Online fogadás | TippmixPRO

Ivana Mitrovic jövőre is lilában

Interjú Ivana Mitroviccsal

Korábbi írásunkban már megismerkedhettünk csapatunk új átlövő játékosával Tena Petikával és ezúttal bár maradunk az átlövő posztnál, most egy olyan játékossal beszélgettünk, akinek már nem lesz újdonság lila-fehérben játszani. Természetesen szerb átlövőnkről Ivana Mitrovicról van szó, aki mivel csak a téli szünetben igazolt Békéscsabára eddig mindössze 8 mérkőzésen ölthette magára az Előre mezét, de így is összesen 28 alkalommal zörgette meg csabai játékosként az ellenfelek hálóját. Ivana egyébként Bor városában született és ott is játszott 18 éves koráig, majd hét Kikindán eltöltött esztendőt követően szerződött a ZORK Jagodina csapatához. Az ott eltöltött másfél szezon alatt pedig két bajnoki címet is bezsebelt illetve lehetősége nyílt az EHF kupában is szerepelni. Ezt követően döntött úgy, hogy kipróbálja magát külföldön is és egy rövid Szombathelyi kitérőt követően nálunk az Előrénél kötött ki.

20200607_ivana_mitrovic

A járvány miatt kialakult helyzet azonban Ivana életét is fenekestől felforgatta, így nem is csoda, ha némi csalódottság volt érezhető a szavaiban, mikor a közelmúlt történéseit elemezte.

– Vegyesen éltem meg az elmúlt időszakot – kezdte mondandóját balátlövőnk. Egyáltalán nem örültem, hogy felfüggesztették a bajnokságot, de nyilván megértettem. Nehéz volt azért leállni egy ilyen, számomra nem túl jól sikerült ősz után, hiszen szerettem volna most minél többet játszani és bizonyítani. Ettől függetlenül most is folyamatosan edzek, a kiadott feladatokat becsülettel elvégzem és már nagyon várom, hogy újra elkezdődjön a bajnokság.

Az előző szezonban idény közben kellett távoznia Szombathelyről, így valahol joggal érzi azt, hogy amikor ténylegesen belelendült volna a játékba akkor fújták le a bajnokságot.

– Az elmúlt szezonról igazán nem tudok sokat mondani, mert elég rövid volt így számomra. Az első felében nagyon sok problémám volt a korábbi klubommal, ami megviselt és ez kihatott a játékomra is. Viszont Békéscsabán új lehetőséget kaptam, illetve rendkívül fontos volt számomra, hogy itt szeretettel fogadtak. Mind a játékosok mind pedig a klub dolgozói nagyon barátságosak, mindenben segítenek és bármikor fordulhatok hozzájuk, ezt ezúton is köszönöm nekik. Ráadásul a szorulók is kedvesek, szemmel láthatóan imádják a csapatukat, ami a hazai mérkőzések hangulatában is meglátszódik – emelte ki a játékos.

Alighanem ennek is betudható, hogy a tavaszi szerződéshosszabbítás során egy percig sem volt kérdéses számára a maradás. Érezhetően már most is lelkesen, ambícióval tele fogalmazta meg elvárásait saját magával és a csapattal szemben.

– Nagyon jól érzem magam Békéscsabán és számomra ez a legfontosabb, hiszen nem csak szakmailag és erőnlétileg, de mentálisan is stabilnak kell lenni ahhoz, hogy jöjjenek az eredmények. Az új szezonban a legfontosabb célkitűzésem továbbra is az lesz, hogy megmutassam mit is tudok igazán. Szeretnék minél jobb lenni a pályán és így stabil tagja lenni a csapatnak.  Komoly átalakuláson megy keresztül a gárdánk, így tisztában vagyunk vele, hogy nem mi leszünk a legerősebb csapat a mezőnyben, de azt gondolom akarattal és kemény munkával el tudjuk érni céljainkat.

Ivanának elmondása szerint is roppant fontos az, hogy megfelelő közegben, számára kedves emberekkel vegye körbe magát és ez nyilvánvalóan nem csak a kézilabdára, de a magánéletre és a szabadidőre is vonatkozik.

– Ha éppen nem a kézilabda-pályán vagyok és nem az élsporttal foglalkozom, akkor a legszívesebben a barátaim körében szeretem eltölteni azt a kis időt, amit a kézilabda engedélyez számomra. Rendszeresen szoktunk kirándulni és biliárdozni is, sőt az igazat megvallva a kézin kívül ezt a sportot űzöm a legszívesebben. De sokat olvasok is, ami megfelelően kikapcsol és feltölt a dolgos hétköznapokban – zárta mondandóját Ivana Mitrovic.