Archív

Dunaújvárosi túrával kezdődik a tavaszi szezon

Interjú Dombi Katalinnal

Az elmúlt héten lezárult a bajnokság őszi idénye a K&H Női kézilabda ligában, így hiába még csak januárt írunk, ezen a héten már a tavasz első fordulóját rendezik meg a honi pontvadászban.  Együttesünk a Békéscsabai ENKSE pedig péntek délután Dunaújvárosban kezdi meg a bajnokság második etapját. Azt hiszem elég csak rápillantani a tabellára ahhoz, hogy megállapítsuk a bennmaradásért folytatott harcban nem vár könnyű menet a csabai lányokra az elkövetkező négy hónapban, hiszen az idény felénél mindössze egy győzelmet és egy döntetlent tudnak csak felmutatni a lilák, míg a két legnagyobb riválisunk a Szombathely és a Mosonmagyaróvár gárdája már egyaránt hét pontnál jár. Ráadásul a Móváriak szeptemberben nyerni is tudtak Békéscsabán, így mindenképpen kiemelt fontossággal bír majd a két gárda februári mosonmagyaróvári összecsapása. De előtte még a bajnokság meglepetéscsapata az MTK is tiszteletét teszi a Viharsarokban, ami látva a kék-fehérek formáját nem ígérkezik könnyű találkozónak, mégis a lilák számára szinte létkérdés lenne a két bajnoki pont begyűjtése. De talán még ezeknél a mérkőzéseknél is sorsdöntőbb csata vár majd a lila-fehérekre hazai pályán a Szombathely ellen, illetve áprilisban a Szent István otthonában. Izgalomban tehát garantáltan nem lesz hiány az elkövetkező hetekben, mint ahogy reméljük pénteken a Kohász otthonában sem, mert az azt jelentené, hogy Horváth Roland tanítványai végig harcban tudnak maradni a bajnoki pontokért. A legutóbbi négy összecsapásuk alkalmával ez azonban nem sikerült, és bár még novemberben, a Fehérvár otthonában és év végén a Vác ellen közel állt a gárda a pontszerzéshez, a januári két mérkőzésükön a Ferencváros és az Érd ellen azért ezt már nem mondhattuk el. A Fradi 39-24-re az Érd pedig 36-29-re győzte le a csabai lányokat. Ezzel szemben ellenfelünk egyáltalán nem kezdte rosszul a téli szünetet követő időszakot, hiszen az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén 11 gólos sikerrel két vállra fektették a Szent István együttesét, majd egy 11 gólos vereséggel végződő győri kiruccanást követően egy góllal 23-22-re nyerni tudtak az Alba otthonában is. Az előző fordulóban pedig mindössze csak egy góllal maradtak alul a Vác ellen a 35-36-os végeredménnyel zárult összecsapáson. A lila-fehér hölgykoszorú tehát lázasan készül a tavaszi menetelésre, és persze a pénteki találkozóra is, melynek esélyeit az Előre fiatal beállósával, Dombi Katával próbáltuk latolgatni.

20200124_kezi

– Két nagyon erős ellenféllel játszottatok az elmúlt mérkőzéseken, ezekből azért tudtattok valamit profitálni, voltak biztató jelek?

– Profitálni mindenképpen tudtunk, hiszen minden találkozó, minden tétmeccs nagyon jó tanulási lehetőség fiatal csapatunknak, pláne ilyen szintű ellenfelekkel szemben. És bár kikaptunk ezeken a találkozókon, szerintem azért voltak olyan momentumok, amikre kétségkívül építkezhetünk a jövőben. Gondolok itt például az első félidőkre, ami mind a két összecsapáson kifejezetten jól sikerült, sőt Érden védekezés és kapusteljesítmény terén is fel tudtuk venni a versenyt a hazaiakkal, amit az első játékrész szoros eredménye is mutat. Nyilván azon kell dolgoznunk, hogy ilyen szintű játékot és védekezést ne csak egy félidőn keresztül tudjuk játszani, hanem az egész találkozó során. 

– Említetted a védekezést, a legtöbb szakembernek ez a vesszőparipája, viszont nálatok valahogy ebben a szezonban nem akar összeállni…

– Nem véletlenül emeli ki mindenki a kézilabdának ezt a szegmensét, hiszen a legfontosabb eleme lett a modern kézinek a kapusteljesítmény és előtte a védőfal munkája. És bár sokkal több kreativitás kell a támadójátékhoz, szemmel láthatóan nekünk azzal kevésbé van problémánk, ezzel szemben viszont hátul nem vagyunk kellően hatékonyak. Sokkal több agresszivitást és keménységet kellene belevinni a védekezésünkbe, valamint a kapusokkal való összhangban is javulnunk kell. Illetve az utóbbi időben a második játékrészben rendre alábbhagyott a koncentrációnk is, ami olyan hibákhoz vezetett, amik aztán végzetesek voltak számunkra.   

– Következő ellenfeletek a Dunaújváros mennyit változott a szeptemberi találkozótok óta?

– Függetlenül attól, hogy akkor elvitték tőlünk a két pontot, szerintem nem játszottak igazán jól azon a mérkőzésen. Azóta mindenképpen kiforrottabb lett a játékuk, ennek köszönhetően néhány komolyabb skalpot is sikerült már a bajnokságban begyűjteniük, sőt az utóbbi időszakban kifejezetten jó formában vannak. Amúgy rendkívül gyors játékot játszanak, főként a szélsőik állnak mindig lesben egy-egy gyors indításra várva, de igazán a belső posztokon nagyon veszélyesek. Irányító és átlövő poszton egyaránt gyorslábú, jól cselező kézilabdázóik vannak, akik az egy-egy elleni játékban roppantul eredményesek. Úgyhogy rájuk mindenképpen nagyon kell figyelni és persze arra, hogy támadásban ne szórjuk el a labdákat, mert azt kíméletlenül megbüntetik.

– Milyen összecsapásra számítasz pénteken?

– Mindenképpen szeretnénk a lehető legszorosabb találkozót játszani, ez a minimum elvárásunk. De mivel nekünk most már minden pontra iszonyúan szükségünk van, ezért akkor lennénk igazán elégedettek, ha nem üres kézzel kellene távoznunk Dunaújvárosból.  Jó csapat ellenfelünk, főként hazai pályán esélyesebbek is, de ha hátul, mind kapusteljesítményben mind pedig előtte a védőmunkában tudunk extrát hozni, akkor egyáltalán nem reménytelen akár még a pontszerzés sem. 

Ha a két csapat múltját böngésszük, akkor meglehetősen messzire kell visszautaznunk az időben ahhoz, hogy a Dunaújváros otthonában békéscsabai sikert találjunk. Egészen pontosan 2012 szeptemberéig, amikor is a lilák egy hét góllal megnyert első félidőt követően a végén két góllal 32-30-ra legyőzték vendéglátóikat. Azóta viszont sajnos csak hazai győzelmek születtek, szám szerint hét. Ebből kettőt az előző szezonban jegyzett a két gárda, hiszen a 30-28-as Kohász sikerrel véget ért bajnoki mellett a Magyar Kupa ötödik fordulójában is összecsaptak a felek, igaz az a találkozó már jóval simább 35-25-ös hazai győzelemmel ért véget. Mint ahogy sajnos az idei szezon első találkozója is, a 29-27-es végeredménnyel zárult találkozót ellenben már Békéscsabán rendezték. És ahogy mondani szokták minden rossz sorozat megszakad egyszer, ha pedig ez most történne, az a lilák számára egy nagyon nagy lökést jelentene a bennmaradásért folytatott harcban. Az összecsapás tehát pénteken 18 órától a Dunaújvárosi Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, a két sípmester Felhő Ferenc és Öcsi Tamás lesz.

