Archív

Közlemény

A Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület a K&H női kézilabda liga 2018. április 19-én lejátszott Budaörs Handball – Eubility-Group Békéscsabai Előre NKSE mérkőzésén vélelmezett események, illetőleg az ezzel kapcsolatos Budaörs Handball által beadott óvás tekintetében az alábbi közleményt teszi közzé.

benkse_150

Az Eubility-Group Békéscsabai Előre NKSE értetlenül áll a budaörsi óvás előtt. Egyesületünk álláspontja szerint a hivatalos játékidő mérése a Magyar Kézilabda Szövetség által delegált időmérő feladata, nem pedig a televíziós közvetítésé. A mérkőzés alatt nem merült fel sem a játékvezetők, sem a csapatok, sem a hivatalos személyek, sem a csarnokban lévő közönség részéről, hogy a budaörsi egyesület munkatársa által irányított eredményjelzőn nem indult el az óra, hozzátéve azt, hogy mind a játékvezetők, mind a versenybírók tisztességes, nemzetközi színtéren is dolgozó szakemberek. Véleményünk szerint az M4 által bevágott kép nem alkalmas annak megállapítására, hogy valóban állt-e az óra, és ha tényleg állt, akkor mennyi ideig, másrészt a televízió órája semmiképpen sem minősül hivatalos időmérő eszköznek, így annak állásához nem kapcsolódhat semmiféle jogkövetkezmény, tekintettel arra, hogy az időmérő eszköz működtetése a Magyar Kézilabda Szövetség által küldött hivatalos személyek joga és kötelessége. A mérkőzés során egyetlen alkalommal sem nyert bizonyságot, hogy a közvetítés órája és a helyszíni, hivatalos, időmérő eszköz összhangban lenne, mivel a televízió órája kizárólag a TV-nézők tájékoztatását szolgálja. A mérkőző csapatok mindvégig a helyszíni órát tekintették hivatalosnak, így mindkét együttes teljes erőbedobással játszott a csarnokban megszólaló dudaszóig. Mindezek mellett a mérkőzés hivatalos jegyzőkönyve szerint is a rendes játékidőben (29:55) született csapatunk döntő gólja, melyet aláírásával ellátott a budaörsi együttes képviselője is. Amennyiben a budaörsi egyesület azt állítja, hogy nem indult el az óra, és így a győztes gólunk időn túl esett, akkor a hazaiak egyenlítő találatához vezető hétméterest eredményező akció az óra nélküli holtidőben kezdődött, és csapatunk kiállított játékosa is ennyivel később tért vissza a játéktérre. Természetesen mi is bízunk a Magyar Kézilabda Szövetség igazságos, tényszerű döntésében, a magunk részéről minden jogszerű lépést megteszünk a csapatunk megérdemelt győzelmének megvédésére.

Egyesületünk messzemenően egyetért a Budaörs Handball által megfogalmazott értékekkel, így a tisztességes játékkal, illetőleg a fair play szellemével. Mi ezek mellett azonban azt is tanítjuk az utánpótlás játékosainknak, hogy a mérkőzéseknek, a bajnoki címnek, vagy épp az első osztályban való maradásnak pályán kell eldőlniük, az esetleges vereséget pedig emelt fővel kell elviselni.

A jövő héten a bennmaradás szempontjából két nagyon fontos mérkőzés vár ránk, szerdán a Debrecen, vasárnap a Vasas együtteseit fogadjuk. Arra kérünk minden békéscsabai sportbarátot, hogy amennyiben teheti, látogasson ki a meccsekre, hiszen a sportszerű szurkolás nagyon sokat jelent csapatunk számára, együtt mindkét alkalommal győzhetünk! Egységben előre!

