A PTE PEAC ellen törnénk meg a rossz sorozatot

Csapatunknak nem sikerültek jól az elmúlt fordulók: a Szigetszentmiklós, az Eszterházy és a Komárom ellen is vereséget szenvedtünk, így maradtunk a négy pontosok táborában. A mieink azon dolgoztak a bajnoki szünetben, hogy tovább fejlődjenek, javítsák a hibákat és elindítsanak egy jobb szériát.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - PTE PEAC-SIPO

– Három nehéz mérkőzés van mögöttünk, de az előző hét jó volt arra, hogy mind fejben, mind taktikailag összerakjuk magunkat. Fontos, hogy csapatként támogassuk egymást és hátunk mögött hagyjuk ezt az időszakot – fogalmazott Gerencsér Fanni, aki felidézte, hogy nyáron jó közösség épült, ennek köszönhetően sokat beszélgettek egymással és mindenki arra fókuszál, hogy jobbak legyenek a folytatásban. A fiatal átlövő szerint a PTE PEAC elleni sem lesz könnyű összecsapás, de a győzelem reményében lépnek pályára.

– A pécsi gárda egy frissen feljutó csapat, biztos, hogy nagy lelkesedéssel és bizonyítási vággyal érkeznek majd hozzánk. Nekünk az lesz a fő feladatunk, hogy hatékonyabb legyen a védekezésünk és jobban kihasználjuk a helyzeteinket. Nagyon várjuk az újabb hazai mérkőzést, itt az idő, hogy kilépjünk ebből a hullámvölgyből és megmutassuk a szurkolóknak, hogy mire vagyunk képesek – tette hozzá.

A PTE PEAC újoncként szerepel a másodosztályban, az előző szezonban az NB II E-csoportját 100 százalékos mérleggel nyerte meg, majd a dél-nyugati felsőházban is magabiztosan végzett az élen, szezonbeli veretlenségét már bajnokként veszítette el a Csepel otthonában. A baranyaiak keretében akadt változás, hárman távoztak és hatan érkeztek, a kispadon azonban Székely Katalin folytathatta a munkát. Az együttes négy idegenbeli túrával indította a bajnokságot, a Borsod SK-tól, a Tempo KSE-től és az ENUSE-tól ugyan kikapott, de a Ferencváros fiataljait legyőzte, majd a hazai debütáláson egy másik újoncot, a Szegedet is legyűrte, így a csabaiakhoz hasonlóan négy ponttal várja a 6. fordulót.

A mérkőzés pénteken 18:00 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a két játékvezető Bercza Krisztián és Kis András Benjámin lesz.

Kovács Dávid