Dömény Dezső

line

line

Érden vizitál az Előre

Interjú Ivana Mitroviccsal

Mozgalmas időszakkal kezdődik az esztendő női kézilabda csapatunknak, hiszen szombaton még a Ferencváros vendégeskedett a Viharsarokban, szerdán pedig már egy újabb megmérettetés vár az együttesre, ugyanis Érden lesz jelenésük a bajnokság őszi idényének záró fordulójában. És noha a lilák a hétvégi zöld-fehérek elleni összecsapásra is előzetesen egy szoros eredmény elérését tűzték ki célul, a vendégek már az első játékrészben jelezték ezúttal nem szándékoznak pontokat ajándékozni a csabai egyletnek. A találkozó elején ugyan még együtt haladtak a felek, sőt a lilák még vezettek is 5-4-re, ekkor azonban nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak a zöld-fehérek, aminek köszönhetően hétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A második játékrészben is javarészt a Ferencváros akarata érvényesült így 11 gólnál közelebb nem is engedték a hazaiakat, sőt a végére alakult ki a két csapat közötti legnagyobb különbség, ami szám szerint 39-24 arányú fővárosi győzelem jelentett. Ha pedig előzetesen is a „nehéz” jelzőt használtuk a zöld-fehérek békéscsabai vizitálására, akkor bizony a szerdai összecsapást is nyugodt szívvel illethetjük eme kifejezéssel. Ugyanis az ellenfél az az érdi gárda lesz, akik három egységgel a Fradi, egy ponttal pedig a Siófok gárdája mögött a negyedik pozíciót foglalják el a tabellán. Így nyilvánvaló, hogy menyire fontos lehet a Pest megyeieknek ez a két pont az érmekért folyó csatában. Egyébként összesen már három alkalommal is kapitulált ebben a szezonban Szabó Edina együttese, és érdekes módon ebből kétszer is hazai környezetben. Még az első fordulóban a Ferencváros tudott nyerni az Érd Arénában 31-28 arányban, illetve nem kis meglepetésre a Debrecennek is sikerült ez a bravúr, ők októberben 33-29-re diadalmaskodtak itt. Ezen kívül viszont csak a Győr tudta hazai pályán két vállra fektetni a piros-feketéket, a többi összecsapáson az Érdiek örülhettek. Mint ahogy az előző fordulóban is, hiszen egy roppant fontos találkozón sikerült Vácról elhozniuk a két bajnoki pontot, köszönhetően annak, hogy szinte végig magabiztosan kézben tartva az összecsapást, az első játékrészben megszerzett háromgólos előnyüket megőrizve 34-31-re diadalmaskodni tudtak.  A hétvégén amúgy EHF-kupa mérkőzésen Romániában lépett pályára az Érd, és játszott 25-25-ös döntetlent a Gloria Bistrita együttesével. Szerdán tehát ismét egy élcsapat otthonában kell helytállnia a csabai lányoknak, és hasonlóan a szombati Ferencváros elleni ütközethez, itt is a tisztes helytállás, és persze a kieséséi rangadókra való felkészülés lehet a fő cél. Ilyen tekintettben viszont kifejezetten hasznosak lehetnek ezek a mérkőzések csapatunk új szerzeményének Ivana Mitrovicnak is, aki mivel csak a téli szünetben csatlakozott együttesünkhöz, így eddig mindössze csak két alkalommal ölthette magára a lila-fehér mezt. Őt kérdeztem az eddigi benyomásiról.

20200114_ivana_mitrovic_web

– Mesélj magadról egy picit, miként ismerkedtél meg a sportággal?

– Nyolcévesen a szerbiai Bor városának utánpótlás csapatában kezdtem kézilabdázni, és bizony tíz éven keresztül ebben az együttesben is pallérozódtam. Gyakorlatilag a klub összes utánpótlás csapatában játszottam, mielőtt 15 évesen a felnőtt gárdában is bemutatkozhattam. 18 esztendős voltam, amikor elkerültem Kikindára, ahol szintén nagyon sokat tanultam a sportágról, és persze sok barátot is gyűjtettem, akik közül érdekes módon kettővel itt Békéscsabán ismét összehozott a sors, természetesen Aleksandra Vukajlovicsról és Jelena Agbabáról van szó. Hét Kikindán töltött esztendő után a ZORK Jagodina csapatához szerződtem, ahol is az ott töltött másfél szezon alatt két bajnoki címet is ünnepelhettünk illetve lehetőségem nyílt az EHF kupában is szerepelni. Ezt követően döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam külföldön is, ekkor érkezett a Szombathely ajánlata, amit rövid gondolkodást követően el is fogadtam. Sajnos azonban nem úgy sikerült ez az elmúlt fél év a szombathelyi klubnál, ahogy arra előzetesen számítottam, ezért novemberben elváltak útjaink, és ekkor kezdődött pályafutásom békéscsabai szakasza.

– Sok időd viszont nem volt a beilleszkedésre…

– Valóban nagyon rövid ideje vagyok még csak a csapat része, de úgy érzem azért egyre jobban sikerül a beilleszkedés mind a játékrendszerbe mind pedig a békéscsabai életbe. Természetesen roppant sokat segítenek a lányok mindenben, és persze edzőnktől-Rolandtól is minden lehetséges segítséget megkapok annak érdekében, hogy minél gyorsabb legyen ez a folyamat.

– Gondolom az, hogy szinte három hónapig nem játszottál mérkőzést nem könnyíti meg a dolgod?

– Nyilván ilyen hosszú kihagyást nem könnyű pótolni, bár leginkább mentálisan tett próbára az elmúlt időszak. A bizonytalanság, hogy mi lesz velem és mikor léphetek ismételten pályára nagyon megviselt. De szerencsére most már úgy érzem minden szempontból megfelelő helyen vagyok, és elszántan dolgozom azon, hogy megháláljam a belém fektetett bizalmat. Illetve a többiekkel együtt én is azon vagyok, hogy bebizonyítsam, valójában sokkal több van ebben a csapatban, mint amit eddig mutatott, és amit pontszámban begyűjtött.

– Ha éppen nem a kézlabda pályán tevékenykedsz, akkor mivel foglakozol leginkább?

– Legszívesebben a barátaim körében szeretem eltölteni azt a kis időt, amit a kézilabda mellett eltölthetek. Rendszeresen szoktunk kirándulni és billiárdozni is, őszintén szólva a kézin kívül ezt a sport űzöm a legszívesebben. De sokat olvasok is, ami megfelelően kikapcsol a dolgos hétköznapokban.

