Online fogadás | TippmixPRO

A Kispesthez látogat együttesünk

Győzelemmel kezdte meg szereplését az NB1/B Keleti csoportjában lila-fehér kézilabdacsapatunk, miután hazai pályán nagyon magabiztosan 34-22-re legyőzte a Ferencváros U19-es együttesét.

A folytatásban viszont már jóval nehezebb csata vár lányinkra, hiszen az előző szezon bronzérmesének a Kistext Kispest NKK gárdájának az otthonában kell helytállniuk. Ráadásul az első bajnoki mérkőzését 36-31-re az Algyővel szemben el is vesztették a piros-feketék, így nyilván hazai pályán mindenképpen szeretnék kijavítani ezt a fiaskót. Ahogy már említettem, a Kispestiek az NB1/B Keleti csoportjának legutóbbi kiírásában 33 ponttal a harmadik helyen végeztek, és két játékosuk is 100 gól fölé jutott, Szabó Edina 128 gólt termelt, még Szerző Regina 118 góllal zárta a pontvadászatot. Szabó Edina egyébként úgy folytatta az első fordulóban a góltermelést ahogy azt májusban abbahagyta, ugyanis hét gólt hintett ellenfelének, bár ezzel mégsem ő volt a fővárosiak legeredményesebb játékosa azon az összecsapáson, ugyanis Szabó Janka kilenc góllal még őt is túlszárnyalta. Amúgy Szabó Janka nyolcadmagával nyáron érkezett a Kispesthez, Solt Anna, Kiss Klaudia, Vajer Blanka, Kaposvári Anita, Kostyalik Vivien, Lozsi Erna, és a korábban Békéscsabán is megfordult Barján Bianka és Bínó Boglárka társaságában. Igaz, kellettek is az új igazolások, mert összesen nyolc játékos távozott a szezon végén a piros-feketéktől, akik közül a gólgyáros Szerző Regina találatai egészen biztosan hiányozni fognak az idényben. De nem csak játékos szinten volt komoly mozgás a klub életében, hanem edzői fronton is, mert miután a korábbi vezetőedző Nagy Attila a Szent István SE-be távozott, a helyét Béki Nagy Bertalan foglalta el a csapat élén. A Kispest azon másodosztályú csapatok közé tartozik, akik már a Magyar Kupa első fordulójában érdekeltek voltak, így szeptember elején a Nyugati csoport egyik erősségével a Pénzügyőr SE-vel csaptak össze hazai pályán, és diadalmaskodtak 30-25-re. Egy per egy tehát tétmeccsen eddig ebben az idényben a mérlegük, így várják együttesünket, akiknél azért korántsem tökéletesek a körülmények, hiszen Kiss-Walfisch Mercédesz kiválása után, sérülés miatt először Kobela Tamarát, majd pár nappal később Borbély Mártát is elvesztette a csapat, így a vezetés Szögi Tímea reaktiválása mellett döntött, aki ezzel ismét visszatért klubunkhoz, és a hétvégén a Fradi ellen már be is mutatkozott. 

A lilák számára tehát a folytatásban a szezon első idegenbeli találkozója következik, egészen pontosan vasárnap 18:00 órától a Soroksári Sportcsarnokban, ahol a két sípmester Rózshegyi Brigitta és Südi Péter lesz.

Dömény Dezső