ímkézett bejegyzés

Szögi Tímea visszatér csapatunkhoz

Az elmúlt hét szerencsétlen eseményei miatt a következő időszakban két játékosunkat is nélkülöznünk kell.

Kobela Tamara az Orosháza elleni edzőmérkőzésen egy szerencsétlen ütközés következtében térdszalagsérülést szenvedett és a tegnapi napon műtétre is sor került, így visszatéréséig sajnos hosszabb rehabilitációs időszakra kell számítani.

Borbély Márta kevésbé súlyos térdsérüléssel küzd, a gyors felépülése érdekében kisebb beavatkozás előtt áll, ezt követően remélhetőleg hamarosan újra pályára léphet.

Szögi Tímea

Ebben a helyzetben szükségessé vált a játékoskeret megerősítése, így visszatér csapatunkhoz Szögi Tímea, aki a mai szezonnyitó mérkőzésen már pályára is lép.

A további erősítés érdekében az egyesület több tárgyalást is folytat, melyekről a következő időszakban hírt adunk.

Csütörtökön szurkolói ankét a Városi Sportcsarnokban

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2021. szeptember 9-én (csütörtök) 18:30 órás kezdési időponttal szurkolói ankétot tart a Városi Sportcsarnok első emeleti VIP termében.

Szurkolói ankét

A rendezvényen bemutatkozik az egyesület új szakmai stábja, a felnőtt csapat új játékosai, valamint ismertetésre kerülnek a jövővel kapcsolatos tervek, koncepciók.

Mindenkit szeretettel várunk!

line

Fotók: I. Szabó Károly emléktorna – 2. nap

Edzőmérkőzésekkel készülünk a bajnokságra

A felkészülés 2021. július 14-én megkezdődött Papp Bálint vezetőedző, Mátéfi Eszter szakmai igazgató, Petrovszki György kapusedző és Tóth Kristóf erőnléti edző segítségével.

A szakmai stáb kilenc felkészülési mérkőzést tervezett. Először 2021. július 30-án lép pályára a csapat a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban 16:00 órától a Vasas csapata ellen. 2021. augusztus 6-án az Egyetemi Csarnokban játszunk 15:30 órás kezdéssel a Debrecennel. 2021. augusztus 8-án kezdődik az edzőtábor Tatán, melynek keretén belül: 2021. augusztus 10-én a Budaörs ellen játszunk, 2021. augusztus 14-én a fővárosban az MTK ellen lépünk pályára, 2021.augusztus 20-21. között felkészülési tornát szervezünk Békéscsabán a felnőtt valamint, az ifi és a serdülő csapatunknak egyaránt, négy egyesület részvételével (Eubility Group-Békéscsabai ENKSE, Alba Fehérvár KC, DKKA, Kisvárda Master Good SE). 2021. augusztus 25-én a Kisvárda otthonában a hazai csapattal, majd másnap 2021. augusztus 26-án ugyancsak Várdán a DKKA csapatával meccselünk. A felkészülést Orosházán zárjuk a tervek szerint 2021. szeptember 3-án. A bajnokság 2021. szeptember 12-én indul számunkra.

 

Tervezett felkészülési mérkőzések:

Dátum
Nap
Időpont
Helyszín
Hazai
Vendég
Végeredmény
Megjegyzés
2021.07.30.P16:00BékéscsabaEUbility Group-Békéscsabai ENKSEVasas SC26-25 (11-14)Felkészülési mérkőzés
2021.08.06.P15:30DebrecenDVSC SchaefflerEUbility Group-Békéscsabai ENKSE37-28 (19-17)Felkészülési mérkőzés
2021.08.10.K17:00TataMoyra-Budaörs HandballEUbility Group-Békéscsabai ENKSE29-27 (13-13)Felkészülési mérkőzés
2021.08.14.Szo12:00BudapestMTK BudapestEUbility Group-Békéscsabai ENKSE33-31 (18-13)Felkészülési mérkőzés
2021.08.20.P18:00BékéscsabaEUbility Group-Békéscsabai ENKSEAlba Fehérvár KC20-21 (13-9)Felkészülési torna
2021.08.21.Szo10:00BékéscsabaKisvárda Master Good SEEUbility Group-Békéscsabai ENKSE25-26 (13-14)Felkészülési torna
2021.08.25.Sze17:00KisvárdaKisvárda Master Good SEEUbility Group-Békéscsabai ENKSE25-26 (13-14)Felkészülési mérkőzés
2021.08.26.Cs15:30KisvárdaDKKAEUbility Group-Békéscsabai ENKSE30-40 (15-23)Felkészülési mérkőzés
2021.09.03.P17:00BékéscsabaEUbility Group-Békéscsabai ENKSEOxxo Energy Orosházi NKC?-? (?-?)Felkészülési mérkőzés

Változások előfordulhatnak.

