Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Búcsúzik irányítónk

Interjú Kukely Annával

Vasárnap játssza a szezon utolsó hazai összecsapását lila-fehér együttesünk, akik már biztosan bajnoki címmel köszönnek el a másodosztály küzdelmeitől. A búcsú azonban több játékos számára nem csak az NB1/B-nek szól, hanem a klubnak is, hiszen távoznak az egyesület kötelékéből. Ilyen, kiváló játékosunk Kukely Anna is, aki bár még mindig szemtelenül fiatal, mégis a felnőttek között már négy békéscsabai szezon van a háta mögött, ráadásul az elmúlt idényekben az Előre húzóemberének is számított. Nem is csoda, hogy egy első osztályú élklub is felfigyelt rá, így vasárnap a hazai közönségnek, a bajnokság legvégén pedig a társaknak is búcsút int. Ennek apropóján elevenítettük fel Anna lila-fehérben eltöltött tizenkét esztendejének legemlékezetesebb pillanatait.

Kukely Anna

– Repüljünk vissza az időben 12 évet, ugyanis a hét éves Anna ekkor került kapcsolatba a kézilabdával. De miért pont a kézilabda?

– Ennek olyan konkrét oka nincs, de az sokat számított, hogy sportos családból származom, ahol mindkét szülőm sportolt, méghozzá labdajátékokat, sőt édesanyám még kézilabdázott is, igaz nem profi szinten. Úgyhogy a legfontosabb nekik az volt, hogy én is valamit sportoljak, mozogjak, így először nem is a kézilabda volt az a sportág amit rendszerességgel űztem, hanem az úszás, amit még óvodában kezdtem el. A változást az általános iskola hozta el, amikor a Kazinczy Ferenc suliba kerültem, ami mindig is ezer szállal kötődött a kézilabdához. Így én is éltem a lehetőséggel, és nemcsak kipróbáltam a sportágat, hanem meg is ragadtam benne. És bár még egy ideig párhuzamosan csináltam az úszással, idővel a vízisport lemorzsolódott és csak a kézi maradt. Persze ekkor még nem voltak nagy terveim vele, tényleg csak a rendszeres mozgás volt a lényeg, szinte még akkor is, amikor már az Előre utánpótláscsapataiban pattogtattam a labdát. Tetszett a közeg, és jól éreztem magam a csapatban, aminek egyébként az akkori tagjaiból a mostani keretben is számos játékos megtalálható.       

– Viszont az utánpótlásból nagyon hamar átkerültél a felnőtt csapatba, gondolom ez akkor 15 évesen nem volt annyira egyszerű?

– Az igazat megvallva akkor még nem is fogtam fel, hogy valójában mi is történik velem. Tettem a dolgomat, edzettem és örültem neki ha lehetőséget kapok. Ami azért a második felnőtt szezonomban már egyre több játékidőt jelentett, és mivel közben az utánpótlás válogatottba is bekerültem, sőt 2019 nyarán Európa-bajnokságot is nyertünk, így olyan mértékű impulzusokat     kaptam, amik akkor nagyon komoly lökést jelentettek a számomra.   

– Ezt követően pedig jött egy újabb mélyvíz, mivel szinte pillanatok alatt a 2020 nyarán megfiatalított gárda kezdősorában találtad magad, mint húzóember…

– Szó szerint pillanatok alatt, mivel a felkészülés kezdetekor még egyáltalán nem volt annyira egyértelmű, hogy rám ennyire fontos feladatok fognak hárulni. Ámde jöttek a sérülések, majd a COVID, és hirtelen az első sorban találtam magam, ahol már tőlem is nagyon sok minden függött. Szóval nem volt mese, bele kellett fejlődnöm a felnőtt első osztályba. Ettől függetlenül roppant kaotikus év volt, sokszor csak egyik percről a másikra terveztünk, mert nem tudtuk pár nappal később mi lesz, hiszen volt olyan időszak is amikor még edzeni is alig tudtunk annyira kevesen voltunk. Mindennek tetejében szezon végén még a kiesés is elért minket, ami a mai napig is egy rendkívül fájó emlék. Mondtam is a többieknek, még az a szerencsém, hogy legalább az érettségi vizsgám nem tavaly volt.

