatosan az életem része ez a sport. Először utánpótlás, majd felnőtt játékosként is a BBDSK játékosa voltam. 2015-től, egy keresztszalag szakadás után, “csak” a csapat edzője lettem. Először a felnőtt és ifjúsági csapatnál, majd ez a tavalyi szezonban a serdülő csapattal egészült még ki.

– Az Előrénél 2020 nyarán kezdtem meg a munkát az U13-as, illetve a serdülő csapatnál. A felkészülést a serdülő csapattal július 6-án, míg az U13-as csapattal augusztus 10-én kezdjük. Szeretném, ha mind a két csapat megfelelő ütemben tudna felkészülni a bajnokságra, illetve fejlődni is az adott korosztályban. Korábban többnyire fiúkkal dolgoztam, így ez egy izgalmas kihívás lesz számomra is.

– A hétvégén Kisvárdára utazunk a serdülő és ifi csapattal, mivel lassan a felkészülés hajrájába érünk ez a torna jó fokmérője lehet a csapatok jelenlegi állapotának. A serdülő csapattal megvannak a részcélok, amiket szeretném, ha elérnénk, de nyilván a tornán való jó szereplés sem másodlagos.

line

III. Várda Kupa serdülő mérkőzések

2020. augusztus 15. 12:40 óra: Váci NKSE – Békéscsabai ENKSE

2020. augusztus 16. 09:40 óra: DVSC – Békéscsabai ENKSE 

2020. augusztus 16. 12:00 óra: Békéscsabai NKSE – Kisvárda 

2020. augusztus 17. 09:40 óra: Békéscsabai ENKSE – Köfém SC

III. Várda Kupa ifjúsági mérkőzések

2020. augusztus 15. 12:50 óra: Váci NKSE – Békéscsabai ENKSE 

2020. augusztus 16. 09:50 óra: DVSC – Békéscsabai ENKSE 

2020. augusztus 16. 12:30 óra: Békéscsabai ENKSE-Kisvárda 

2020. augusztus 17. 09:50 óra: Békéscsabai NKSE – Köfém SC

Sok sikert kívánunk mindkét csapatunknak a tornán való szerepléshez!