ímkézett bejegyzés

MTK Budapest – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

mtk_kezi_150spacerbenkse_150

Felkészülési mérkőzés

MTK Budapest – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

33-31 (18-13)

ZÁRTKAPUS!

Időpont: 2021. augusztus 14. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Budapest, Elektromos Csarnok

Cím: 1013 Budapest, Népfürdő út 18-20.

Békéscsaba: Csizmadia – Iván 4, Gyimesi 5, Kukely A. 2 (1), Mayer 2, Borbély 7 (3), Karacs 3. Cs.: Szabó D., Madeira-Domokos (kapusok), Giricz, Kobela 4, Kukely K. 3, Török 1, Bencsik, Zsemberi.
Vezetőedző: Papp Bálint.

Az MTK legjobb dobói: Kekezovity 6, Pál 6, Pelczéder 5.

Kiállítások: 8, ill. 4 perc.

Hétméteresek: 1/1, ill. 4/4.

line

Az egyhetes tatai edzőtáborozás zárásaként, útban hazafelé az NB I B-s csabai együttes a fővárosban találkozott zárt kapuk mögött az MTK-Budapest élvonalbeli csapatával.

MTK Budapest - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Fotó: Hegedűs Gábor

Az első percekben felváltva estek a gólok, a 3. percben 2–2 volt az állás. A folytatásban a hazaiak erősítettek és a válogatott irányító, Pál Tamara vezetésével két-három gólos előnyre tettek szert (18. p.: 11–8). A félidő hajrájában a fővárosiak kihasználták a vendégek hibáit, így a 26. percben már öt góllal vezettek (15–10). Ezt az előnyt a szünetig meg is tudta tartani az MTK.

Fordulás után a lila-fehérek fokozatosan jöttek fel, a 38. percben 21–18-at mutatott az eredményjelző. A góllövésben a tavalyi év NB I B-s gólkirálynője, Borbély Márta járt az élen, de a korábbi csapataikban jórészt csak a védekezésben szerepelt, Gyimesi Kitti és Kobela Tamara is rendre betalált. A 44. percben egy gólra jött fel a csabai alakulat (24–23), majd tartotta két-három gólos előnyét a fővárosi csapat. A hajrában, az 55. percben 31–28 volt az állás, amiből még a lefújásig egy gólt lefaragtak a csabai lányok.

A látottak alapján a végig küzdelmes mérkőzésen, két ellentétes félidőt prudukáltak a csapatok. A lila-fehérek méltó ellenfelei voltak az NB I-es MTK-nak és a második félidőt meg is nyerték 18–15-re.

line

MTK Budapest - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – MTK Budapest

benkse_150spacermtk_kezi_150

NB I női felnőtt 2020/2021. 18. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – MTK Budapest

31-32 (14-16)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. április 7. (szerda) 16:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Bujdosó Máté, Horváth Viktor

Versenybírók: Fekete József István, dr. Nádasdi Tamás

Békéscsaba: Petika Tena (0), Andróczki Flóra (2), Giricz Laura Gerda (4), Török Fanni (3), Radojevic Tamara (10), Mistina Kitty (0), Iván Emese (1), Csizmadia Fanni Klára (0), Bucsi Lili (0), Mitrovic Ivana (6), Kukely Anna (4), Csepregi Anita (0),  Szabó Panna (0), Szabó Dóra (0), Agbaba Jelena (1).
Vezetőedző: Vida Gergő

MTK: Sallai Nikolett (3), Pelczéder Orsolya (2), Pál Tamara (8), Suba Sára (0), Szekercés Luca (1), Bujdosó-Gerháth Fanni (2), Szabados Gréta Imola (0), Marincsák Nikolett (4), Sári Barbara (0), Juhász Eszter (4), Dakos Noémi (8), Győri Barbara Viktória (0).
Vezetőedző: Golovin Vlagyimir

sargalap Sárga lapok: Giricz Laura Gerda (1), Bujdosó-Gerháth Fanni (1), Dakos Noémi (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Andróczki Flóra (2. perc), Mitrovic Ivana (2. perc), Agbaba Jelena (6. perc) – kizárva, Bujdosó-Gerháth Fanni (2. perc), Szabados Gréta Imola (2. perc), Dakos Noémi (4. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Radojevic Tamara (2/2), Pál Tamara (5/5).

line

A két együttes legutóbb január 13-án találkozott egymással Budapesten, amikor 35:28-as hazai siker született. A Békéscsaba a 14., míg az MTK a 6. pozícióból várta a szerdai összecsapást.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - MTK Budapest

Pelczéder Orsolya találatával kezdődött el a mérkőzés, miután a játékos egy csabai labdavesztést követően egy az egyben támadta Mistina Kitty kapuját. A folytatásban is a fehér-kék mezes vendégek voltak eredményesek, a 3. percben már 3:0-t mutatott az eredményjelző. A csabaiak első találatát Ivana Mitrovic szerezte, majd alig egy perccel később Andróczki Flóra is betalált és Tamara Radojevic átlövése után már 3:3 volt az állás. Az Előre NKSE emberhátrányba került, amelyet a vendégek két szerzett góllal használtak ki. A viharsarki együttes a 11. perc végén ismét egalizált, de Dakos Noémi és az ex-békéscsabai játékos Marincsák Nikolett kettőre növelte a fővárosiak előnyét. A kiválóan védekező Békéscsaba a folytatásban ismét kiegyenlített, majd Török Fanniszerezte meg csapatának a vezetést először a mérkőzésen (8:7). Radojevic hétméterese után már kettővel vitt az Előre, Golovin Vladimir időkéréssel próbálta rendezni a sorokat. Gyors gólváltás követte a játékmegszakítást, az MTK átlövésekből próbálkozott, majd 11-nél kiegyenlített. Kettős emberhátrányba került a vendég együttes, Giricz Laura és Andróczki, valamint Radojevic góljai után 14:11-re már az Előre vezetett. Feljavult az MTK játéka az utolsó percekre: a fővárosiak pontosabban és kevesebb hibával járatták a labdát, a Békéscsaba gólképtelen volt. A vendégek a 28. percben egalizálni tudtak, majd átvették a vezetést. A csapatok 16:14-es fővárosi vezetéssel vonultak a nagyszünetre. 

