Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Az MTK-t fogadják a lilák a hazai nyitányon

Interjú Skaliczki Lászlóval

20160923_skaliczki

Az elmúlt héten elrajtolt az első osztályú női kézilabda bajnokság 2016/2017-es szezonja, így csapatunk, az EUbility Group – Békéscsabai Előre NKSE is lejátszotta első mérkőzését, igaz nem sok babér termett lányainknak a debreceni nyitányon. Viszont nem kell sokat várni a javítási lehetőségre, mert pénteken újabb találkozóval, ráadásul az első hazai összecsapással fojtatódnak a bajnoki küzdelmek a lilák számára. Az ellenfél az MTK-Budapest együttese lesz, amely hasonlóan nagy különbséggel, tizenegy góllal kapott ki hazai környezetben a Dunaújváros csapatától. A lila-fehérekhez hasonlóan ellenfelünknél is nagy volt a játékosmozgás a nyáron, ugyanis 12 játékos távozott és 9 új kézilabdázó érkezett a fővárosi kék-fehérekhez, többek között az előző szezonban még Békéscsabán szereplő Olha Nikolayenko. Előreláthatólag nagy csatára számíthat, aki kilátogat péntek este a békéscsabai Városi Sportcsarnokba, hiszen a gyengébb bajnoki kezdés után mindkét együttes győzelemmel szeretné kárpótolni szurkolóit. Az ellenfeleken kívül azonban a sérüléssekkel is meg kell birkóznia Skaliczki László csapatának, ugyanis a héten újabb sportolóval gyarapodott az amúgy sem rövid maródiak listája, miután a jobbszélső Kovács Anett is térdsérülést szenvedett. Igaz, egy fővel gyarapodott is a Békéscsaba kerete, hiszen a klub szerda este szerződtette a Buducnost Podgoricától érkezett átlövőt, Jovana Kovacevicet. Ettől függetlenül nincs könnyű helyzetben a lilák mestere, aki ennek ellenére bizakodva várja első hazai tétmérkőzését az Előre NKSE kispadján. Először azonban még nem a soron következő feladatokról, hanem az első fordulóban elszenvedett vereség okairól faggattam a Mesteredzőt.

- Mi hiányzott ahhoz, hogy egy szorosabb összecsapás kerekedjen a debreceni mérkőzésből?

- Mindenekelőtt a lendület hiányzott nagyon a játékunkból, nem tudtunk lerohanásokat indítani és a visszarendeződést sem oldottuk meg megfelelően, ezért nagyon sok indításgólt kaptunk. Egyértelműen sebességben és egyéni tudásban is fölénk nőt a Debrecen. Gyakorlatilag az első tíz percben tudtuk csak tartani velük a lépést, utána ritmust váltottak, sokkal kombinatívabban játszottak és a félidő végére szinte el is döntötték a találkozót. A második játékrészben sajnos szétesett a játékunk, ellenfelünk viszont jól kézilabdázott, hátul masszívak voltak, jó védekezéssel belekényszerítették a lövéseinket olyan lövő folyosókba, melyeket a remekül védő kapusaik nagy százalékkal hárítottak. A széleket nem használtuk megfelelően, nagyon betömörültünk középre és onnan erőltettük a támadásaink befejezését. Ami engem különösen bánt, hogy nem tudtunk igazán meccset játszani ellenfelünkkel, hiszen mindkét félidőnek pont abban a periódusában kézilabdáztunk a leggyengébben, amelyik a leginkább eldönthet egy összecsapást.

- Sok szempontból kényszerhelyzetben van a szakmai stáb, gondolok itt a sérültekre, és elsősorban Dajka Betti kiesésére…

- Igen, sajnos ez a sérüléshullám még inkább megnehezíti a dolgunkat, de legfőképpen valóban Dajka Betti kiesése az, ami komoly probléma elé állít minket, hiszen az irányító szerepe kulcsfontosságú egy csapatban. Nyílván azon dolgozunk folyamatosan, hogy ezt a helyzetet megoldjuk, jelenleg viszont csak átszervezéssel tudjuk áthidalni a problémát.

