Online fogadás | TippmixPRO

Szombaton a Vác érkezik a Városi Sportcsarnokba

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2017. október 28-án, szombaton 17:00 órai kezdettel a GMV Europe-Vác együttesét fogadja a Városi Sportcsarnokban.

20171027_edzes

A vendég váciak remekül kezdték a bajnokságot, hiszen négy mérkőzésükből hármat is megnyertek. A Duna partiak hazai pályán a Kecskemét ellen 43-24-re, míg a Budaörs ellen 31-27-re nyertek, és Székesfehérváron is diadalmaskodni tudtak 30-29 arányban. A vendégek csak Debrecenben hagyták el vesztesen a játékteret, 29-28 arányú vereséget szenvedtek a cívis városban. A váciak az EHF Kupában is menetelnek, izraeli ellenfelüket kettős győzelemmel, míg a német Buxtehude együttesét idegenben lőtt több góllal búcsúztatták Szilágyi Zoltán tanítványai, aki a következőképpen nyilatkozott a találkozó előtt:

„Kíváncsian várom én is ezt a mérkőzést, hogy mit hoz ki belőlünk a nemzetközi kupasiker. Nagyon remélem, hogy ez a bravúr lendületet ad számunkra, és az előttünk álló nehéz feladatot is meg fogjuk oldani. Egy biztos, a Békéscsaba nem rossz csapat, jó erőkből áll. Az a tény, hogy még nincs pontjuk, még inkább győzelemre fogja ösztönözni őket. Nagy küzdelmet várok, bízom benne, hogy el fogjuk hozni a két pontot a Viharsarokból. Fontos, hogy a védekezésünk stabil legyen, ebből kell megoldanunk a gyors lerohanásokat, majd a visszarendeződéseket, ezt gyakoroltuk egész héten. Úgy gondolom, jó formában vagyunk és nagyon remélem, hogy ez a hétvégi mérkőzésen is meg fog látszani.”

A váciak legeredményesebb játékosa a szélső Dijana Jovetic, aki 4 bajnoki mérkőzésen 20 gólt szerzett, őt honfitársa Sanja Radosavljevic követi 19 góllal, míg a brazil Karoline de Souza 17 gólnál jár eddig. Érdekesség, hogy a váciak klasszis kapusa Barbara Arenhart 3 gólt ért el az első négy játéknapon.

„Remélem, hogy a múlt heti sikerünk nagy erőt ad nekünk, és mindenre elszántan, harcosan fogunk pályára lépni Békéscsabán. Fontos, hogy a végsőkig küzdjünk, fegyelmezetten, az edzői utasításokat betartva kézilabdázzunk és akkor be tudjuk gyűjteni a két bajnoki pontot.” – ezek már Hámori Konszuéla szavai voltak, aki eddig hat alkalommal volt eredményes a bajnoki pontvadászatban.

A Váci NKSE együttesében két egykori békéscsabai játékos is szerepel, a saját nevelésű Diószegi Nikolett az idén nyáron igazolt a Dunakanyarba, míg Barján Bianka a 2013/2014-es idényben volt a lilák kézilabdázója.

A békéscsabaiak negatív sorozata tovább folytatódott Kecskeméten, a csabaiak nagy csatában 31-27 arányú vereséget szenvedtek a rivális otthonában. A lilák legeredményesebb játékosa a mérkőzésen Walfisch Mercédesz volt, aki 10 alkalommal zörgette meg a hazaiak hálóját. A lila-fehérek a szombati összecsapáson mindenképpen szeretnék megkezdeni a pontgyűjtést, hazai pályán győzelemmel szeretnék megörvendeztetni szurkolóikat. A hazaiak felkészülését csak Walfisch Mercédesz betegsége hátráltatta, de a csapatkapitány várhatóan vállalni tudja a játékot.

„Fontos, hogy a kudarcok ellenére is együtt maradjunk, mint csapat, hiszen ilyenkor kell összefognunk és igazi közösséget alkotnunk, valamint 100 százalékos erőbedobással a hétvégére koncentrálnunk.” – mondta Kovács Anett, a csabaiak jobbszélsője a találkozó előtt.

„A váciak nagyon sokat futnak, jó szélsőik és jó átlövőik vannak, de én úgy gondolom, hogy megfelelő védekezéssel jó mérkőzést játszhatunk velük. Amennyiben csapatként küzdünk és mindenki kiadja magából a maximumot, akkor eredményesek lehetünk.” – zárta esélylatolgatását Aleksandra Vukajlovic, a csabaiak irányítója.

A szombati mérkőzésen jubilál a csabaiak kabalaoroszlánja, Barna, aki 100. alkalommal segíti a lila-fehér lányokat.

A találkozó szombaton 17:00 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, a játékvezetők Hantos Dorina és Rózsahegyi Brigitta lesznek.