A második félidő vendég hétméteressel és csabai kiállítással vette kezdetét. Az MTK Pál Tamara és Sallai Nikolett góljai után már 18:14-re vitt. A folytatásban maradt a 3-4 találatnyi különbség az együttesek között. A csabaiakat a sérülés sem kerülte el: a 37. percben Marincsák támadása után a védekező Andróczki érkezett rosszul és maradt lent percekig a földön. A játékos a bokáját fájlalta, majd csak segítséggel tudta elhagyni a játékteret. A 40. percben 23:19-es vendég vezetésnél Jelena Agbaba harmadik kétperces kiállítását zsebelte be, így a beállós piros lappal fejezte be a mérkőzést. Juhász Eszter duplájával hatra növelte a csapatok közötti különbséget a 43. percre. Iván Emese és Radojevic találataival kapaszkodott az Előre, a vendégek mestere kért időt. Sok hibával játszott a Békéscsaba és jót tett a rövid szünet az MTK-nak: Marincsák és Dakos találataival ismét hatgólos lett a különbség (29:23). Mindkét hálóőr, Csizmadia Fanni és Győri Barbara is bravúrosan védett, így három perc gólcsend következett. Giricz és Kukely Anna törte meg a rossz sorozatot, négy gólra jött fel a házigazda. Az 54. percre Mitrovic találatával már csak három egység volt a csapatok között. Vida Gergő 32:28-as vendég vezetésnél kért időt. Az Előre a folytatásban megtáltosodott, Török Fanni két fontos találattal kettőre csökkentette a különbséget. Az utolsó percben Mitrovic góljával már csak egy találattal vezetett az MTK, a játékidő azonban lejárt, így a vendégek 32:31-re diadalmaskodtak.

A Békéscsabai Előre NKSE legközelebb április 24-én folytatja a bajnokságot, a Vác vendégeként.

line

line

Jegyzőkönyv Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

MTK Budapest – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

mtk_kezi_150spacerbenkse_150

NB I női felnőtt 2020/2021. 5. forduló

MTK Budapest – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

35-28 (18-16)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. január 9. (szombat) 17:15 óra

Helyszín: Budapest, Elektromos Csarnok

Cím: 1013 Budapest, Népfürdő út 18-20.

Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István

Versenybírók: György Szolanzs Vivien, Farkas Zsuzsanna

MTK: Dávid-Azari Fruzsina (5), Sallai Nikolett (1), Pelczéder Orsolya (6), Pál Tamara (7), Suba Sára (0), Szekercés Luca (0), Bujdosó-Gerháth Fanni (1), Szabados Gréta Imola (0), Marincsák Nikolett (5), Sári Barbara (2), Juhász Eszter (1), Dakos Noémi (5), Győri Barbara Viktória (0), Szöllősi-Zácsik Szandra (2).
Vezetőedző: Golovin Vlagyimir

Békéscsaba: Petika Tena (5), Andróczki Flóra (2), Giricz Laura Gerda (1), Gyenes Imola (0), Török Fanni (0), Mistina Kitty (0), Iván Emese (3), Csizmadia Fanni Klára (0), Bucsi Lili (2), Kukely Anna (6), Kukely Klára (6), Csepregi Anita (0), Szabó Panna (0), Szabó Dóra (0), Agbaba Jelena (3).
Vezetőedző: Vida Gergő

sargalap Sárga lapok: Pál Tamara (1), Szabados Gréta Imola (1), Kukely Klára (1), Csepregi Anita (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Pál Tamara (2. perc), Szabados Gréta Imola (2. perc), Juhász Eszter (2. perc), Török Fanni (2. perc), Csepregi Anita (2. perc), Agbaba Jelena (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Pál Tamara (4/5), Bucsi Lili (0/1), Kukely Anna (0/1).

line

Jól kezdett a Békéscsaba a szombat esti tévés találkozón, és 3–0-ra elhúzott a 3. percben. A Kukely-ikrek góljaival 5–3-ra vezettek a békéscsabaiak, majd a hazaiak kihasználták a vendégek hibáit és a 12. percben 7–5-re fordítani tudtak. Vida Gergő időt kért, és arra hívta fel a figyelmet, hogy támadásban jobban összpontosítsanak a lányok. A folytatásban az MTK irányította a játékot, bátor támadójátékkal, a volt csabai Marincsák Nikolett vezetésével, és négy góljával a 18. percben már három góllal vezettek (11–8). A lila-fehéreknél beállt a fiatal horvát átlövő, Tena Petika, és két góllal tette le a névjegyét. Szabó Dóra többször is jól védett. A 25. percben időt kért Golovin Vladimir. A hajrában potyogtak a gólok, a lila-fehérek Petika góljaival tartották a lépést, így a szünetben két gólos MTK-előnyt mutatott az eredményjelző.

MTK Budapest - Békéscsabai ENKSE

Fordulás után Dávid-Azari két góljával növelte előnyét az MTK. Vida Gergő időt kért a 34. percben, és nyugalomra intette tanítványait. Ez úgy tűnt, hogy nem segített, hiszen a hazaiak sorra lőtték góljaikat, így a 37. percben már nyolc góllal vezetett a fővárosi alakulat (24–16), amikor ismét időt kért a lila-fehérek fiatal mestere. Ezt követően Jelena Agbaba gólja után Kukely Anna hétméterest hibázott, majd emberelőnyből betalált a fiatal csabai irányító-átlövő. A folytatásban tartotta előnyét a kék-fehér együttes. A válogatott Pál Tamara vezetésével tartani tudta a nyolc-kilenc gólos előnyt az MTK, miközben a lila-fehérek egyre többet hibáztak mind támadásban, mind védekezésben. Csizmadia Fanni is védett néhányszor, majd Petika góljával 31–24-re jöttek fel a vendégek. Az 50. percben időt kért Golovin Vladimir, hogy az utolsó tíz percre megnyugtassa csapatának tagjait. Felváltva estek a gólok a találkozó hajrájában, miközben az addig biztos kezű hétméteres lövő Pál Tamara a kapufára lőtt egy büntetőt.

Golovin Vlagyimir: – Örülük a két pontnak, de ezen kívül nem tudok sok jót elmondani a csapat mai teljesítményéről, amely nagyon hullámzó volt. Elismerés jár a fiatalokból álló békéscsabai csapatnak, amelyen látszik a fejlődés, és közülük többen is stabil NBI-es játékossá válhatnak majd.

Vida Gergő: – Sajnos a védekezésünk nem állt össze. A második félidő elején ment el a mérkőzés, amikor az MTK zsinórban hat gólt lőtt, és ekkor sok volt a technikai hiba is. A támadójátékkal elégedett vagyok, dobtunk huszonnyolc gólt, miközben maradtak ki hetesek, és ziccerek. A rutin a mai napon hiányzott a játékunkból.

A látottak alapján a jobb erőkből álló MTK megérdemelten nyert, és sorrendben ötödik győzelmét aratta. A fiatal békéscsabai lányok hullámzó teljesítményt nyújtottak, volt jónéhány szép megoldásuk, amit bosszantó hibák követtek.

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Az MTK otthonában folytatják a lila-fehér lányok

Ismét egy fontos rangadóra készül kézilabdacsapatunk, ugyanis szombaton az MTK otthonában vizitálnak lányaink.