Fotók: I. Szabó Károly emléktorna – 1. nap

I. Szabó Károly emléktorna eredmények

I. Szabó Károly felnőtt női kézilabda emléktorna végeredménye

1. hely: Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

2. hely: Alba Fehérvár KC

3. hely: Kisvárda Master Good SE

4. hely: EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - felnőtt

A torna legjobb játékosa: Szalai Babett (DKKA). A torna legjobb kapusa: Wéniger Alexa. A torna gólkirálya: Borbély Márta (Békéscsabai ENKSE). A legjobb hazai játékos:Gyimesi Kitti.

line

I. Szabó Károly serdülő női kézilabda emléktorna végeredménye

1. hely: Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 

2. hely: EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

3. hely: Kisvárda Master Good SE

4. hely: Alba Fehérvár KC

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - serdülő

A torna legjobb játékosa: Kochan Katharyna (Kisvárda). A torna legjobb kapusa: Petrovszki Nikolett (ENKSE). A torna gólkirálya: Szabó Aida (DKKA). A legjobb hazai játékos: Károlyi Noémi (ENKSE).

line

I. Szabó Károly ifjúsági női kézilabda emléktorna végeredménye

1. hely: Alba Fehérvár KC

2. hely: EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

3. hely: Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 

4. hely: Kisvárda Master Good SE

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - ifjúsági

A torna legjobb játékosa: Havanka Anna (Kisvárda). A torna legjobb kapusa: Madera-Domokos Claudia Esther (ENKSE). A torna gólkirálya: Fenynets Katheryna (Kisvárda). A legjobb hazai játékos: Baráth Berta (ENKSE)

line

Dátum
Időpont
Hazai
-
Vendég
Eredmény
Korcsoport
Helyszín
2021.08.20.14:30DKKA-Alba Fehérvár FC38-21 (20-10)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2021.08.20.14:30Kisvárda Master Good SE-Békéscsabai ENKSE31-23 (16-12)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2021.08.20.16:00Kisvárda Master Good SE-DKKA24-26 (12-16)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2021.08.20.16:00Kisvárda Master Good SE-Békéscsabai ENKSE25-33 (15-18)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2021.08.20.16:00DKKA-Alba Fehérvár KC30-33 (14-14)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2021.08.20.18:00Békéscsabai ENKSE-Alba Fehérvár KC20-21 (13-9)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2021.08.21.09:00Békéscsabai ENKSE-DKKA21-21 (8-12)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2021.08.21.09:00Kisvárda Master Good SE-Alba Fehérvár KC22-30 (10-15)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2021.08.21.10:00Kisvárda Master Good SE-Békéscsabai ENKSE25-26 (13-14)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2021.08.21.10:30Kisvárda Master Good SE-Alba Fehérvár KC30-27 (14-12)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2021.08.21.10:30Békéscsabai ENKSE-DKKA29-32 (13-14)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2021.08.21.12:00DKKA-Alba Fehérvár KC29-23 (11-10)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2021.08.21.14:00Békéscsabai ENKSE-Alba Fehérvár KC30-15 (16-6)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2021.08.21.14:00Kisvárda Master Good SE-DKKA24-23 (10-10)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2021.08.21.15:30Kisvárda Master Good SE-DKKA25-36 (12-20)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2021.08.21.15:30Békéscsabai ENKSE-Alba Fehérvár KC27-26 (13-12)IfjúságiEvangélikus Gimnázium

I. Szabó Károly emléktorna

A Békéscsabai Előre NKSE a tavaly januárban elhunyt Szabó Károly, a klub örökös tiszteletbeli elnöke, és edzője emlékére első alkalommal kétnapos emléktornát rendez a városi sportcsarnokban.

A viadalon négy csapat, három NB I-es – Alba Fehérvár KC, Dunaújvárosi Kohász KA, Kisvárda Master Good SE – és a házigazda NB I B-s Békéscsabai Előre NKSE lép pályára.

Az I. Szabó Károly emléktorna felnőtt programja

Augusztus 20. (péntek) 16.00 óra: Dunaújvárosi KKA  – Kisvárda Master Good SE
Augusztus 20. (péntek) 18.00 óra: EUbility-Group Békéscsabai Előre NKSE – Alba Fehérvár KC

Augusztus 21. (szombat) 10.00 óra: előző napi vesztesek a 3. helyért
Augusztus 21. (szombat) 12.00 óra: előző napi győztesek az 1. helyért
Augusztus 21. (szombat) 13:30 óra: eredményhirdetés

line

I. Szabó Károly Emléktorna

line

A legendás edző, klubvezető, a tavaly januárban elhunyt Szabó Károly iránti tiszteletből, hagyományteremtő céllal rendezik meg pénteken és szombaton Békéscsabán az I. Szabó Károly-emléktornát. A Városi Sportcsarnokban szerdán megrendezett tájékoztatón Paláncz György, a házigazda Békéscsabai Előre NKSE elnöke elmondta, hogy több szempontot is figyelembe vettek a torna szervezésekor - elsősorban azt, hogy azt a felnőttcsapat miként tudja beilleszteni a programjába.

