Csapatunk sorozatban hét győzelemmel zárta a 2025-ös évet, a játékosok ennek köszönhetően meghosszabbították a téli szünetüket, így január 5-ig otthoni munkát végeztek, majd újra elkezdődtek a közös edzések.
– Jól telt a téli pihenő, persze amellett folyamatosan egyéni edzésmunkát is végeztünk, szükség is volt rá, anélkül nehéz lett volna újra belevágni az edzésekbe. Sikerült visszarázódni a csapatmunkába, mindenki motiváltan érkezett vissza a szünetről – foglalta össze az elmúlt hetek történéseit Baráth Berta.
Az együttes ezúttal is ugyanolyan elánnal készül, mint minden bajnoki mérkőzésére, a másfél hét múlva 23. születésnapját ünneplő játékos szerint fegyelmezett játékkal begyűjthetik a két bajnoki pontot.
– Nem szabad alábecsülni az érdieket a tabellán elfoglalt helyük miatt. Egy futós, lelkes csapat lesz a riválisunk, amely képes arra, hogy megszorongassa az ellenfeleit. Mindenképp koncentráltan kell pályára lépnünk, az alap a biztos védekezés lesz majd. Győzni szeretnénk, ehhez pedig szükségünk lesz a szurkolók támogatására is – emelte ki az ősz második felében jobbátlövőként szerepet kapó játékos.
Marosán György visszatekintésében felidézte: eredményes időszakot zárhattak az év végén, azonban a 2026-os esztendő is fontos mérkőzésekkel indul. Januárban még három fordulót bonyolítanak le a bajnokságban és akkor érkeznek majd a bajnokság feléhez, ennek a sorozatnak az első állomása lesz az Érddel vívott összecsapás.
– Kicsit csalóka az Érd tabellán elfoglalt helyezése, Paróczy Sára Dunaújvárosból érkezett a csapathoz, ez pedig egyértelműen meg is látszott az együttesen az év végén, illetve a télen is próbáltak erősíteni, így egy erősebb gárda érkezik majd Békéscsabára, mint amit a táblázat mutat. Mi vagyunk az esélyesek, hazai pályán pedig egy katlant szeretnénk varázsolni a szurkolóink segítségével, akik ha látják, hogy megfelelő mentalitással kézilabdázunk, az olyan erőt adhat nekünk, amellyel mindig úgy léphetünk pályára, hogy meg tudjuk védeni a várunkat. Ehhez nem kell más, mint mindig: stabil védekezés és kreatív támadásépítés – hívta fel a figyelmet szakvezetőnk.
Az Érd az előző idényt az élmezőnyben, az 5. helyen zárta, a játékoskeret azonban jelentősen átalakult, Németh Kata és Gerencsér Fanni éppen Békéscsabára igazolt, számos fiatal játékos kapott lehetőséget a bizonyításra, ennek eredményeképp a célok is megváltoztak, elsősorban a tapasztalatszerzést, a tisztes helytállást és a bennmaradás kiharcolását tűzték ki maguk elé a korábbi hatszoros NB I-es bronzérmes klubnál. Nem is indult könnyedén a szezon a Pest vármegyei együttesnek, hiszen hét vereség után csak november elején, a PTE PEAC ellen szerzett először pontot, azonban az ENUSE és a Szeged legyőzése után januárban úgy folytatódhatott a munka, hogy az együttes reális eséllyel pályázik arra, hogy megőrizze másodosztályú tagságát.
A két csapat legutóbb a 2022/23-as szezonban találkozott egymással bajnoki mérkőzésen, akkor az élvonalban mindkét alkalommal a vendégként játszó gárda diadalmaskodott. Az együttesek szezonbeli első összecsapása szombaton 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, a két játékvezető Fibec Zoltán és Győr Ádám lesz.
Kovács Dávid




