Vasárnap az Érd vizitál Békéscsabán

A bajnokság hajrájába érve sorozatban jönnek lila-fehér csapatunk számára a rangadók, ráadásul mindegyik összecsapás kiemelt fontossággal bír a bennmaradási remények életben tartása végett. Ilyen lesz a vasárnapi Érd elleni találkozó is, ahol egyre inkább úgy tűnik, az utolsó esélyek kínálkoznak arra, hogy a lilák a szezon végén megőrizzék első osztályú tagságukat.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Érd

Lévén, hogy a héten közvetlen riválisaink sem tétlenkedtek, hiszen a tabellán együttesünk előtt álló Szombathely szerdán ikszelt Kisvárdán, míg a tizenkettedig pozícióban tanyázó Boglár Akadémia, éppen aktuális ellenfelünket az Érdet legyőzve növelte meg pontjai számát kilencre, így most már öt egység választja el csapatunkat a NEKA gárdájától. Következésképpen a soron következő négy mérkőzésből legalább hármat nyernie kell az Előrének a céljai eléréséhez.

A lilák legutóbb az Alba Fehérvár ellen léptek pályára Békéscsabán és egy roppant küzdelmes összecsapáson tartottak otthon egy pontot, aminek az ázsióját külön növeli, hogy a találkozó során egyszer sem volt együttesünknél az előny. Ennek az egy pontnak azonban csak akkor van igazán értéke, ha a lányok az előttük álló következő feladatot is kipipálják, azaz térdre kényszerítik az Érd gárdáját. Akik eddig 14 pontot kapartak össze az elmúlt 21 forduló alatt, ezzel jelenleg tízedik helyen állnak a bajnokságban. Összesen hat alkalommal jöttek le győztesen a pályáról, hazai környezetben csapatunkon kívül a Boglár és a Dunaújváros ellen, idegenben pedig Kisvárdáról, Fehérvárról és Szombathelyről hozták el a pontokat. Ráadásul ezeket a győzelmeket a legutóbbi hat fordulóban még két döntetlennel is megfejelték, az MTK ellen vendégként játszottak 33-33-at, még az előző hazai összecsapásukon a Kisvárda ellen értek el 30-30-as döntetlent. Ahogy már szót ejtettem róla, szerdán léptek pályára legutóbb Horváth Roland lányai és Balatonbogláron véreztek el 28-26-ra a hazaiakkal szemben. Pedig az érdiek elsőszámú bombázója Kiss-Walfisch Mercédesz ezúttal is tizenegy találattal hintette meg ellenfele hálóját, amivel immáron 136 gólt elérve az NB1 mostani szezonjának második legeredményesebb kézilabdázója. A felek egyébiránt már ebben a naptári évben két ízben is megmérkőztek egymással Érden és mind a két alkalommal hazai győzelem született. Először februárban a kupában találkoztak, akkor 34-28-as végeredményt mutatott az eredményjelző a lefújáskor, majd márciusban a bajnokságban söpörték be a bajnoki pontokat a hazaiak, holott csapatunk a szünetben még öt góllal vezetett, de az Érdiek a második félidőben nyújtott teljesítményüknek köszönhetően 33-30-ra végül megnyerték azt a mérkőzést is.

Folytatás tehát vasárnap 18:00 órától a békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a találkozó két játékvezetője Andorka Miklós és Hucker Róbert lesznek. Az összecsapást ezúttal is a hatályos jogszabályoknak megfelelően a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolóink a helyszínen tekinthetik meg.

Dömény Dezső

line

Giricz Laura is lila-fehérben folytatja

Örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy Giricz Laura  közös megállapodás alapján további egy évig erősíti csapatunkat a 2021/2022-es bajnoki évben.

