Online fogadás | TippmixPRO

Féltávhoz érkezett a rájátszás

Féltávjához érkezett a női kézilabda másodosztályának felsőházi rájátszása, tehát már csak öt forduló van hátra a bajnoki küzdelmekből, melyet lila-fehér együttesünk 22 megszerzett ponttal vezet.

Ráadásul a szombati NEKA elleni csúcsrangadót követően, már négy egységnyi előnye van csapatunknak az akadémistákkal szemben, hála a hazai pályán megszerzett győzelemnek. Amelyért ezúttal kifejezetten meg kellett küzdenie lányainknak, mert bár három góllal is el tudtak lépni az első játékrész derekán, a bogláriak szívósan visszaküzdötték magukat, így a szünetben csak 10-10-es döntetlent mutatott az eredményjelző. A második félidőben az elsőhöz hasonló forgatókönyv mentén zajlottak sokáig az események, annyi különbséggel, hogy itt már a hajrára egy magabiztos ötgólos előnyt is sikerült kiépítenie a liláknak. És noha a végjátékban még kozmetikázott az eredményen a vendégcsapat, amivel 25-23 lett a vége, az utolsó percekben azonban már egyáltalán nem kellett izgulnia a csabai szimpatizánsoknak. Ezzel az eredménnyel pedig még abszolút többesélyes maradt a feljutásért zajló harc, ugyanis a 18 egységgel a második helyen álló Balatonboglárt a vereségének köszönhetően egy pontra megközelítette az Eger, de még a Kozármisleny is négypontos látótávolságba került.

Lila-fehér együttesünknek ezzel szemben most csak saját magára kell figyelnie, és a soron következő ellenfelére, aki ezúttal a Szent István SE gárdája lesz. A jelenleg sereghajtó pozícióban szerénykedő fővárosiak, az alapszakaszból hozott három pontjukat itt a rájátszásban még nem tudták növelni, hiszen eddig mindegyik riválisuktól kikaptak. A sort csapatunk nyitotta meg, akik az első fordulóban 33-26-ra győzték le Nagy Attila vezetőedző együttesét, de a következő találkozón az Algyő is diadalmaskodni tudott ellenük négy találattal. Ezt követően a Fradi otthonában nyolc, még Tökölön az Orosházával szemben kilencgólos vereséget könyvelhettek el. Egyedül az előző fordulóban Egerben játszottak szoros meccset, de ott olyannyira, hogy szinte végig vezették a találkozót, a szünetben már háromgólos előnnyel. A második játékrészben pedig ezt még meg is tudták fejelni, amivel már hétgólos fórja volt a vendégeknek, akik azonban 26-21-es állásnál megtorpantak, így az Egriek a végjátékot 8-2-re hozva, végül 29-28 arányban megnyerték az összecsapást.

Váratnak tehát magukra az első SZISE pontok itt a rájátszásban, amiért a szombati találkozón csabai lányaink ellen ismét nekiveselkedhetnek a fővárosiak. És bár csapatunk továbbra is foghíjasan kénytelen felkészülni a megmérettetésre, hiszen Kobela Tamara és Karacs Jázmin mellett egyelőre még Giricz Laura sem lesz bevethető a mérkőzésen, mégis a lilák egyértelműen a két bajnoki pontért utaznak Tökölre. Ahol is a helyi Sportcsarnokban, ezúttal viszont meglehetősen rendhagyó időpontban, délelőtt 11 órakor veszi kezdetét az összecsapás, az Ifj. Bacs József, Váltó Ádám Tamás bírópárosok sípszavára.

line