- Az első hazai találkozón az MTK lesz az ellenfél, mely hasonlóan az Előréhez egy meglehetősen fiatal csapattal vág neki a bajnokságnak…

- Részben igen, viszont azért rendelkeznek több rutinos játékossal is, akik már komoly NB I-es tapasztalattal bírnak. Összességében elmondhatjuk, hogy egy meglehetősen masszív kerettel rendelkező csapat az MTK, amelyben a fiatalok és a rutinosabb játékosok jó elegyet alkotnak. A miénknél jelenleg hosszabb paddal is rendelkeznek, és a belső posztokon gyakorlatilag két sort be tud vetni Vlagyimir Golovin mester. Az igaz, hogy sok mindenben párhuzamot vonhatunk a két együttes között, hiszen számszakilag is majdnem olyan arányú verességgel kezdték a bajnokságot, mint mi, ráadásul hazai pályán. Ezért egészen biztosan mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy pontokkal távozzanak Békéscsabáról.

- Miben kell javulnia a Csabának a pénteki összecsapásra?

- Sok munka áll még előttünk, hiszen két hónap alatt egy teljesen újjászervezett csapattól nem lehet csodát várni, de azért szeretném, hogy sokkal jobban és nagyobb önbizalommal kézilabdázunk, mint Debrecenben. Ott egy felfokozott izgalmi állapotban léptünk pályára, mely inkább bénítólag hatott a csapatra, a tévés közvetítés és a csarnok légköre pedig még rátett erre néhány lapáttal. Remélem viszont, hogy a megszokottabb hazai környezetben már a szebbik arcunkat tudjuk majd megmutatni a világnak. Ami mindenképpen az alapelvárásom az együttes felé, hogy hatvan percen keresztül küzdjenek a játékosaim, és valósággal szántsák fel a pályát a mérkőzésen.

- Te személy szerint milyen érzésekkel várod az első hazai tétmérkőzésen való bemutatkozást?

- Nyilván, ahogy a játékosok, úgy én is várom az első hazai találkozót, és egy egészséges izgatottság mellett kíváncsiság is van bennem, hiszen egy olyan összecsapás vár ránk, amelyen sokkal inkább megláthatjuk, hogy is állunk szakmailag valójában. Azt gondolom, nagyon nehéz dolgunk lesz, viszont én mindenképpen győzelmet várok a mérkőzéstől, így ennek szellemiségében készültünk az együttesel egész héten. Azt azonban látni kell, hogy egy folyamat elején járunk, melyen sajnos még egyéb buktatók is nehezítik a dolgunk. Ehhez mindenki részéről türelemre és lojalitásra van szükség. Az a filozófia, ami mentén dolgozom a csapattal, bizonyos játékosok számára könnyebben, mások számára nehezebben sajátítható el, de a legfontosabb, hogy együtt csapatként tudjuk megélni nem csak a sikereket, de a nehezebb helyzeteket is. Ebben szeretném, ha a szurkolók is mellénk állnának, és segítségünkre lennének, akár már a pénteki nagyon fontos mérkőzésen is, hiszen a szurkolók jelenléte és biztatása nagyon fontos pluszokat tud adni a játékosoknak.

Csapatunk MTK elleni összecsapása tehát szeptember 23-án, pénteken 18 órakor kerül megrendezésre a békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A találkozón biztosan nem léphet pályára Dajka Bettina, akire a jövő hónapban térdműtét vár, a kéztöréséből lábadozó Deák Vivien, valamint a héten szintén keresztszalag-sérülést szenvedett Kovács Anett. A közelmúltban korrekciós műtéten átesett Terenyi Bianka játéka kérdéses. A montenegrói szövetség csütörtök délután kiadta Jovana Kovacevic játékengedélyét, remélhetőleg a szükséges papírmunkák elvégzését követően az átlövő is tagja lehet a fővárosiak ellen készülő keretnek.