– Ha előre tekintünk a következő ellenfeletekre, abban azért megegyezhetünk, hogy ők sem lesznek könnyű falat…

– Nem bizony, egy újabb élcsapat, akikhez ráadásul még idegenbe is megyünk. A játékuk egyébként sokban hasonlít a Ferencvároséhoz, szóval mindenképpen tanulnunk kell az ott elkövetett hibáinkból, illetve erőt merítenünk az első negyedórából, amikor kifejezetten jól kézilabdáztunk. Viszont szerintem az Érd védekezése talán még masszívabb és keményebb is, mint szombati ellenfelünké volt. Ami nem is csoda annak tudatában, hogy középen rendkívül magas és erős védőkkel rendelkeznek és Janurik Kinga személyében pedig egy remek kapussal. Plusz még ehhez nagyon gyorsan is kézilabdáznak, és főként egy-egy jó védekezés vagy kapusbravúr után villámgyors lerohanással fejezik be a támadásaikat.

– Milyen célokkal készültök akkor az Érd ellen?

– Mindenképpen szeretnénk helytállni és a lehető legszorosabb mérkőzést játszani. Fontos lenne, hogy a szombati találkozót követően a játék minden elemében, de legfőképpen védekezésben tovább tudjunk javulni. Mivel ellenfelünk rendkívül erős középső sorral rendelkezik, így a robosztus beállósaikkal egészen biztosan nagy csatát kell majd vívnunk, szóval várhatóan fizikálisan is megterhelő összecsapás lesz. De megpróbáljuk a legjobb játékunkat nyújtani, és harcolni hatvan percig, aztán meglátjuk a végén ez mire lesz elég. Személy szerint nekem is, és azt gondolom a csapatnak is az ilyen találkozókon a legfontosabb, hogy folyamatosan tanuljunk, fejlődjünk, és ez által még hatékonyabban felkészüljünk azokra az összecsapásokra, amiket a bennmaradás érdekében majd győztesen kell megvívnunk.

A két csapat mérkőzéseire jellemző, hogy a szorosabb csatákat mindig Békéscsabán játsszák egymással, ennek ékes bizonyítéka a felek előző szezonbeli 30-30-as Viharsarki találkozója. Érden azért általában simább hazai győzelmek születtek az elmúlt időszakban, ahogy tavaly márciusban is, amikor is a vendéglátók 45-30-as sikernek örülhettek. A gárdák tehát szerdán 18 órától az Érd Arénában csapnak össze, a találkozó két játékvezetője Sándor László és Szikszay Csaba lesz.

Dömény Dezső

line

line

Csaba-Fradi összecsapással kezdik az évet kézilabdás lányaink

Interjú Jelena Agbabával

Igazi kézilabda csemegével kezdődik az esztendő a csabai sport szerelmeseinek, ugyanis szombaton lila-fehér együttesünk az év első bajnoki mérkőzésén a Ferencváros gárdáját látja vendégül. Azokat a zöld-fehéreket, akik óriási meglepetésre a hét közben elhullajtottak egy pontot az MTK otthonában, miután 36-36-os döntetlent játszott egymással a két fővárosi egylet. És bizony már nem új keletű, hogy botlik a tavalyi ezüstérmes, hiszen a Siófok mellett a Debrecen is elcsent már egy-egy pontot ebben a bajnokságban a zöld-fehérektől, sőt a nagy rivális Győrt sem sikerült két vállra fektetniük, bár mindössze egy góllal volt csak jobb az ETO a két gárda népligeti találkozóján. Azért ebben a naptári évben már győzelmet is ünnepelhetett a Fradi a Fehérvár ellen aratott 25-17-es sikerének köszönhetően, de az szinte biztos, hogy az ezüstéremért zajló versenyfutás közepette több váratlan pontvesztés már aligha fér bele Elek Gábor csapatának. Annál is inkább, mivel a 19 pontos Fradi sarkában mindössze két ponttal lemaradva ott lohol a tabellán jelenleg harmadik helyen álló Siófok, akiknek eltökélt szándékuk letaszítani a fővárosiakat a Bajnokok ligája indulást erő helyről. Nem lesz tehát egyszerű dolga lila-fehér egyletünknek szombaton, pláne ha azt nézzük, hogy ebben az idényben még nyeretlen hazai környezetben a csabai gárda. Igaz többször is nagyon közel álltak lányaink a győzelemhez, mint ahogy 2019 utolsó bajnoki összecsapásán a Vác ellen is, de ahogy már oly sokszor az ősz folyamán ezen a találkozón is csak megközelíteni tudták ellenfelüket a lilák, legyőzni nem. Nyilván aligha a Ferencváros ellen lehet a legtöbb esélye megtörni ezt a rossz sorozatot együttesünknek, viszont félvállról azért ezt a találkozót sem szabad venni, hiszen építkezni mindenképpen lehet egy ilyen mérkőzésből is. Ezt pedig már az Előre Szerb beállósa Jelena Agbaba mondta, aki lévén, hogy csak nyáron érkezett csapatunkhoz, az esélylatolgatás mellett magáról is mesélt egy picit.

20200110_jelena_agbaba

– Nyáron érkeztél Békéscsabára, így a szurkolók kevésbé ismerhetnek, ezért elöljáróban kérlek, mondj pár szót magadról és az eddig pályafutásodról…

– Mivel sportos családból származom, hiszen szüleim is sportoltak, ezért már nagyon fiatalon 7 éves koromban kapcsolatba kerültem a kézilabdával. Az első csapatom ahol az alapokat elsajátítottam a kikindai Általános Iskolám egyesülete volt. Egyébként testvéremmel, Marijával – akik ugye az előző szezonban szintén Békéscsabán játszott – Kikindán végigjártuk az összes korosztályt, sőt az első felnőtt mérkőzésemet is a város első osztályú csapatában játszottam. Ezt követően 19 évesen légióskodásra adtam a fejem, így 2016-ban Siófokra költöztem ahol egy szezont töltöttem el. Majd ezután a Fehérorosz Gomel csapatát erősítettem, az előző szezonban pedig a Lengyel Pogon Szczecin gárdájában pattogtattam a labdát. Szerencsére válogatott szinten is megadatott az, hogy megmérettessem magam, és miután itt is végigjártam a korosztályos válogatottakat, az elmúlt időszakban már a Szerb felnőtt csapatban is lehetőségem volt bemutatkozni.

– Milyen benyomásokat szereztél eddig a nálunk töltött idő alatt?

– Kifejezetten jók a benyomásaim az elmúlt fél évről. Jól érzem magam, tetszik a város is, az meg különösen, hogy itt nagyon kedvelik és szívükön viselik a kézilabda sorsát az emberek. A beilleszkedés is könnyen és gyorsan megtörtént, ami annak is köszönhető, hogy egy nagyszerű légkörű csapatba érkeztem és a vezetőedző elképzelései sem voltak ismeretlenek számomra, lévén Siófokon már dolgoztunk együtt. Sőt, Horváth Roland személye kifejezetten sokat nyomott a latba, amikor a Békéscsaba ajánlatán gondolkoztam. Amellett, hogy a lányok is nagyon kedvesen fogadtak, könnyebbség volt számomra az is, hogy Aleksandra, aki már hosszú évek óta itt játszik rengeteget segített nekem, ezzel is megkönnyítve a beilleszkedésemet.