A kék-fehérek remekül szerepelnek ebben az idényben is, amit egy 35-28-as hazai sikerrel alapoztak meg anno az első fordulóban, és a Fehérvár együttese volt az elszenvedője. A folytatás viszont már nem alakult annyira jól a fővárosiak számára, mert először a Vác otthonában szenvedtek 31-22-es vereséget, majd a Mosonmagyaróvár is térdre kényszerítette őket a 33-32-es végeredménnyel zárult összecsapáson. Ezt követően viszont valósággal megtáltosodtak, ugyanis a múlt szerdai Szombathely otthonában aratott 35-32-es sikerükkel zsinórban már négymérkőzéses győzelmi szériában vannak, melyben az Érdet, a Siófokot és kétszer a Szombathely gárdáját múlták felül.

Ezek után nem is csoda, hogy a bajnoki tabellán is az előkelő hatodik helyet foglalják el az eddig begyűjtött 10 pontjukkal. Az MTK egyébként csapatunkhoz hasonlóan azon klubok közé tartozik, akik leginkább fiatal magyar játékosokkal igyekeznek helytállni az élvonalban, igaz az elmúlt szezonokban már egyre több rutinosabb játékos is erősítette a keretüket. Elég csak megemlítenünk Szöllősi-Zácsik Szandrát, Dávid-Azari Fruzsinát vagy Dakos Noémit. Hozzájuk pedig olyan tapasztalt játékosok érkeztek nyáron, mint a jobbátlövő Szekerczés Luca, a szélső Pelcéder Orsolya, a beálló Sári Barbara, illetve a legutóbbi másfél szezont Békéscsabán töltő irányító Marincsák Nikolett. Persze a távozók között is bőven akadnak olyan kulcsjátékosok, akik főszerepet játszottak az MTK előző idénybeli remeklésében, hiszen a bajnokság idő előtti lefújásakor a hetedik helyen tanyázott a fővárosi egylet. Így Mihálffy Adrienn, Horváth Dóra, Fekete Bozsana, és a legeredményesebb játékosuk Tóth Eszter távozása azért biztosan okozott némi fejtörést Golovin mesternek.

Ami csapatunkat illeti, a lilák a 2020-as esztendőt egy Mosonmagyaróvár elleni hazai vereséggel búcsúztatták, igaz az utolsó hét percig kifejezetten szoros összecsapást játszottak Vida Gergő tanítványai, a végére viszont elfogytak lányaink és hétgólos vendéggyőzelemmel zárult a találkozó. De a szombati fővárosi túra sem ígérkezik előzetesen sétagaloppnak, még akkor sem, ha a statisztikát böngészve egyértelműen pozitív ellenfelünkkel szemben a mérlegünk, ugyanis együttesünk az MTK-val – és jogelődjével, a BSE csapatával – összesen 20 alkalommal találkozott eddig az első osztályban, ebből tízszer békéscsabai, hétszer pedig fővárosi győzelem született, három alkalommal pedig pontosztozkodással zárult a csata. Legutóbb az előző szezonban mérkőztek meg egymással a felek, és az MTK otthonában 29-27-es hazai győzelem született, még idén februárban Békéscsabán egy rendkívül emlékezetes összecsapáson 32-23-as lila-fehér diadalnak örülhettünk.

– A Békéscsaba többször megtréfált már minket, de bízom benne, hogy most nem lesz meglepetés – árulta el vezetőedzőnk, Golovin Vlagyimir. – Ezzel együtt is nagyon nehéz meccsre számítok. A csapatok a hosszú kihagyás miatt még nincsenek csúcsformában, ezt láthattuk a Szombathely ellen is: volt, ami működött, volt, ami nem. Remélem, ezúttal jobb lesz a játékunk, és hazai pályán nem is lehet más a cél, mint a két pont megszerzése.

A szombati bajnoki mérkőzésen tehát a budapesti Népfürdő úti Elektromos csarnokban 17 óra 15 perctől indul útjára a labda, és ahogy mostanság az összes bajnoki találkozó, ez is nézők nélkül, zárt kapuk mellett kerül megrendezésre. Viszont azért szurkolóink ezúttal sem maradnak le az összecsapásról, hiszen az M4 Sport+ élőben közvetíti a derbit, melynek a két sípmestere Hargitai Gábor és Markó Gábor István lesz.

Dömény Dezső

line

line

Kapcsolódó hivatkozás:

https://mtk.hu/hirek/messze-meg-a-csucsforma

Az MTK otthonában folytatják a lila-fehér lányok

Ismét egy fontos rangadóra készül kézilabdacsapatunk, ugyanis szombaton az MTK otthonában vizitálnak lányaink.

20200919_mtk_elore

Ráadásul a fővárosi egylet a mieinknél pihentebben érkezhet az összecsapásra, hiszen a hétközi Kisvárdai találkozójukat a hazaiaknál kialakult vírusgyanús esetek miatt elhalasztották, így múltszombaton a Mosonmagyaróvár ellen hazai pályán egy góllal elveszített derbin léptek pályára utoljára Vlagyimir Golovin tanítványai. Akik amúgy remekül, egy 35-28-as hazai sikerrel kezdték az idei szezont, melynek a Fehérvár együttese volt az elszenvedője. A folytatás viszont már nem alakult annyira jól a kék-fehérek számára, mert először a Vác otthonában szenvedtek 31-22-es vereséget, majd ahogy már említettem a Mosonmagyaróvár is térdre kényszerítette őket a 33-32-es végeredménnyel zárult összecsapáson. Az MTK egyébként csapatunkhoz hasonlóan azon klubok közé tartozik, akik leginkább fiatal magyar játékosokkal igyekeznek helytállni az élvonalban, igaz az elmúlt szezonokban már egyre több rutinosabb játékos is erősítette a keretüket. Elég csak megemlítenünk Szöllősi-Zácsik Szandrát, Dávid-Azari Fruzsinát vagy Dakos Noémit. Hozzájuk pedig olyan tapasztalt játékosok érkeztek nyáron, mint a jobbátlövő Szekerczés Luca, a szélső Pelcéder Orsolya, a beálló Sári Barbara, illetve a legutóbbi másfél szezont Békéscsabán töltő irányító Marincsák Nikolett. Persze a távozók között is bőven akadnak olyan kulcsjátékosok, akik főszerepet játszottak az MTK előző idénybeli remeklésében, hiszen a bajnokság idő előtti lefújásakor a hetedik helyen tanyázott a fővárosi egylet. Így Mihálffy Adrienn, Horváth Dóra, Fekete Bozsana, és a legeredményesebb játékosuk Tóth Eszter távozása azért biztos okozott némi fejtörést Golovin mesternek. Ami csapatunkat illeti, a lilák egy NEKA elleni arcpirító vereséggel indították a szezont, amit egy debreceni nyolcgólos, majd szerdán egy Ferencváros elleni tizenkilenc gólos zakó követett. Szombaton viszont ismét egy csapatunkhoz erősségben azért közelebb álló gárdával kell farkasszemet nézni, igaz sétagaloppnak egyáltalán nem ígérkezik a fővárosi túra.      