Giricz Laura Gerda

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Alba Fehérvár KC

benkse_150spaceralba_fehervar_150

NB I női felnőtt 2020/2021. 22. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Alba Fehérvár KC

30-30 (15-17)

Időpont: 2021. május 7. (péntek) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor

Versenybírók: Szabó Imre, Kocsis-Sajti Anikó

Békéscsaba: Petika Tena (0), Andróczki Flóra (5), Giricz Laura Gerda (3), Török Fanni (0), Radojevic Tamara (9), Mistina Kitty (0), Iván Emese (2), Csizmadia Fanni Klára (0), Bucsi Lili (0), Mitrovic Ivana (1), Kukely Anna (6), Kukely Klára (0), Csepregi Anita (0), Szabó Panna (0), Szabó Dóra (0), Agbaba Jelena (4).
Vezetőedző: Vida Gergely

Fehérvár: Szabó-Májer Krisztina (0), Afentaler Sára (2), Triscsuk Krisztina (7), Utasi Linda (0), Tóth Nikolett (0), Bardi Fruzsina (6), Gerháth Kincső (2), Boldizsár Bianka (2), Háfra Luca (0), Töpnfer Alexandra (6), Dányi Bernadett (0), Puevic Tea (0), Temes Bernadett (1), Szarka Adrienn (4), Rózsád Josephine (0), Varga Emőke (0).
Vezetőedző: Józsa Krisztián

sargalap Sárga lapok: Agbaba Jelena (4), Gerháth Kincső (1), Boldizsár Bianka (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Török Fanni (6. perc) – kizárva, Kukely Anna (2. perc), Gerháth Kincső (2. perc), Varga Emőke (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Radojevic Tamara (3/3), Triscsuk Krisztina (3/4), Gerháth Kincső (0/1).

line

Hosszú hónapok után ismét nézők előtt játszhatott a Békéscsabai Előre NKSE. Igaz, messze nem telt meg a sportcsarnok a pénteki Fehérvár elleni találkozón, de volt szurkolás, volt hangulat és a játékvezetőknek is el kellett viselniük a szórványos beszólásokat.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Alba Fehérvár KC

Meccsre való helyzetet szórakoztak el a békéscsabai lányok az első hét percben. Szerencséjükre, az egyébként jól védekező fehérváriak is kapkodtak rendesen, akik azonban így is ki tudtak egy minimális előnyt csikarni.

A 8. percben kikérte első idejét Vida Gergő, a Békéscsaba vezetőedzője és igyekezett megnyugtatni lányait, akik azonban ezután is változatlanul küszködtek a vendégek kapuja előtt. Végül 8 perc gólszünet után Tamara Radojevics értékesített egy hetest, de ekkor már jelentős hátrányban volt együttese (1–5), mert a horvát válogatott Európa-bajnoki bronzérmes kapusa, Tea Pijevic valósággal megbabonázta a csabaiakat.

Azért a másik oldalon Mistina Kitty is megmutatta, hogy milyen jó kapus és a társak végre a kapu előtt is feljavultak, az Előre NKSE-vel éppen a minap szerződést hosszabbító jobbszélső, Andróczki Flóra góljaival mínusz négyről egy gólra felzárkózott a hazai csapat.

A 16. percben Józsa Krisztián, a vendégek trénere is időt kért. Innentől kezdve tapadt vendégére a Békéscsaba, sőt a 21. percben Kukely Anna szépségdíjas góllal egalizált. A vendégeknél a rutinos Triscsuk Krisztina vitte a prímet, aki kíméletlenül bedobta a büntetőket és akcióból is eredményesnek bizonyult. A játékrészt a Fehérvár zárta kétgólos előnnyel, de lehetett volna fordított is az eredmény, ha jobban koncentrálnak a hazaiak.

Kukely Anna gólja vezette fel a második felvonást, de hiába minden igyekezet, ahogy az elsőben, úgy a második félidőben is futott az eredmény után az amúgy óriási energiákat mozgósító hazai csapat. Egy 3–0-ás rohamot követően négy góllal ellépett a Fehérvár, ekkora különbség még nem volt a két csapat között a mérkőzés során. 17–21-nél időszerűnek tűnt, hogy a hazaiak edzője adjon néhány megfontolandó tanácsot a lányoknak.