Óvatos derűlátás a bajnokság előtt

A Békéscsabai Előre NKSE csapata 2016. szeptember 13-án, szerdán szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott, amelynek keretében ismertetésre kerültek az új szezonhoz kapcsolódó, a marketingjogok egy részének értékesítése révén bekövetkezett változások, valamint megtörtént a szeptember 16-án induló szezon szakmai felvezetése is. A sajtótájékoztató keretében került bejelentésre, hogy a Budapest Bank és az Előre NKSE között aláírásra került a 11. szponzori szerződés, így a Bank immáron több mint egy évtizede elkötelezett támogatója a lila-fehér csapatnak.

20160913_sajtotajekoztato

Fülöp Csaba gazdasági vezető elmondta, a Magyar Kézilabda Szövetség értékesítette a férfi és a női bajnoksággal kapcsolatos központi marketingjogok egy részét a Szerencsejáték Zrt. részére, ez azt jelenti, hogy a Vállalat hangsúlyosan fog megjelenni a csapat életében, ez vonatkozik a felszerelésre, a Városi Sportcsarnokra és az egyéb marketingeszközökre is. A Szövetség új marketingkézikönyvet készített, amely már a Bajnokok Ligájában is használt elemeket vette alapul, erre fog épülni a bajnoki mérkőzések arculata is. Emellett cél a sajtó minél komplexebb kiszolgálása is, ennek keretében a bajnoki találkozók után negyedórán belül sajtótájékoztatót kell tartani, amelyen csapatonként a vezetőedző és egy játékos megjelenése kötelező. Fülöp Csaba arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a városi sportcsarnokban tavaly megvalósított 15 millió forint értékű fejlesztések egy újabb pályázat beadásával várhatóan decembertől a második ütemmel folytatódnak, melynek keretében többek között rendbe hozzák a szertárat, a földszinti mellékhelyiségeket és a mozgáskorlátozottak részére is építenek egyet.

Skaliczki László vezetőedző szerint a július 18-án megkezdődött felkészülés felemásra sikeredett. Látott biztató, előremutató dolgokat, de aggasztóakat is. Heterogén csapatszerkezet jött létre, melyben a fiatalok uralják a terepet. A négy tornán megvívott 12 felkészülési mérkőzés, valamint a három további találkozó eredményei nem feltétlenül olyanok voltak, hogy túlzottan optimistán várja az együttes a rajtot. A klubvezetés dolgozik a keret további megerősítésén, amely Dajka Bettina kiesése miatt is nagy fontossággal bír.

- A felkészülés során figyeltük, kinek milyen feladat adható, mit bír el, fizikai, mentális és lelki értelemben — mondta a tapasztalt szakember. – A csapat sokszor került stresszes helyzetbe, a félelem pedig sok energiát elvon, nehezebb is regenerálódni. Békéscsabán igényes és hozzáértő a közönség, nekik is meg kell felelni. A 2016-os évben mindössze nyolc bajnokit játszunk, abból hármat itthon. Jön a Győr, az Érd és az MTK, utóbbi tartozik abba a körbe, amely versenytárs lehet. – zárta mondandóját a vezetőedző.

Szabó Károly, az Előre NKSE elnöke örömét fejezte ki, hogy az ország egyik legnagyobb szaktekintélyét nyerték meg a vezetőedzői munkára. Valóban kevés a játékos, a keret bővítésért mindent meg is tesz a vezetés, hogy helytálljon az együttes a borzasztó erős mezőnyben. A többség fiatal, ami előny, de hátrány is lehet, de biztos, hogy az elvégzett munka előbb utóbb kamatozik majd a csapat játékában, ehhez azonban idő kell.

— Az a célunk, hogy a korábbi időszakhoz hasonlóan minél több fiatalt neveljünk ki a felnőtt csapat számára. Az U7-től az NB I juniorig tizenegy utánpótlás-csapatot versenyeztetünk, ami jónak mondható, de az edzésfeltételekben sajnos hátrányban vagyunk, így várjuk az új munkacsarnok felépülését. Az Evangélikus Gimnáziumban idén is beindítottuk a speciális kézilabdaosztályt, és a nyáron már érezhető volt, hogy egyre vonzóbbá válunk a régióban, sok szülő keresett meg bennünket és hozta hozzánk gyermekét. – mondta a klubelnök.