Még akkor sem, ha a statisztikát böngészve egyértelműen pozitív ellenfelünkkel szemben a mérlegünk, ugyanis együttesünk az MTK-val – és jogelődjével, a BSE csapatával – összesen 20 alkalommal találkozott eddig az első osztályban, ebből tízszer békéscsabai, hétszer pedig fővárosi győzelem született, három alkalommal pedig pontosztozkodással zárult a csata. Legutóbb az előző szezonban mérkőztek meg egymással a felek, és az MTK otthonában 29-27-es hazai győzelem született, még idén februárban Békéscsabán egy rendkívül emlékezetes összecsapáson 32-23-as lila-fehér diadalnak örülhettünk.

A szombati bajnoki mérkőzésen tehát a budapesti Népfürdő úti Elektromos csarnokban 18 órától indul útjára a labda, és ahogy az MTK idei összes hazai találkozója, ez is szurkolók nélkül zárt kapuk mellett kerül megrendezésre. A sípmesterek Andorka Miklós és Hucker Róbert lesznek.

Dömény Dezső

Békéscsabai ENKSE – MTK Budapest

benkse_150spacermtk_kezi_150

NB I női felnőtt 2019/2020. 15. forduló

Békéscsabai ENKSE – MTK Budapest

32-23 (19-9)

Időpont: 2020. február 8. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs

Versenybírók: Medvegy Péter, Juhász István

Békéscsaba: Balog Judit (0), Mézes Laura (0), Bottó Rózsa (0), Vukajlovic Aleksandra (6), Barján Bianka (2), Tatalovic Dragica (0), Dombi Katalin (0), Kovács Anett (7), Csizmadia Fanni Klára (0), Marincsák Nikolett (6), Mitrovic Ivana (8), Kukely Anna (0), Kukely Klára (0), Agbaba Jelena (3).
Vezetőedző: Horváth Roland

MTK: Tóth Eszter (11), Dávid-Azari Fruzsina (1), Pál Tamara (0), Sallai Nikolett (2), Fekete Bozsana (1), Suba Sára (0), Mihálffy Adrienn (2), Horváth Dóra (0), Gerháth Fanni (1), Szabados Gréta Imola (0), Juhász Eszter (2), Ferenczi Petra (0), Dakos Noémi (2), Győri Barbara Viktória (0), Szöllősi-Zácsik Szandra (1).
Vezetőedző: Golovin Vlagyimir

sargalap Sárga lapok: Mézes Laura (1), Bottó Rózsa (1), Horváth Roland (1), Szabados Gréta Imola (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Mézes Laura (2. perc), Bottó Rózsa (4. perc), Vukajlovic Aleksandra (2. perc), Barján Bianka (2. perc), Dombi Katalin (2. perc), Szabados Gréta Imola (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Marincsák Nikolett (1/1), Tóth Eszter (4/5), Mihálffy Adrienn (0/1).

line

A mérkőzést egyperces gyászszünet előzte meg a Békéscsabai Előre NKSE örökös tiszteletbeli elnöke, egykori vezetőedzője, a január végén elhunyt Szabó Károly tiszteletére.

20200209_elore_mtk_kezi

A békéscsabaiaknál bemutatkozott a héten Romániából igazolt szerb kapus, 35 éves Tatalovic Dragica.

Jelena Agbaba nevéhez fűződött az első gól, ám ezután szépen lassan beindult az MTK, a csabaiak 4 percig nem voltak eredményesek. Kovács Anett 2. góljával aztán visszavette az előnyt a lila-fehér mezes alakulat, amely meg is nyugodott ezután. Fokozatosan elhúzott a Békéscsaba, a 12. percben időt is kért Golovin Vlagyimir. Negyedóra elteltével már öt gól volt a hazaiak előnye, Golovin a 20. percben ismét időt kért. Kellőképpen agresszíven játszott a hazai együttes, sok volt a váratlan húzás és ebből a gól, a 22. percben már hét volt közte. 16–9-nél kettős emberhátrányba került az ENKSE (ahol a debütáns hálóőrnek is több bravúrja volt) és Mitrovics passzívnál így is betalált. Az MTK-sok teljesen összezavarodtak, a tiszta helyzeteket is kihagyták, a 20. percben teljesen megálltak a góllövéssel (a szünetig már nem találtak be) csabaiak egy 6–0-s rohammal tették tekintélyessé a különbséget. Horváth Roland fél perccel a dudaszó előtt kért először időt.

Góllal nyitotta a második felvonást az Előre NKSE. Ezután labdaeladás és célt tévesztett lövés után szépített az MTK, és kezdte kihasználni a hazaiak megingásait. Tatalovics azonban védéseivel igyekezett elbizonytalanítani az ellenfelet, a 40. percig a gólgyáros Szöllősi-Zácsik Szandra még csak egy találatnál járt. Tóth Eszterrel ugyanakkor nagyon meggyűlt Bottóék baja, aki a 45. percben a 11. gólját lőtte. Egy perccel később azonban éppen ő volt az, aki büntetőt hibázott.

Kiegyenlítettebbé vált a játék, a csabaiak ritkábban voltak eredményesek, ám a védekezésük minden igényt kielégített. Jól játszott a Békéscsaba, igaz, már nem az első félidőben látott hőfokkal. Az utolsó nyolc percnek már úgy futott neki a házigazda, hogy innen (29–20-at mutatott az eredményjelző ekkor) már nem lehet kikapni. A csabaiakat vitte előre a szíve és október 19-e után ismét bajnoki mérkőzést nyertek. A lefújás után hatalmas örömtánc vette kezdetét, a lila-fehérek ezzel a győzelemmel jelezték, hogy messze nem adták még fel a kiesés elleni harcot.

Horváth Roland: – Nagyon erős csapatot győztünk le. Tartottam ettől a mérkőzéstől, nehéz mentális helyzetből keltünk fel. Most ott tartunk, ahogy egy NB I.-es csapatnak a bennmaradásért kell tartani. A lányok feltolták a lécet jó magasra.

Golovin Vlagyimir: – Teljesen megérdemelten nyert a Békéscsaba. Ők domináltak, agresszívak voltak, és szervezettek támadásban és védekezésben egyaránt. Amit megbeszéltünk, abból semmit nem tartott be a csapat. Jobb két oroszlán, mint tizennégy nyúl, így nem lehet mérkőzést nyerni.

line

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/647569662722110/' width='680']

line

Figyelem! Korlátozások a B-oldali lelátón!