– Apropó érettségi, ha jól tudom már túl vagy az írásbeliken?

– Igen és úgy érzem jól is sikerült, úgyhogy már lelkiekben a szóbelire készülök, de egyelőre még csak úgy, mert eddig az edzések miatt sok időm nem volt tanulni. Ellenben van még egy hónapom, szóval ha vége a bajnokságnak akkor erre is jobban tudok majd fókuszálni. 

– Visszatérve a kézilabdához, a jövő héten záródó idény több szempontból is más volt számotokra is mint az előzőek, hogy látod így bajnoki címmel a zsebben?

– Valóban nagyon más volt itt az NB1/B-ben szerepelni, nehezebben is lendültünk bele, mert az elején még sokszor felvettük a másodosztály stílusát, és visszalassultunk játékban. Viszont ahogy elkezdtünk jobban a saját játékunkra figyelni, és felépíteni azt a gyors kézilabdára alapuló stílust amit vezetőedzőnk Bálint is sulykolt belénk, már egyre markánsabban kiemelkedtünk a mezőnyből. És bár nyilván éreztük a nyomást amit a feljutás elvárása jelentett számunkra, mégis valahol sikerült ezt a saját javunkra fordítani, mert mindig csak a végső cél, az NB1 lebegett a szemünk előtt, és csak arra koncentráltunk.

– Akkor ezek szerint leginkább az erőnléteteknek köszönhetitek, hogy az együttes kimagaslott a mezőnyből?

– Annak mindenképpen, mert szerintem is az volt a végső siker egyik kulcsa. A másik meg az alapszakasz szereplésünk. A veretlenül megvívott első körrel tulajdonképpen már szinte ki is harcoltuk a feljutást. És így utólag még inkább látszik mennyit is jelentett ez valójában, mert azért tavasszal nekünk is volt egy kis hullámvölgyünk, amiből bár könnyedén kijöttünk, és a Pénzügyőr és a NEKA elleni kulcsfontosságú mérkőzésekkel kijavítottuk a két fiaskónkat, de nyilván a mentális erőnkhöz azért kelletek a kiváló alapszakasz eredmények is.       

– Vasárnap viszont még vár rátok egy utolsó hazai összecsapás, mire számítasz a Komárom ellen?

– Győzelemre és szép búcsúra, ez nem kérdés. Úgy érzem bennünk van még a kellő versenyszellem ahhoz, hogy az utolsó két találkozón is bizonyítsuk, hogy a bajnoki cím ellenére sem engedtük még el ezt a szezont. Sőt, ha már ennyire szépen alakult eddig, akkor zárjuk le hasonlóképpen szépen és eredményesen. Tagadhatatlanul presztízs jellege is van a vasárnapi összecsapásunknak, hiszen mégiscsak kikaptunk Komáromban, úgyhogy ezért is szeretnénk visszavágni. Ugyanakkor nem számítok könnyű mérkőzésre, mert ellenfelünk tele van rutinos, képzett játékosokkal, de ha ellentétben a komáromi találkozóval belövöldözzük a ziccereinket, és az elejétől a mi gyors játékunkat tudjuk kidomborítani, akkor nem lesz kérdés a két pont sorsa. Illetve kétségtelenül én is egy győztes mérkőzéssel szeretnék elköszönni a szurkolóktól és az egyesülettől.           

– Merthogy egy ideje már tudjuk, hogy a Ferencvárosnál folytatod pályafutásodat, gondolom ennek hatására is tele vagy tervekkel és célokkal a jövőre nézve?