A játékrész közepén elveszítette egyik legharcosabb emberét az Előre, Török Fanni megkapta harmadik kétperces büntetését, ami után járt a piros lap is. Mintha ez felpaprikázta volna a lilákat, ugyanis ötről egy gólra zárkóztak, jöhetett a fehérvári időkérés. Agbaba révén a 47. percben beérte a látogatót a Csaba, majd öt perccel később ismét, de a fordítás az csak nem akart összejönni. Kukely Anna tartotta meccsben a lilákat.

Az utolsó perc döntetlenről indult és Töpfner Alexandra ismét előnyhöz juttatta a fehérváriakat, de a mezőny legjobbja, Radojevic 6 másodperccel a dudaszó előtt egalizált, végül maradt a döntetlen.

Józsa Krisztián: – Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen kezünkben volt a mérkőzés. Igaz, Csabán nagyon nehéz nyerni. Sajnos a második félidőben rossz döntéseket hoztunk, védekezésben is hibáztunk. A hajrában is eldönthettük volna a mérkőzést, de elhibáztuk a helyzetet.

Vida Gergő: – Ma bebizonyítottuk, hogy tudunk küzdeni. Többször is felálltunk vert helyzetből. Amikor átfordult volna a mérkőzés, akkor rontottunk. Büszke vagyok a lányokra és örülök, hogy kiszolgáltuk a közönséget.

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Alsóházi derbire készülnek a csabai lányok

Interjú Szabó Dórával

A szezon legkeményebb akadálya előtt állnak lila-fehér lányaink, hiszen a pénteki Alba Fehérvár elleni csata az a találkozó lesz, amit a bennmaradás érdekében egyszerűen muszáj megnyernie az Előrének. A rangadó előtt csapatunk hálóőrét Szabó Dorcit kértem egy kis esélylatolgatásra, illetve néhány gondolat erejéig még az előző találkozókra is visszakanyarodtunk.

Szabó Dóra

– Sajnos a legutóbbi két idegenbeli találkozótok nem úgy sikerült ahogy terveztétek, főként a kisvárdai túrátok miatt lehet bennetek hiányérzet…

– Igazából mind a két mérkőzést meglehetősen nagy kudarcként fogtuk fel, mert már Vácon is sokkal szorosabb összecsapásra számítottunk. De valóban a Kisvárdai talán fájóbb, mert az első félidő nagyrészében fej-fej mellett haladtunk vendéglátóinkkal, és valahol magunkat okolhatjuk azért mert a második játékrészben leszakított minket a Várda. A 25. perctől egy több mint negyedórás gólcsendet produkáltunk, ami alatt tíz gólos előnyre tett szert ellenfelünk, ahonnan már nem volt visszaút. Sajnos azért azt is be kell látni, hogy ezen a napon a komplett támadójátékunk gyengén muzsikált, amit a húsz lőtt gólunk is mutat. 

– Ahogy a felvezetőben is írtam, a bajnokság talán legfontosabb mérkőzése következik, gondolom minden téren lázasan készültök ellenfeletekre…

– Mindenki átérzi az előttünk álló találkozó súlyát, és ennek megfelelően is készülünk rá fizikálisan és mentálisan is egyaránt. Nem titok, hogy konkrét edzésekkel, sőt még felkészülési meccsel is hangoltunk a Fehérvárra, amit a Békéscsabai férfi kézilabdacsapat ifistáival játszottunk. Természetesen közös videóelemzéssel alaposan górcső alá vettük ellenfelünket, illetve mi portások még külön kapusszemmel is elemeztük riválisunk játékát. Abszolút fókuszban van tehát a pénteki derbi, és én bízom benne, hogy azt az elszántságot amit már most is érzek a csapaton, azt a találkozóra is sikerül átmentenünk, hiszen csak kellő hittel és tűzzel tudunk győzni a rangadón.

– Akkor nem is kérdés, hogy immáron szurkolók előtt a két pont a cél?