A Városi Sportcsarnok felújítása miatt a B-oldali lelátón az ülőhelyek részben lezárásra kerültek. A középső részen a fehér széksor illetve az első három piros széksor áll rendelkezésre bérletes szurkolóink részére. Kérjük szurkolóinkat, hogy ammenyiben bérletük a lezárt területű B-oldalra szól, akkor szíveskedjenek az A-oldalra átülni és ott helyet foglalni! A biztonsági szolgálat munkatársai segíteni fognak az eligazodásban! A felújítás ideje alatt a mosdók és a büfé az A-oldalon használható.

line

YouTube 

Jegyzőkönyv

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Az MTK vendégeskedik Békéscsabán

Interjú Marincsák Nikolettel

A bajnokság tavaszi etapjának első hazai megmérettetésre készül együttesünk a Békéscsabai NKSE, az ellenfél pedig a szezon talán legnagyobb meglepetéscsapata az MTK lesz. Arról pedig, hogy a csabai hölgykoszorú számára mekkora jelentőséggel is bír ez a találkozó, a bajnoki tabella a legbeszédesebb, hiszen az eddig 3 pontot zsákmányolt együttesünk előtt négy darab kilenc pontos gárda áll. Tehát a Fehérvár, Kisvárda, Mosonmagyaróvár, Szombathely kvartettel szemben a liláknak hatpontos hátrányt kell ledolgoznia a tavaszi szezon folyamán, hogy jövőre is a legmagasabb osztályban szerepelhessenek. A feladat tehát adott, bár már az első állomás a hétvégi MTK elleni hazai ütközet sem ígérkezik egy könnyed hétvégi pikniknek, ugyanis a vendégek tiszteletreméltó eredménysorral büszkélkedhetnek az elmúlt időszakból. A számok nyelvén ez annyit jelent, hogy a legutóbbi kilenc összecsapásukból mindösszesen csak háromszor kapituláltak, a Győr, a Siófok, és a legutóbbi hazai találkozójukon a Vác ellen, egyébként azon a mérkőzésen 32-23 arányú vereséget szenvedtek. Egy kivételével tehát a többi mérkőzésüket megnyerték, az a kivétel pedig a Ferencváros elleni 36-36-os végeredménnyel zárult hazai találkozójuk volt, viszont az ott megszerzett bajnoki pont számít a Golovin csapat legnagyobb bravúrjának. Idegenben azért már nem annyira acélos a fővárosi egylet, de Kisvárdáról és januárban a Szent István otthonából azért így is győzelemmel tudtak távozni, ez pedig így összesen 14 pontot hozott a konyhára, amivel jelenleg a nyolcadik pozíciót foglalják el a tabellán. Együttesünk ezzel szemben sajnos az októberi Szombathelyi győzelem óta nem ízlelhette meg a siker ízét, tehát ebben a naptári évben a Ferencváros, az Érd és a legutóbbi fordulóban a Kohász ellen sem sikerült megtörni ezt a rossz sorozatot. És bár Dunaújvárosban is szinte végig ott volt ellenfele nyakán a csabai egylet, de a 32-27-es végeredménnyel zárult összecsapást követően azért mégiscsak a hazai Újvárosiak ünnepelhettek. Ami pedig még tovább tetőzi a lilák mesterének Horváth Rolandnak a gondjait, hogy azon a találkozón nem csak a mérkőzést, de a csapat egyik vezérét is elvesztették a lila-fehérek, hiszen a házi góllövőlista vezetője Kopecz Barbara elülső keresztszalag szakadást szenvedett. Barbi egyébként az óta már sikeres műtéten is átesett, de sajnos ebben a szezonban már nem segítheti csapatát a bennmaradást folytatott küzdelemben. Így nyilván nagyobb teher hárul majd az együttes többi játékosára, egyebek mellett a lilák irányítójára Marincsák Nikolettre is, akivel az előttük álló feladatokról, és természetesen a hétvégi derbiről is beszélgettem.

20190502_marincsak_nikolett

– A bennmaradás szempontjából nem vagytok túl könnyű helyzetben, milyen most a hangulat a csapaton belül?

– Annak ellenére, hogy valóban nem állunk úgy a bajnokságban, ahogy szeretnénk, inkább maximális motiváltságot és elszántságot érzek a csapaton, mintsem kétségbeesést. Nyilván egyre nagyobb rajtunk a nyomás, és tisztában vagyunk azzal, hogy mi forog kockán. Ettől függetlenül görcsössé sem szabad válnunk, de mivel most már eredménykényszerben vagyunk, így nincs mese, el kell kezdenünk a pontok gyűjtögetését. Úgy érzem jól jött számunkra ez a két hét szünet is, mert lehetőséget biztosított, hogy egy kicsit rendezzük a sorokat mind fizikálisan mind fejben, valamint megfelelő időnk is volt felkészülni az elkövetkező időszakra és persze az MTK elleni ütközetre.

– Annál is inkább fontos ez, mert ennek az időszaknak, vagyis az elkövetkező három mérkőzésnek plusz a márciusi Szombathely elleni rangadónak nagyon nagy jelentősége lehet a végelszámolásnál…

– Igen ezzel mi is tisztában vagyunk, bár most csak és kizárólag az MTK elleni mérkőzéssel foglakozunk, messzebbre jelenleg még nem tekintünk. De az biztos, hogy most már főként hazai pályán nem férnek bele a botlások, sőt bravúrok is kellenek a céljaink eléréséhez. Többek között ezért is lenne nagy jelentősége a szombati győzelemnek, mert úgy érzem ez kellő erőt, és önbizalmat is adna mentálisan a csapatnak a sikeresebb folytatáshoz.

– Változott a keretetek is, merthogy egy játékos kiesett viszont egy másik érkezett hozzátok…

– Kopecz Barbi sérülése nagyon sajnálatos, hiszen egy sérülés sosem jön jókor, de mivel az ő személyében egy roppant fontos láncszem esett ki a gárdából, így a játéka nagyon fog hiányozni az elkövetkező találkozókon. Viszont ahogy mondod egy kapussal meg bővült a keretünk, ugyanis Romániából érkezett hozzánk egy rutinos hálóőr. Dragica Tatalovic amúgy szerb nemzetiségű és reméljük már a szombati mérkőzésen bemutatkozhat szurkolóinknak.   

