ímkézett bejegyzés

Nyolc napon belül harmadszor is hazai pályán csatázunk

Az első két akadályt sikerrel vettük ebben a bő egyhetes időszakban: a Hajdúnánást három góllal vertük a bajnokságban, szerdán pedig magabiztos teljesítményt nyújtva, a fiataljainknak is lehetőséget biztosítva jutottunk tovább a kupában az Orosházával szemben.

Békéscsabai Előre NKSE – Borsod Sport Klub KKFT

– Az egész csapat nagyon komolyan vette ezt a kupamérkőzést, eközben azért szerettünk volna gyakorolni is a bajnoki találkozókra. Azok is kaptak játékidőt, akiknek eddig talán kevesebb szerep jutott, ezzel is játékba, formába hozva őket. Mindenki, aki pályára került, az hozzátette, amit kellett. Ráadásul mi, kapusok is jól teljesítettünk – fogalmazott Németh Kata, aki az első félidőben tíz védést mutatott be 50 százalékos hatékonysággal.

Szombaton jön az újabb feladat, az viszont könnyebbséget jelenthet, hogy nem kell utazni, hiszen ismét itthon lépünk pályára, az ellenfél az idényt gyengén, három vereséggel kezdő Borsod SK lesz.

– Jó, hogy újra hazai pályán játszunk, reméljük ismét sokan látogatnak majd ki a csarnokba, igyekszünk ezt jó teljesítménnyel meghálálni. Tovább kell mennünk a megkezdett úton, kemény védekezéssel és hatékony, szép támadójátékkal szeretnénk begyűjteni az újabb két pontot – emelte ki a kapus.

A barcikaiak az előző szezonban az utolsó fordulóban vereséget szenvedtek az alsóházi rivális Érdtől, így maradtak a papíron kiesést jelentő 13. helyen. A csapat azonban ebben a szezonban is a másodosztályban szerepelhet, miután az NB I-ből kieső Dunaújváros és a feljutó Göd sem vállalta az NB I/B-s szereplést. Lovas Szilárd három szezon után távozott a kispadról, helyét a korábban utánpótlásedzőként és a felnőtt gárda másodedzőjeként dolgozó Ponyi Zoltán foglalta el. A keretben akadt bőven változás, az érkezők oldalán többek között Koós Réka is szerepel, aki az előző idényt éppen nálunk töltötte. A két csapat az előző szezonban is találkozott egymással, Békéscsabán fölényes, 42–27-es hazai siker született, míg Barcikán nagyobb csatában, négy góllal nyertünk.

Az 5. fordulóból előrehozott összecsapás szombaton 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, a két játékvezető Matic Dusan és Nádasdi Ádám lesz.

Kovács Dávid

Békéscsabai Előre NKSE – Borsod Sport Klub KKFT

EUbility Group-Békéscsabai NKSEspacerBorsod Sport Klub KKFT

NB I/B Női 2026/2027. 5. forduló

Békéscsabai Előre NKSE – Borsod Sport Klub KKFT

?-? (?-?)

KÖVETKEZIK!

Időpont: 2026. szeptember 26. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 34.

Játékvezetők: Matic Dusan, Nádasdi Ádám

Versenybírók: Bárkányi Gábor Róbert, Miklós Melinda

line

Jegyzőkönyv Tabella

 

 

 

Békéscsabai Előre NKSE – Hajdúnánás SK

EUbility Group-Békéscsabai NKSEspacerHajdúnánás KN KFT

NB I/B Női 2026/2027. 3. forduló

Békéscsabai Előre NKSE – Hajdúnánás SK

27-24 (13-10)

Időpont: 2026. szeptember 18. (péntek) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 34.

Játékvezetők: Hajdu-Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka

Versenybírók: dr. Nádasdi Tamás, Juhász István Róbert

Békéscsaba: Németh Kata Luca (0), Tóth-Kovács Jázmin (0), Giricz Lilla Kitti (1), Rnic Marija (1), Lapos Laura (0), Bencsik-Giricz Laura Gerda (4), Baráth Berta (1), Kraszkó Noémi Maja (0), Ilic Jovana (6), Lakatos Petra (7), Tóth Melinda (1), Balog Judit (0), Varga Hanna Sára (4), Borbély Márta (2).
Vezetőedző: Marosán György

Hajdúnánás: Ferenczi Lili Gyöngyi (3), Fodor Veronika (2), Makkai Kitti (2), Kelemen Dorina (2) ,Szécsi Alexandra (1), Rácz Panna Jázmin (0), Petruska Dóra (0), Leskóczi Boglárka (0), Tar Lotti Szófia (0), Csamangó Lili (6), Makó Zoé (0), Csáki Lilla (3), Orosz Ivett (0), Farkas Eszter Nóra (5), Pozsgai Berta (0).
Vezetőedző: Jenei Tamás Tibor

sargalap Sárga lap: Marosán György (1). 

