Online fogadás | TippmixPRO

Így látták a főszereplők

Kedden este nagy csatában, 26-26-os döntetlent játszott az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE a Kisvárda együttesével.

05_20170523_elore_kisvarda

Triffa Ágnes (játékos, EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE): – Úgy gondolom, hogy mind a két csapat nagyot küzdött, a Kisvárdának fontosabb volt, hogy pontot szerezzen. Végletekig kiélezett meccs volt, mindkét együttesen látszott, hogy ideges volt, de próbálta játszani a saját játékát. Ősszel is ikszeltünk és most is, de úgy gondolom, hogy azóta mindkét gárda fejlődött. Gratulálok a Kisvárdának és a saját csapattársaimnak is!

Skaliczki László (vezetőedző, EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE): – Beigazolódott, hogy jó csapat érkezett ide, nüanszok dönthettek volna egyik vagy másik irányba. Januártól jó teljesítményt nyújtottunk, egy kivételtől, a Budafok elleni összecsapástól eltekintve. Úgy gondolom, hogy a végére a helyezésünk is az, amit előzetesen gondoltunk.

Tóth Gabriella (játékos, Kisvárda Master Good): – Örülünk ennek az egy pontnak, de a kettőnek még jobban örültünk volna. Úgy érzem, több volt ebben a meccsben. Jól kezdtük az elejét, aztán egy kicsit bealudtunk, de összességében örülünk a döntetlennek. Nagyon akart a csapat, nem az ikszért jöttünk, viszont boldogok vagyunk az egy ponttal.

Mátéfi Eszter (szakmai igazgató, Kisvárda Master Good): – Nagyon nehéz a kézilabdában döntetlenre játszani. Az öltözőben azt mondtam a lányoknak, hogy elvittek tőlünk ősszel egy pontot, most jó lenne azt visszavinni. Boldog vagyok, erre a pontra nagy szükségünk volt. A három-négygólos előnyünk egy kettős emberhátrány miatt elfogyott. Aztán a hazaiak voltak jobbak, de nekünk is volt egy jó megmozdulásunk védekezésben, amivel megint előnybe kerültünk, úgyhogy akik követték a tévén keresztül, azok egy fordulatos meccset láthattak.

line