– Itthon akarjuk tartani a bajnoki pontokat, ez most nem lehet kérdés. Ráadásul ahogy említetted is, az hogy ennyi idő után ismét közönség előtt játszhatunk még nagyobb motivációt ad, hiszen rengeteget jelent számunkra a szurkolók jelenléte, meg az a plusz is amit a lelátóról kapunk tőlük.

– Székesfehérvári ellenfeletek viszont több idegenbeli bravúrt is bemutatott már ebben az idényben, ami előrevetíti azt is, hogy nem fogják olcsón adni a bőrüket…

– Pontosan ezért én sem számítok könnyű mérkőzésre. Többször bizonyította már a Fehérvár, hogy jó csapat, akik nagyon veszélyes, sok indítással tarkított, futós kézilabdát játszanak. Talán mondhatom, hogy ez a legfőbb erényük, ugyanis rendkívül gyors szélsőik vannak, akik egy-egy labdaszerzést vagy védést követően már előre indulva villámgyorsan ott teremnek az ellenfél kapuja előtt és kíméletlenül kihasználják a ziccereket. Ezért is lesz kiemelten fontos, hogy türelmesen, tiszta helyzetig játszunk, és így a technikai hibák számát is próbáljuk alacsonyan tartani. Ráadásul még hátul a horvát kapusuk Tea Pijevic stabilitására is alapozhatnak, akinek az egyedi védési stílusa sokszor okozz gondot a játékosoknak, főleg a szélsőket tudja igencsak elbizonytalanítani. Támadójátékukban pedig leginkább Triscsuk Krisztina szabja a fazont, ezért rá mindenképpen nagyon oda kell figyelni. De összességében is elengedhetetlen lesz, hogy masszívak legyünk hátul, és persze mi kapusok is a legjobb teljesítményt nyújtsuk. Én bízom a csapatban, hogy tudunk olyan összeszedett és koncentrált játékot produkálni pénteken amivel sikerül megnyernünk ezt roppant fontos összecsapást.

Szerencsére a korábban sérüléssel bajlódó játékosok is már bevethetők lesznek a rangadón, tehát gyakorlatilag teljes csapattal állhatnak ki a lilák a pénteken 18 órától kezdődő találkozón, melyet a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók a helyszínen tekinthetnek meg.

Dömény Dezső

Péntek este nézők előtt lép pályára az Előre NKSE

A 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendeletben foglaltak szerint az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 2021. május 7-én (pénteken) már nézők előtt fogadja az Alba Fehérvár együttesét a Városi Sportcsarnokban.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Alba Fehérvár KC

A jogszabályban leírtaknak megfelelően a belépésre csak a Magyarországon kiállított védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók jogosultak, akiknek a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványukat is be kell mutatniuk a beléptetés során.

18 év alatti szurkolóink védettségi igazolvánnyal rendelkező, felnőtt kísérő társaságában is megtekinthetik a bajnoki találkozót. Az okmányok ellenőrzése még az épületen kívül, a Sportcsarnok lépcsőinél meg fog történni, a klub ezzel is szeretné elkerülni a sorban állást a létesítményen belül.

Az „A” oldali lelátó kizárólag a bérletesek elhelyezésére szolgál majd, ide csak azok a szurkolók jöjjenek, akik érvényes szezonbérlettel rendelkeznek. A „B” oldali lelátón foglalhatnak helyet a mérkőzést jeggyel megtekinteni szándékozó drukkerek, pénztár csak azon az oldalon fog működni.

A mérkőzés alatt a létesítményben büfé nem fog üzemelni, és a Magyar Kézilabda Szövetség által megfogalmazott ajánlás szerint az első két széksor mindkét oldalon lezárásra kerül a nézők elől.

A klub arra kéri a szurkolókat, hogy a nézőtéren is tartsanak megfelelő távolságot egymástól, lehetőség szerint csak az egy háztartásban élők üljenek közvetlenül egymás mellett. A kialakult helyzetben a klub a bérleteseket is arra kéri, hogy a helyek elfoglalásánál legyenek tekintettel a leírtakra, mert az egyesület ilyen körülmények között nem minden esetben tudja garantálni a megszokott helyeket.