– Olyan NB I-es csapatokat hívtunk meg, akik segíteni tudják céljainkat az NB I-be való visszajutást illetően. A felnőttek tornájára érkező Fehérvár KC, Kisvárda és Dunaújváros hozza magával az ifjúsági és serdülő együttesét, akik külön tornán küzdenek majd, mintegy 200 sportoló csatázik. Az emléktorna mindhárom korosztályban pénteken kezdődik, a felnőtt mérkőzések a városi sportcsarnokban 16 órától, az ifik az evangélikusban, a serdülők pedig a Kazinczy iskolában mérkőznek 14.30-tól. A torna szombaton 10, illetve 9 órakor folytatódik és fejeződik be.

Fülöp Csaba gazdasági vezető kiemelte, az a céljuk, hogy Szabó Károly szakmai és emberi hagyatékát megfelelően gondozzák. Első lépés a róla elnevezett torna, de vannak elképzelések, hogy szellemiségét más módon is tovább vigyék. Szabó Károly családja emlékdíjat ajánlott fel, melyet a korosztályok legjobbjai kapnak.

– Büszke lenne arra, ha látná a sok gyermeket kézilabdázni a békéscsabai tornán – jegyezte meg. – Az utánpótlás mérkőzéseken térítésmentes a belépés, a felnőtt tornán a napijegy 1.500,-, a kétnapos jegy 2.500,- forint.

Papp Bálint, az ENKSE vezetőedzője, szándékosan választottak élvonalbeli ellenfeleket, mert mihamarabb az NB I-esekhez szeretnének tartozni.

– A csapatépítés jó ütemben zajlik, ami a bajnokság kezdetére áll össze. Szeretném, ha a tornára minél több szurkoló kijönne, akik a csapatnak pozitív impulzusokat tudnak adni.

Női ifjúsági Eb: Európa-bajnok a magyar csapat!

Európa bajnoki döntő mérkőzés

Németország – Magyarország

19-25 (10-12)

Időpont: 2021. augusztus 15. (vasárnap)

Helyszín: Podgorica (Montenegró)

Németország: Hübner, Weiss (kapusok), Schönefeld, Terfloth 1, Trawczynski, Probst, Wohlfeil, Kühne 6 (1), Ehlert 1, Bianco, Röpcke 2, Huth, Bassiner 1, Albers 2, Leuchter 5 (1), Pfundstein 1.
Szövetségi edző: Gino Smits.

Magyarország: Imre, Sass, Zaj (kapusok), Varga 2, Csikos 2, Simon 4 (1), Juhász, Csernyánszki 5 (2), Vártok 1, Bucsi 3, Szabó L., Karman, Molnár 1, Farkas 5, Kovalcsik 2, Szabó A.
Szövetségi edző: Bohus Bea.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc.

Hétméteresek: 1/2, ill. 3/3.

line

Németország - Magyarország 19-25 (10-12)

Gratulálunk! Bravó lányok! Bravó Bucsi Lili!

Női ifjúsági Eb: döntőbe jutott a magyar csapat!

Európa bajnoki elődöntő mérkőzés

Magyarország – Dánia

33-25 (19-16)

Időpont: 2021. augusztus 13. (péntek) 20:30 óra

Helyszín: Podgorica (Montenegró)

Magyarország: Imre, Sass, Zaj (kapusok), Varga 3, Csikos 5 (1), Simon 5, Juhász 3, Csernyánszki 4 82), Vártok 3, Bucsi 1 (1), Szabó L. 1, Karman, Molnár, Farkas 4, Kovalcsik 2, Szabó A. 2.
Szövetségi edző: Bohus Bea.

Dánia: Kaysen, Skjaerris (kapusok), Ibranovic, Scaglione 14 (3), Vestergaard 1, Nielsen, Therstrup 1, Larsen, Florin 2, Holftorf 1, Sörensen, Rasmussen, Johansen 2, Götzsche, Jensen 2, Rasmussen 2.
Szövetségi edző: Flemming Dam Larsen.

Kiállítások: 6, ill. 4 perc.

Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3.

line

A másik elődöntő eredménye:
Oroszország-Németország 32-34 (18-14, 30-30)

Kétség sem férhetett hozzá, hogy az U17-es Európa-bajnokság elődöntőjének végén melyik válogatott fog bejutni az U17-es Európa-bajnokság döntőjébe, Bohus Bea csapata végig vezetve ezt a mérkőzést is megnyerte Dánia ellen, így vasárnap a döntőben a középdöntőben egyszer már legyőzött Németországgal fog találkozni.

Női ifjúsági válogatott

Gratulálunk! Bravó lányok! Bravó Bucsi Lili!

Kézilabda tábor

Kézilabda tábor 2021