Online fogadás | TippmixPRO

Csütörtökön a Magyar Kupában is bemutatkoznak lányaink

Csütörtökön a Magyar Kupában is megkezdi szereplését lila-fehér együttesünk, méghozzá a harmadik fordulóban az EURONOVEX USE csapata otthonában.

Euronovex USE – Békéscsabai ENKSE

Tápiószelei ellenfelünk 2007 januárjában alakult, a Tápiószelei Általános Iskolával történő együttműködés keretében, szivacskézilabda oktatással. Ebből nőtte ki magát a 2012-ben megalakuló Euro-Novex Utánpótlás Sport Egyesület, amely a 2010-es évek közepétől már egyre kiemelkedőbb utánpótlás nevelő műhelyként tevékenykedik.

Felnőtt szinten jelenleg az NB2 déli csoportjában vitézkedik Heller Milán együttese és nyolc mérkőzést követően, öt győzelemmel és három vereséggel a tabella második pozícióját foglalják el. Legeredményesebb játékosuk Kozma Dominika, aki eddig összesen 76 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. A keretük kétségkívül legismertebb kézilabdázója viszont Győri Ágnes, a korábban több első osztályú csapatban is megfordult rutinos hálóőr, aki nem mellesleg strandkézilabda Európa bajnok, illetve világbajnoki második.

A találkozóit Szászbereken játszó együttes ebben a naptári évben még nem lépett pályára tétmeccsen, utoljára november közepén a Cegléd elleni hazai pályán 25-24-re megnyert találkozón pattogtatták a labdát élesben. A Magyar Kupa első fordulójában a Tápiószeleiek az NB1/B-s Göd alakulatát verték otthon 38-32 arányban, még az előző fordulóban a szintén NB2-es Füzesabony pályáján diadalmaskodtak 34-29-re.

Békéscsabai csapatunknak ezzel szemben már a harmadik összecsapása lesz ebben az esztendőben a kupatalálkozó, hiszen az évnyitón az MTK otthonában szenvedtek lányaink hétgólos vereséget, majd hazai pályán a Vác gárdájától kaptak ki 39-25 arányban. Így egyáltalán nem meglepő, hogy Vida Gergő vezetőedző csalódottan nyilatkozott a találkozó lefújásának pillanatában és a továbbjutás mellett a múlt szerdai teljesítmény javulását tűzte ki célul mind játékban, mind hozzáállásban a csütörtöki összecsapással kapcsolatban. Ahol lévén kupamérkőzésről van szó, egy találkozón dől el a továbbjutás sorsa.

Az összecsapás 19:00 órától a Szászbereki Sportcsarnokban kerül megrendezésre, a Kovács Gergő és Papp Béla András bírópáros ténykedése mellett.

Dömény Dezső