Csapatunk sorozatban három sikernél tart, hiszen a PTE PEAC és az FTC U20-as együttesének legyÅ‘zését követÅ‘en múlt szombaton a Tempo KSE gárdáját is felül múlta. A találkozón visszatérhetett Puhalák Szidónia is, aki kisebb sérülése miatt két találkozót kihagyott, azonban most már újra teljes erÅ‘bedobással készül.
– Nagyon hullámzó mérkÅ‘zés volt, hiszen mindkét félidÅ‘t jól kezdtük, volt már tíz gól is a különbség. Ilyenkor azonban nem szabad könnyű hibákat véteni, mert az ellenfél sem csak asszisztálni érkezik a gyÅ‘zelmünkhöz. Tanulságos volt, hogy ha megy a játék, akkor nem vehetjük le a lábunkat a gázról, hanem le kell zárni a mérkÅ‘zést és akkor nem kerülünk bajba a hajrában – idézte vissza a balszélsÅ‘ az elÅ‘zÅ‘ összecsapás tapasztalatait
A 29 éves játékos nyáron igazolt Békéscsabára és a keret rutinos játékosaként igyekszik folyamatosan segíteni a fiatalokat.
– Már az elejétÅ‘l fogva éreztem, hogy bíznak bennem a fiatalok. Ha volt olyan meglátásom, ami úgy éreztem, hogy a hasznukra válhat, akkor azt kérdés nélkül is elmondtam nekik. Mindenki jól fogadja a tanácsokat, sikerült mindenkivel megtalálni a közös hangot, úgyhogy megfelelÅ‘ egyensúly alakult ki a csapattársakkal – tette hozzá.
A mieink az elÅ‘zÅ‘ fordulóban aratott diadallal megelÅ‘zték legyÅ‘zött riválisukat és feljöttek a 4. helyére. Puhalák Szidónia az ENUSE ellen sem számít könnyű összecsapásra, de bízik abban, hogy tovább haladnak a megkezdett úton.
– Az edzÅ‘nk többször is kiemelte, hogy ez is egy nagyon fontos találkozó lesz. Az ENUSE egy jó csapat, sok fiatallal, akiket egy-két rutinos kézilabdázó egészít ki. Ahogy mi, Å‘k is inkább elÅ‘re szeretnének tekintgetni a tabellán, ezért kiélezett mérkÅ‘zésre számítok, de ha csapatként jól teljesítünk és mindenki maximálisan odateszi magát, akkor nem lehet probléma – fogalmazott.
Az ENUSE az elÅ‘zÅ‘ szezonban a középmezÅ‘nyben, a 8. helyen végzett. A csapat jelentÅ‘sen átalakult a nyáron, a szakmai stáb pedig teljesen új koncepciót indított el védekezésben és támadásban is a maradó és az érkezÅ‘ játékosokkal. A Pest vármegyeiek jelenleg három gyÅ‘zelemmel és öt vereséggel a 11. helyen állnak, eddig a papírformának megfelelÅ‘en nyertek az FTC U20-as együttese, a PTE PEAC és a Szeged ellen, miközben a Szigetszentmiklóstól és a Borsod SK-tól nagy különbséggel kaptak ki, a kiválóan rajtoló Eszterházyt és a Komáromot szoros csatára késztették, a Tempo KSE pedig csak két góllal múlta felül Å‘ket. A két csapat az elÅ‘zÅ‘ szezonban is találkozott egymással, akkor a Magyar Kupa 3. fordulójában 28–26-ra nyertünk idegenben.
Az együttesek idei elsÅ‘ bajnoki összecsapása 18:00 órakor kezdÅ‘dik a szászbereki sportcsarnokban, a két játékvezetÅ‘ Gál László és Ludvig Benedek lesz.
Kovács Dávid








Sárga lapok: Marosán György (1), Nádasdi Máté László (1).
Kiállítások: Puhalák Szidónia (2. perc), Varga Hanna Sára (2. perc), Bencsik Bojána (2. perc), Balog Bertina (4. perc), Poczetnyik Dóra Lisa (2. perc), Marik Dalma Zsuzsanna (2. perc), Buzsáki Bodza (4. perc).
Hétméteresek: Borbély Márta (7/7), Csák Luca (5/5).