– Lassan a feléhez érkezik a szezon és sajnos pontok tekintetében bőven lehetnek hiányérzeteink. Hogy látod, miben kell leginkább fejlődnötök ahhoz, hogy meglegyen a hőn áhított bennmaradás?

– Mi belülről egyáltalán nem érezzük azt, hogy valami nagyon komoly baj lenne azzal a játékkal, amit edzésen is gyakorolunk. De sajnos, ha rápillantunk a tabellára, és megnézzük azt a sok kétgólos vereséget, amit elszenvedtünk már máshogy néz ki a helyzetünk. Nyilván bőven vannak hibák a játékunkban, amiken javítani kell, gondolok itt leginkább a védekezésünkre, de én azt hiszem, elsősorban azokra a nüánsznyi dolgokra kell koncentrálnunk, ami miatt több végjátékot is elbuktunk. Ezen pedig csak együtt csapatként tudunk változtatni, hogy egymást segítve a nehéz szituációkat is pozitívan tudjuk megélni, és győztesen jöjjünk ki belőlük.

– Szombaton a Ferencvárossal kell szembenéznetek, mennyire nehéz felkészülni egy ilyen szintű ellenfélből?

– Nyilván nem könnyű, hiszen a Fradi személyében egy roppant erős gárdáról beszélhetünk, akiknek szinte minden poszton két válogatott játékosuk van. De természetesen, ahogy minden ellenfelünket őket is kielemeztük, és próbáljuk azért megtalálni a gyenge pontjaikat. Valamint ugyan úgy fokszálunk az erősségeikre is, gondolok itt elsősorban a szélsőjátékukra, amit a villámgyors szélsőikkel nagyon magas szinten játszanak. Talán ez a legfőbb erőssége a mostani Ferencvárosnak, de azért a középső posztokon is igen veszélyesek tudnak lenni. És ugye Bíró Blankának köszönhetően ismét egy klasszis kapussal kell szembenéznünk, ezt a helyzetet pedig mindenképpen jobban kell majd megoldanunk, mint azt a legutóbbi találkozónkon tettük.

– Miben kell akkor még javulnotok a Vác mérkőzéshez képest a szorosabb eredmény reményében?

– Sokkal jobban kell koncentrálnunk már a találkozó elejétől, és védekezésben is összeszedettebben és agresszívabban kell kézilabdáznunk. Ellenfelünk messze nem a legjobb arcát mutatta hét közben, így biztos, hogy mindent meg fognak tenni a győzelem érdekében. Ugyanakkor mi sem szándékozunk könnyen megadni magunkat, küzdeni, harcolni fogunk, és a lehető legtöbbet kiadni magunkból. Valamint javulnunk kell a ziccerek értékesítésében is, mert ez sajnos visszatérő hiba a játékunkban. Mégis ami nekünk most a legfontosabb, hogy mindenki próbálja meg a legjobbját nyújtani, és akkor viszont egész biztosan helyt tudunk majd állni szombaton.

Az előző szezonban a liláknak finoman fogalmazva sem sikerült megállítani a zöld-fehéreket, hiszen a csapatok mindkét találkozóján kiütéses Fradi siker született. A Népligetben 36-21-re még Békéscsabán 41-21-re diadalmaskodtak a fővárosiak. Bízzunk benne, hogy ezúttal sokkal nagyobb küzdelemre készteti nívós ellenfelét együttesünk.

És végül egy kis történelem. A két csapat az elmúlt években többször is játszott igen emlékezetes összecsapásokat januárban, ezek közé tartozik a 2011-es Csaba-Fradi is. Azon az ominózus mérkőzésen remekül kezdett a Fradi, olyannyira hogy a második játékrész elején már nyolcgólos előnye is volt, a lilák azonban mégis vissza tudtak kapaszkodni, és a végén egy pontot otthon tartottak a 25-25-ös döntetlennek köszönhetően. Viszont egy évvel később még nagyobb sikert ért el a csabai hölgykoszorú a két gárda szintén januári találkozóján, hiszen akkor 1 góllal 29-28 arányban már győzni is tudtak a lila-fehérek a 2012. január 8-án megrendezett összecsapáson. A pontszerzés és a győzelem értékét pedig még tovább növelte akkor, hogy míg együttesünk a közép és az alsóházban vitézkedett, a zöld-fehérek abban a két szezonban nyerték meg egymás után a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Azóta azért mindkét csapat jócskán kicserélődött, és az elmúlt években meg is fiatalodott annyira, hogy együttesünkből már senki sem maradt hírmondónak abból a gárdából, míg a zöldeknél is csak Szucsánszki Zita és Lukács Viktória azok, akik most is ott lehetnek a parketten. A mérkőzés tehát szombaton 18 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, a találkozó két játékvezetője pedig Paska Dániel és Vastag Sámuel lesz.

Dömény Dezső

line

line

Kellemes ünnepeket kívánunk

Áldott, békés Karácsonyt és eredményekben gazdag új esztendőt kíván az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE!

karacsonyi_udvozlolap_2019_enkse

Az év utolsó bajnoki mérkőzése következik a Városi Sportcsarnokban

Interjú Kovács Anettel

A decemberi Női Kézilabda Világbajnokság miatt egy hosszabb – egészen pontosan hathetes – szünet után folytatódnak a küzdelmek a Női kézilabda, hazai pontvadászatában. Csapatunk a Békéscsabai ENKSE pedig vasárnap este a Városi Sportcsarnokban a Vác együttese ellen kezdi meg a hosszú téli menetelését, és egyben zárja az idei naptári évet. Az ősz folyamán a szebb és a kevésbé szebb arcukat is megmutatták a lila-fehér lányok, hiszen akár egy mérkőzésen belül is sokszor nagyon komoly hullámhegyeket és hullámvölgyeket is megéltek Horváth Roland tanítványai. Erre volt példa az Előre legutóbbi hazai bajnoki mérkőzése is, ahol a sereghajtó Szent István gárdája ellen hiába vezettek a második félidő derekán már öt góllal is lilák, a vendégek mégis kiénekelték a sajtot a szájukból, és ponttal térhettek haza. De a Fehérvár ellenni utolsó találkozójukon is végig szoros küzdelemre késztette a csabai egylet a vendéglátó Alba együttesét, akik végül csak kiélezett végjátékban 28-25-ös győzelemmel zsebelték be a bajnoki pontokat. Viszont azért akadt egy olyan találkozó is, amely nem a lilák elpuskázott végjátékáról szólt, hanem egy roppant fontos, magabiztos sikerről, méghozzá az újonc Szombathely ellen, amelynek köszönhetően három pontot azért összelapátoltak a lila-fehérek. Így csapatunk a tabella tizenharmadik helyén telelt, egy pont előnnyel a sereghajtó Szent István előtt, és egy pont hátránnyal a Mosonmagyaróvár mögött. Vasárnapi ellenfelünknek is voltak ugyan kisiklásai az ősz folyamán, hiszen például a Szent István együttesével ők sem bírtak, és egy pontot elhullajtottak a sereghajtó otthonában, de azért így is vezetik a középmezőnyt, ugyanis a megszerzett tíz pontjukkal a hatodik helyen tanyáznak a tabellán. Igaz, idegenben még nyeretlenek ebben a szezonban, mert Mosonmagyaróvárról és Győrből üres kézzel, Kisvárdáról és az imént említett találkozón a Szent István otthonából pedig csak egy ponttal sikerült távozniuk. A bajnokság őszi etapjának utolsó mérkőzésen pedig a Ferencvárossal csaptak össze Vácon, és szenvedtek háromgólos vereséget. Azt tehát nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy mind két gárdának van min javítania, egyik oldalon ugye a hazai, míg másik oldalon, az idegenbeli mérlegén. És persze egyáltalán nem mindegy az sem, hogy együttesünk milyen eredménnyel rajtol a pontvadászat második felében. Így nem is csodálkozhatunk azon, hogy a karácsonyi ünnepek is már félig-meddig a találkozó jegyében teltek, ugyanis karácsony másnapján már edzést vezényelt lányainak az Előre mestere. Az évzáró összecsapás apropóján csapatunk jobbszélsőjével, Kovács Anettel beszélgettem, aki a téli szünetet követően adott helyzetjelentést a csapatnál történtekről.