– Nem titkoltan azért is döntöttem a váltás mellett mert úgy éreztem új impulzusokra van szükségem és szeretnék némileg elszakadni a jelenlegi közegemtől. Már egy ideje azért gondolkodtam ezen, de most éreztem úgy, hogy eljött az ideje és persze most kaptam egy olyan ajánlatot is ami ebben megerősített. Fő célom egyébként továbbra is az, hogy fejlődjek, tanuljak és minél jobb játékossá váljak, meg persze nagyon szeretnék egyszer majd a felnőtt válogatottban is szerepelni. Viszont addig még a junior válogatottal is vannak terveim, ugyanis az utolsó közös világeseményre készülünk, mert ennek a korosztálynak így együtt a nyári világbajnokság lesz a búcsúversenye. Meg persze a továbbtanulás is egy új élmény lesz az életemben, mert a Testnevelési Főiskola kézilabda edzői szakára jelentkeztem. És noha még igazán nem gondoltam bele, de biztos furcsa lesz ennyi mindent hátra hagyni, és a testvérem, a barátaim és a jelenlegi csapattársaim is egészen biztosan hiányozni fognak, ahogy a csabai közeg és a szurkolók szeretete is. Viszont ami biztos, hogy számtalan szép emlékkel felvértezve intek búcsút életem ezen szakaszának.

Dömény Dezső

Kukely Anna nyártól távozik Békéscsabáról

Az elmúlt időszakban részben beszámoltunk már a szerződését meghosszabbító játékosainkról, de sajnos távozó is van. Az elmúlt 1,5 évben több alkalommal ült le az egyesület vezetősége tárgyalni Annával a közös munka folytatásáról, de a távozás mellett döntött.

Kukely Anna

Anna saját nevelésű játékosunkként a 2018/2019-es idényben mutatkozott be az NBI-es csapatunkban. 81 felnőtt mérkőzésén 250 góllal örvendeztette meg a békéscsabai szurkolókat.

A játékos a következő szezonban a BL-ben szereplő Ferencváros csapatában kezdi meg a munkát.

Sok sikert kívánunk Annának további pályafutása során!

A Ferencvárosi fiatalokat fogadják a bajnoki nyitányon a lilák

Interjú Kukely Annával

Szombaton délután megkezdi szereplését női kézilabda együttesünk az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE az NB1/B Keleti csoportjában. Az első ellenfél az NB1-es bajnokcsapat Ferencváros, U19-es csapata lesz, akit a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban fogadnak lányaink. Természetesen ott lesz a pályán klubunk újdonsült junior Európa-bajnoka Kukely Anna is, aki fiatal kora ellenére már az előző szezonban is az egyik legfontosabb láncszeme volt lila-fehér együttesünknek, sőt még csapatunk házi gólkirálynői címét is bezsebelte az elmúlt idény végén. A fiatal átlövővel beszélgettem a bajnoki nyitány előtt.

Kukely Anna

– Kifejezetten sűrű nyarad volt köszönhetően a junior Európa-bajnokságnak is, mennyire lehet ezt fizikálisan bírni?

– Annyira sűrű, hogy gyakorlatilag pihenés nélküli volt az átmenet számomra a két szezon között, hiszen ahogy befejeztük májusban az edzéseket, rá egy hétre már a junior válogatott edzőtáborában voltam, ráadásul úgy, hogy hivatalosan még a tanítás sem ért véget az iskolámban. Szóval az tagadhatatlan, hogy fizikálisan nehéz volt az elmúlt időszak. Sőt a túlterhelés hatására még egy kisebb sérüléssel is meg kellett küzdenem augusztusban, de most már egyre többet bírok és fokozatosan kezdem visszanyerni az állóképességemet is. Azért nyilván ettől függetlenül nagyon boldog vagyok, hogy nyáron részese lehettem a válogatott sikernek, ez mindenképpen kárpótol mindenért és remélem most már itt a klubcsapatomban is maximálisan hozzá tudom majd tenni a játékunkhoz azt, ami bennem van.

– Pár nap van csak a szombati szezonnyitó előtt, hogy érzed mennyira van készen az együttes?

– Mindig van mit javítani a játékunkon és nyilván a menet közben adódó nehézségeket is meg kell oldani, de összeségében úgy érzem jól sikerült a felkészülés, megfelelően összecsiszolódtunk az új játékosokkal és edzőnkkel, és főként a támadójátékunk volt kifejezetten bíztató. A védekezés viszont az, amiben még bőven van hova fejlődnünk, elsősorban a keménységen és a pároskapcsolatokon kell még csiszolni.