Paláncz György, elnök
Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület

Szerdán kelet-magyarországi rangadó a Városi Sportcsarnokban

Interjú Zöldi-Tóth Katalinnal

A héten két alakalommal is láthatják kedvenceiket a békéscsabai szurkolók, hiszen szerdán a DVSC-TVP-t, vasárnap pedig a Vasas együttesét fogadja az EUbility Group – Békéscsabai Előre NKSE. Azt hiszem, külön nem kell ecsetelgetni, hogy csapatunk számára mekkora jelentőséggel bír mindkét találkozó. Annak ellenére mondom ezt, hogy az elmúlt két fordulóban nagyszerű eredményeket produkáltak a lila-fehérek, ugyanis a szezon során először tudtak egymást követő két találkozón diadalmaskodni, viszont azért a kiesés veszélye még nem hárult el teljesen. Jelenleg a Fehérvár elleni hazai sikerrel és a csütörtöki, budaörsi győzelemmel nyolc pontja van az Előrének, ezzel pedig egy ponttal megelőzi a rivális Kecskemétet, akik ráadásul még egy meccsel többet is játszottak a liláknál. A bennmaradás szempontjából tehát kiemelt jelentőségű hét előtt állnak Horváth Roland tanítványai, és ha ez még önmagában nem lenne elég ok arra, hogy szerdán kilátogassunk a Városi Sportcsarnokba, akkor az ősi rivális, Loki elleni mindig parázs összecsapás már biztosan meghozza minden kézilabda barát kedvét a meccsnézéshez. A vendégek egyébként a bajnokság nyolcadik helyéért vannak hatalmas harcban a Fehérvár együttesével, amit jól jellemez, hogy mindkét klubnak egyaránt 17 megszerzett pontja van, és a Debrecen csak a rosszabb gólkülönbsége okán szorul a Fejér megyeiek mögé a bajnoki tabellán. A Loki amúgy az előző fordulóban hazai környezetben szerepelt, és szenvedett kétgólos vereséget a Dunaújváros csapatától, míg legutóbbi idegenbeli találkozójukat ők is Budaörsön játszották és 31:23 arányban diadalmaskodtak. Csapatunk múlt heti fővárosi bravúrjáról és a szerdai derbiről a lilák volt válogatott beállósát, Zöldi–Tóth Katát kérdeztem.

toth_kata

– Budaörsön nagyon értékes pontokat szereztetek, és ami külön örömteli, hogy ezúttal idegenben is remek teljesítménnyel rukkoltatok elő…

– Azt gondolom, nem a véletlen műve volt a csütörtöki teljesítményünk. Egész héten nagyon keményen készültünk arra az összecsapásra, mindenki extra motivált és elszánt volt, és ami lényeges, el is hittük, hogy legyőzhetjük ellenfelünket. A második félidőben pedig hatalmasat küzdöttünk, és kijött az, ami már egy ideje a fő erősségünknek számít, hogy a végletekig harcolunk egymásért a pályán. Azt hiszem, ez volt leginkább a győzelmünk kulcsa.

– Valóban, ebben a naptári évben már többször megmutatta a csapat, hogy van tartása, ahogy most is, hiszen 6 gólos budaörsi vezetésről is vissza tudtatok jönni…

– Igen, ami korábban problémánk volt, hogy a végjátékra elfogytunk, az épp az ellenkezőjébe fordult, a hajrák lettek az erősségeink, hiszen több találkozót is a második félidőben fordítottunk meg. Ez mindenképpen a jó állóképességünk számlájára írható, és a megfelelő koncentrációnak köszönhető, amiben szintén nagyon sokat fejlődtünk az elmúlt időszakban. Valamint tagadhatatlan, hogy a csapaton belül is nagyszerű a kohézió,és Horváth Roland mester is kiválóan megtalálja a hangot velünk.

– Nagyon fontos két mérkőzés előtt álltok, a Vasas elleni csatára talán kijelenthetjük, hogy egyértelmű győzelmi elvárásokkal készültök, de a szerdai összecsapásra milyen célt fogalmaztatok meg?

– Mindenképpen győzelmet. Azzal tisztában vagyunk, hogy a két találkozó merőben más lesz, és az ellenfelek is nagyban különböznek egymástól. Viszont nekünk most minden pont úgy kell, mint egy falat kenyér, így a lehető legtöbb mérkőzést, főleg amit hazai környezetben játszunk, meg akarunk nyerni. Ráadásul egy Loki elleni ütközet mindig presztízs meccs, ami tudjuk, hogy a szurkolóinknak is nagyon sokat jelent. Persze könnyű találkozóra semmiképpen sem számítok, hiszen a Debrecen egy kifejezetten erős csapat, akiknél minden posztra jut egy-egy kiváló játékos. Több válogatott kézilabdázóval rendelkeznek, és főként a belső posztokon nagyon veszélyesek. Ezen kívül meglehetősen masszív a védekezésük is, aminek a feltörése szintén nem lesz egyszerű feladat.  

– Akkor, ha jól veszem ki a szavaidból az elszántsággal most sem lesz baj?

