Tippmix

Kedden a BL-győzteshez látogat az Előre

Három nappal csapatunk bajnoki nyitányát követően, ismét felkerekednek egy hosszú útra lányaink, a célállomás pedig ezúttal Győr lesz, azaz következő ellenfélként a hatszoros Bajnokok Ligája és tizenhétszeres magyar bajnok Győri Audi ETO együttesével kell szembenéznünk.

Győri Audi ETO KC – Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

Akik egy felemás, de azért BL-győzelemmel lezárt szezont követően igencsak frissített kerettel vágtak neki a nyári alapozásnak. Összesen nyolc játékosuk távozott, többek között olyan meghatározó kézilabdázók, mint Stine Oftedal, Ana Gros, vagy Silje Solberg. Helyükre hét játékos érkezett, az irányító Kristina Jörgensen a Metzből, a balátlövő Kristine Breistöl az Esbjerg csapatából, a jobbátlövő Dione Housheer és a balszélső Bo van Wetering az Odenséből, a balátlövő Kelly Dulfer a Bietingheim gárdájából, és a kapus Hatadou Sako szintén a Metzből. Valamint a Vác együtteséből visszatért Győri Alexa, fiatal kapusuk, aki eddig kölcsönben szerepelt ott. A szakmai irányításon viszont nem változtattak, maradt a szezon végén érkező Per Johansson a vezetőedzői poszton. A kisalföldiek is már túlvannak két fontos mérkőzésen, hiszen a honi bajnokság első fordulójában valósággal kiütötték 32-21 arányban hazai pályán az előző idény bronzérmesét a Mosonmagyaróvár gárdáját, a BL-nyitányon pedig szintén otthon győzték le két góllal az Esbjerg együttesét.

Lila-fehér csapatunknak ezzel szemben nem sikerült jól a bajnoki nyitány, mert a hazai pályán játszó Szombathely túl nagy falatnak bizonyult azon az estén az Előre számára. És bár a támadójáték némi hullámvölgytől eltekintve az egész mérkőzésen jól működött, hátul azonban nagyon nem sikerült hozni azt a stabilitást, ami egy ilyen találkozó megnyeréséhez kell. Ezt a közel negyven kapott gól is jól mutatja. Így az első rangadót sajnos 39-36-os vereséggel abszolválta együttesünk. Persze a most következő két mérkőzés sem kecsegtet túl sok pontszerzési lehetőséggel, hiszen a keddi győri túrát követően, jövő héten a bajnoki címvédő Ferencváros otthonába látogatnak Rác Sándor tanítványai.

Az pedig végképp nem túl meglepő, hogy Győrben sok sikerélmény nem érte klubunkat az elmúlt évek során, maximum annyi, mint egy évvel ezelőtt, amikor is az előző idény nyitányán nagyon sokáig komoly küzdelemre sikerült késztetnünk az ETO-t. Sőt, az első félidő nagy részében még vezetni is tudott csapatunk. A fordulást követően viszont kijött az együttesek közötti különbség, és a 37-23-as végeredmény már nem tükrözte az első félidő küzdelmét. A felek tavaszi békéscsabai összecsapása pedig papírforma szerinti 34-24 arányú zöld-fehér sikerrel ért véget.

A nyitómeccs hibáit így a legjobbak ellen lehet és kell is kijavítania csapatunknak, legelőször kedden 18 órától az ETO ellen a Győri Audi Arénában, a Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka bírópáros ténykedése mellett.