A bejáratoknál továbbra is lesz lázmérés, kihelyezésre kerülnek kézfertőtlenítők, a  nézők számára a belépést követően a létesítmény teljes területén kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése.

Sorsdöntő összecsapás előtt a lilák

Pénteken végre megint női kézilabdától lesz hangos a békéscsabai Városi Sportcsarnok, hiszen az Alba Fehérvár KC gárdája látogat a Viharsarokba.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Alba Fehérvár KC

Ráadásul ez mindkét együttes számára egy roppant fontos találkozó lesz, mert amíg a vendégek szinte bebiztosíthatják a következő szezonra is első osztályú tagságukat, addig lila-fehér csapatunk győzelem esetén életben tarthatja a bennmaradásról szőtt álmait.

A feleket egyébként három hely és kilenc pont választja el egymástól a tabellán, ugyanis a mieink továbbra is a sereghajtó pozícióban szerénykednek, a Fehérváriak pedig tizenkét ponttal a tizenegyedik helyet foglalják el. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a bajnokság első etapjában kifejezetten jól szerepelt a Székesfehérvár, és ez még annak tükrében is elmondható, hogy bizony azért voltak komoly hullámvölgyei a koronázó város csapatának. Az egyik ilyen a Balatonboglár otthonában elszenvedett tízgólos kudarc volt, aminek következményeként az addigi vezetőedző Deli Rita lemondott, és segítője Józsa Krisztián vette át a csapat szakmai irányítását. Vele viszont hozta a gárda a számukra fontos összecsapásokat, így a bajnokság felénél már tíz pontot a zsebükben tudhattak. Ráadásul ebből két idegenbeli bravúr is volt, Kisvárdán, és az igazi meglepetés Debrecenben, ahol 31-27-re tudtak diadalmaskodni a Loki ellen. Emellett három hazai mérkőzést húztak be, a Dunaújváros, a Szombathely, és januárban lila-fehér csapatunk ellen. Az azóta eltelt hét fordulóban viszont már nem termelte ilyen ütemben a pontokat az Alba, de azért a legutóbbi idegenbeli mérkőzésükön így is elkönyvelhettek egy újabb figyelemfelkeltő sikert, méghozzá az éremért küzdő Mosonmagyaróvár elleni 28-25-ös győzelmet. Az előző fordulóban azonban hazai pályán szerepeltek, ráadásul a Győr ellen, akik nem is hagytak kétséget afelől melyik a jobb a csapat, és 40-25-re nyertek Székesfehérváron.

Együttesünk ezzel szemben egy hónappal ezelőtt játszott legutóbb hazai környezetben, amikor is nagy csatában egy góllal 32-31-re alulmaradt az MTK-val szemben. Azóta kétszer is idegenben léptek pályára Vida Gergő tanítványai, és sajnos sok sikerélményben nem lehetett részük ezeken a találkozókon, mert Vácon 41-28-ra, múlt hét pénteken pedig Kisvárdán 31-20-ra kaptak ki a lilák. Igaz, egyik mérkőzésen sem állhattak fel a legerősebb keretükkel a csabaiak, és ahogy Vida mester már a Kisvárda elleni összecsapás előtt is megfogalmazta, a fő értékmérő számunkra a mostani Fehérvár elleni derbi lesz. Abban pedig mindenképpen igaza van a szakvezetőnek, hogy a jelenleg három ponttal csapatunk előtt álló szombathelyi alakulatot, és a minket négy ponttal megelőző Boglárt, csak abban az esetben tudjuk befogni, ha öt fordulóval a bajnokság vége előtt újra nekilát a pontgyűjtögetésnek az Előre. És bár két hét múlva lesz még egy hatalmas rangadó Szombathelyen, ahol ugye a két jelenlegi sereghajtó csap majd össze, azért előtte az Alba és az Érd ellen hazai pályán begyűjthető pontokra is égetően szüksége lenne együttesünknek.