20190906_kovacs_anett

– Hosszú heteket követően léptek pályára ismét bajnoki mérkőzésen, mivel telt az elmúlt időszak?

– Leginkább munkával, de azért a szünet első felében kaptunk egy kis pihenőt is, ami mindenképpen jól jött a csapatnak. Sikerült feltöltődnünk majd belevágtunk egy második alapozásba, hiszen ekkor a fizikális felkészülésre helyeztük a hangsúlyt, végül pedig a technikai dolgok csiszolásával foglakoztunk. Közben felkészülési mérkőzéseket is játszottunk, és noha ezekből messze menő következtetéseket nem szabad levonni, de azért mind a Debrecen mind pedig a Fehérvár ellen sikerült a jobbik énünket megvillantani, ami úgy gondolom bizakodásra adhat okot. Összességében leginkább a fizikai állapotunkat igyekeztünk arra az optimális szintre fokozni, ami az elkövetkező hosszú és nehéz időszakra megfelelő állóképességet biztosít.

– Jutott azért egy kis idő, karácsonyozásra is?

– Igen kaptunk pár nap pihenőt így az ünnepek körül, így mindenki hazautazhatott és a családja körében tölthette a karácsonyt. Jól is esett ez a kis feltöltődés, de azért karácsony másnapján már ismét vissza kellett rázódni a dolgos hétköznapokba.

– Nagyon hullámzó volt ősszel a játékotok, még egy adott találkozón belül is. Gondolom ennek a stabilizálása is az egyik feladatotok volt a szünetben?

– Természetesen folyamatosan próbáljuk javítani és stabilizálni a játékunkat, és elérni azt, hogy a végjátékok is jobban sikerüljenek. Ha megnézzük, az őszi eredményeinket látjuk, hogy a vereségeink nagy része is szoros 2-3 gólos különbség, ahol a legtöbb esetben a hajrában buktuk el a pontokat. Ebben kell elsősorban előrelépnünk, és feloldanunk azt a görcsösséget, ami oly sokszor jellemzett minket ilyen szituációkban. Nyilván nem könnyű ezt gyakorlatban is megvalósítani, de amellett, hogy mindig csapatszinten kell a megfelelő kohéziót elérnünk, azért kellenek a húzóemberek jó teljesítményei is ahhoz, hogy igazán eredményesek legyünk. Szerencsére Ivana Mitrovic érkezésével többen lettünk a szünetben, és így a taktikai repertoárunk bővítésében valamint a fizikai erő beosztásának optimalizálásában is előreléphettünk egyet.

– A játék egyik legfontosabb elemében a védekezésben sem találtátok igazán magatokat, hogy érzed ebben sikerült valamelyest előrelépni?

– Ahogy mondtad az eredményes játékunk igazi kulcsa a védekezés lehet, és ebben is valóban van hova fejlődnünk. Sokat dolgoztunk rajta az elmúlt időszakban, és úgy érzem a felkészülési mérkőzéseken ebben is voltak kifejezetten jó periódusaink. Amiben azonban őszhöz képest mindenképpen javulnunk kell az a kapus és a védelem közötti összhang, ezt próbáljuk csiszolni.  

– A Vác egyik fiatal tehetsége Kácsor Gréta vezeti jelenleg az NB1 góllövőlistáját, de gondolom rajta kívül is bőven vannak erősségei aktuális ellenfeleteknek?

– Vannak, hiszen a Vác ugyan fiatal, de jó játékosokból álló, stílusos csapat, akik az elmúlt hetekben még erősödtek is, mert Mészáros Rea révén egy tapasztalt, válogatott beállós érkezett hozzájuk. De ettől függetlenül is azért nálunk bővebb játékos repertoárból gazdálkodhat ellenfelünk. Főként belső posztokon kell nagyon figyelni rájuk, ugyanis a roppant gólerős Kácsor Gréta mellett, lövőben és irányítóban is vannak veszélyes kézilabdázóik. Ezen kívül villámléptű szélsőik vannak, akiket előszeretettel játszanak meg, és persze a legfőbb erősségük Barbara Arenhart, aki ha jó napot fog ki, nagyon nehéz bevenni a kapuját.

– Milyen találkozóra számítasz vasárnap, mivel lehet kihúzni a Vác méregfogát?

– Az igazat megvallva az egész téli szünet alatt már fókuszban volt ez találkozó, hiszen számunkra főként hazai pályán már nem nagyon férnek bele a botlások. El kell kezdenünk a pontok gyűjtögetését, így nagyon szeretnénk, ha a bajnokság második felét egy hazai győzelemmel kezdhetnénk, és ezzel megadnánk a kellő lökést a folytatásra is. Nyilván nem lesz sétagalopp, ezt tudjuk, de bízom a csapatban és abban a pluszban, amit a hazai közeg jelent számunkra. A legfontosabb, hogy bárhogy is alakul a találkozó, nyugodtan kell kézilabdáznunk, nem szabad kapkodnunk. A helyzeteinket ki kell használnunk, annál sokkal jobb százalékban, mint ahogy ezt eddig tettük, és védekezésben is magasabb hőfokra kell kapcsolnunk. Kellően feszesnek, keménynek kell lennünk, és ebből lerohanásokkal kell minél több könnyű gólt szereznünk. Ha ezeket sikerül megvalósítanunk és a felkészülési találkozókon nyújtott teljesítményünket is át tudjuk menteni erre az összecsapásra, akkor győztesen hagyhatjuk el majd a küzdőteret.

A két együttes előző szezonbeli mindkét találkozóját a Váciak nyerték, hazai pályán 43-21-re, míg Békéscsabán 31-28 arányban. Ha békéscsabai sikert keresünk, akkor viszont egészen 2017 januárjáig kell visszalapoznunk a naptárban, mert ekkor sikerült a Viharsarokban két vállra fektetnie a liláknak a váci lányokat, egy végletekig kiélezett összecsapáson, melyen 23-22 arányú csabai győzelem született. Reméljük az esztendő utolsó bajnoki találkozója is lila-fehér sikerrel ér majd véget. A labda mindenesetre vasárnap 18 órától útjára indul a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, az Andorka Miklós, Hucker Róbert sípmesterek dirigálása mellett.