A Budapest Bank az Előre NKSE legrégebbi partnerei közé tartozik, szerepe a csapat életében óriási jelentőséggel bír. A Bank folyamatos támogatása anyagi biztonságot jelentett a klubnak az elmúlt évtizedben, igazi partnerség alakult ki a Felek között. Ez utóbbit igazolja, hogy szerdán, a sajtótájékoztató keretében immár a 11. szponzori szerződést látta el kézjegyével Lasetzky Frigyes, a bank Operáció és Minőség vezetője, Szabó Károly ENKSE elnök és Fülöp Csaba gazdasági vezető. Ez az együttműködés országos viszonylatban is példaértékűnek mondható, hiszen ritka, hogy több mint egy évtizeden keresztül ilyen szoros kapocs álljon fent egy támogató és egy sportegyesület között. A Felek közötti kapcsolat komoly értékeket hordoz magában, a cél ezek továbbvitele és folyamatos erősítése, amely különböző közösségi célok segítésében is megnyilvánul. A Budapest Bank Békéscsaba egyik legnagyobb foglalkoztatója, amely egy évtizede vállal aktív szerepet a város gazdasági, kulturális, közösségi és sportéletében.

Az együttműködés jóval túllép a szimpla támogató és támogatott viszonyon. Lasetzky Frigyes ehhez hozzátette, hogy az egymás mellett élés helyett az egy közös célért való együttműködés szükséges, ezzel kell vonzóbbá tenni a várost. Egy sikeres csapat sokat tehet ezért. A banknál és a csapatnál is a sikerhez a kőkemény munka és a folyamatos fejlődés szükséges. – mondta a Budapest Bank Operáció és Minőség vezetője.

A Glass Kft. BMW Márkakereskedés az Előre NKSE főtámogatója lett

Szerdán ünnepélyes sajtótájékoztató keretében jelentette be a Békéscsabai Előre NKSE és a Glass Kft. BMW Márkakereskedés, hogy a felek együttműködési megállapodást kötöttek a 2016/2017-es bajnoki idényre vonatkozóan. Az aláírt szerződés értelmében a BMW és márkakereskedése, a Glass Kft. a lila-fehér csapat egyik főtámogatója lesz a hamarosan kezdődő szezonban.

20160907_bmw_atadas

A sajtótájékoztatón a Glass Kft. ügyvezetője Somlyai Lajos elmondta, a mostani megállapodással arra törekszenek a felek, hogy a kölcsönös előnyök révén mindkét fél erősíteni tudja pozícióját a saját területén. A szerződés létrejöttében nagy szerepe volt Berkes Zoltánnak, a BMW Magyarország kereskedelmi igazgatójának, aki a kezdetektől fogva támogatta ezt a megállapodást.

Fülöp Csaba, a Békéscsabai Előre NKSE gazdasági vezetője elmondta, örülnek a jelenlegi szerződésnek, amelynek révén egy világmárkával került kapcsolatba a klub és reméli, hogy hosszú távú lesz az együttműködés. Az Előre NKSE szponzori kapcsolatainak nagy része több éves múltra tekint vissza, a klub igyekszik olyan szerződéseket kötni, amelyek mindkét fél számára kölcsönös üzleti előnyökkel járnak. A BMW esetében kiemelt cél, hogy a márka közelebb kerüljön a támogatókhoz és a szurkolókhoz is.

Szabó Károly, a Békéscsabai Előre NKSE elnöke megköszönte a Glass Kft. támogatását és elmondta, reméli az újjáalakult csapat jól szerepel majd az új idényben, és jó eredményekkel tudja meghálálni a BMW támogatását.

A felek közötti együttműködés arcai Skaliczki László vezetőedző, a huszonötszörös válogatott kapus Triffa Ágnes és az átlövő Walfisch Mercédesz lesznek, számukra adta át Somlyai Lajos ünnepélyes keretek között a 2016/2017-es bajnoki idényben használandó BMW személygépkocsik slusszkulcsait.

line

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.bmw-glass.hu/hu_dl/glass_hu/

line