– Elsőként azzal az MTK-val csaptok össze, akik roppant jó formát mutattak az elmúlt időszakban…

– Valóban nagyon jó formában lévő együttes, akik kifejezetten sokat változtak azóta, hogy szeptemberben találkoztunk velük. Tagadhatatlan, hogy ebben nagy szerepet játszott Szöllősi-Zácsik Szandra személye is, hiszen vele olyan komplex játékossal bővült az MTK ami rendkívül sokat javított a játékuk minden elemében. De azért rajta kívül többen is vannak még olyan rutinos játékosok, akik képesek a nehéz helyzetekben is vállukra venni a csapatot. Talán most leginkább ebben különböznek tőlünk, hiszen nálunk sok esetben ez a rutin hiányzott egy-egy kiélezett szituációban. Viszont ellenfelünknél a fiatal és rutinos játékosok összetétele is optimális, alighanem ez lehet sikerük legfőbb kulcsa. Játékban elsősorban középen dominálnak nagyon jó átlövő és beálló kapcsolattal, és egy szintén remek formában kézilabdázó Tóth Eszterrel, aki irányítóként kivallóan fogja össze a gárdát.

– Mi lehet akkor a győztes recept szombaton?

– Mindenekelőtt hátul kell hoznunk egy olyan stabilitást, amivel ellenfelünket kellően elbizonytalaníthatjuk. Nyilván mi is kielemeztük az MTK játékát, és meg is vannak azok a figurák, amikkel támadásban eredményesek tudunk lenni, de a győzelem kulcsa mindenképpen az lesz, hogy azt a harcos, kemény védekezést, amit edzőnk is elvár tőlünk mennyire tudjuk megvalósítani. Ha ez sikerül, egy jó kapusteljesítménnyel és ebből fakadóan gyors gólokkal megtörhetjük ellenfelünket.

Az MTK – az első évében még BSE néven – összesen kilenc alkalommal vendégeskedett eddig a Viharsarokban, ebből öt alkalommal csabai, három esetben vendég siker született, egy találkozó pedig pontosztozkodással ért véget. Az igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy az elmúlt négy szezonban viszont csak egyszer sikerült otthon tartania a liláknak a fővárosiakkal szemben a két bajnoki pontot, tehát ez jól mutatja, mekkora küzdelem is jellemzi a gárdák egymás elleni összecsapásait. Így volt ez májusban a felek legutóbbi csabai mérkőzésén is, amikor 34-30-ra az MTK nyert, akárcsak a szeptemberi fővárosi találkozón, amikor is 29-27-re tudtak a kék-fehérek diadalmaskodni.A csapatunk számára rendkívül fontos visszavágóra tehát szombaton 18 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kerül sor, a Horváth Péter, Marton Balázs sípmesterek ténykedése mellett.

Dömény Dezső

line

line

MTK Budapest – Békéscsabai ENKSE

mtk_budapest_150spacerbenkse_150

NB I női felnőtt 2019/2020. 2. forduló

MTK Budapest – Békéscsabai ENKSE

29-27 (13-14)

Időpont: 2019. szeptember 7. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Budapest, Elektromos Csarnok

Cím: 1013 Budapest, Népfürdő út 18-20.

Játékvezetők: Altmár Kristóf, Horváth Márton

Versenybírók: Bakos Albert, Bába Sándor

MTK: Tóth Eszter (10), Dávid-Azari Fruzsina (7), Sziráki Boglárka (0), Pál Tamara (2), Sallai Nikolett (0), Fekete Bozsana (3), Suba Sára (0), Mihállfy Adrienn (2), Horváth Dóra (0), Gerháth Fanni (3), Szabados Gréta Imola (0), Juhász Eszter (0), Dakos Noémi (1), Győri Barbara Viktória (0), Zsiborás Luca (0), Szöllősi-Zácsik Szandra (1).
Vezetőedző: Golovin Vlagyimir

Békéscsaba: Balog Judit (0), Mézes Laura (3), Bottó Rózsa (1), Barján Bianka (1), Dombi Katalin (0), Horvát Dorina Szilvia (0), Kovács Anett (5), Csizmadia Fanni Klára (0), Marincsák Nikolett (2), Kukely Anna (0), Agbaba Jelena (2), Kopecz Barbara (0), Vukajlovic Aleksandra (5).
Vezetőedző: Horváth Roland

sargalap Sárga lapok: Dakos Noémi (1), Szöllősi-Zácsik Szandra (1), Mézes Laura (1), Agbaba Jelena (1), Kopecz Barbara (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Pál Tamara (2. perc), Mihállfy Adrienn (2. perc), Szabados Gréta Imola (2. perc), Dakos Noémi (2. perc), Kovács Anett (4. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Tóth Eszter (2/2), Marincsák Nikolett (0/1), Kopecz Barbara (3/4).

line

Nagy küzdelemben nem sikerült pontot szerezni

Az NB I-es női kézilabda-bajnokság 2. fordulója keretében az MTK-Budapest vendégeként szenvedett kétgólos vereséget az Eubility Group Békéscsabai Előre NKSE együttese. A csabai lányok ugyanúgy jártak, mint egy hete a Dunaújváros elleni hazai premieren: a kevés cserejátékos miatt idő előtt felélték erőtartalékaikat és a végére ismét 29-27-es vereséggel hagyták el a játékteret.

20190907_mtk_elore_kezi

Fotó: Antal János

A volt csabai Mihálffy Adrienn már az első percben vezetést szerzett, majd Marincsák Niki hibázott bele egy hétméteresbe. A folytatásban gyorsan születtek a találatok, de az 5. percben már a vendégek vezettek, sőt a 9. minutában kettővel jártak előrébb. A csabaiak diktálták a tempót, nem véletlen, hogy a 13. percben 8–5-ös csabai vezetésnél Golovin Vlagyimir időt kért. Négy perccel később – amikor kezdett lendületbe jönni az MTK –, Horváth Roland is kikérte az idejét. Csökkent a koncentráció a Csabánál, amit kihasznált az MTK, és a 23. percben egyenlített. A félidő hajrájában már egyik fél sem tudta „lerázni” a másikat.

Fordulás után megint a csabaiak percei következtek, akik megújult erővel – főleg a szélekről szerzett találatokkal – három góllal elhúztak. Az MTK azonban tapadt a lilákra. Gerháth már harmadik gólját dobta a második félidőben, és zárkóztatta csapatát egy gólra. A folytatásban ismét fej-fej mellett haladt a két fél. Az 52. percben került lépéselőnybe a fővárosi együttes (23–22), Horváth Roland nyomban időt is kért. Izgalmas volt a hajrá, ebben az időszakban Vukajlovics átlövései tartották versenyben a Békéscsabát. Egyetlen gólos hazai vezetésnél, 59.20 perckor Golovin időt kért, és a mezőny leggólerősebb játékosa, Tóth Eszter bebiztosította a fővárosiak győzelmét.

Golovin Vlagyimir: – Még nem vagyunk kész, sok munka kell, hogy kész legyen a csapatunk. Számítottunk rá, hogy az ellenfelünk elfárad majd a végére. Örülök a győzelemnek, volt egy Tóth Esztink, aki hatvan percen keresztül tolta a csapatunkat!

