Tétmérkőzésen is debütálunk hazai közönség előtt

Csapatunk a szintén győzelemmel rajtoló Gárdony-Pázmánd NKK együttesét fogadja a női kézilabda NB I/B 2. fordulójában.

Tappe-Békéscsabai ENKSE - Gárdony-Pázmánd NKK

Ennél jobban nem is sikerülhetett volna a bajnoki rajt Marosán György gárdájának, hiszen Borbély Mártáék az első perctől kezdve kezükben tartották a Hajdúnánás elleni mérkőzést, a félidőben már öt góllal vezettek, végül fölényesen, 27–16-ra diadalmaskodtak. Ezt követően a regenerációé és a következő, kemény hetekre való felkészülésé volt a főszerep, hiszen nem vár egyszerű sorsolás ránk: a szombati, hazai bemutatkozás után a Szigetszentmiklós, az Eszterházy és a Komárom lesz majd az ellenfél. Éppen ezért volt fontos a jó kezdet, az első győzelemhez Németh Kata tizenhárom védéssel és 50 százalékos hatékonysággal járult hozzá.

– Nagyon jól sikerült ez a mérkőzés, fontos volt, hogy megszerezzük a két pontot. Jól működött a védekezés előttem, ez nekem is segített, így könnyebb dolgom volt. Emellett a támadójáték is gördülékeny volt, így az elejétől kezdve vezettünk, ez pedig megalapozta a sikert – idézte fel a kapus a hajdúnánási találkozót.

Szombaton a Gárdony-Pázmánd NKK érkezik Békéscsabára. A Fejér vármegyei gárda a bajnokság 1. fordulóban az újonc Szeged otthonában 33–24-re nyert, a hétközi Magyar Kupa-találkozón azonban 35–24-re kikapott a Komáromtól és búcsúzott a sorozattól.

– Az első hazai mérkőzésünkön sem lehet más a cél, mint a győzelem, de ugyanezt tűzzük ki magunk elé minden találkozóra ebben a szezonban. Szeretnénk a saját játékunkat játszani, magabiztosan kell teljesítenünk védekezésben és támadásban is – fogalmazott Németh Kata.

A Gárdony-Pázmánd az előző szezonban a szoros középmezőnyben a 11. helyen végzett, ugyan csak egy ponttal megelőzve a végül búcsúzó SZISE-t, de az utolsó két fordulóban már nem forgott veszélyben a bennmaradás. Első vendégünk keretében nyáron nem volt nagy változás: két játékos, Vernes Dorottya és Flatsker Fanni távozott, helyükre hárman érkeztek, az új szezonban Bristyán Dorina, Wutschi Verona és Nagy Zsófia is a csapatot erősíti majd. A kispadon maradt Major Dávid, aki a felkészülés kezdetén kiemelte: a klubvezetés célja a stabil középmezőny elérése, azonban a vezetőedző bízik abban, hogy együttese lehet majd az idei meglepetéscsapat.

Marosán György is ennek megfelelően készíti fel játékosait a szezon első hazai mérkőzésére.

– Maximális tisztelettel készülünk, hiszen a Gárdony is magabiztosan nyert az első mérkőzésén. Komolyan kell venni az ellenfelet, nagyon sokat játszanak a beállóra, Berkes-Kaiser Melitta személyében nagyon jó játékos szerepel ezen a poszton. Támadásban koncentrált befejezésekre van szükség, mert a kapuban is képesek jó teljesítményt hozni. Szeretném, ha gyors kézilabdát játszanánk és a múlt héthez hasonlóan stabil védekezést mutatnánk be – emelte ki vezetőedzőnk.

A találkozó két játékvezetője Matic Dusan és Nádasdi Ádám lesz. Az összecsapás a megszokottaknál korábban, a labdarúgó klubbal történt egyeztetést követően 16 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, így azok a szurkolók, akik szeretnének, 18 órától már az Előrének is szoríthatnak a Kórház utcai stadionban a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-találkozón.