Dömény Dezső

line

line

Karácsonyi vacsora a Veszely Csárdában

Megtartotta NB I-es csapatunk – a szakmai stábbal közösen – szokásos évzáró vacsoráját.

20191221_evzaro_enkse_web

Az év értékelése mellett, a lányok karácsony alkalmával megajándékozták egymást. Az ünnepi pihenés nem tart sokáig számukra, hiszen december 29-én még bajnoki mérkőzést játszanak a Vác csapata ellen, melyre gőzerővel készülnek.

Köszönjük a vendéglátást a Veszely Csárdának!

line

Fotók:

https://www.facebook.com/elorekezilabda/photos/pcb.1279792562216910/1279790225550477/?type=3&theater

Jótékonyság

Jótékonykodás a sűrű edzésprogram mellett

20191218_ciposdoboz

Felnőtt csapatunk játékosainak körében hagyománnyá vált a közös jótékonykodás. Szerdán a cipősdoboz akció keretében adtak át ajándékokat a békéscsabai Újforrás Baptista Gyülekezet tagjainak. A mai napon pedig közösen bevásároltak a Remény-Lak Állatvédő Egyesület lakói részére, átadták az ajándékokat és a kutyákkal közös játékra is sor került.

Az NKSE felnőtt csapata az utóbbi években minden karácsonykor részt vesz a cipősdoboz akcióban – mondta Paláncz György –, ezáltal örömöt szerezhetünk azoknak a gyerekeknek, akik talán más módon nem tudnak karácsonykor ajándékhoz jutni.

20191218_jotekonysag

A klubelnök egy plüssmackót és több kisebb játékot tett a dobozba.

Az irányító Barján Bianka plüssmacit, kislányos hajgumit, hajcsatokat és édességet csomagolt a pakkba.

Két plüssmackót, matchboxot, s mivel rendőr voltam, így egy seriff felszerelést: jelvényt, pisztolyt, bilincset is betettem a cipősdobozba – sorolta a meglepetéseket Tóth Gyula kapusedző.

Végül a kézisek az ajándékokat átadták a vásár területén működő cipősdoboz gyűjtőpontján tevékenykedő, békéscsabai Újforrás Baptista Gyülekezet tagjainak –Krisán Zoltán lelkipásztornak és Kiss Csaba helyi koordinátornak.

line

Kapcsolódó hivatkozás:

https://behir.hu/a-csabai-kezis-lanyok-is-csatlakoztak-a-ciposdoboz-akciohoz

Fotók:

https://www.facebook.com/elorekezilabda/photos/pcb.1276734809189352/1276734379189395/?type=3&theater

Új játékossal erősítünk

Az 1993-as születésű Ivana Mitrovic a 2019/2020 szezonra szerződést irt alá Egyesületünkkel.

ivana_mitrovic

A szerb születésű játékos nevelő egyesülete a ŽRK Bor volt, majd hét évet játszott a Kikinda színeiben. 2017-ben ZORK Jagodina csapatához igazolt két évre. Magyaroszági pályafutása 2019 nyarán kezdődött Szombathelyen, ahol nyolc mérkőzésen lépett pályára a szezonban és 34 gól szerzett. A 177 cm magas átlövő a szerb nemzeti válogatott tagja.

Szeretettel köszöntjük Ivanat egyesületünknél és sok sikert kívánunk neki lila-fehér színekben!

Hétvégén zárul a bajnokság első etapja

Interjú Mézes Laurával

A héten rendezik a K&H Női kézilabdaliga 10. fordulóját, amely egyben a bajnokság első felének záró fordulója is lesz, ugyanis a csapatok a november 30-án kezdődő világbajnokság miatt téli szünetre vonulnak. De előtte még számos derbit rendeznek a honi pontvadászatban, így természetesen csapatunk a Békéscsabai NKSE is pályára lép, ezúttal péntek este Székesfehérváron.  Azt pedig nyugodtan leszögezhetjük, hogy ez az a találkozó, ahol mind két csapatnak létfontosságú lenne egy siker annak érdekében, hogy jobb szájízzel tudjanak szünetre vonulni. Mert ugyan az Alba Fehérvár nyolc mérkőzés alatt hét pontot már összekapart a bajnokságban, de a tabellán jelenleg elfoglalt kilencedik pozíciójuk, valamint néhány nem túl veretes eredményük nem feltétlenül ad örömre okot a koronázó városban. Leginkább talán a Szombathely ellen elhullajtott pontjuk miatt bosszankodhatnak, de a Siófok elleni 40-15-ös vereségről sem fognak dicshimnuszokat zengeni. Sőt a Szent István gárdájával nekik is meggyűlt a bajuk a legutóbbi hazai mérkőzésükön, de végül három góllal 29-26 arányban ők térdre kényszerítették a fővárosiakat. Az előző fordulóban pedig Vácon szerepeltek Deli Rita lányai, és szenvedtek 29-22-es vereséget. A hullámzó eredmények nyilván betudhatók annak is, hogy a lilákkal egyetemben Fehérváron is egy roppant fiatal csapat épül, és ez a nyári átigazolásiakban is meglátszódik. A három rutinos távozó Alessandro do Nascimento, Olga Gorsenyina és Jana Zsilinszkaitye helyett a francia kapus Armelle Attingre kivételével inkább fiatalabb játékosok érkeztek a klubhoz, mint a szintén francia jobbszélső Sabrine Zazai, a Győrből érkező átlövő Gerháth Kincső vagy a jobbszélső Töpfner Alexandra. És persze ne feledkezünk meg az előző szezonban még lila-fehérben játszó Walfisch Mercédeszről sem, aki az 54 gólos Claudine Mendy mögött második helyen áll a házi góllövő listán. Egyébként rajta kívül találunk még olyan játékosokat, akik korábban már viselték az Előre címert, ilyen Györkös Rebeka vagy éppen Szarka Adrienn. De sajnos nem csak az Alba gárdáját érték fájó pofonok az elmúlt időszakban, hiszen a lila-fehérek háza táján sem lehetnek maradéktalanul elégedettek az utóbbi találkozók eredményeivel. A múltszombati Szent István elleni hazai bajnoki mérkőzésesen is nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy maga mögött hagyta a csapat az Eger elleni kupakiesés okozta sokkot, és megszerzi első hazai győzelmét Horváth Roland együttese. De hiába vezettek már öt góllal is bő negyed órával a vége előtt a lilák, a hajrá – mint oly sokszor már ebben az idényben – megint az ellenfélé volt. És bár az újonc egyszer sem vezetett a találkozó folyamán, mégis ponttal távozhatott a Viharsarokból. Ámbár az esélyek nem feltétlenül a lilák mellett szolnak, akár már pénteken ki is lehet javítani a Szent István elleni otthoni fiaskót. Ennek szellemében készül a találkozóra csapatunk, és ezt már Mézes Laura, a gárda balszélsője árulta el, mikor az összecsapás apropóján kérdeztem.

