Sorsdöntő találkozó előtt a lilák

Talán az egész szezon, de mindenképpen az elkövetkező hetek legfontosabb összecsapására készül lila-fehér együttesünk, hiszen egy közvetlen rivális a Boglári Akadémia-SZISE csapata látogat a viharsarokba.

Békéscsabai ENKSE - Boglári Akadémia-SZISE

A két gárda közel fél éve a nyitófordulóban csapot össze a Balaton partján, és bizony lányainknak egy kiadós pofonnal kellett távozniuk az újonc otthonából. Azzal a 33-22-es sikerrel pedig egyértelműsítették a NEKA háza táján, komolyan gondolják azt, hogy nem csak belekóstolnak az élvonalba, de meg is ragadnak a legmagasabb osztályban. Sőt, ezt követően annyira lendületbe kerültek, hogy a Szombathellyel és a Dunaújvárossal is kiélezett csatát vívtak, és mindkét esetben csak kettő találattal maradtak alul ellenfelükkel szemben. A Fehérvár ellen azonban már jött az újabb diadal, és ismét egy nagykülönbségű győzelemmel zsebelték be a pontokat, 34-24 lett annak az összecsapásnak a végeredménye. Majd számukra is következett a járvány miatti kényszerszünet, és ezt követően már nem tudtak további pontokkal gazdagodni, így jelenleg négy egységgel csapatunk előtt a tizenharmadik helyen tanyáznak a tabellán. A legutolsó két hazai környezetben lejátszott mérkőzésükön, a Mosonmagyaróvártól kaptak ki 11 találattal, majd a Győr diadalmaskodott felettük 19 góllal. Szerdán pedig Kisvárdán mérették meg magukat, és maradtak alul 29-27 arányban vendéglátóikkal szemben.

Ha visszatekintünk csapatunk őszi balatonboglári találkozójára, ott a maga hat góljával a mezőny legeredményesebb játékosa az a Kajdon Blanka volt, aki 50 góllal azóta is a gárda egyik gólfelelőse, bár az igazi gólvágó mégis Farkas Johanna, aki 73 találatával vezeti a házi góllövőlistájukat. Ami lila-fehér együttesünket illeti, sok örömre okot adó találkozója sajnos nem volt lányainknak ebben a naptári esztendőben, ráadásul azok után, hogy a gárda az Érd ellen kiesett a kupából, szombaton ismét egy nagy vereségbe futott bele a Dunaújváros otthonában. A 41-28-as végeredmény pedig azt is jelentette, hogy még mindig pont nélkül áll Vida Gergő alakulata a bajnokságban. Ráadásul csapatunk két meghatározó játékosa, azaz Bottó Rózsa és Kukely Klára továbbra sem segítheti a lilákat a pályán.

Ettől függetlenül a bennmaradás szempontjából valóban sorsdöntő találkozó következik szombaton, amelyet immáron a felújított Városi Sportcsarnokban rendeznek meg, igaz továbbra is zárt kapuk mögött. Viszont, hogy szurkolóink ezúttal se maradjanak le a mérkőzésről, arról a 7.Tv és a Behir.hu online felülete gondoskodik, akik élőben közvetítik a kiemelt fontosságú összecsapást. A labda egyébként 16 órától indul útjára a Felhő Ferenc, Öcsi Tamás bírópáros sípszavára.

Dömény Dezső

line