– Azzal biztos nem, de máshogy nem is lehet, csak elszántan, egymást segítve lehetünk eredményesek szerdán is. Persze nagyon fontos, hogy koncentráltan, fegyelmezetten játsszunk. Hátul hoznunk kell a megfelelő stabilitást, hiszen a budaörsi találkozó is nagyon jól megmutatta, hogy amint feszesebb és keményebb lett a védekezésünk, máris sokkal eredményesebbek tudtunk lenni a játék minden elemében. Remélem, a hét mindkét összecsapásán számíthatunk a szurkolóink buzdítására is. Még ha nehéz csaták is várnak ránk, én nagyon bízom benne, hogy eredményesen tudjuk majd lezárni ezt a fontos hetet.

A mérkőzéssel kapcsolatban a klubvezetés újabb akciót hirdet, méghozzá a kilátogató drukkerek egy belépővel a hét mindkét találkozóját megtekinthetik, tehát a szerdai Debrecen elleni bajnokira megváltott jegyek, a vasárnapi, Vasas elleni összecsapásra is érvényesek.

A Loki elleni ütközet első felvonását a múlt esztendő utolsó előtti napján rendezték Debrecenben, és meglehetősen szoros összecsapásnak lehettek szemtanúi a kilátogató nézők, melynek végén a hazaiak örülhettek, hiszen három találattal, 31:28-ra múlták felül a csabai hölgykoszorút. A szerdai kelet-magyarországi derbin tehát 18 órától indul útjára a labda a Városi Sportcsarnokban, a Bonifert Ferenc – Oláh Viktor játékvezetői páros ténykedése mellett.

Videós beharangozó a DVSC elleni mérkőzés előtt

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Budaörs a következő állomás női kézilabdázóink számára

Interjú Jovana Kovaceviccsel

Szombaton az Alba Fehérvár 28:22-es legyőzésével, újabb egységekkel növelte pontjainak számát az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE, így ezzel ismételten egy pontra megközelítette üldözöttjét, a Kecskemét együttesét. Sok idő azonban nincs az ünneplésre, ugyanis csütörtökön újfent parkettra kell lépniük Horvát Roland tanítványainak, méghozzá Budaörsön. A Pest megyeiek pedig egyáltalán nem szerepelnek rosszul a szezonban, amit jól mutat az is, hogy 13 megszerzett pontjukkal jelenleg a tízedik pozíciót foglalják el a bajnoki tabellán. A budaörsiek a szombaton, Békéscsabán elvérzett Fehérvár együttesétől mindössze két egységgel vannak lemaradva. Ennek ellenére azonban vereséggel hangoltak a lila-fehérek elleni találkozóra, hiszen hazai pályán viszonylag simán, 31:23-ra kikaptak a Debrecen csapatától. Mivel a korábbi két összecsapásuk alkalmával sem sikerült pontokkal gazdagodniuk, így várhatóan győzelemmel szeretnék ezt a rossz sorozatuk megszakítani. A békéscsabai lányoknak viszont továbbra is szükségük van minden megszerzett pontra, és ha Budaörsön is sikerülne a pontgyűjtés, akár a kieső helyről is elmozdulhatnának Walfischék. A csütörtöki mérkőzés apropóján a szombati találkozó egyik hősével, az ellenfél hálóját kilenc góllal megterhelő Jovana Kovaceviccsel beszélgettem.

jovana_kovacevic2

– Nagy győzelmet aratattatok szombaton a Fehérvár legyőzésével, többek között a Te kiváló játékodnak köszönhetően is. Hogy élted meg belülről a mérkőzést?

– Természetesen nagyon pozitívan. Ugyan a találkozó elején egy kicsit fáradtabbnak éreztem magam, de a lányok elszántsága plusz erőt adott nekem is, és a második félidőben már belehajszoltuk egymást a győzelemben. Nagyon örülök neki, hogy így sikerült ez az összecsapás, hazai környezetben amúgy is mindig különleges érzés játszani, mert ez a csarnok, ez a közeg, mindig extra motivációt jelent számomra.

– A védekezéseteket külön is ki lehet emelni, mert azt gondolom a győzelem kulcsa leginkább ebben keresendő…

– Edzéseken már többször előkerült ez a fajta nyitott védekezés, de ennyire speciálisan csak a múlt héten gyakoroltuk, és ilyen formában eddig csak a Fehérvár ellen vetettük be. Kívülről talán könnyűnek tűnik, ahogy ezt védekeztük a mérkőzésen, de összességében azért ez egy nagyon nehéz és fárasztó védekezési forma. Sokkal jobban kell koncentrálni, mint mondjuk a „hatos fal” esetében, és a játékosoknak is összehangoltabban kell dolgozniuk a megfelelő kivitelezés érdekében. Viszont mivel mindenki nagyszerűen teljesítette a feladatát, valóban eredményesen sikerült a találkozóra átültetni az edzéseken gyakoroltakat.

