Online fogadás | TippmixPRO

Szombaton alsóházi derbi Balatonbogláron

Három hét szünetet követően a hétvégén a negyedik fordulóval folytatódnak a női kézilabda-bajnokság küzdelmei, méghozzá egy újkori rangadóval, ugyanis a NEKA otthonában játszanak lila-fehér lányaink.

NEKA – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

Az újkori jelző pedig azért is aggadható a derbire, mert 2020-ig egyáltalán nem is találkoztak egymással a felek, azóta viszont először az első osztályban majd legutóbb a második vonalban is a legfőbb riválisa lett együttesünknek a boglári egylet. Így nem is csoda ha ezúttal is vérbeli rangadóra készülnek lányaink, ráadásul mivel még pont nélkül állnak a tabellán, ezért még inkább felértékelődik a Balaton partján szerezhető kettő egység. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy csapatunk legutóbbi hazai összecsapásán a vendégek a szó szoros értelemben kiénekelték a sajtot a szánkból, hiszen egészen a találkozó hajrájáig csabai vezetéssel zajló mérkőzést, az utolsó percekben megfordították és 25-23-ra meg is nyerték a fehérváriak. Nagyon kellenek tehát az első csabai pontok, melyet ezúttal egy szintén nyeretlen, közvetlen rivális otthonában gyűjthetünk be. Akik számára nyilván nagyon nagy segítség, hogy az előző szezonhoz képest szinte változatlan kerettel vághattak neki az első osztálynak, ugyanis mindössze Nagy Laura távozott tőlük csak a nyáron, viszont a két ferencvárosi érkező Ferenczy Diána Dóra és Gém Léna mindenképpen erősítést jelent Bohus Bea csapatának, ahogy a Dunaújvárosból kölcsönben érkező hálóőr Wéninger Alexa is. És bár még csapatunkhoz hasonlóan az akadémisták is pont nélkül állnak, mégis kifejezetten szoros összecsapásokat vívtak az első három találkozójukon. Olyannyira, hogy az Érd elleni bajnoki nyitányon hazai pályán mindössze egy találattal kaptak csak ki a vendégektől, sőt a Siófok otthonában négy góllal még vezettek is a félidőben, melyet egészen a találkozó utolsó tíz percéig nem is engedtek ki a kezükből, igaz a végén három találattal aztán mégis alulmaradtak. Egyedül a legutóbbi fordulóban nem tudták érdemben megnehezíteni ellenfelük dolgát, bár annak ellenére, hogy a Bogláron vendégeskedő váciak már tízgólos fórban is voltak ellenük a második félidő derekán, megtörni még így sem tudták a fiatalokat, akik ezután a hajrában még visszajöttek mínusz két gólra. Viszont ennél többet már nem sikerült kihozniuk a találkozóból, melyet végül 30-28 arányban a váci csapat nyert meg.

A hétvégén megmérkőző felek történetük során eddig összesen öt tétmérkőzésen néztek egymással farkasszemet, és bizony a mérlegen van mit javítania lila-fehér lányainknak, ugyanis eddig mindössze egy alkalommal sikerült csak legyőznünk a NEKA gárdáját, két döntetlen mellett kétszer is kapitulálni kényszerült együttesünk. Egyébként az előző szezonban háromszor is összecsapott egymással a két csapat, először a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, mely bár 27-27-es döntetlent hozott, az idegenbeli szereplés miatt akkor a lilák örülhettek a továbbjutásnak. Mint ahogy a bajnoki döntőnek is beillő első rájátszás találkozójuk alkalmával is, hiszen ekkor Békéscsabán 25-23-ra Papp Bálint együttese diadalmaskodott. A harmadik mérkőzésük pedig a bajnokság záró fordulójában, egy tulajdonképpen már tét nélküli találkozó volt, ahol 22-21-re a bogláriak nyertek.

Az idei folytatás tehát már ismét az élvonalban következik, méghozzá Balatonbogláron 17:00 órától a NEKA Csarnokban, a mérkőzés sípmesterei a Hargitai Gábor, Markó Gábor István bírópáros lesz.

Dömény Dezső

line