ímkézett bejegyzés

Az ENUSE otthonában folytatódhat a jó széria

Csapatunk sorozatban három sikernél tart, hiszen a PTE PEAC és az FTC U20-as együttesének legyőzését követően múlt szombaton a Tempo KSE gárdáját is felül múlta. A találkozón visszatérhetett Puhalák Szidónia is, aki kisebb sérülése miatt két találkozót kihagyott, azonban most már újra teljes erőbedobással készül.

ENUSE - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

– Nagyon hullámzó mérkőzés volt, hiszen mindkét félidőt jól kezdtük, volt már tíz gól is a különbség. Ilyenkor azonban nem szabad könnyű hibákat véteni, mert az ellenfél sem csak asszisztálni érkezik a győzelmünkhöz. Tanulságos volt, hogy ha megy a játék, akkor nem vehetjük le a lábunkat a gázról, hanem le kell zárni a mérkőzést és akkor nem kerülünk bajba a hajrában – idézte vissza a balszélső az előző összecsapás tapasztalatait

A 29 éves játékos nyáron igazolt Békéscsabára és a keret rutinos játékosaként igyekszik folyamatosan segíteni a fiatalokat.

– Már az elejétől fogva éreztem, hogy bíznak bennem a fiatalok. Ha volt olyan meglátásom, ami úgy éreztem, hogy a hasznukra válhat, akkor azt kérdés nélkül is elmondtam nekik. Mindenki jól fogadja a tanácsokat, sikerült mindenkivel megtalálni a közös hangot, úgyhogy megfelelő egyensúly alakult ki a csapattársakkal – tette hozzá.

A mieink az előző fordulóban aratott diadallal megelőzték legyőzött riválisukat és feljöttek a 4. helyére. Puhalák Szidónia az ENUSE ellen sem számít könnyű összecsapásra, de bízik abban, hogy tovább haladnak a megkezdett úton.

– Az edzőnk többször is kiemelte, hogy ez is egy nagyon fontos találkozó lesz. Az ENUSE egy jó csapat, sok fiatallal, akiket egy-két rutinos kézilabdázó egészít ki. Ahogy mi, ők is inkább előre szeretnének tekintgetni a tabellán, ezért kiélezett mérkőzésre számítok, de ha csapatként jól teljesítünk és mindenki maximálisan odateszi magát, akkor nem lehet probléma – fogalmazott.

Az ENUSE az előző szezonban a középmezőnyben, a 8. helyen végzett. A csapat jelentősen átalakult a nyáron, a szakmai stáb pedig teljesen új koncepciót indított el védekezésben és támadásban is a maradó és az érkező játékosokkal. A Pest vármegyeiek jelenleg három győzelemmel és öt vereséggel a 11. helyen állnak, eddig a papírformának megfelelően nyertek az FTC U20-as együttese, a PTE PEAC és a Szeged ellen, miközben a Szigetszentmiklóstól és a Borsod SK-tól nagy különbséggel kaptak ki, a kiválóan rajtoló Eszterházyt és a Komáromot szoros csatára késztették, a Tempo KSE pedig csak két góllal múlta felül őket. A két csapat az előző szezonban is találkozott egymással, akkor a Magyar Kupa 3. fordulójában 28–26-ra nyertünk idegenben.

Az együttesek idei első bajnoki összecsapása 18:00 órakor kezdődik a szászbereki sportcsarnokban, a két játékvezető Gál László és Ludvig Benedek lesz.

Kovács Dávid

ENUSE – Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

ENUSEspacerEUbility Group-Békéscsabai NKSE

Magyar Kupa 2024/2025. 3. forduló

ENUSE – Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

26-28 (13-15)

Időpont: 2024. október 29. (kedd) 19:00 óra

Helyszín: Szászberek Sportcsarnok

Cím: 5053 Szászberek, Sport utca 3.