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Bencsik-Giricz Laura Gerda (2. perc), Fodor Veronika (2. perc), Makkai Kitti (2. perc), Tar Lotti Szófia (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Ilic Jovana (4/4), Tóth Melinda (1/1), Ferenczi Lili Gyöngyi (2/3), Fodor Veronika (2/2), Farkas Eszter Nóra (0/1).

line

Két százszázalékos csapat találkozott pénteken a városi sportcsarnokban, mi a DVSC U20-as együttesét és a Gárdonyt, míg a hajdúságiak az Érdet és a SZISE-t győzték le. Marosán György ismét számíthatott Jovana Ilic játékára, Kiss Mirtill viszont sérülés miatt nem volt a keret tagja.

Békéscsabai Előre NKSE – Hajdúnánás SK 27-24 (13-10)

Villámtempóban indult a gólgyártás, nem telt el három perc, már hat találat esett, egyenlő eloszlásban. Nem használtuk ki az első emberelőnyt, sőt, Csáki Lilla duplájával és Csamangó Lili révén a Nánás mozdult el először három góllal (3–6). A kapuba érkező Balog Judit rögtön védésekkel nyitott, Bencsik-Giricz találata után a 20. percben már ismét nálunk volt a vezetés, Jenei Tamás pedig időt is kért (10–9). A vendégek nehezebben bírtak a feljavuló falunkkal, a félidő utolsó hét percében nem tudták megzörgetni a hálót, ezt az időszakot 3–0-ra nyertük, így éppen hárommal jártunk előrébb a szünetben (13–10).

A második játékrész úgy indult, ahogy az első véget ért: Ilic bevágott egy hetest, Balog pedig védett egyet, majd a 35. percben Lakatos – először a mérkőzésen – ötre növelte a különbséget (16–11). A távolság maradt is a következő percekben, felválta estek a találatok, így fordultak a csapatok az utolsó negyedórára (21–16). Németh Kata hiába védett két hetest, elöl több mint hét percig eredménytelenek voltunk, a hajdúságiak sorozatban háromszor találtak be, így mesterünk a hajrá előtt magához hívta játékosait (21–19). A holtponton kiváló betöréseivel Lakatos Petra billentette át a csapatot, majd a lényegi kérdéseket Borbély Márta lentről elengedett bravúros átlövése és Varga Hanna sikeres ziccere zárta le, a nánásiak csak szépíteni tudtak az utolsó percben (27–24).

Jenei Tamás: – Az első negyedórában a gyors sorunkkal jól találtuk meg a helyzeteket, az ellenfél labdafelhozatalát pedig eredményesek szűrtük meg. A cserék után megálltunk egy kicsit, jól felkészült a Csaba a játékunkra. A második félidőben tudtunk ritmust váltani, sok apróságon múlt a mérkőzés. Az utolsó passzoknál, a kipattanóknál most nem jött ki a lépés, de nem azért, mert a lányok ne tettek volna meg mindent. Az utolsó csepp vérünkig küzdöttünk, nem adtuk fel, szerintem lehetünk még ennél jobbak, ma az ellenfél megérdemelten nyert, de tavasszal szeretnénk visszavágni.

Marosán György: – A mérkőzés legjobbja címet a B-középnek adnám, a hét embere díj pedig az orvosi csapatnak, Vaverka Zsuzsannának, Knyihár Jánosnak, Papp Zoltánnak, Varga Péter Ferencnek és Tar Miklósnak jár, mert négyhetes sérülésekből négynaposat csináltak. Megtiszteltetés, hogy ilyen tudású és hozzáállású emberekkel dolgozhatok együtt! A védekezéssel nyertük meg a meccset, az első félidőben egészen magas szintet hoztunk, támadásban akadoztunk, ez azért a sérüléseknek is betudható, de óriási harcosok a játékosaim, minden áldozatot vállaltak, büszke vagyok mindenkire!

A sikerhez Lakatos Petra hét, Jovana Ilic hat góllal, Balog Judit pedig tíz védéssel járult hozzá. A vendégeknél Csamangó Lili volt a legeredményesebb hat találattal, a három kapus viszont összesen hat hárítást mutatott be. Legközelebb 2026. szeptember 23-án (szerdán) a Zengő Alföld Orosházi Kézilabda Akadémia érkezik a Városi Sportcsarnokba, ahol a Magyar Kupa 2026/2027. 2. fordulóját rendezik meg.