Pénteki ellenfelünkkel érdekes módon pontosan két éve nem mérkőztünk meg hazai pályán, hiszen a felek tavaly tavaszi randevúja a bajnokság leállítása miatt elmaradt. Ebben a két esztendőben viszont Székesfehérváron két ízben is találkoztak az együttesek, és mindkétszer hazai győzelem született, legutóbb januárban, akkor 35-28-re nyert az Alba. Ahogy azon a bizonyos legutolsó békéscsabai összecsapáson is 2019 májusában, amikor a bajnokság utolsó fordulójában tudtak 31-26-ra diadalmaskodni a vendégek. Ez pedig azt jelenti, hogy egészen 2018 áprilisáig kell visszamenni az időben ahhoz, hogy csabai győzelmet találjunk, akkor viszont 28-22-re a lilák fektették két vállra fehérvári ellenfelüket. Abban bízunk, hogy ez most pénteken is így történik, pláne, hogy hosszú idő után szurkolóink is részt vehetnek a találkozón, bár a jogszabályoknak megfelelően csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező drukkerek tekinthetik meg az összecsapást.

A labda 18 órától indul útjára a békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a Bócz László, Wiedemann Viktor bírópáros dirigálása mellett.

Dömény Dezső

line

Andróczki Flóra hosszabbított Békéscsabán

Örömmel tájékoztatjuk Szurkolóinkat, hogy Andróczki Flóra közös megállapodás alapján további egy évig erősíti csapatunkat a 2021/2022-es bajnoki évben.

Andróczki Flóra

Kisvárda Master Good SE – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

kisvarda_150spacerbenkse_150

NB I női felnőtt 2020/2021. 21. forduló

Kisvárda Master Good SE - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

31-20 (15-11)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. április 30. (péntek) 18:00 óra

Helyszín: Városi Sportcsarnok – Kisvárda

Cím: 4600 Kisvárda, Flórián tér

Játékvezetők: Őri Erika, Pozdena Erika

Versenybírók: dr. Tolnai Ilona, Hanufer Sándor

Kisvárda: Udvardi Laura (5), Milosevic Tímea (2), Pásztor Bettina (0), Dombi Luca (5), Habánková Veronika (5), Mészáros-Mihálffy Adrienn (6), Zavaczki Boglárka Anna (1), Soltész Petra (1), Siska Pálma (1), Bouti Fruzsina (0), Dombi Katalin (2), Bacenkova Dorota (0), Termány Rita (2), Keskóczi Boglárka (0), Szabó Nina (1), Mátéfi Dalma (0).
Vezetőedző: Bakó Botond

Békéscsaba: Petika Tena (0), Andróczki Flóra (0), Török Fanni (1), Radojevic Tamara (6), Mistina Kitty (0), Iván Emese (1), Csizmadia Fanni Klára (0), Bucsi Lili (0), Mitrovic Ivana (1), Kukely Anna (4), Kukely Klára (1), Csepregi Anita (0), Szabó Panna (2), Szabó Dóra (0), Agbaba Jelena (4), Szabó Kamilla (0).
Edző: Fábián Csaba

sargalap Sárga lapok: Siska Pálma (1), Szabó Nina (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Udvardi Laura (2. perc), Habánková Veronika (2. perc), Siska Pálma (2. perc), Dombi Katalin (2. perc), Petika Tena (2. perc), Török Fanni (2. perc), Mitrovic Ivana (2. perc), Kukely Anna (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Udvardi Laura (2/2), Radojevic Tamara (3/3), Bucsi Lili (0/1).

line

A péntek esti találkozóra több korábban hiányzó csabai játékos felépült, így ott volt a csapat keretében Kukely Anna, Andróczki Flóra és Kukely Klára is. A vendégek kispadján megbízott edzőként Fábián Csaba ült, aki a családi gyász miatt hiányzó Vida Gergő vezetőedzőt helyettesítette.