– Viszont most már a következő feladatra kell koncentrálnotok, hiszen egy budaörsi túra áll előttetek…

– Valóban, most már a Fehérvár elleni összecsapást le kell zárnunk magunkban, és teljes erőbedobással csak a csütörtöki megmérettetésre fókuszálni. Nyilván a szombati sikert szeretnénk továbbvinni, és meríteni abból a győzelemből, de azért tudjuk, hogy Budaörsön egy teljesen más találkozó vár ránk. A szokásánál sajnos rövidebb időnk van felkészülni ellenfelünkből, de azért az erősségeikkel így is tisztában vagyunk. Gyors játékot játszó, elsősorban a rutinos lövőikre alapozó csapattal kell farkasszemet néznünk, akiknél Szöllősi-Zácsik Szandrát, Pálos-Bognár Barbarát, valamint Hornyák Ágnest külön is kiemelhetjük, hiszen az ő játékuk nagymértékben befolyásolja a Pest megyeiek eredményességét.

– A leghatékonyabban akkor mivel vehetitek fel velük a versenyt?

– A koncentrált, fegyelmezett játékkal. A szombati mérkőzéshez hasonlóan, ha a találkozó elejétől 60 percen keresztül megfelelő tűzzel, és persze okosan tudunk kézilabdázni, akkor akár pontokkal is gazdagodhatunk. Nehéz összecsapásra számítok, hiszen idegenben nem vagyunk annyira acélosak ebben a szezonban, mint hazai környezetben, de ha hátul stabilak leszünk, és elöl is sikerül megfelelően megteremtenünk a helyzeteinket és ezeket be is lőjük, akkor bármi lehet. Ráadásul azt, hogy a TV közvetítés miatt nagyobb számú közönségnek mutathatjuk meg magunkat, szintén fontos dolognak tartam. Fiatal csapat vagyunk, remélem nem plusz izgatottságot, hanem éppen ellenkezőleg, még extra motivációt eredményez majd számunkra a TV közvetítése.

A felek legutóbb novemberben csaptak össze egymással, akkor a Budaörs két találattal tudott felülkerekedni a házigazda csabaiakon a 25:27-es végeredménnyel zárult találkozón. A lilák számára a visszavágás lehetőségére tehát csütörtökig kell csak várni, ráadásul a Budaörsi Városi Sportcsarnokban 18 órától megrendezésre kerülő összecsapást, ahogy már korábban is szót ejtettünk róla, az M4 Sport csatorna élőben közvetíti. A mérkőzés két játékvezetője a Bíró Ádám, Kis Olivér páros lesz.

Videós beharangozó a Budaörs elleni mérkőzés előtt

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Szombaton az Alba Fehérvár vendégeskedik a Viharsarokban

Interjú Horváth Rolanddal

20180413_horvath_roland

Szombat délután ismételten kézilabda szurkolóktól lesz hangos a békéscsabai Városi Sportcsarnok, hiszen az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE az Alba Fehérvár KC együttesét látja vendégül. A 19 lejátszott mérkőzést követően 15 ponttal a bajnoki tabella kilencedik pozícióját elfoglaló székesfehérváriak az elmúlt két találkozójukat hazai környezetben játszották. Először a Debrecen csapatával ikszeltek, a legutóbbi fordulóban pedig egy kiélezett összecsapáson múlták felül 29:28-ra a Budaörsöt. Idegenben viszont utoljára három fordulóval ezelőtt, Vácon léptek pályára, ahol 33:25 arányban maradtak alul a hazaiakkal szemben. Így jártak a lila-fehérek is az előző fordulóban, hiszen ők is nagyon megégették magukat a Dunakanyarban, ugyanis mind a 48 kapott gól, mint pedig a húszgólos különbség az idei szezon negatív csúcsát jelenti a csabaiak számára. Viszont az szinte biztosra vehető, hogy jellegében egy teljesen más találkozót ígér a két együttes hétvégi randevúja, már csak azért is, mert a 4 ponttal jelenleg 13. helyen álló liláknak az előző fordulóban a Vasas ellen hazai pályán győzedelmeskedő Kecskeméttel szemben ismételten három pontra duzzadt a hátránya, így nagyon nagy szükség van minden megszerzett egységre az Előre háza táján. Ezzel szemben a vendégeknek is kellenek a pontok, ha a tabellára pillantunk, azt láthatjuk, hogy az előttük álló Debrecennel szemben 2 pont a hátrányuk, a 10. helyezett Budaörssel szemben pedig két pont előnnyel vágnak nekik a fehérváriak a viharsarki kirándulásnak. Az összecsapással kapcsolatban a Békéscsaba vezetőedzőjével, Horváth Rolanddal beszélgettem.