– Az első feladat a Fradi U19-es csapata lesz, akik meglehetősen átalakultak a nyáron, mennyire ismeritek őket?

– Mivel én az előző szezonban kizárólag csak a felnőtt együttesben szerepeltem, így emiatt teljesen kimaradt az ifjúsági bajnokság és az alacsonyabb osztályban való szereplés, szóval testközelből nem kifejezetten ismerem szombati ellenfelünket. Ami viszont a videóelemzésekből egyértelműen kiderül, hogy egy nagyon fiatal, ambiciózus csapatról beszélhetünk, akik meglehetősen gyors, sokfutásos kézilabdát játszanak. Már csak az eredményeikből is tudjuk, hogy a Fradinak remek utánpótlása van, szóval nagy hiba lenne ha lebecsülnénk őket. Azt gondolom ez az egész szezonra egy nagyon fontos megállapítás lehet, hogy senkit sem szabad lebecsülni és minden mérkőzésen úgy kell kifutni a pályára mintha az első osztályban szerepelnénk.

– De azért az, hogy győzelmet vársz a csapattól nem lehet kérdés?

Egyáltalán nem. Győzelmet és azt, hogy magabiztos, jó játékkal rukkoljunk elő. A legfontosabb az lesz, hogy elsősorban magunkra figyeljünk és lendületes, gyors kézilabdát produkáljunk. Ehhez mindenképpen kell a jó védekezés és kapusteljesítmény, hogy abból tudjuk a gyors indításokat vezetni, ami könnyebbséget jelent a felállt fal elleni támadásokkal szemben. Továbbá szintén lényeges lesz, hogy képesek legyünk egységesen, csapatként játszani, mert tényleg csak így fogjuk tudni áthidalni a nehézségeinket és elérni a végső célunkat, a feljutást. Így már ezen a meccsen is szeretném ha a legjobb játékunkat mutatva, győzelemmel mutatkoznánk be az új sorozatban.

line

Európa-bajnok a magyar női junior kézilabda-válogatott

Vasárnap délután a szlovéniai junior női kézilabda Eb döntőjében a magyar válogatott Oroszországgal meccselt. A döntőt végül a magyar csapat 31–22-re nyerte, és ezzel Európa-bajnoki címet szerzett. Klubunk játékosa Kukely Anna a fináléban négy góllal járult hozzá a nemzeti csapat sikeréhez.

Magyarország - Oroszország 31-22 (17-11)

Szívből gratulálunk a junior válogatottnak és külön gratulálunk Kukely Annának! 

Szép volt lányok! Bravó Anna!

line

Női U19-es Európa-bajnokság döntő

Magyarország – Oroszország

31-22 (17-11)

Időpont: 2021. júllius 18. (vasárnap) 14:30 óra

Helyszín: Celje, Szlovénia

Játékvezetők: Chrisztidi, Papamattheou.

Magyarország: Bukovszky, Németh, Zsigmond (kapusok), Ballai B. 1, Bánhidi, Faragó 1, Farkas 7, Ferenczy 5, Juhász 1, Kajdon 5, Koronczai 4, Kukely 4, Mérai 1, Mlinkó, Vámos M. 2, Világos.
Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd.

Oroszország: Csipula, Vaszilenko (kapusok), Alekszejeva 4, Bajeva 4, Belolipetszkaja, Dolmatova 1, Dugykina, Iljina 1, Kainarova 2, Kipen, Krupennyikova, Mocsalova, Nyikulina 1, Szkivko, Sztatszenko 3, Zakordonszkaja 6.
Szövetségi edző: Mihail Izmailov.

Alsóházi derbire készülnek a csabai lányok

Interjú Kukely Annával

Három fordulóval a szezon befejezése előtt újabb alsóházi rangadó vár csabai lányainkra, akik a tabellán egy ponttal előttük elhelyezkedő Szombathely vendégszeretetét élvezhetik majd szombat délután. A csata jelentőségét növeli, hogy a csapatok a bennmaradási harc közepette egymással is ádáz küzdelmet folytatnak az alsóház végén. És bár együttesünk első osztályú tagságának megőrzési esélyei a hétvégi Érd felett aratott siker ellenére is romlottak, a lilák harci szelleme cseppet sem lanyhult, sőt elszántan készülnek a rivális legyőzésére. Ezt csapatunk gólfelelőse, az Érd elleni is nyolc gólig jutó Kukely Anna is megerősítette, aki ha a vasárnap mutatott formáját átmenti a Szombathely elleni derbire, akkor egyáltalán nem lehetettlen küldetés a bajnoki pontok bezsebelése. A fiatal átlövővel beszélgettem az összecsapás előtt.