20191114_mezes_laura

– Mondhatom, hogy egy már megnyert mérkőzésen énekelték ki a sajtot a szátokból?

– Sajnos igen, egyértelműen magunknak köszönhetjük az újabb pofont. Amit szépen felépítettünk ötven perc alatt, azt a végjátékban leromboltuk, és egy nagyon fontos pontot vesztettünk.

– A védekezésen múlott?

– Részben igen. 34 gólt kapni nem lehet egyetlen ellenféltől sem, nemhogy hazai pályán egy közvetlen riválistól. Az igazat megvallva szenvedtünk hátul egész mérkőzésen, hiányzott a kellő agresszivitás és nem volt megfelelő összhang köztünk, sem a falban sem a kapusokkal. És bár a támadójátékunk gördülékenyen működött, a végén a fontos szituációkba megint belehibáztunk. Nyilván az, hogy hátul nem tudtuk megállítani ellenfelünket még nagyobb nyomást helyezett ránk támadásban, és ez sajnos a végjátékban elbizonytalanodást szült.

– Mentálisan miként lehet ezeket a kudarcokat feldolgozni, már csak azért is, mert ugye pénteken ismét pályán kell lennetek?

– Ami biztos, hogy csak együtt csapatként tudunk megbirkózni ezzel. Az Eger elleni fiaskó óta közös beszélgetésekkel próbálunk mentálisan erősödni, és segíteni egymást abban, hogy a nehéz szituációkat megfelelően tudjuk kezelni, és önbizalom terén is javuljunk. Nyilván ha tisztában lennénk a pontos okokkal, amik miatt nem tudjuk a szombatihoz hasonló találkozókat lezárni, okosabbak lennénk. Viszont folyamatosan azon dolgozunk, hogy kihúzzuk magunkat ebből a mentális gödörből.

– A pénteki székesfehérvári összecsapás ebből a szempontból akár még jól is jöhet?

– Szerintem igen. Jó csapat a Fehérvár, de azért az utóbbi időben hozzánk hasonlóan nekik is megvoltak a maguk problémái. Sérüléshullám is hátráltatta az együttest, és noha a bizonyítási vágy valószínűleg fűteni fogja őket, azért mi sem mondunk le arról, hogy egy esetleges jó teljesítménnyel meglepetést okozzunk. A középmezőny, amiben ők is tanyáznak nagyon sűrű, éppen ezért egy-egy találkozón bármi megtörténhet.

– Mire vagy kire kell leginkább figyelnetek aktuális ellenfeleteknél?

– A kulcsfigura náluk, főleg támadásban Claudine Mendy. Az ő játéka nagymértékben befolyásolja a Fehérvár eredményességét, tehát nekünk is rá kell a leginkább figyelnünk. De azért ne feledkezzünk meg Walfisch Merciről sem, aki pedig nyilván nagyon jól ismer minket, és távolról is roppant veszélyes játékos. Illetve a francia kapusuk Armelle Attingre is remek formában véd mostanában, ezáltal komoly tartást adva csapatának.  

– Nektek miben kell elsősorban javulnotok szombathoz képest?

– Egyértelműen a védekezésben. Összeszedettebben és agresszívabban kell hátul dolgoznunk, és jobban segítenünk a kapusokat, mert olyan védekezéssel, mint amit legutóbb mutattunk nem lehet nyerni Fehérváron. Azt hiszem ez lesz a legfontosabb a mérkőzésen, mert ha hátul drasztikusan tudunk javulni, akkor a gyorslábú játékosainkkal elöl meg fogjuk tudni oldani a góllövést. És ugye mentálisan is erősebnek kell lennünk, bár most azért a nagyobb teher az ellenfél vállát nyomja majd.

Deli Rita az Alba Fehérvár KC vezetőedzője a következőket nyilatkozta a találkozó előtt:

– Nagyon szeretnénk jó, és élvezetes csapatjátékot mutatni pénteken a Békéscsaba ellen. Sajnos ez már az utolsó bajnoki mérkőzés a téli szünet előtt, eléggé rendszertelenül követték egymást a fordulók. Sokat gyakoroltunk, erősítettünk az elmúlt időszakban. Nem számítok egyszerű mérkőzésre, ahogy a bajnokságban egyik meccs sem az. Harcos ellenfelet várunk, már csak azért is, mert a Békéscsaba a legutóbbi fordulóban a SZISE ellen a két pont megszerzésének céljával lépett pályára, de végül egy pontot elvesztettek. A Békéscsabára amúgy is mindig jellemző volt a küzdeni tudás, sosem fogják feladni, és igazából teher nélkül jönnek hozzánk, nincs veszíteni valójuk. Végig koncentráltan kell játszanunk ellenük.

Ha a két gárda egymás elleni összecsapásait böngésszük szembetűnő, hogy a felek hazai pályán dominálnak elsősorban, tehát idegenbeli sikert elvétve tud egyik vagy másik együttes aratni. Erre némiképp rácáfol az előző szezon, hiszen akkor a Fehérvár mindkét találkozón diadalmaskodni tudott, hazai pályán 34-26-ra, míg Békéscsabán 31-26 arányban. A hathetes szünetet megelőzően a csapatoknak tehát az utolsó esély kínálkozik a meglévő pontjaik számának növelésére, valamint arra is, hogy a lila-fehérek az Alba hazai dominanciáját megtörjék. A találkozó egyébként a szokásos időponttól eltérően fél órával később kezdődik, azaz 18:30-kor indul útjára a labda a Székesfehérvári Kőfém Sportcsarnokban. A mérkőzés két játékvezetője Felhő Ferenc és Öcsi Tamás lesz.  

