Online fogadás | TippmixPRO

Szombaton csúcsrangadó Egerben

Az NB1/B Keleti csoportjának legjobban várt rangadóját rendezték még november elején Békéscsabán, amikor is a két éllovas, az akkor még a tabella élén azonos pontszámmal álló Eger és lila-fehér együttesünk csapott össze.

Eszterházy SC – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Azonban az igazán kiélezett összecsapás végül elmaradt, mert noha sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a második félidőben már sikerült lányainknak leszakítani magukról ellenfelüket, és négy góllal 29-25-re megnyerték a derbit. Azóta együttesünk tovább hizlalta veretlenségi sorozatát, így az Eger kivételével az összes potenciálisan felsőházra esélyes csapattal szemben maximális pontszámot teljesítve várhatja a rájátszást. De előtte még úgymond az alapszakasz zárásaként szombaton ismét egymásnak feszül a két éllovas. Az összecsapás igazi tétje pedig már sokkal inkább túlmutat az alapszakaszon, hiszen az már eldőlt, hogy a teljes mezőnyből csak a liláknak van esélyük maximális pontszámot vinni a második körbe, ugyanis nyugaton a NEKA is veszített két egységet, még az Eger már öt elhullajtott pontnál jár. Szóval egy esetleges hazai győzelem teljesen összerántaná a három feljutásra igazán esélyes gárdát, ezzel szemben egy csabai győzelemmel hétpontos előnyt szerezhetnének lányaink a Heves megyeikkel szemben. Akik az ominózus békéscsabai találkozón kívül még szeptemberben hagytak két fontos pontot Orosházán, miután megyei riválisunk 30-27-re két vállra fektette őket. De nem csak a két Békés megyei együttessel gyűlt meg a baja a Zsadányi Sándor vezette csapatnak, hanem  a Kispesttel is, akik január végén Egerben tudtak elcsenni egy pontot a hazaiaktól a 31-31-es végeredménnyel záruló összecsapáson. Gyorsan rendezték azonban a soraikat, és az előző fordulóban Algyőn már 32-27-es győzelmet ünnepelhettek. A mérkőzésen pedig korántsem meglepő módon nyolc góljával az egriek legeredményesebb játékosa ezúttal is az a Szecsődi Laura volt, aki már összesen 86 alkalommal zörgette meg ellenfelei hálóját ebben a bajnoki kiírásban.

A vendéglátókhoz hasonlóan csapatunk is győzelemmel hangolt a rangadóra, bár a Hajdúnánás elleni hazai találkozó sem indult teljesen zökkenőmentesen a lilák számára, hiszen az első játékrészben már három találattal is vezettek a vendégek. A folytatásban azonban helyreállt a világ rendje, és a szünetre már egygólos csabai vezetéssel mehettek az együttesek, a vége pedig kilencgólos Előre győzelem lett. 

Ha a felek múltbeli közös történelmét böngésszük, akkor láthatjuk, hogy a két klub hat alkalommal is összecsapott egymással a legutóbbi szezonokban. Ezeken három csabai siker mellett, két egri győzelem és egy döntetlen eredmény született, tehát kifejezetten kiegyenlített a gárdák egymás elleni mérlege. Viszont csapatunk legutóbbi két egri vizitálására mégsem szép emlékként gondolhatunk vissza, ugyanis 2019 tavaszán 28-26-os vereséggel voltak kénytelenek hazatérni a lilák, ráadásul annak az évnek az októberében még egy 27-27-es döntetlen miatt is szomorkodhattunk, mert akkor az együttesünk kiesését jelentette a Magyar Kupából.

Reméljük ezúttal lányaink fognak mosolygósabb arccal lejönni a pályáról a derbit követően, mely szombaton 18:00 órától kezdődik az Eszterházy Főiskola Sportcsarnokában, a Dáné Rita, Marton Zsófia bírópáros kezdő sípszavát követően.

Dömény Dezső