Online fogadás | TippmixPRO

Győrben vendégeskedik az Előre

Pénteken csapatunk a Békéscsabai ENKSE számára is elindult a K&H Női kézilabda bajnokság, igaz sajnos nem teljesen úgy, ahogy a csapat és a szimpatizánsok azt előzetesen megálmodták.

A legmagasabb osztályban ezen a mérkőzésen debütáló Balatonbogláriak valósággal átrohantak a bizonytalan és sokat hibázó együttesünkön, és ahogy a lilák vezetőedzője Vida Gergő is elmondta a találkozót követően, sebességben és tömegben is jobb volt a hazai alakulat, az első félidőben a védekezésben betliző, a fordulás után pedig már a támadásban hibát hibára halmozó Előrével szemben.

És noha egészen biztosan rengeteg tanulsággal szolgált ez az összecsapás a szakmai stábnak, még sincs igazán idő a hosszas elemezésre, ahogyan a sebek nyalogatására sem, hiszen kedden már újabb találkozó vár a lila-fehérekre. És bár a tét ezúttal nem fogja annyira nyomasztani csapatunkat, azt talán mondanom sem kell, hogy az ötszörös Bajnokok Ligája győztes és tizenötszörös Magyar bajnok impozáns otthonában játszani sem lesz egy leányálom. Ha pedig azt vesszük, hogy a szombati CSZKA Moszkva elleni idegenbeli BL nyitányra készülő Kisalföldiek eddig is bivaly erős kerete nyáron három újabb sztárjátékossal bővült, akkor még ennél is nehezebbnek tűnik a keddi feladat. A három játékos egyébként a francia válogatott kapus Laura Glauser, aki a Metz együttesét hagyta ott az ETO kedvéért, a norvég Silje Solberg aki szintén hálóőr és Siófokról teszi át székhelyét Győrbe, illetve Lukács Viktória, aki színt nem vált csak csapatot, hiszen a Ferencváros jobbszélsőjeként láthattuk az elmúlt években. Persze azért távozók is voltak az ETO-ban, Kiss Éva, Kari Aalvik Grimsbö és Katarina Bulatovics visszavonult, Jana Knedlikova pedig a Vipershez szerződött.

Egy héttel ezelőtt pedig az esélyeknek megfelelően kezdte a hazai pontvadászat küzdelmeit a Győr, ugyanis az első fordulóban az Érdet verték 35-17-re, míg szombaton a Kisvárda együttesét múlták felül 33-20 arányban, mindkét mérkőzésen, hazai pályán játszva. Az tehát nyilvánvaló, hogy a két csapat teljesen más célokkal lép pályára a kedd délutáni találkozón, amiből az Előre számára a tisztes helytállás lehet a fő törekvés. Mert ha megnézzük a sorsolást, akkor láthatjuk, hogy a lilák egy olyan sorozatot kezdenek meg a keddi találkozóval, amiben Győr mellett egy debreceni, majd egy ferencvárosi túra is szerepel, így reméljük az ezt követő szeptember 19-ei MTK elleni idegenbeli ütközetik, a csabai hölgykoszorú azért kellőképpen tudja majd rendezni a sorokat. Illetve ahogy a vezetőedző is utalt rá, tudnak majd tanulni és profitálni is egy ilyen sztárcsapat elleni összecsapásból.

Mindenesetre, ha a két csapat egymás elleni összecsapásait nézzük, a szorosabb mérkőzéseket inkább hazai pályán tudta elérni az elmúlt szezonokban lila-fehér csapatunk, tavaly ősszel ez 11 gólos vereségre volt elég a 19-30-as végeredménnyel záródó találkozót követően. Még legutóbb Győrben épp az előző bajnokság utolsó mérkőzésén léptek pályára lányink, hiszen a márciusi összecsapást követően állították le a szezont a koronavírus járvány miatt. Akkor egyébként 45-28-ra nyert a hazai gárda. Az újabb megmérettetés tehát kedden 18 órától a Győri Audi Arénában kerül megrendezésre, a sípmesterek Marton Zsófia és Szabó Eszter lesznek.

Dömény Dezső

line

line