Horváth Roland: – Csalódott vagyok, mert két pontért jöttünk. Küzdünk, harcolunk, megyünk, csináljuk, de mikor dönteni kell, elfáradunk. Megyünk tovább, előbb-utóbb a munkának még ennyi emberrel is ki kell jönnie. Sok sikert kívánok az MTK-nak.

Forrás: Békés Megyei Sport Extra

line

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/mtk.budapest.kezilabda/videos/1205831369616872' width='680']

line

Jegyzőkönyv Tabella 

line

Az MTK otthonába látogatnak a lila-fehér lányok

Interjú Kovács Anettel

A hétvégén megkezdődött az élvonalbeli női kézilabda bajnokság, így együttesünk a Békéscsabai ENKSE is bemutatkozhatott a hazai közönség előtt. A lányok pályán mutatott produkciójára pedig nem is igazán lehetett panasz, hiszen hatalmasat küzdöttek és helyt is álltak a hatvan perc során. Igaz ezúttal ezért most nem járt pontbeli jutalom, hiszen a Dunaújváros gárdája hatalmas csatában két góllal 29-27 arányban két vállra fektette lila-fehér csapatunkat. Viszont ahogy Horváth Roland mester is nyilatkozta a találkozót követően, bíztató volt a jövőre nézve az együttes teljesítménye. A bajnokság pedig igazán csak most kezdődik, és a lilák szombaton a szezon első idegenbeli összecsapását is lejátszák, méghozzá az MTK otthonában. Aktuális ellenfelünk egyébként már két idegenbeli találkozót abszolvált az idényben, ugyanis múlt hét szombaton Vácon szenvedtek tízgólos vereséget a 31-21-es végeredménnyel záruló találkozón, majd ezt követően szerdán a Ferencváros otthonában volt jelenésük, ahonnan 36-22-es kudarccal tértek haza. Ami a fővárosiak nyári játékos mozgását illeti, összesen öt játékos Karnik Szabina, Termány Rita, Lajtos Nóra, Bánfai Kira és Stranigg Zsófia távozott az egyesülettől, míg nyolc új játékos, köztük több rutinos kézlabdázó is már kék-fehérben kezdte meg a felkészülést. Közülük hárman a Fradiból érkeztek, igaz csak Horváth Dóra az, aki tényleges igazolás, mert Suba Sára és Zsiborás Luca is csak kölcsönben szerepel ebben a szezonban. És hogy folytassuk a fiatal játékosok sorát, Pál Tamara az ETO-ból szintén kölcsönjátékosként szerepel, míg Sziráki Boglárka a Vác együttesétől tette át székhelyét a fővárosba. Kétségkívül azonban a három Budaörsi igazolással erősödhet legtöbbet az MTK, ugyanis az előző szezonban csapatának házi gólkirálya Dávid-Azari Fruzsina, a balátlövő Gerháth Fanni illetve a többszörös magyar válogatott Szöllősi-Zácsik Szandra igazi motorjai lehetnek Golovin Vlagyimir együttesének. Ahogy a lila-fehérek fiatal csapatában Kovács Anett is, hiszen a már válogatottban is bemutatkozó jobbszélső biztos kezére és rutinjára a szombati összecsapáson is nagy szükség lesz. Vele értékeltük a Kohász elleni találkozót, és természetesen kitértünk az MTK elleni derbire is.

20190906_kovacs_anett

Fotó: Antal János

– A vereség ellenére egy nagyon jó és izgalmas mérkőzést játszottatok a Dunaújvárossal, Ti miként értékeltétek meg az összecsapást?

– Az igazat megvallva kettős érzések kavarogtak bennünk a szombati mérkőzés lefújását követően. Egyfelől nyilván örülünk annak, hogy egy nálunk erősebb alakulattal fel tudtuk venni a versenyt, és igazából végig pariban voltunk velük, másrészről viszont csalódottak is vagyunk, mert egyértelműen egy nyerhető összecsapás csúszott ki a kezeink közül. És mondanom sem kell ebben a roppant erős bajnokságban nekünk minden pontra égetően szükségünk van.  

– Pedig az első húsz percben szinte álomszerűen kezdtetek, aztán viszont megtorpantatok, és innentől már inkább a Kohász akarata érvényesült…

– Őszintén szólva magam sem gondoltam, hogy ennyire jól kezdjük a találkozót, és a félidő derekára már több gólos előnyt sikerül szereznünk. Ebben a periódusban valóban nagyon jól kézilabdáztunk, okosan passzívig játszottunk, agresszívan védekeztünk, és a kapuból is extra teljesítmény jött. Viszont a félidő végén ellenfelünk ritmus váltott, mi pedig elkezdtünk kapkodni, és elolvadt az előny, amit korábban összegyűjtöttünk. A második játékrészben pedig kijött rajtunk az, hogy kevesen vagyunk, elfáradtunk és kulcsszituációkban hibáztunk.

– A hétvégén az MTK-nál vendégeskedtek, akik két sima vereséggel rajtoltak a bajnokságban. Ezekből a találkozókból mennyire lehet messzemenő következtetéseket levonni ellenfeletek erejével kapcsolatban?

– Minden mérkőzés más, és szerintem az MTK ellenük egy teljesen más arcát fogja majd mutatni. Egyébként hozzánk hasonlóan egy kifejezetten erős első sorral rendelkeznek, viszont talán nekik a padjuk is bővebb, mint a miénk, még akkor is, ha zömében fiatalok alkotják a második sorukat. Belső posztokon pedig kifejezetten erősek, itt Tóth Esztert érdemes külön is kiemelni, hiszen nem csak karmestere ellenfelünknek, de gólerős játékos is. Szöllősi-Zácsik Szandrát pedig azt gondolom, senkinek nem kell bemutatni, az ő játéka azért nagymértékben befolyásolja az MTK eredményességét.

– Jó eséllyel, egy riválissal találkoztok, ebből kifolyólag mennyire kezelitek kiemelten a szombati összecsapást?

– Mivel nekünk minden találkozó fontos, és így minden összecsapásra próbálunk a lehető legjobban felkészülni és a legtöbbet kihozni belőle, így külön nem is mondjuk ki erre sem, hogy most kiemelten készülünk rá. De azért nyilván a közvetlen riválisokkal szembeni mérkőzések mindig felértékelődnek, és a bennmaradásért folyó harcban is sokat számíthatnak ez itt megszerezhető pontok. Szóval a győzelem szellemében készültünk egész héten, és a két pontért utazunk Budapestre is. Azt gondolom, ha egy Dunaújvárost ennyire meg tudtunk szorongatni hazai pályán, akkor az MTK otthonában sem leszünk esélytelenek.

– Milyen találkozóra számítasz?

