Online fogadás | TippmixPRO

Szombaton rajtol a bajnokság

Interjú Horváth Rolanddal

A nyári szünetet követően szeptember első napján rajtol a K&H Női Kézilabda liga küzdelme, ráadásul kilenc év után végre hazai pályán indítja a szezont csapatunk a Békéscsabai ENKSE. Az ellenfél a Moyra-Budaörs Handball gárdája lesz, mellyel az előző szezonban is parázs küzdelmeket vívtak a csabai lányok. A fővárosiak egyébként a tizedik helyen zárták az előző szezont, és ezzel történetük legjobb NB1-es eredményét érték el, ugyanis a 2015-ös feljutásukat követően egy tizenkettedik illetve egy tizenegyedik helyezést tudtak felmutatni Mihály Attila tanítványai. Azt azonban elmondhatjuk a Budaörsről, hogy az elmúlt években folyamatos fejlődésen ment át az együttes, és elsősorban a rutinos játékosainak köszönhetően már tavaly is egyre komolyabb erőt képviseltek a magyar NB1-ben. Erre a szezonra pedig további előrelépést terveznek a klub háza táján, ami az új érkezők figyelembevételével nem is egy lehetetlen küldetés, hiszen amíg a meghatározó játékosaik közül Juhos Kata kivételével, mindenkivel hosszabbítottak, Dávid-Azari Fruzsina és az egykori csabai nevelés Hajduch Csenge személyében újabb rutinos kézilabdázókkal erősítették meg keretüket. Több felkészülési tornán is részt vett a nyár folyamán ellenfelünk, melyeken többek között az Érd, és a Viborg csapatival is szoros mérkőzéseket tudtak játszani illetve a Dunaújváros ellen döntetlent értek el, míg a Lokomotiv Zágráb gárdáját kétszer is legyőzték a bajnoki főpróbán. Viszont a lila-fehérek háza táján sem unatkozott senki a nyár második felében, mert egy kemény alapozó időszakot követően csapatunk is számos nemzetközi tornán mérette meg magát. De kelletek is a formába hozó összecsapások, hiszen szinte a fél csapat kicserélődött a nyáron, és az öt új érkező – Balog Judit, Binó Boglárka, Anastazija Djokovic, Marija Agbaba valamint Sandra Radovic – mellett több fiatal sajátnevelésű játékos is bekerült a keretbe, mint például Hős Kata, Dombi Katalin, Ekker Gitta vagy Török Csenge. Tehát ebből az átalakult és roppant fiatal, alig több mint 22 éves átlagéletkorú együttesből kell Horvát Roland vezetőedzőnek ütőképes, a bennmaradást kiharcoló gárdát faragnia. Többek között erről és természetesen a szezonnyitó mérkőzésről is beszélgettem az Előre trénerével.

20180901_budaors

Fotó: Milyó Pál

– Túl vagytok a felkészülési időszakon, milyen állapotban van most a csapat?

– Úgy érzem jól sikerült a felkészülés, amennyi munkát előzetesen elterveztem azt maradéktalanul el is végeztük a lányokkal, valamint erős ellenfelek ellen hasznos találkozókkal alakítgattuk az új csapatunkat. Viszont nyilván ennyi távozó és érkező játékos mellett azért ez a két hónap, ami rendelkezésünkre állt nem elég arra, hogy az új, elsősorban más kézilabda kultúrából érkező játékosok megfelelően beépüljenek az együttesbe, és felvegyék azt a gyorsabb ritmusú játékot, amit a magyar bajnokság kíván. És természetesen a fiatalokkal is hasonló a helyzet, nekik is még szokniuk kell a felnőtt légkört. Úgyhogy ezt a folyamatot folytatjuk tovább és a jövőben is keményen dolgozunk és formáljuk a csapatatot függetlenül attól, hogy most már éles mérkőzéseken is bizonyítanunk kell.

– Szinte csak külföldi együttesek ellen játszottatok a nyáron, szándékosan alakítottátok így a programot, vagy a véletlen hozta így?

– Részben mind a kettő igaz, de valóban volt szándékosság is abban, hogy csak nemzetközi tornán vettünk részt. Egy kicsit elbújtunk az NB1-es csapatok szemei elől, már amennyire ezt a mai világban lehet. De hiányérzetem nem lehet, hiszen főleg a román együttesek esetében igen komoly erőt képviselő gárdákkal kellett megküzdenünk, és azt gondolom helyt tudtunk állni ellenük is. 