Dömény Dezső

line

line

Szombaton alsóházi rangadó a Városi Sportcsarnokban

Interjú Aleksandra Vukaljoviccsal

Ezekben a hetekben sűrű programja van Horváth Roland tanítványainak, hiszen a múlt szerdai Eger elleni döntetlennel zárult kupabúcsút szinte még ki sem heverték a lila-fehérek, máris következett vasárnap a világklasszisok sorát felvonultató Siófok, és itt még mindig nincs megállás, mert szombaton a szezon egyik legfontosabb összecsapása következik a csabaiak számára, amikor is a Szent István SE vendégeskedik a Viharsarokban. Ízig-vérig alsóházi derbi ez a javából, amit alátámaszt a két gárda jelenlegi helyezése is a bajnokságban, ugyanis a csapatok közvetlenül egymás mögött a sereghajtó pozíciókban helyezkednek el a tabellán. A lilák a Szombathely elleni győzelmüknek köszönhetően két ponttal a tizenharmadik, míg a Szent István az eddig megszerzett egy pontjával a 14. pozíciót foglalja el. Azt az egy pontot pedig éppen az előző fordulóban sikerült begyűjtenie a fővárosiaknak, a Vác ellen hazai pályán elért 27-27-es döntetlennek köszönhetően. És noha ebben az idényben már beleszaladtak néhány nagy pofonba, azért a tabella második felében elhelyezkedő csapatok ellen kifejezetten jól tartották magukat. Ezt mutatja az is, hogy a Kisvárda és az Alba Fehérvár is hazai pályán csak három találattal tudta két vállra fektetni az újoncot, akik egyébként az NB1/B keleti bajnokaként kaptak jogot a legmagasabb osztályban szerepelni. És miután csak három kézilabdázó távozott nyáron a klubtól, elmondható hogy a bajnokcsapat magját az idei szezonra is sikerült egybetartania az egyesületnek. Erősítésként pedig összesen négy játékos érkezett Vojkovics Gyula vezetőedző csapatába, Stranigg Zsófia az MTK-ból, Monori Orsolya a Dunaújvárosból, Varjú Lili a Vasasból, és Cornelia Lyngby aki a Szentendre gárdájából tette át székhelyét a nyáron. Lila-fehér csapatunk ezzel szemben nem túl acélosan melegített erre a fontos derbire, hiszen a vasárnapi Siófoki találkozójuk során nem sikerült felborítaniuk a papírformát, és sima 34-17-es vereséget szenvedtek. A sérülésektől is tizedelt lilák nem tudták igazán megnehezíteni a hazai sztárcsapat dolgát, de az igazi erőfelmérő azért mégiscsak most következik a csabai lányok számára, ugyanis a szombati összecsapás kulcsfontosságú lesz annak érdekében, hogy az Előre valamelyest le tudja szakítani magáról mostani ellenfelét, a Szent Istvánt, és így a Szombathely, MTK, Mosonmagyaróvár trió sarkában maradjon. Ennek megfelelően gőzerővel készül együttesünk a hétvégi csatára, a felkészülés közepette pedig a lilák egyik vezére Aleksandra Vukaljovic szánt időt arra, hogy megossza velünk gondolatait a találkozó kapcsán.

20191108_vukajlovic

– Az elmúlt egy hónapban nagyon komoly hullámvasúton ültetek, amiben benne volt az első győzelem, de kupakudarc és vereségek is. Most milyen a hangulat a csapaton belül?

– Tagadhatatlan, hogy az elmúlt két hét azért nyomott hagyott bennünk, főként a Magyar kupából való kiesés az, ami leginkább megviselt minket és személy szerint engem is. De nem szabad ezen őrlődni, hiszen a sportban folyamatosan jönnek az újabb kihívások, és egyben az újabb lehetőségek is a javításra. Nyilván vannak gondjaink, nehézséget okoz, hogy meglehetősen kevesen vagyunk, valamint tudomásul kell venni azt is, hogy fiatal csapat révén sajnos a hullámzás is benne van a játékunkban. De továbbra is keményen dolgozunk, és mesterünkkel együtt mi tapasztaltabb játékosok is próbálunk minél jobban segíteni a fiataloknak abban, hogy a lehető leghamarabb beleszokjanak az első osztályú közegbe. Illetve ahogy Szombathelyen is megmutattuk, elszántsággal és lelkesedéssel azért nagyon sok mindent tudunk kompenzálni. Én a magam részéről pozitívan állok a feladatok elé, és ezt igyekszem sugározni a lányok felé is.

– Akkor ezek szerint motivációs gondjaitok most nincsenek…

– Egyáltalán nincsenek. Mindenki átérzi a találkozó súlyát, és már az edzéseken is egész héten elszánt arcokat láttam. Sőt úgy érzem, hogy az Egri pofon talán még jobban össze is kovácsolta a társaságot, és mindenki megkétszereződött erővel dolgozik azon, hogy a hétvégén sikeresek legyünk.

– A felkészülés során milyen kép alakult ki benned szombati ellenfeletekről?

– Egyáltalán nem olyan csapat a Szent István, mint amit a tabella képe jelenleg mutat. Ezt a legutóbbi fordulóban elért bravúr döntetlenje is bizonyítja, szóval lebecsülni őket nagy hiba lenne. Azt gondolom ezzel az eredménnyel most lendületbe is kerültek, tehát tőlünk is maximális koncentrációra lesz szükség ahhoz, hogy két vállra fektessük őket. Elsősorban középen veszélyesek, vannak nagy lövőik, mint például Monori Orsolya, aki távolról is veszélyes nehéztüzér. Előszeretettel alkalmazzák a gyors középkezdéseket, így ezekre is oda kell figyelnünk, de a védekezésünknél a gyors visszarendeződés amúgy is kulcsfontosságú lesz. Valamint a Vác ellen a kapuból is jelentős segítséget kaptak, szóval a kapusposzt is erősségük.

– A leghatékonyabban akkor mivel kerekedhettek felül a fővárosiakon?

– A koncentrált, fegyelmezett játékkal. A szombathelyi mérkőzéshez hasonlóan, ha a találkozó elejétől 60 percen keresztül megfelelő tűzzel és persze okosan tudunk kézilabdázni, akkor itthon tarjuk a pontokat. Fontos lesz, hogy megfelelően segítsük egymást a pályán, és egy harcos kemény védekezéssel elbizonytalanítsuk őket. Nyilván az elmúlt találkozókhoz képest a helyzetkihasználásunkon is javítanunk kell, tehát a ziccereket be kell lőnünk, de a döntő most is a jó védekezés és a kapusteljesítmény lesz. Szeretném, ha most már hazai pályán is kijönne nekünk a lépés, és itthon is megszereznénk első győzelmünket. Bízom abban, hogy szurkolóink is segítségünkre lesznek ebben, és plusz erőt adva segítenek kiharcolni a sikert.

A derbi kapcsán természetesen a vezetőedzők is megszólaltak. Horváth Roland csapatunk mestere egyértelműen kifejtette, szombaton a két pont reményében vezényli ki majd együttesét a pályára: – Békéscsabai edzőként nem mondhatok mást, mint hogy a Szent István ellen is meg kell szereznünk a két bajnoki pontot. Tudjuk, hogy soron következő ellenfelünk legutóbbi mérkőzésén bravúros döntetlent ért el, úgyhogy nem számítok könnyű mérkőzésre, de céljaink megvalósításához mindenféleképpen nyernünk kell. Ami jó hír, hogy sérültjeink szépen gyógyulnak, így remélem, szombaton a legerősebb összeállításban léphetünk pályára.

Vojkovics Gyula a Szent István SE vezetőedzője a következőket nyilatkozta a találkozó előtt: – Remélem, folytatjuk a jó szereplésünket, és pontot, vagy akár pontokat szerzünk a Békéscsaba ellen. Ugyanakkor le kell szögeznem, nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Felszabadultan kell játszanunk, a teher most nem a mi vállunkat nyomja.

A két csapat eddig még sohasem csapott össze a legmagasabb osztályban, mindösszesen egyszer találkoztak a Magyar kupa 2011/12-es kiírásában. Akkor együttesünk idegenben is magabiztosan 33-25-re legyőzte a fővárosi egyletet. Érdekesség, hogy a Szent István mostani csapatából öten is tagja voltak az akkori gárdának, így Páncél Petra, Tobak Luca, Ujvári Dorottya, Szerző Regina és Gercsó Nóra szombaton is pályára léphetnek, míg a liláknál csak Kovács Anett és Szögi Tímea maradt hírmondónak az akkori csapatból. Az alsóházi ütközet tehát szombaton 18 órától kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a mérkőzés két játékvezetője Altmár Kristóf és Horváth Márton lesz.

Dömény Dezső

line

line