Kukely Anna

– Vasárnap megszereztétek a második győzelmeteket az idei kiírásban, mondhatjuk, hogy az akarat diadala volt?

– Azt hiszem, hogy tökéletesen megfogalmaztad, ezt valóban az akaratnak és a csapategység sikerének köszönhetjük. Hatvan percen keresztül a szívünk hajtott minket előre, és segített át a nehéz helyzeteken. Hiszen nem kezdtünk igazán jól, de ahogy rendezni tudtuk a sorainkat és összeállt a védekezés, onnan már a kezünkbe került az összecsapás. Ami pedig még komoly pozitívuma volt a találkozónak, hogy ezúttal a padról is megfelelő segítségek érkeztek, és ezáltal Gergő is jobban tudta forgatni az együttest. Így mi is többet tudtunk szusszanni a meccs bizonyos periódusaiban, ami számomra is nagy könnyebbség volt. Azt viszont mondanom sem kell milyen sokat jelent ez a siker a számunkra, és főként megerősíti bennünk a hitet, hogy igenis tudunk jól játszani és mérkőzést nyerni.

– De azért amellett se menjünk el szó nélkül, hogy te is remekül és gólerősen játszottál, pedig neked is volt egy hosszabb kihagyásod…

– Igen, sajnos a COVID megbetegedésemet követően viszonylag sokat kellet kihagynom, és azért meg is viselt a dolgok. De szerencsére most már fizikálisan és mentálisan is nagyon jól érzem magam, és örülök, hogy ilyen szinten segíthettem a csapatot, sőt remélem ezt a formát a hátralévő találkozókra is át tudom menteni.

– A következő állomás pedig Szombathely, ahol még ennél is keményebb feladat vár rátok…

– Én magam is nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen egy fizikálisan roppant erős és így meglehetősen kellemetlen ellenféllel kell szembenéznünk. Kifejezetten magas játékosok alkotják az együttesüket, ráadásul több nehéztüzérrel a soraikban a távoli zónákból is igen veszélyesek. Valamint kapusposzton is van egy klasszisuk, aki azért jelentős stabilitást ad hátul.

– Ezzel szemben a két csapat márciusi mérkőzésén kiváló védekezéssel és kapusteljesítménnyel 20 gólon tartottátok őket, gondolom ez lehet most is a sikeres recept?

Igen, ahogy akkor, úgy most is a kemény, masszív védekezés lesz a kulcs. Illetve a gyors lerohanás lehet még hatásos fegyver, főként az ilyen rendkívül robosztus, magas védőfallal szemben. Valamint a higgadt és koncentrált támadójáték, a lehető legkevesebb hibával, és azzal a lelkesedéssel ami az Érd ellen is jellemezte a játékunkat. Az igazat megvallva mi nem számolgatunk, győzni akarunk szombaton, illetve az összes hátralévő mérkőzésünkön. Ezért dolgozunk, ezért küzdünk, és én hiszem, hogy a vasárnapihoz hasonló kézilabdával tudunk a folytatásban is előrukkolni, és sikerrel venni a még előttünk álló akadályokat, aztán majd a végelszámolásnál kiderül ez mire lesz elég.

Szeretnénk élni a lehetőséggel

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb lila-fehér utánpótláscsapatának voltak meghatározó tagjai a Kukely-testvérek, Anna és Klára. A nevelőegyesületükkel most hosszabbító játékosokkal a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetről és a jövőjükről is beszélgettünk.

