Online fogadás | TippmixPRO

Szerdán ismét pályán a lilák

Az immáron két ízben is módosított időpontot követően, szerdán végre megrendezésre kerül lila-fehér csapatunk érdi vendégjátéka. Az első körben októberről januárra áttett találkozót, ahogy ősszel, úgy az új időpontban sem tudták megrendezni együttesünk nagyszámú COVID megbetegedései miatt, ezért került át az összecsapás végül erre a márciusi időpontra.

Érd - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Ennek ellenére a felek már összecsaptak egyszer ebben a szezonban, hiszen a Magyar kupában is összesorsolták a két gárdát, és azon a februári érdi mérkőzésen viszonylag simán 34-28-ra tudott nyerni az előző idényben még csapatunk szakmai munkáját irányító tréner, Horváth Roland együttese. Az érdiek a bajnokságban sem állnak egyébként rosszul, ugyanis tíz megszerzett ponttal jelenleg a tízedik pozíciót foglalják el a tabellán, azaz 14 mérkőzésből már öt találkozót is sikerrel vettek. Hazai pályán fektették két vállra a Boglári Akadémiát és a Dunaújvárost, illetve vendégként tudtak diadalmaskodni Kisvárdán, Fehérváron és Szombathelyen. Azonban az utóbbi egy hónapban nem léptek pályára a Pest-megyeiek, legutóbb február 24-én hazai környezetben szerepeltek bajnoki mérkőzésen, és szenvedtek vereséget 37-32 arányban a Siófoktól.

Ezzel szemben együttesünknek jóval mozgalmasabb volt az elmúlt egy hónapja, és ami ennél is fontosabb meghozta az első sikereket is Vida Gergő alakulatának. Február végén ugyanis a NEKA elleni 24-24-es döntetlen hozta az első pontot a konyhára, majd a Győr elleni sima vereséget követően ismételten hazai pályán már az első győzelmét is megszerezte a lila-fehér hölgykoszorú, a Szombathely elleni 23-20-as végeredményt hozó találkozót követően. A remek védekezésnek és Mistina Kitty közel 50 százalékos védési hatékonyságának köszönhető győzelem pedig remélhetőleg végleg átszakította az eddigi gátakat a liláknál, és sikeresen tudják felvenni a kesztyűt a kiesésért folyatott küzdelemben.

Ami tehát egy újabb alsóházi derbivel folytatódik, aminek eredménye – mondani sem kell – mennyire kiemelt jelentőséggel bír mindkét fél számára. Ráadásul a hazaiaknál több ismerős arcot is találunk, hiszen Kopecz Barbara, Mézes Laura, Györkös Rebeka vagy éppen az Érd legeredményesebb játékosa, az eddig 87 találatot jegyző Kiss-Walfisch Mercédesz is megfordult már lila-fehér klubunkban, ami szintén tovább növeli az összecsapás presztízsértékét.

A mérkőzés szerdán 16 órakor az Érd Arénában kerül megrendezésre, a Medve Róbert, Südi Péter bírópáros asszisztálása mellett.

Dömény Dezső