Tippmix

Walfisch és Kovacevic is lila-fehérben folytatja jövőre

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE együttesénél zajlanak az egyeztetések a jövő évi csapat kialakítása kapcsán.

Az országos sajtóban is megjelent korábbi híresztelésekkel ellentétben a 2017/2018-as szezonban is Skaliczki László irányítja a csabaiak szakmai munkáját, a mesteredző szerződése 2018. június 30-ig érvényes.

Biztosan távozik a lila-fehérektől Gávai Szonja, Diószegi Nikolett, Dajka Bettina, Terenyi Bianka, Kölcze Gabriella és Natallia Vasileuskaya. Szinte biztos, hogy lesznek még további távozók is, de esetükben a klubvezetés csak a végleges döntések megszületését követően jelent be konkrétumokat.

Jó hír, hogy Walfisch Mercédesz és az ősszel igazolt Jovana Kovacevic is meghosszabbította a szerződését a 2017/2018-as idényre, így az átlövőpáros jövőre is lila-fehérben szerepel majd. Mellettük biztosan a jövő évi csapat tagja lesz Bottó Rózsa, Aleksandra Vukajlovic, Zöldi-Tóth Katalin, Mihálffy Adrienn, Kovács Anett és Gidai Eszter.

A csabaiak folyamatosan egyeztetnek a lehetséges érkezőkkel, jó néhány esetben előrehaladott megbeszélések folynak, remélhetőleg a közeljövőben már a konkrét bejelentések következnek, a végleges keret 2-3 héten belül alakulhat ki.