Kukely Anna és Kukely Klára

– Számunkra is a lehető legrosszabbkor jött a bajnokság felfüggesztése, majd lezárása – kezdett bele Anna. – Természetesen a döntéssel maximálisan egyetértettünk, hiszen az egészségnél nincs fontosabb – ugyanakkor rengeteget dolgoztunk azért, hogy ifjúsági szinten az országos döntőbe jussunk. Erre megvolt minden esélyünk, nagyon jó szellemű társaság jött össze, Fábián Csaba  vezetésével komoly sikereket értünk el – tette hozzá Klára.

– És ne feledjük, hogy mindketten bemutatkozhattatok az NB I-ben is!
– Igen, és ezzel nagy álmunk vált valóra! – mondják szinte egyszerre. – Egy sportoló számára talán nincs is nagyobb siker, ha a nevelő egyesületében, a ranglétrát végigjárva juthat el a legmagasabb osztályig. Főleg ha ezt a testvérével együtt éli át. Nekünk ez megadatott és most, amikor Paláncz György elnök úrral leültünk tárgyalni a folytatásról, nem is volt kérdés, hogy maradni szeretnénk. Ugyan voltak ajánlataink, de szimpatikusak voltak számunkra a Békéscsabán felvázolt lehetőségek. Fiatal csapat épül és ennek az építkezésnek szeretnénk részesei lenni.

– Milyen céllal kezdtek majd neki a felkészülésnek és a bajnokságnak?
– Egyértelműen az első osztályban maradásunk a cél, illetve szeretnénk minél több játéklehetőséget kapni és élni is azzal. Meghatározó játékosokká szeretnénk válni itt Békéscsabán – mondta Anna. – Pozitívan tekintünk az új edzőre és az érkező játékosokra. Úgy hiszem mindenki eleget fog tenni annak érdekében, hogy méltóak legyünk a lila-fehér színre – jegyezte meg Klári.

– Sokan féltik is a csapatot, mondván sok rutinos játékos távozott.
– Szerintünk új időszámítás kezdődik a sportban is, most minden bizonytalan. Valószínűleg a női mezőnyben néhány csapat kiemelkedik majd, a többiek között pedig apró különbségek dönthetnek. Természetesen csak a magunk nevében beszélhetünk, hogy szeretnénk élni a lehetőséggel, de ismerve a csapattársainkat és a most érkező, a korosztályos válogatottból személyesen is ismert lányok elhivatottságát, optimistán tekintünk a jövőbe. Fiatal, hajtós, gyors csapatot láthatnak majd a szurkolóink, akikre nagyon számítunk majd a folytatásban is!