– Azt gondolom, kijelenthetjük, hogy a legfontosabb időszak következik a csapat életében…

– Valóban most következnek azok a találkozók, amelyeket, ugyan erős ellenfelekkel szemben kell megvívnunk, de ha bent akarunk maradni az első osztályban, akkor ezeket minél eredményesebben kell teljesítenünk. Én mindenképpen bizakodó vagyok, még ha vannak is hullámvölgyek és kisiklások a teljesítményünkben, mint legutóbb Vácon, azért képesnek látom az együttest arra, hogy az előttünk álló hetek mérkőzésein megszerezzük az NB I-es tagság megtartásához szükséges pontmennyiséget.

– Kezdetnek akkor itt van a Fehérvár elleni hazai összecsapás…

– Így van, jelenleg teljes erőbedobással erre a mérkőzésre készülünk. Nem számítok könnyű találkozóra, de a célunk egyértelműen a győzelem lesz szombaton. Nyilván azzal tisztában vagyunk, hogy ellenfelünk meglehetősen erős kerettel rendelkezik, tele van több kitűnő, rutinos külföldi, valamint magyar válogatott játékossal. Nagyon erős és magas védőfaluk van, amit nehéz átlőni, és támadásban is a nagy lövőik dominálnak elsősorban. Ettől függetlenül hazai pályán mindenképpen egy szoros, kiélezett találkozóra számítok, amelyen ha nagy csatában is, de be tudjuk gyűjteni a fontos pontokat.      

– Mik lehetnek akkor a leglényegesebb szegmensek abban, hogy itthon tartsátok a két bajnoki pontot?

– A védekezés! Nekem mindig ez a vesszőparipám, de látni kell, hogy ilyen szinten kemény és agresszív védekezés nélkül nem lehetünk sikeresek. A hátsó szekciónk feszességével kell megteremtenünk az alapot a győzelemhez. Amennyiben ez sikerül, akkor már támadásban is sokkal jobban meg tudjuk oldani a feladatokat. Persze, elöl is szükség lesz a megfelelő koncentráltságra, az 1:1 elleni játéknak mindenképpen nagy jelentősége lesz, valamint a mélységi munkában történő befejezéseknek is.  Most is, mint az utóbbi időben minden hazai mérkőzésünkön, extázisban kell kézilabdáznunk, és remélem, ebben a lelkes és újra szép számban kilátogató szurkolóink is komoly segítséget fognak nyújtani.

Deli Rita az Alba Fehérvár vezetőedzője a következőképpen látja az esélyeket a szombati találkozó előtt: – A békéscsabai vendégszereplésünk egy teljesen más lelkületű összecsapás lesz, mint a legutóbbi hazai mérkőzésünk volt. Nyilván azt mindenki tudja, hogy a Csaba az életéért fog küzdeni, hiszen nekik a kiesést kell elkerülniük. Nem is szeretném összehasonlítani az őszi hazai találkozónkkal, amelyen magabiztos győzelmet arattunk, mert a Viharsarokban minden csapatnak nagyon nehéz feladata van. A Csaba otthona szinte egy oroszlánbarlang, ahol plusz motivációt kapnak a hazaiak, és ezt évről-évre ki is tudják használni. Ezért is számítok egy teljesen más hőfokú találkozóra, ahol viszont a legjobbunkat kell nyújtani, hasonlóan, mint a Budaörs elleni legutóbbi összecsapásunk második játékrészében. A lila-fehérek egy számukra nagyon lényeges mérkőzésen, a Kecskemét elleni is győztesen tudtak lejönni a pályáról, és azért a Magyar Kupában a Dunaújvárost is búcsúztatták. Ezért is mondom, hogy igazán nem lehet egyetlen mérkőzésből sem kiindulni, főleg, ha a női mezőny hektikusságát nézem. Így véleményem szerint azt dönti el a szombati összecsapást, hogy melyik csapatnak lesz jobb napja, valamint melyik együttesben lesz több az adott pillanatban jobb formában lévő játékos. Emellett fontos lesz, hogy ebben a kiélezett stresszhelyzetben melyik csapat fog jobban koncentrálni.