Kovács Dávid

line

Békéscsabai Előre NKSE - Hajdúnánás SK

line

Jegyzőkönyv Tabella

 

 

 

Hibátlan csapatok csatája a Városi Sportcsarnokban

A DVSC U20-as együttese elleni magabiztos hazai bemutatkozás után az első idegenbeli mérkőzést is sikerrel vettük, miután Gárdonyban szinte végig vezetve 28–25-re diadalmaskodtunk. Tóth Melinda mindkét alkalommal hatszor talált a kapuba.

Békéscsabai Előre NKSE - Hajdúnánás SK

– Egy hajtós, brusztolós mérkőzésre számítottam a gárdonyiak ellen és így is lett, végig küzdöttünk ezen a találkozón. Saját hibáink miatt volt szoros az összecsapás, a kihagyott ziccerekkel megnehezítettük a dolgunkat. Kicsit idegesebbek voltunk a kelleténél, kapkodtunk a mérkőzés első felében, de szívünket-lelkünket kitettük a pályára és megszereztük ezt a fontos győzelmet – tekintett vissza a balszélső.

A játékos nyáron Lapos Laurával együtt az MTK-tól igazolt Békéscsabára.

– A felkészülés kemény volt, éppen olyan, amilyennek lennie kellett. A pályáról szinte már mindenkit ismertem, úgyhogy nagy gond nem volt a beilleszkedéssel, minden gördülékenyen ment. Nagyon jól érzem magam Békéscsabán, tetszik a város. Szuper, hogy gyorsan el lehet jutni bárhová, nincsenek forgalmi dugók, az emberek pedig nagyon kedvesek – fogalmazott.

Harmadik riválisunk az a Hajdúnánás lesz, amely eddig hozzánk hasonlóan hibátlanul szerepelt, hiszen először Érden nyert 39–24-re, majd az újonc SZISE ellen 30–19-re győzött hazai környezetben. A csapatok a felkészülés alatt is találkoztak egymással, augusztusban a vendégek négy góllal jobbak voltak Békéscsabán.

– Akkor egy kicsit megleptek minket, éppen ezért maximális koncentrációra lesz szükségünk. Fontos, hogy a saját játékunkat mutassuk és nyugodtan, higgadtan kezdjük az összecsapást, szerintem az első negyedóra nagyon sokat számít. Remélem, hogy sokan támogatnak majd minket a lelátóról és egy pörgős, élvezhető mérkőzésen begyűjtjük a két pontot – hangsúlyozta.

A Hajdúnánás az előző szezonban tizenöt győzelemmel, négy döntetlennel és tizenegy vereséggel, 34 megszerzett ponttal a 7. helyen végzett. A csapat továbbra is Jenei Tamás irányításával készül, a keretben pedig akadtak változások, a legnagyobb veszteség Siska Pálma volt, aki befejezte pályafutását, a távozók helyére öt játékos érkezett, főként a belső posztokat erősítve. A 2025/26-os idényben mindkét egymás elleni mérkőzést behúztuk, ősszel idegenben 27–16-ra, februárban pedig 34–24-re nyertünk hazai pályán.

A mérkőzés pénteken 18:00 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, a két játékvezető pedig Hajdu-Hársfalvi Zsófia és Mórocz Réka lesz.

Kovács Dávid

Ősszel először Gárdonyra vezet az utunk

Szeptember első hétvégéjén sikeresen mutatkoztunk be a bajnokságban. Elsőként a DVSC U20-as együttesével csaptunk össze és a félidei döntetlen után meggyőző játékkal, 34–22-re diadalmaskodtunk. A mérkőzésen fiataljaink is pályára léptek.

Kraszkó Noémi Maja

– Az első félidőben még akadozott a játék, nem volt tökéletes a koncentráció. Szerencsére a szünet előtt visszazárkóztunk és a félidőben már egál volt az állás. A második játékrészt megfelelő hőfokon kezdtük, bíztunk magunkban, hogy jobban is mehet a játék. Támadásban és védekezésben is feljavultunk, így folyamatosan nőtt az előnyünk. Örülök, hogy játéklehetőséget kaptam és megmutathattam, hogy mire vagyok képes – fogalmazott Kraszkó Noémi Maja.

A 17 éves játékos első teljes felkészülést csinálta végig a felnőtt együttessel.

– Nagyon tetszett a nyári időszak, érdekes edzések voltak. Szerintem megfelelően felkészültünk a szezonra fizikailag, technikailag és taktikailag is. Egyre felszabadultabb vagyok az edzéseken, nagyon szeretek a csapattal dolgozni, mindenki nagyon kedves és segítőkész – idézte fel a nyári heteket.

