Online fogadás | TippmixPRO

Pénteken alsóházi derbi a Városi Sportcsarnokban

Újabb fontos megmérettetés előtt áll lila-fehér csapatunk, hiszen lányaink az Érd együttesét fogadják hazai környezetben.

Elég csak ránézni a tabellára ahhoz, hogy lássuk ez bizony valóban egy ízig-vérig kiesési rangadó, ugyanis a vendégek az eddig megszerzett kettő pontjukkal két hellyel a lilák mögött a sereghajtó pozícióban helyezkednek el. Ráadásul azt az egy győzelmüket is még az első fordulóban a NEKA vendégeként érték el, a 31-30-as végeredménynek köszönhetően. Azóta viszont zsinórban kilenc találkozó óta nem sikerült ponttal gazdagodniuk, így a múlt heti hazai pályán lejátszott Budaörs elleni 28-27-es vereségüket követően távozott a vezetőedzői pozícióból a korábban nálunk is tevékenykedő Horváth Roland. A szakmai munkát pedig Maurer Szandra vette át ideiglenesen, amíg a klubvezetés nem nevezi ki az új vezetőedzőt. Az érdiek egyébként a balatonboglári sikeres vizitálásuk mellett eddig négyszer játszottak ebben a szezonban idegenben. Mosonmagyaróváron 35-24-re, a Ferencváros otthonában 34-26-ra, Debrecenben pedig 32-24 arányban maradtak alul. Legutóbb Fehérváron vendégeskedtek ahol viszont egy roppant szoros összecsapáson szenvedtek kétgólos vereséget. Gólfelelősük 60 találattal az a Kopecz Barbara, aki nem mellesleg három szezonnal ezelőtt lila-fehér csapatunkban is megfordult. De nem csak ő az egyetlen ilyen játékos, hiszen egykori saját nevelésű válogatott játékosunk Csiszár-Szekeres Klára is jelenleg az érdieknél pattogtatja a labdát.

Együttesünk ezzel szemben pont a bajnokság elején botladozott inkább, és csak az elmúlt időszakban szegődtek a bajnoki sikerek a csapat mellé. A Mosonmagyaróvár és a Budaörs legyőzését követően a múlt héten az esztendő első találkozóján a Kisvárda vendégeként azonban egy nyolcgólos pofonba sikerült beleszaladni. Pedig korántsem indult rosszul a találkozó a lilák számára, hiszen az első játékrészben szinte végig csabai vezetéssel zajlott az összecsapás, ami volt, hogy már három gólos is volt. Csak a félidő hajrájára sikerült kiegyenlítenie a hazaiaknak, akik azonban a második játékrész elején sem tudták leszakítani csapatunkat, sőt a 42. percben még egygólos vendég vezetést mutatott az eredményjelző. Ezt követően azonban minden megváltozott, és számtalan csabai hiba kezdte tarkítani a mérkőzést, amit kihasználva egy 4-0-s rohammal elhúzott a Kisvárda, majd tovább növelve előnyét végül 28-20-ra meg is nyerte a találkozót.

Pénteken viszont már lehet is javítani a rivális elleni rangadón, akikkel bajnoki mérkőzésen itt a Viharsarokban legutóbb 2021 májusában találkoztak lányaink, és egy 30-26-os győzelemmel itthon tartották a két bajnoki pontot. A felek legutóbbi randevúja ellenben tavaly ősszel volt a Magyar Kupa harmadik fordulójában, ahol csapatunk hatalmas küzdelemben egy találattal 27-26 arányban ekkor is legyőzte és kiejtette az érdi együttest.

Reméljük ez a jó sorozat pénteken is tovább folytatódik, a 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő összecsapáson, amelyen a Paska Dániel, Vastag Sámuel bírópáros tevékenykedik majd.

Dömény Dezső

line