A felek természetesen már egyszer megmérkőztek egymással ebben a bajnoki kiírásban, és azt a székesfehérvári összecsapást a hazaiak nyerték 33:23 arányban. A békéscsabai ütközet pedig szombaton, 17 órától a Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre. A találkozón a Sándor László, Szikszai Csaba sípmester páros tevékenykedik majd.

Videós beharangozó a Fehérvár elleni mérkőzés előtt

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Szombaton, Vácon vendégeskednek a csabai lányok

Interjú Kovács Anettel

20180406_kovacs_anett

Újabb fordulót rendeznek a hétvégén a K&H Női Kézilabda Ligában, és ezúttal csapatunk, az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE idegenben lép pályára, a lila-fehérek a Vác otthonában vendégszerepelnek. Nem ígérkezik azonban könnyűnek a csabai hölgykoszorú számára a Dunakanyarbeli kirándulás, hiszen a Pest megyei klub még harcban áll a nemzetközi kupaindulást jelentő helyek egyikéért, és 22 megszerzett pontjával jelenleg is a hatodik pozíciót foglalja el a bajnoki tabellán. Emellett meglehetősen jó formában vannak a Váciak, amit jól mutat, hogy a legutóbbi négy mérkőzésükön nem találtak legyőzőre. Többek között a Debrecen és a Fehérvár együtteseit is két vállra fektették, ráadásul hét, illetve nyolcgólos különbséggel nyertek a piros-kékek. A legutóbbi összecsapásukat pedig Budaörsön játszották, ahonnan szintén nagyon magabiztos, 34:28 arányú győzelemmel térhettek haza. Viszont a lila-fehérek is túl vannak egy szintén kiemelten fontos részsikeren, ugyanis az elmúlt fordulóban a nagy rivális Kecskemét csapatát sikerült öt góllal felülmúlni, és a csabaiak ezzel elmozdultak az utolsó helyről. Erről és a hétvégi összecsapásról kérdezetem a lilák jobbszélsőjét, Kovács Anettet, aki hat góljával komoly részt vállalt a Kecskemét legyőzéséből.

– Mekkora lökést jelent Nektek a Kecskemét elleni győzelem?

– Nagyon örültünk neki, hogy sikerrel tudtuk venni ezt az igen fontos akadályt, és ez a győzelem valóban sokat jelent a bennmaradásért folyó harc tekintetében. Ettől függetlenül azonban még nagyon kemény munka áll előttünk, hiszen számunkra most jönnek csak azok az összecsapások, amelyeken be kell gyűjtenünk a jövő évi NB I-es tagsághoz szükséges pontokat. Nyilván, ez a győzelem lélektanilag is rengeteget számít, mert mégiscsak elmozdultunk az utolsó helyről, és egy közvetlen riválissal szemben csökkentettünk a ponthátrányból.

– Az elmúlt időszakban és a legutóbbi mérkőzésen is eredményesen és jól játszottál, ez azt jelenti, hogy teljesen visszanyerted korábbi formádat?

– Azt gondolom, hogy igen. Meglehetősen nehéz volt a térdsérülésem után, egy ilyen hosszú kihagyást követően visszatérni a pályára, mert nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is újra fel kellet építenem magam. Sőt, talán a lélektani része volt a legnehezebb, ebben valóban csak az elmúlt időszakra tudtam igazán visszaerősödni. Nyilván nem könnyű ilyenkor visszazökkenni a játékba, és felvenni az egyre gyorsabb kézilabda ritmusát, de úgy érzem, most már sikerült és önbizalom terén is egyre jobban állok.

– Szombaton újabb összecsapás vár Rátok, milyen célokkal utaztok a Dunakanyarba?