– A felkészülési mérkőzések alapján szerinted mi lehet a fő erőssége a gárdának?

– Egyértelműen a védekezés. Az alapozás első pillanatától kezdve azon dolgozunk, hogy ez megfelelően összeálljon, és a távozó játékosokat tökéletesen tudjuk pótolni. Nem könnyű, de úgy látom, azért jó úton járunk. És ahogy tavasszal is már bizonyítottuk a recept egyszerű, ha hátul fegyelmezetten és jól végezzük a dolgunkat, akkor sikeresek tudunk lenni. És ez nem lesz másként ebben az idényben sem.

– Szombaton pedig már élesben lehet bizonyítani. Te személy szerint örülsz, hogy egy ilyen rangadóval kezdtek vagy talán túl korán jön ez még a csapatnak?

– Az első meccs mindig nagyon nehéz, ráadásul a felkészülési találkozókból messze menő következtetések nem igazán érdemes levonni, így az edző is kis túlzással csak puhatolózik. Nyilván az mindenképpen pozitív, hogy itthon játsszuk az első mérkőzést, és én azért annak is örülök, hogy nem egy élcsapattal kezdünk, hanem egy erősségben hozzánk jóval közelebb álló együttessel kell farkasszemet néznünk. Viszont könnyű összecsapás nem lesz, abban biztos vagyok. Az elmúlt szezonban sem volt gyenge csapat a Budaörs, erre az idényre pedig még tovább erősödtek. Ráadásul a legnagyobb erényük, hogy sok nagy csatát megélt, rutinos játékosokból álló alapcsapatuk van, amely ráadásul együtt is dolgozik már egy pár éve. Így nem is meglepő, hogy szinte minden poszton veszélyesek, amihez általában még a jó védekezésük is párosul.   

– Milyen nyitányt álmodtál meg és milyen játékot vársz a lányoktól?

– Természetesen győzelmet, és minél gyorsabb játékot. Szeretném, ha ebben is előre tudnánk lépni az előző szezonhoz képest. Illetve ahogy korábban is kiemeltem, agresszív, kemény védekezést szeretnék látni a csapattól, és akkor sikerrel vehetjük az első akadályt. A héten jól dolgoztak a lányok, láttam bennük a tüzet és az elszántságot, és azt hogy már nagyon várják a rajtot. Ezt a tüzet a találkozóra is át kell mentenünk, és végig ebben a szellemben kell kézilabdáznunk. Remélem a mostani idényben is minél több szurkolói támogatást kapunk, és már ezen az első hazai összecsapáson is szép számmal megtelik a Városi Sportcsarnok lelátója.

Ahogy a felvezető elején is utaltam rá kilenc éve nem kezdett hazai pályán együttesünk, és sajnos ezzel egyidejűleg győzelemmel sem, hiszen a legutolsó győztes szezonkezdés egybeesik az utolsó hazai nyitómérkőzéssel, mikor is csapatunk 2009. szeptember 2.-án hazai pályán fektette két vállra a Hódmezővásárhely gárdáját a 36-24-es végeredménnyel záruló nyitányon. Abból a csapatból egyébként mára csak Zöldi-Tóth Kata és Szögi Tímea maradt hírmondónak az Előrében, valamint Hajduch Csenge aki viszont most már a budaörsi egyletet erősíti. Egyébként a Budaörs 2015-től íródó NB1-es történetében, még egy alkalommal sem sikerült győzelemmel kezdenie a szezont, tehát hacsak nem döntetlennel zárul a hétvégi összecsapás, valamelyik csapatnak megszakad ez a rossz sorozata. Ami pedig a közelmúltat illeti, a két együttes az előző szezonban igazságosan osztozott a bajnoki pontokon, hiszen Békéscsabán 27-25-ös míg Budaörsön 26-25-ös vendéggyőzelmekkel zárultak az összecsapások.

Tehát szombaton a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban 18 órától indul útjára a labda, a találkozó két játékvezetője Paska Dániel és Vastag Sámuel lesz.

Dömény Dezső