Játékvezetők: Harsányi Milán, Magyar Péter

Versenybírók: Simó András, Horváth Zoltán

line

Továbbjutottunk a Magyar Kupában, de csak az eredménynek örülhetünk a mutatott játéknak nem.

ENUSE - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE 26-28 (13-15)

A csabaiaknak tíz perc kellett ahhoz, hogy igazán bemelegedjenek, egy négy-, majd egy három nullás rohamot követően már ötgólos előnyüket mutatta az eredményjelző. Az NB I B-ben újonc hazaiakat azonban nem törte meg a nagyobb hátrány, a félidő végéig sikerült felzárkózniuk két gólra.

A második félidőben folytatódott a csabaiak gyenge játéka, a 39. percben kiegyenlített az ENUSE. A kátyúból a régi formáját megmutató Marija Lanistanin és a balszélső Szondi Zsófia húzta ki a csapatot, így készülhetnek a 4. fordulóra.

line

Jegyzőkönyv

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #tippmix

Euronovex USE – Békéscsabai ENKSE

euronovex_usespacerbenkse_150

TIPPMIX Női Magyar Kupa 2020/2021. 3. forduló

Euronovex USE – Békéscsabai ENKSE

25-39 (10-19)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. január 21. (csütörtök) 19:00 óra

Helyszín: Szászberek Sportcsarnok

Cím: 5053 Szászberek, Szászberek Hrsz. 61/4.

Játékvezetők: Kovács Gergő, Papp Béla András

Versenybírók: Éliás Gábor, Egyed Bence

line

Az NB I-ben szereplő Békéscsabai Előre NKSE a harmadik fordulóban csatlakozott a Magyar Kupa küzdelmeihez, míg az NB II-es tápiószelei Euronovex USE az NB I/B-s Gödi SE és az NB II-es Füzesabonyi SC ellen jutott a harmadik körbe. A hazai klub történelmet írt, hiszen a fennállása óta először játszhatott tétmeccset egy NB I-es csapat ellen.

20210121_magyar_kupa

A találkozót a fehérmezes Békéscsaba kezdte jobban, rögtön az első akcióból Kukely Anna volt eredményes. A Tápiószele első lövését Szabó Dóra hárította, de a második próbálkozás már utat talált a kapuba Török Petra révén (1-1). Az Előre NKSE-ben Tamara Radoljevic is bemutatkozott, aki a 4-2-es csabai vezetésnél összeszedte a mérkőzés első kétperces kiállítását. A kékek az első tízpercben még tartották magukat, Tóth Zsófia találatával sikerült egyenlíteniük (5-5). Az Előre Kukely, Giricz Laura és Tena Petika találataival elhúzott három góllal (5-8). A 20. percben még 9-12 volt az állás, de a Békéscsaba olyannyira beindult, hogy látványosan leszakította az ellenfelét. Az Előre a szünetben 9 góllal vezetett (10-19).

A második félidő első gólját a hazaiak szerezték meg Török révén (11-19), de a viharsarkiak erre két góllal válaszoltak, ami már tízgólos vezetést jelentett (11-21). Csepregi Anita kétperces kiállítása után kisebb lendületet vesztett a Békéscsaba, így az ENUSE egy 3-0-s szériát produkált (14-21). A vendégek tovább dominálták a mérkőzést és a 40. percben már 12 góllal vezettek (18-30). Közel 8 percig gólcsend volt, mígnem Tamara Radoljevic betalált egy 7 méteresből (18-31). A tápiószeleiek az utolsó tíz percben sem tudtak feljönni, így a Békéscsaba magabiztosan, 14 góllal győzte le a harmadosztályú riválisát (25-39). Vida Gergő együttese ezzel tovább jutott a Magyar Kupában és megszerezte az első tétmeccs győzelmét a 2020/21-es szezonban. A sikerből Andróczki Flóra 7, Tena Petika és Kukely Anna 6-6 góllal vette ki a részét, ráadásul mindegyikőjük 100 százalékos pontosságot tudhat magáénak, hiszen, amit kapura dobtak az bement.

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #tippmix