– A minimális célunk mindenképpen a helytállás, de remélem, azért egy szoros találkozót tudunk vívni a Váccal. Tisztában vagyunk azzal, hogy ellenfelünk jó formában van, és noha sok fiatalból álló közösség, azért több nagyon rutinos játékos is megtalálható a keretükben, akik fazont szabnak a játékuknak. Rájuk különösen oda kell figyelni, főként a kapusukra, aki szintén sok csatát megélt brazil válogatott hálóőr, tehát vele szemben a megfelelő helyzetkihasználás és a ziccerek értékesítése különösen fontos lesz. Továbbá rendkívül gyors csapat a Vác, akik nagyon szívesen operálnak lerohanásokkal, így a megfelelő visszarendeződésre még a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk szombaton, ugyanis az őszi, békéscsabai mérkőzésünkön is meglehetősen sokszor voltak ebből eredményesek.

– Gondolom, akkor a visszarendeződés és a gyors előre játék a héten különösen terítéken volt a gyakorlásoknál?

– Igen, gyakoroljuk ezeket folyamatosan, mert ebben tényleg van még hova fejlődni az együttesünknek. Az pedig, hogy a Vác gyors ritmusát mi is felvegyük, elengedhetetlen lesz a szoros mérkőzéshez. Ezzel szemben viszont a felállt fal ellen már sokkal türelmesebb játékra lesz szükség, nem szabad kapkodnunk, és főleg eladott labdákkal segíteni ellenfelünket, hiszen azt egyből megbüntetik. Emellett a minél jobb helyzetkihasználásunkra kell még nagy hangsúlyt fektetni, mert idegenben ezen a téren sem teljesítettünk jól eddig.

A Vác vezetőedzője Szilágyi Zoltán bizakodóan, de azért némi óvatossággal nyilatkozott az esélyekről a találkozó előtt: – Először is mindenkit óva intenék attól, hogy lebecsülje a Békéscsabát. Ugyan az utolsó előtti helyen várják a szombati összecsapást, de ahogy haladunk előre a bajnokságban, egyre jobb formában játszanak. Valamint a csapat gerincét is jó játékosok alkotják, és mint a legutóbbi hazai győzelmük is mutatja, meglehetősen jó passzban vannak. A mi taktikánk viszont ugyanaz, mint az elmúlt mérkőzéseken, azaz már a találkozó elejétől ráerőltetni akaratunkat az ellenfelünkre, és kemény, határozott védekezésből a lerohanásokra építve próbáljunk már az első 10-15 percben előnyt szerezni. Ezt pedig megpróbáljuk még egy jó támadójátékkal és jó helyzetkihasználással megfejelni. Amennyiben ezeket megvalósítjuk, akkor bízom benne, hogy magabiztosan itthon tudjuk tartani a bajnoki pontokat.

A két együttes őszi mérkőzése nagyon sima váci sikert hozott, hiszen a Pest megyeiek 33:22-re győztek a Viharsarokban. A visszavágó tehát szombaton, a Váci Városi Sportcsarnokban 18 órai kezdettel kerül megrendezésre, a két sípmester Paska Dániel és Vastag Sámuel lesz.

Videós beharangozó a Vác elleni mérkőzés előtt

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

A szezon egyik legfontosabb mérkőzése következik

Interjú Horváth Rolanddal

Szerda kora este a Kecskemét együttesét fogadja a békéscsabai Városi Sportcsarnokban az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE, és talán nem túlzok, ha az egész idény egyik legfontosabb összecsapásaként definiálom a találkozót. A vendégek jelenleg a bajnoki tabella 12. helyén állnak öt megszerzett ponttal, melyet a Vasas elleni idegenbeli döntetlen, valamint az MTK elleni hazai győzelem mellett a lilák októberi, 31:27 arányú legyőzésével gyűjtöttek be. Ellenfelünk számára is kiemelten fontos lehet ez az összecsapás, hiszen Marosán György lányai a következő három fordulóban a Csaba mellett a Vasas és az MTK együtteseivel mérik össze tudásukat, és mivel ezt követően az utolsó hat fordulóban a bajnoki tabella első hat csapatával mérkőznek meg, így könnyen lehet, e három találkozó el is döntheti a Kecskemét sorsát. A lila-fehérek ezzel szemben eddig mindössze egy győzelmet arattak a szezonban, a szintén közvetlen rivális MTK ellen, így a szerdai találkozón mindenképpen el kell kezdeni gyűjtögetni a bennmaradáshoz szükséges pontokat. Az Előre legutóbb március 9-én lépett pályára NB I-es találkozón, akkor Kisvárdán szenvedtek 24:18-as vereséget, míg ellenfelünk egy l nappal később játszotta legutóbbi mérkőzését, és egy számukra igen fontos összecsapáson szenvedtek hazai pályán 28:24 vereséget a Budaörs együttesétől. A rangadóval kapcsolatos esélylatolgatásra a Békéscsaba vezetőedzőjét Horváth Rolandot kértem meg.