Szerdán a Bajnokok ligája győztes vizitál Békéscsabán

Interjú Kukely Annával

Háromhetes szünetet követően folytatódik, immáron az ötödik fordulóval a K&H női kézilabda liga, így csapatunk a Békéscsabai ENKSE is pályára lép szerdán, méghozzá újra hazai közönség előtt. A soron következő vendég csapat pedig nem más lesz, mint az ötszörös Bajnokok Ligája győztes és Magyar bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egy-egy ilyen látogatás valóságos kézilabda ünnepnek számít városunkban, ami megyeszerte idevonzza a kézilabda barátokat. És bizony egyáltalán nem véletlen az, hogy számos, a sportágat szerető szurkoló kíváncsi az ETO csapatára, hiszen ahogy az elmúlt szezonoknak, úgy ennek is egy sztárokkal teletűzdelt világválogatottal vág neki Danyi Gábor együttese. Persze azért náluk is volt játékosmozgás a nyáron, ugyanis a kölcsönadott fiatalokkal együtt összesen 13 játékos távozott a klubtól, köztük olyan nevek, mint Nycke Groot, Nora Mörk, Tomori Zsuzsanna vagy Crina Pintea. De természetesen a minőségi pótlásukról most is gondoskodott a BL-győztes menedzsmentje, így nyártól már zöld-fehérben pattogtatja a labdát a norvég jobbátlövő Amanda Kurtovic, a francia beállós Beatrice Edwige, a Siófokról érkező szintén francia Estelle Nze Minko, az előző szezonban még a Ferencvárosban játszó jobbszélső Faluvégi Dorottya, és a csapathoz öt év után visszatérő montenegrói átlövő Katarina Bulatovic is. Az előző szezont veretlenül befejező ETO nem meglepő módon hat győzelemmel kezdte az új idényt is, bár az első fordulóban a Siófok gárdája azért jócskán megnehezítette a címvédő dolgát, de végül 27-24 arányban azért a Győr mégiscsak diadalmaskodni tudott. Mint ahogy az ezt követő négy bajnoki mérkőzésük alkalmával is, a Szent István, az Alba Fehérvár, a Vác és az MTK ellenében. Sőt a hétvégén megkezdték szereplésüket a Bajnokok Ligájában is, ahol hazai pályán a svéd Savehof gárdáját múlták felül magabiztosan 35–23 arányban. Ezzel szemben lila-fehér csapatunknak már nem sikerült ennyire jól a bajnoki rajt, hiszen eddig mind a négy találkozójukat elveszítették Horváth Roland tanítványai, igaz kivétel nélkül szoros kiélezett csatákban úgy, hogy mindössze két góllal maradtak alul mind a négymérkőzésen. És bár aligha valószínű, hogy a mostani ETO elleni összecsapás alkalmával fog megtörni ez a rossz sorozata a liláknak, azért ennek a roppant fiatal átlagéletkorú gárdának mindenképpen sokat jelente, ha jó játékkal tudnának előrukkolni egy ilyen sztárcsapattal szemben. Arról nem is beszélve, hogy az Előre jövő heti szombathelyi vendégjátéka előtt - ami az ősz talán legfontosabb találkozója lesz - kvázi főpróbának is nevezhetjük a szerdai ütközetet. És ha már a lilák átlagéletkoráról tettem említést, a Győr elleni találkozó előtt épp a csapat legfiatalabb tagjával a mindössze 16 éves Kukely Annával beszélgettem, aki fiatal kora ellenére már az előző szezonban bemutatkozhatott az NB1-ben, sőt nyáron tagja volt az U17-es Európa bajnokságot nyert nemzeti csapatnak is.

20191008_kukely_anna

Fotó: Antal János

– Nagyon mozgalmas nyáron vagy túl, melyen azért egy U17-es Európa bajnoki címet is begyűjtöttél. A győzelem jelentette eufóriából mennyit sikerült átültetned a mindennapi klub-munkádba és a bajnokságba?

– Nagyon sokat, hiszen óriási lökést adott nekem ez a siker és természetesen az is, hogy a hazámat képviselhettem egy ilyen tornán. Egyértelműen úgy érzem, hogy azok a pozitív impulzusok, amiket a nyáron megtapasztalhattam a hétköznapokon is plusz erőt és motivációt adnak.

– Viszont ha jól tudom nyár elején még úgy volt, hogy a Celjei EB-re nem is utazol…

– Igen, mert gyakorlatilag két részre lett osztva az U17-es korosztály, az egyik fele az európai ifjúsági olimpiai fesztiválra készült a másik pedig az Európa bajnokságra. Én a bakui Eyof-on induló csapatban kaptam helyet, így július közepén részt is vettem ezen a tornán, ahonnan amúgy bronzéremmel térhettünk haza. És miután a bakui játékommal sikerült felkeltenem a szövetségi edző Ifjabb Kiss Szilárd figyelmét, így az Európa bajnoki keretbe is meghívtak, ezzel pedig a végső győzelmet elérő gárdának is tagja lehettem.

– Az hagyján, hogy az U17-es válogatottnál is a fiatalabbak közé tartozol, de a klub-csapatod keretének teljesen a legifjabb játékosa vagy, ehhez képest szinte meccsről-meccsre egyre komolyabb feladatot szán neked Horváth Roland vezetőedző.

- Valóban, bár az igazat megvallva mindössze két perccel vagyok a legfiatalabb játékosa a keretnek, mert ikertestvérem Klára, aki szintén már a felnőtt csapattal edz, pont ennyivel idősebb nálam. De a viccet félretéve, valóban nem könnyű főként irányítóként, viszont nincs mese, fel kell nőni a feladathoz és úgy érzem, jó úton járok ebben a tekintetben. Pont egy éve a Siófok elleni hazai mérkőzésen mutatkozhattam be az NB1-ben és bár nyilván nagyon izgultam az alatt a pár perc alatt, amíg pályán lehettem, de már ahhoz képest is érzem magamon, hogy rengeteget tudtam fejlődni. Ez pedig azért ez elmúlt időszakban kapott élvonalbeli játéklehetőségeknek is köszönhető.