– A szombatihoz hasonló harcos, ki-kimérkőzésre, ahol döntő lehet, hogy melyik csapat bírja jobban fizikálisan. Mi a Kohász elleni első húsz percből meríthetünk, az a jó védekezés és kapusteljesítmény fog kelleni az MTK ellen is. És persze okos játék, és összességében kevesebb hiba. De ha hátul tényleg stabilak tudunk lenni 60 percen keresztül, akkor egészen biztosan nem térünk haza üres kézzel.

Ahogy az előző szezonban, úgy valószínűsíthetően ebben a bajnoki kiírásban is komoly csatákat fog vívni egymással – többek között a bennmaradásért is – a két gárda. A felek utoljára januárban csaptak össze Budapesten, akkor 26-26-os döntetlennel ért véget a találkozó, míg májusban Békéscsabán 34-30 arányban az MTK tudott diadalmaskodni. Az Előrés lányok első idegenbeli összecsapása tehát szombaton 18 órától a Budapesti Elektromos Csarnokban kerül megrendezésre, a találkozót az Altmár Kristóf, Horváth Márton bírópáros vezeti majd.

Dömény Dezső

line

line

Békéscsabai ENKSE – MTK Budapest

benkse_150spacermtk_budapest_150

NB I női felnőtt 2018/2019. 24. forduló

Békéscsabai ENKSE – MTK Budapest

30-34 (16-20)

Időpont: 2019. május 4. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss Olivér

Versenybírók: Szabó Imre, Szegedi Zsolt

Békéscsaba: Bottó Rózsa (3), Vukajlovic Aleksandra (3), Gidai Eszter (0), Giricz Laura Gerda (3), Dombi Katalin (0), Walfisch Mercédesz (8), Horvát Dorina Szilvia (0), Ekker Gitta (0), Kovács Anett (5), Török Csenge (0), Csizmadia Fanni Klára (0), Marincsák Nikolett (7), Kukely Anna (1), Agbaba Marija (0).
Vezetőedző: Horváth Roland

MTK: Tóth Eszter (5), Karnik Szabina (7), Nonn Orsolya (0), Fekete Bozsana (3), Slakta Petra (2), Mihálffy Adrienn (6), Stranigg Zsófia (2), Kovács Gréta Imola (1), Bánfai Kíra (3), Dakos Noémi (3), Termány Rita (0), Győri Barbara Viktória (0), Lajtos Nóra (0), Zsiborás Luca (2).
Vezetőedző: Golovin Vlagyimir

sargalap Sárga lapok: Gidai Eszter (1), Kovács Anett (1), Karnik Szabina (1), Slakta Petra (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Bottó Rózsa (2. perc), Vukajlovic Aleksandra (2. perc), Walfisch Mercédesz (2. perc), Tóth Eszter (4. perc), Karnik Szabina (4. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Walfisch Mercédesz (2/2), Marincsák Nikolett (1/2), Tóth Eszter (2/2), Karnik Szabina (3/2).

line

Már az első félidőben kialakult a különbség

20190504_elore_mtk

Fotó: Antal János

A Békéscsabáról két éve elkerült Mihálffy Adrienn góljaival kezdődött az összecsapás. A fővárosiak több alkalommal is könnyedén átjátszották a meglehetősen szellős csabai védelmet. Az MTK kétgólos előnye hamar elolvadt, mert a lilák egy 3-0-ás rohammal átvették a vezetést. Rengeteg volt a technikai hiba, eladott labda, elszórt lövés mindkét oldalon. Ha Horvát Dorina nem véd egymás után kétszer is, akkor az MTK már az elején komoly előnyre tesz szert. Horváth Roland már a mérkőzés elején három poszton változtatott, de továbbra is a határozottan, keményen védekező és gyors támadásokat vezető, két hetest is értékesítő MTK Budapest tartotta kézben a mérkőzést. A 15. percben a csabaiak trénere 7-9-nél időt kért, próbálva felrázni együttesét. A 18. percben Giricz befordulásból, Marincsák egyéni akcióból lőtt góljával hat perc után ismét egyenlő lett az állás. A 21. percben az MTK edzője kért időt. Két játékvezetői ítélet borzolta a kedélyeket ezután, majd a vendégek egymás után lőtt gólokkal a 22. percben először vezettek három góllal. Próbált visszajönni az Előre (Marincsák igyekezete dicsérhető volt), ám a látogatók rendre pontosan céloztak.

A második félidő egy Kukely Anna-góllal kezdődött, ám gyorsan érkezett a válasz. Állandósult az MTK négygólos vezetése, sőt a frissen beállt Zsiborás Luca eggyel még meg is toldotta csapata előnyét. A 35. percben 18-23-nál időt kért Horváth Roland. Az MTK továbbra is remekül védekezett, a ziccereket belőtte és ez elég is volt ahhoz, hogy biztosan vezessen, s ne kelljen idegeskedniük. A hazaiaknál hiányzott a jó átlövőteljesítmény, és a 2. félidőben sokáig az irányító Marincsák sem tudott betalálni. A Csaba többször is felzárkózott négy gólra (22-26-nál Golovin Vlagyimir időt is kért), de az nem volt benne, hogy a Csaba újítani tud. Sokan már a játékrész korai szakaszában beletorődtek a vereségbe, a hazai csapat azonban nem és az erőre kapó Walfisch Mercédesz vezérletével kézzel fogható közelségbe került az egyenlítés. A túlzott akarat azonban hibákat szült, egymás után öt csabai ziccer is kimaradt, ez pedig nem maradt büntetlenül. A 17 éves Csizmadia Fanni három lövést is hatástalanított, de a különbség így is csak nőtt és nőtt. Walfisch egy hatperces hazai gólcsendet tört meg, majd a társak is betaláltak, de háromnál közelebb nem tudott jönni ellenfeléhez az Előre.

Horváth Roland: – Volt a mérkőzésnek olyan szakasza, amikor nyerhettünk volna. Ám hiányoztak az egyéni jó teljesítmények, ráadásul nagyon sok ziccert hagytunk ki. Valami mostanában hiányzik a csapatból, ami miatt nem fut a szekér. Ma jobb volt az MTK, erősebb és akaratosabb.

Golovin Vlagyimir: – Háromesélyes volt a mérkőzés. Mindkét csapat óriásit küzdött, azzal nyertünk, hogy mi kevesebbet hibáztunk, és jó volt a kapusteljesítményünk. Egyébként apróbb dolgokon múlott, hogy melyik csapat jön ki jobban a mérkőzésből.

A Békéscsaba nem adta fel, de az MTK tartotta magát és megérdemelten nyerte meg az alsóházi rangadót.

Forrás: Békés Megyei Sport Extra

line

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/535164273555157/' width='680']

line

YouTube 

Jegyzőkönyv 

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix