Pénteken hazai környezetben is bemutatkoznak a Lilák

Kéthetes szünetet követően folytatódnak a küzdelmek a K&H Női Kézilabda ligában, csapatunk a Békéscsabai ENKSE pedig első hazai összecsapására készül.

enkse_kisvarda_20201009

Az pedig, hogy erre rendhagyó módon októberben kerül sor, az köszönhető a koronavírus-járványnak illetve a Sportcsarnok felújítási munkálatainak. A pandémia reméljük több fennakadást már nem okoz együttesünk programjában, viszont sajnos a Városi Sportcsarnokba novemberig még biztosan nem térhetnek vissza Vida Gergő tanítványai, így a péntek délutáni találkozójuk is ideiglenes otthonukban, az Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában lesz megrendezve.

Az ellenfél ezúttal a Kisvárda csapata lesz, egy ismerőssel a kispadon, hiszen Bakó Botond a Várdaiak mestere 2013 és 2014 között  másfél évig irányította a lilák szakmai munkáját. De a játékos-keretben is vannak ismerős arcok, elég Mihálffy Adriennt vagy a Dombi lányokat megemlítenünk, akik mindannyian a csabai utánpótlás-műhelyből kerültek ki és Dombi Luca kivételével, nyáron igazoltak aktuális ellenfelünkhöz. De rajtuk kívül is még érkezett kézilabdázó a szabolcsi gádába, ugyanis Karnik Szabina, Bouti Fruzsina és Mátéfi Dalma is a Bakó csapatban kezdte meg a nyári alapozást. Viszont távozókból is volt bőven az egyesületnél, összesen nyolc játékos hagyta el Kisvárdát, közülük Tena Petika éppen Békéscsabára tette át székhelyét.

Hozzánk hasonlóan ellenfelünknek is ugyanúgy maradtak el mérkőzései szeptemberben, így ők is négy találkozón léptek pályára és ezeken összesen kettő pontot gyűjtöttek. Az eddigi egyetlen sikerüket hazai környezetben a Debrecen ellen aratták, egy 21-18-as győzelemmel. Viszont a Győrrel, a Váccal, és a Mosonmagyaróvárral már nem bírtak, utóbbi volt az utolsó összecsapásuk a válogatott szünet előtt és hazai pályán kaptak ki 22-21-re. Lila-fehér csapatunknak is maradtak el találkozói, a Győr, az MTK és a Vác elleni meccset nem rendezték meg, így a Nekától, a Ferencvárostól és a Debrecentől szenvedtek sima vereséget, még a legutóbbi találkozón a liatavezető Mosonmagyaróvár otthonában egy nagyon sokáig kiélezett mérkőzésen 30-26 arányban maradt alul a csabai hölgykoszorú. Sajnos sérülések terén is mozgalmas volt az elmúlt egy hónap, hiszen a nyár óta sérüléssel bajlódó Ivana Mitrovicshoz csatlakozott irányítónk Borgyos Panna is, illetve kölcsönben szereplő átlövőnket, Vámosi Pannát a kölcsönadó Debrecen rendelte vissza. Helyére egyébként klubbunk már leigazolta Tamara Radojevicset, aki a visszatérő Csepregi Anitával együtt hamarosan bevethető lesz.

A két együttes az előző szezonban csak Kisvárdán csapott össze, akkor 32-26-ra a hazaiak diadalmaskodtak, ennek megfelelően legutóbb Békéscsabàn 2018 novemberében ütköztek meg a felek, és egy végig szoros találkozón az utolsó másodpercben lőtt találattal 30-29-re nyert a Kisvárda. A legutóbbi randevújuk élménye viszont ennél jóval frissebb, ugyanis az augusztusi rácalmási tornán is játszottak egymás ellen, igaz ott is kisvárdai győzelem született, számszerint 35-22 arányú.

Az újabb csata tehát pénteken 17:00 órától a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában kerül megrendezésre, a mérkőzés játékvezetői Marton Zsófia és Szabó Eszter lesznek.

line

line