Tippmix

ímkézett bejegyzés

Megkezdte a felkészülést az Előre NKSE

2017. július 12-én megkezdte a felkészülést a 2017/2018-as bajnoki idényre az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata.

20170713_elore_nkse

Skaliczki László együttese szerdán egy edzésen vett részt, míg csütörtökön 2, pénteken 2 és szombaton 1 foglalkozást vezényel a vezetőedző a lányoknak.

Az edzésen részt vettek a lila-fehérek új igazolásai, Szarka Adrienn, Pintér Zsanett, Györkös Rebeka és Tamara Popovic, és első alkalommal gyakorolt a felnőtt kerettel a kapus Horvát Dorina, valamint a balszélső Vér Viktória.

Az első foglalkozásról készült tudósítás és riport megtekinthető lesz a 7.Tv ma esti, 19 órás Híradójában.

Sikerült a visszavágás

A hosszú bajnoki szünet áthidalása, valamint a lányok játékban tartása érdekében, csütörtökön és pénteken két edzőmérkőzést vívott egymással a Békéscsabai Előre NKSE női kézilabdacsapata, és az újonc élvonalbeli ligakonkurens.

A szabolcsiak ezzel a látogatással viszonozták a viharsarki együttes nyári kisvárdai vizitjét. Az előző napi négygólos vendégsikert pénteken délelőtt hazai győzelem követte, ami azért sem mellékes, mert Skaliczki László ezúttal is nélkülözte két leggólerősebb emberét.

Békéscsabai Előre NKSE–Kisvárda SE 26–24 (12–14)
Felkészülési női kézilabda-mérkőzés

Sikerült visszavágniuk tehát a békéscsabaiaknak az előző napi 31–27-es vereségért. Bár „csak” egy edzőmérkőzésről beszélünk, de önbizalom növelőnek, annak újbóli bizonyítására, hogy a bajnokság őszi szezonjának második felére feljavuló lila-fehér csapat bárkit képes legyőzni, mindenképpen jó volt.

A tartósan sérültek, gyógyulók mellett is akadtak hiányzók, Walfisch Mercédesz betegség miatt nem állhatott Skaliczki László rendelkezésére, míg Jovana Kovacsevics a szerb válogatottal az Európa-bajnokságon szerepel.

Villámrajtot vett a Kisvárda, a 6. percben már 5–1-es előnyt birtokoltak. Szívósan küzdött az ENKSE, de hátrányából csak faragni tudott, kiegyenlíteni nem. A 23. percben egy gólra zárkózott fel a Csaba, ennyivel is fordultak a felek. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, de az áttörésre egészen a 47. percig várni kellett, amikor Vukajlovicsék kiegyenlítettek. Nagy küzdelem, szinte bajnoki iram, parázs hangulat jellemezte a találkozót. Az 55. percben a Kisvárda hetest rontott, a lilák pedig nagy csatában átvették a vezetést és be is húzták a mérkőzést.

A hosszabb kispad döntött

Kihasználva a női Európa-bajnokság miatti hosszú bajnoki szünetet két edzőmérkőzés erejéig a megyeszékhelyre látogatott a Kisvárda SE NB I-es újonccsapata.

A csütörtök esti első összecsapás a szabolcsiak négygólos sikerével zárult, a visszavágót pénteken délelőtt 11 órától rendezik.

Békéscsabai Előre NKSE–Kisvárda SE 27–31 (13–14)
Felkészülési női kézilabda-mérkőzés

A lila-fehéreknél hiányzott a szerb válogatottal az Eb-n szereplő Jovana Kovacevic, valamint a kisebb sérüléssel bajlódó Walfisch Mercédesz. Az első félidőben nagy csata folyt a pályán, felváltva vezettek a csapatok. A csabai lányok sokszor ügyes dolgokat mutattak be, majd bosszantó hibákat követtek el. A szünetig egygólos előnyt szerzett a Kisvárda. Fordulás után a félidő közepétől fokozatosan elhúztak a hosszabb kispaddal rendelkező vendégek (48. p.: 22–25), és a lefújásig tartani is tudták az előnyt.

Két edzőmérkőzés a Kisvárda ellen

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata a hét második felében viszonozza a Kisvárdai KC nyári vendéglátását és felkészülési találkozókon fogadja a szabolcsi együttest a Városi Sportcsarnokban.

Az első edzőmérkőzés időpontja 2016. december 8. (csütörtök) 17:00 óra, míg a második találkozó 2016. december 9-én (péntek) 11:00 órai kezdettel kerül megrendezésre.

A belépés mindkét összecsapásra díjmentes.