Online fogadás | TippmixPRO

Újra hazai pályára az Előre

Interjú Tena Petikával

Békéscsabai kézilabdacsapatunk a szombati MTK elleni derbit követően, minimális szusszanással szerdán már ismét parkettra lép. Az ellenfél ezúttal a Vác együttese lesz, egy még szeptemberről elhalasztott találkozó pótlásaként. Csapatunk horvát átlövőjét Tena Petikát kértem egy kis elemzésre az összecsapás kapcsán, de szót ejtettünk a hétvégi mérkőzésről is, lévén játékosunk remekül játszott, aminek eredményeképpen öt átlövés góllal terhelte meg a fővárosiak hálóját.

Tena Petika

– Az MTK ellen játszottad a legeredményesebb és talán legjobb meccsedet is lila-fehér mezben, mostanra sikerült igazán elkapnod a megfelelő formát?

– Ez a szezon egy kicsit nehezen indult nekem, idő kellett ahhoz, hogy felvegyem a megfelelő ritmust, mire pedig ez sikerült volna jött a karanténos időszak, igazi edzések és mérkőzések nélkül. Bevallom, ehhez meglehetősen nehéz volt alkalmazkodnom, mert én akkor érzem magam a legjobban, ha sokat edzek. Az előző hónap végre karantén nélküli normális körülmények között zajlott és annak ellenére, hogy volt egy kisebb sérülésem, újra megfelelő mennyiségű és minőségű munkát tudtam végezni. Ennek hatására most úgy érzem, hogy jó formában vagyok, alig vártam már, hogy újra pályán lehessek, így amikor most lehetőségem nyílt rá megpróbáltam élni vele. Nagyon örülök, hogy újra játszhattam és azt hiszem, ez a pályán is látszott.

– Mi hiányzott az MTK ellen szombaton?

– Szerintem jól küzdünk és igyekeztünk a legjobb játékunkat nyújtani. Az első félidőben sikerült megvalósítanunk, amit előzetesen elterveztünk, illetve amit edzőnk is kért tőlünk és szoros eredményen tartottuk ellenfelünket. Viszont sajnos a második félidőben volt egy rossz időszakunk, amikor sok technikai hibát követtünk el, és rendre elhibáztuk a lövéseinket. Sajnos abban a periódusban el is dőlt a találkozó. Mindenesetre nem szabad elcsüggednünk és tovább kell dolgoznunk, hogy a következő meccsen jobban teljesítsünk.

– Mert szerdán már a Vác ellen kell pályára lépnetek…

– Igen, és egy kifejezetten nehéz összecsapásra is számítok. A Vác nagyon fiatal csapat, de a gárda magja már évek óta együtt játszik és így jól ismerik egymást. Ráadásul remek játékosaik vannak, tele válogatott kézilabdázóval. Ettől függetlenül nem szabad megijednünk tőlük, a saját játékunkra kell nagyon figyelnünk és bízom benne, hogy játszhatunk velük egy jó és eredményes mérkőzést. Az biztos, hogy mi mindent megteszünk majd ennek érdekében a pályán. Ami fontos lesz, hogy most lehetőleg 60 percen keresztül rossz periódusok nélkül tartsuk a tempót ellenfelünkkel és akkor bármi benne lehet a találkozóban. A lényeg most is az, hogy ne legyünk görcsösek, próbáljuk meg élvezni a játékot és akkor jönni fog az eredmény is.

Dömény Dezső

Címkék:  , ,