Kisvárda Master Good SE - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Az első percekben felváltva estek a gólok, majd egy öt perces gólcsend után a hazaiak szerezték a negyedik találatot Habánková révén. A lila-fehérek a 11. percben Kukely Anna góljával egyenlítettek. Ezután a kisvárdaiak kihasználták a csabaiak hibáit, és a 18. percben négy góllal elhúztak, amikor Fábián Csaba időt kért, miközben kapust is cserélt az Előre NKSE Mistina Kitty érkezett Szabó Dóra helyére. Mindez nem sokat segített, hiszen a 25. percben már 15–10-re vezetett a szabolcsi alakulat, amely a Magyar Kupa négyes döntőjére készül, ahol az elődöntőben a Debrecennel találkozik. A 28. percben a hazaiak fiatal mestere, a korábbi békéscsabai edző, Bakó Botond is időt kért. A szünetben négygólos kisvárdai előnyt mutatott a eredményjelző.

Fordulás után az első gólt a volt csabai átlövő, Mészáros-Mihálffy Adrienn lőtte, majd Milosevics is betalált. A lila-fehérek idegesen, kapkodva játszottak, így a 36. percben már nyolc góllal vezetett a házigazda, miközben a vendégek nem tudták bevenni a jól védő, Mátéfi Dalma kapuját. A jól játszó Kisvárda rendre góllal zárta akcióit, míg a vendégek nem tudtak a kapuba találni A 41. percben 20–11-nél Bakó Botond időt kért, ami után a jobbszélső, Udvardi Laura gólt lőtt, így kialakult ki a tízgólos különbség. A második félidőben a hosszabb kihagyás után visszatért Kukely Klára a 42. percben szerezte a játékrész első békéscsabai gólját (21–12).

A lila-fehérek még kétszer betaláltak, így 21–14-re felzárkóztak. A szabolcsi együttesben jól termelték a gólokat az egykori csabaiak, Dombi Luca öt, Mészáros-Mihálffy Adrienn hat, Dombi Kata két gólt lőtt az 50. percig. Az utolsó tíz percben felváltva estek a gólok, vezetése birtokában a szabolcsi együttes nyugodtan kézilabdázott. Az 53. percben időt kért a Békéscsaba, hogy a hajrában csökkentse a különbséget. Az utolsó percekben a hazaiak rendre betaláltak, így alakult ki a tizenegy gólos teljesen megérdemelt kisvárdai győzelem az ezúttal támadásban mérsékelt teljesítményt nyújtó lila–fehérek ellen, ami alátámaszt, hogy a vendégek lövéshatékonysága csak negyvennyolc százalék volt. Ez a mutató a hazaiaknál 72% volt.

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról

A Magyar Kézilabda Szövetség folyamatosan figyelemmel követi a koronavírus-járványt és az azzal kapcsolatos várható jogszabály-változásokat. A jelenlegi információk ismeretében a szurkolók számára védettségi igazolvánnyal ismét látogathatóvá válnak a sportesemények, amint a magyarországi beoltottak száma eléri a 4 millió főt. Az ezzel kapcsolatos jogi háttér már ismert, a szurkolók beengedéséhez azonban számos technikai, illetve ellenőrzési feltételt is biztosítania kell az események szervezőinek.

Magyar Kézilabda Szövetség

 

Miután az új jogszabályi feltételek lehetővé teszik, az MKSZ határozott szándéka újranyitni a kapukat, a mérkőzéseket, minden sportági, egészségvédelmi, rendezési szempont figyelembevételével, hogy a nézők a lehető leghamarabb visszatérhessenek a lelátókra, észszerű és biztonságos körülmények között.

Amint aktuális lesz a sportesemények megnyitása, az MKSZ azonnal meghozza a szükséges döntéseket, és erről haladéktalanul tájékoztatni fogja a szurkolókat és a sportszervezeteket.