– A szakemberek azért mindig elmondják, hogy az NB1 és az utánpótlás bajnokság nagyon más kávéház…

– És ez így is van. Hiszen egy fiatal játékos ilyenkor egy teljesen más közegbe csöppen bele, gondolok itt a játékostársakra vagy a szurkolókra, ráadásul egy olyan gyors és kemény kézilabdában kell helytállnia, amit utánpótlás szinten eddig még nem tapasztalt. Magamon is érzem, hogy sokkal nagyobb koncentrációt követel meg egy élvonalbeli mérkőzés. Viszont fejlődni ezeken az összecsapásokon lehet a leginkább, így én is próbálok előrelépni a játék szinte minden elemében. Ez az én esetemben elsősorban a védekezést jelenti, ahol jelenleg a legnagyobb lemaradásban vagyok.

– Négy vereséggel kezdtétek a szezont. A szünetben mennyire sikerült kielemeznetek a kétgólos botlások okait?

– Sokat beszéltünk ezekről a találkozókról és próbáltuk boncolgatni az okokat, miért nem sikerült még pontokat gyűjtenünk. Nyilván elég frusztráló az, hogy ennyire apróságokon múlott szinte minden mérkőzésünkön a pontszerzés és jelenleg akár már 6-8 egységgel is gazdagabbak lehetnénk. A legfőbb konzekvencia amit levontunk, hogy nagyobb rotáció segítségével meg kell próbálnunk minél frissebben belemenni a végjátékokba, ami nyilván nálunk nem egy könnyű feladat. Igaz a Debrecen ellen már mesterünk tudatosan a találkozó elejétől próbálta forgatni a csapatot, ezzel is több pihenőt biztosítva kulcsjátékosainknak. Valamint az egész csapattól sokkal nagyobb koncentráció szükséges a jövőben, főként az összecsapások hajrájában. 

– Szerdán a Győr személyében a bajnokság legnehezebb ellenfele teszi tiszteletét a Viharsarokban, milyennek látod az idei ETO-t?

– Meglehetősen sokat változtak ők is az előző szezonhoz képest, hiszen több új játékos is érkezett hozzájuk a nyáron. Így nyilván nekik is idő kell, amíg tökéletesen összekovácsolódnak, de az egyértelműen látszik, hogy minden mérkőzésen egyre jobban és jobban játszanak. Igazán gyenge pontot nem is nagyon lehet találni rajtuk, ami nem is csoda, lévén két ugyan olyan erősségű sorral rendelkeznek. 

– Gondolom a célkitűzéseitek megvannak már a szerdai találkozóra?

– Mindenképpen. Leginkább a védekezésünkre akarunk fókuszálni, azt szeretnénk minél jobban megoldani és így a lehető legtovább szoros eredményen tartani ellenfelünket. Most elsősorban periódusokban gondolkodunk, tehát arra törekszünk, hogy a találkozó mindkét félidejéből a legtöbbet ki tudjuk hozni. Ugyanakkor nem titkoljuk, hogy számunkra a jövő heti szombathelyi mérkőzés lesz az igazán fontos, de annak az összecsapásnak a tükrében sem mindegy, hogy milyen játékot tudunk produkálni szerdán.

Az előző szezonban majdnem napra pontosan ugyanekkor csapott össze a két gárda a bajnokságban, igaz akkor Győr volt a találkozó színhelye. Azt az októberi mérkőzést 47-23-ra az ETO nyerte, mint ahogy a felek békéscsabai randevúján is győri győzelem született, a 47-22-es végeredménnyel zárult találkozót követően.

Az ETO idei viharsarki vizitálása tehát szerdán 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban veszi kezdetét, a Rontó Ádám, Szanyi Péter Gábor bírópáros ténykedése mellett.

Dömény Dezső

line

line