20180327_horvath_roland

– A bajnoki lebonyolítás szeszélye folytán bőven volt idő felkészülni a szerdai összecsapásra, a múlt héten pedig még egy felkészülési mérkőzést is játszottatok, hogy látod a csapat pillanatnyi formáját?

– Én úgy látom, hogy jó formában vagyunk, az edzéseken és a múlt héten az Orosháza ellen lejátszott felkészülési találkozón is ezt tapasztaltam, elkötelezetten, jól dolgoztak a lányok. Az egyértelmű célunk volt, hogy azt a formát, amit január közepétől mutattunk, tovább tudjuk vinni, és remélem, ez az előttünk álló időszakban sikerülni is fog. Az egész csapat átérzi a szerdai mérkőzés súlyát, és ennek szellemében is készülünk a rangadóra.

– Nyilván kielemeztétek az ellenfeleteket, ez alapján mi az, amire a leginkább figyelni kell a találkozón?

– Nyilván a mérkőzés súlyánál fogva is, illetve a rendelkezésre álló idő miatt is, valóban alapos elemzést végeztünk aktuális ellenfelünkkel kapcsolatban, így tisztában vagyunk az erősségeikkel is, amikre mindenképpen oda kell figyelnünk. Tudjuk, hogy a középső posztokon jó és gólveszélyes játékosaik vannak, ezért a belső védekezésünkre ismételten komoly szerep fog hárulni. De azért a szélső játékukat sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen mindkét oldalról meglehetősen eredményesen kézilabdáznak.

– Mivel lehet akkor két vállra fektetni a Kecskemétet?

– Mindenekelőtt kemény, agresszív védekezéssel. Általában ez a kulcs a sikerhez, de most még inkább fontos lesz, hogy hatvan percen keresztül elöl és hátul egyaránt megfelelő koncentráltsággal és elszántsággal játszunk. Szeretném, ha minél jobban fel tudnánk gyorsítani a játékunkat, és a lerohanás tekintetében is előrelépnénk. Viszont felállt fal ellen lényeges lesz, hogy ne kapkodjunk, hanem hosszan, ziccerig próbáljunk játszani. Többször felmerült az egymás elleni mérkőzés tekintetében a gólkülönbség kérdése is, de ezzel előzetesen nem foglalkozunk, mivel nem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen mindkét fél számára roppant fontos lesz az összecsapás, így az elsődleges cél számunkra a győzelem. Nagyon bízom benne, hogy a szurkolók is átérzik a találkozó fontosságát, és megint olyan atmoszférát teremtenek, amivel közösen kiharcolhatjuk a sikert.

A Kecskemét vezetőedzője Marosán György is nyilatkozott a rangadó előtt:

– Nem készültünk máshogy erre az összecsapásra, mint ahogyan máskor szoktunk, hiszen úgy gondolom, nem ezeken a napokon kell elsősorban erre a találkozóra felkészülni, hanem egész évben. Így mi már ősszel is erre a számukra fontos szakaszra készültünk, és sikerrel is vettük az akadályokat, ezért bízom benne, hogy tavasszal is ilyen eredményesen tudunk teljesíteni. Pont ezért nem hiszem, hogy most elsősorban a mi vállunkat nyomná a teher, mivel sikerült olyan eredményeket elérni a korábbiakban, hogy nyugodtan utazhassunk Békéscsabára. Fontos lesz azért, hogy élvezzük a játékot, és a ránk jellemző szenvedéllyel kézilabdázzunk. Azzal azért tisztában vagyunk, hogy Békéscsabán borzasztóan nehéz játszani, biztos sokan is lesznek, de igazából az ilyen mérkőzésekért és pillanatokért dolgozunk egész évben. Veszíteni valónk nem nekünk van, az a lépéselőny, amit kialakítottunk magunknak az egy nyugodt játékra predesztinálhat minket. Természetesen azért mindent meg fogunk tenni a két pont megszerzése érdekében, ami ha sikerülne, akkor nagy lépéselőnybe kerülhetnénk ellenfelükkel szemben.

A lila-fehér csapat minden tagja egészséges, így teljes kerettel várják lányaink a szerdai ütközetet, mely 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban. A találkozó két játékvezetője Hargitai Gábor és Markó Gábor lesz.