A bajnokság utolsó szakasza következik

Interjú Vida Gergővel

Már csak hat forduló van hátra a K&H női kézilabda liga idei kiírásából, így Békéscsabai együttesünknek is mindössze ennyi mérkőzése maradt arra, hogy az utolsó szalmaszálakban megkapaszkodva kiharcolja a bennmaradást. Ráadásul könnyen elképzelhető, hogy az utolsó három hazai összecsapáson már szurkolók előtt is játszhatnak a lila-fehér lányok. Pénteken azonban még Kisvárdán van jelenése a gárdának, ahol bár az elmúlt években viszonylag kevés sikerélményben volt része az Előrének, most viszont nagyon nagy lökést jelentene egy jó szereplés a sikeres bajnoki végjáték érdekében. Többek között erről és a csapat jelenlegi állapotáról beszélgettem a lilák vezetőedzőjével Vida Gergővel.

Vida Gergő

– Az utolsó nagy hajrá előtt álltok, hogy látod most belülről a csapatot?

– Így a hétvégi Vác elleni összecsapás után némileg borúsabban, mert nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk. Ezt a teljesítményt az elkövetkező találkozókon semmiképpen sem engedhetjük meg magunknak. Nyilván voltak fontos hiányzóink is, de ennél egyértelműen sokkal többet várok a csapattól. Ettől függetlenül az látszik, hogy elszántan készülnek a lányok a pénteki megmérettetésre, és ami még külön pozitív, hogy teljes kerettel dolgozhatunk egész héten. Egyértelműen a bajnokság legfontosabb szakasza előtt állunk, amiből a Fehérvár elleni összecsapás lesz a kulcs, mert azt hiszem az a találkozó lesz majd ami igazán befolyásolhatja a sorsunkat, szóval ott mindenképpen nyernünk kell. De természetesen lépcsőzetesen haladunk előre, így most még a Kisvárda elleni találkozóra fókuszálunk.

– Ami ebben a helyzetben szintén egy fontos mérkőzés lesz, miként látod az esélyeket?

– Az nem kérdés, hogy vendéglátóink az esélyesebbek, ettől függetlenül szeretnénk helytállni, és nem mondunk le olyan könnyen arról, hogy akár már ezen a találkozón is gyarapítsuk pontjaink számát. Viszont ehhez sokkal jobb játék kell mint amit a Vác ellen mutattunk, hiszen riválisunk egy kifejezetten jól összerakott csapat, akik bár szezon közben elvesztették Karnik Szabinát, de a visszatérő Veronika Habánkova személyében hasonló nehéztüzérrel rohamozzák az ellenfelek kapuját. Az igazi fegyverük azonban mégiscsak a védekezés, amelyet magas színvonalon űznek, ráadásul az egész NB1 legjobb százalékkal védő kapusa Pásztor Bettina biztosítja, hogy a lehető legkevesebb labda haladjon át a gólvonalukon.

– Mit vársz akkor a lányaidtól pénteken?  

– Ahogy már említettem is, az előző találkozóhoz képest gyökeres javulást, játékban és mentalitásban egyaránt. Ez tipikusan olyan mérkőzés lesz, ahol mind a két fél meg akarja mutatni mit tud, sőt a hazaiak egyértelműen győzelmi elvárásokkal fognak pályára lépni. Ezért biztos vagyok benne, hogy egy elszánt Kisvárdával kell majd szembenéznünk, tehát nekünk is ilyen szellemben kell játszanunk az első perctől kezdve. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk most is döntő lesz, szeretném ha a kapuból is jönne olyan teljesítmény ami jó alapot teremt egy sikeres szereplésre. És persze a technikai hibák minimalizálása is lényegi eleme lesz a találkozónak, hiszen mivel zsinórban kapjuk emiatt a könnyű gólokat, így ezzel saját dolgunkat is rendre megnehezítjük.

– Említetted, hogy a héten már teljes kerettel dolgozhattál, ez azt jelenti, hogy a korábbi hiányzók kivételével mindenki bevethető lesz pénteken?

– Lényegében igen. Bár a vádlisérülése után visszatérő Andróczki Flóra és a megfázással küzdő Kukely Anna játéka még kérdéses, de ha most még nem is, reményeim szerint a Fehérvár elleni ütközetre már ők is maximálisan bevethetők lesznek.

Dömény Dezső