Az idei második ellenfél a Gárdony-Pázmánd NNK lesz. A két csapat mindkét előző szezonbeli összecsapását mi nyertük, hazai környezetben 41–32-re, idegenben pedig 37–34-re.

– Nagyon várom ezt a következő összecsapást, alig várom, hogy eljöjjön a péntek és induljunk a mérkőzésre. Egész héten erre a találkozóra összpontosítunk, videózás is szerepel még a programban, a célunk pedig az, hogy begyűjtsük a két bajnoki pontot – tekintett előre fiatal tehetségünk.

A Gárdony-Pázmánd NNK a 2024/25-ös szezonhoz képest egy helyet javítva, tizenegy győzelemmel, három döntetlennel és tizenhat vereséggel a 10. pozícióban zárt. A csapat kispadján nem volt változás, továbbra is Major Dávid irányítja szakmai munkát. A keretben ugyanakkor volt mozgás, hatan távoztak, köztük a legérzékenyebb veszteség, a 229 találattal gólkirálynő Berkes-Kaiser Melitta volt, aki Kecskemétre igazolt. A klubhoz öten érkeztek, átlövőként Kiss-Brettner Zsófia és Hartmann Petra, beálló pozícióba Gulyás Liza és Vas Boglárka, jobbszélsőként pedig Kolonics Dorka. A Fejér megyeiek is győzelemmel rajtoltak, 33–31-re verték az újonc SZISE együttesét a gólok szépen eloszlottak, hiszen négyen is négyszer találtak a kapuba, a legeredményesebb Béres Eszter volt öt góllal.

A mérkőzés pénteken 18.30 órakor kezdődik a Gárdonyi Géza Általános Iskola Sportcsarnokában. A mérkőzés két játékvezetője Bába Sándor és Haskó Tamás lesz.

Bérletek az ankéton

Készüljünk együtt a 2026/2027-es idényre!

Közeleg az új szezon első nagy találkozása a lila-fehér közösséggel!

Bérletek 2026/2027

Várunk minden szurkolót 2026. augusztus 25-én (kedden) 18:30 órakor a Városi Sportcsarnok VIP termében a szurkolói ankétunkon, ahol közösen hangolódunk a 2026/2027-es idényre.

Az eseményen lehetőség nyílik:

  • a 2026/2027-es szezon bérleteinek megvásárlására,
  • az online igényelt és már kifizetett bérletek átvételére.

Akik még nem rendelkeznek bérlettel, most személyesen is csatlakozhatnak a lila-fehér táborhoz, és biztosíthatják helyüket a hazai mérkőzésekre. Akik pedig már online meghosszabbították vagy igényelték bérletüket, az ankéton átvehetik belépőjüket. A szurkolók támogatása és jelenléte egész szezonban fontos számunkra! Várunk benneteket, hogy együtt indítsuk útjára a 2026/2027-es idényt!

Hajrá Lilák! 

Hamarosan indul a bérletértékesítés!

Klubunk számára fontos a lelátóról érkező támogatás, ezért úgy döntöttünk, hogy az új szezonban sem emeljük a bérletek árát.

Felnőtt bérlet 2026/2027

Szurkolóink változatlan, tavalyi áron válthatják meg bérleteiket:

Diák/nyugdíjas bérlet: 10.000,- Ft

Felnőtt bérlet: 14.000,- Ft

Addig is elindult az online előzetes regisztráció!

line

BÉRLET REGISZTRÁCIÓ 

line

Az online felületen már most jelezhetitek bérletigényeteket, illetve meghosszabbíthatjátok a korábbi, helyre szóló bérleteteket is. A tavalyi székszám megadásával ugyanazt a helyet biztosítjuk számotokra az új idényre.

A személyes bérletértékesítés további lehetőségeiről és időpontjairól hamarosan jelentkezünk.

Köszönjük, hogy szezonról szezonra velünk vagytok! Találkozzunk újra a lelátón!


Kapcsolódó hivatkozás:

http://elorenkse.hu/site/belepojegy-berlet/

MTK Budapest – Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

spacerEUbility Group-Békéscsabai NKSE

NB I/B Női 2025/20256. 30. forduló

MTK Budapest – Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

40-31 (20-18)

Időpont: 2026. május 29. (péntek) 18:00 óra

Helyszín: MTK Sportpark

Cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 17.

Játékvezetők: Hajdu-Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka

Versenybírók: Kékesi Krisztina, Benya-Hantos Dorina

MTK: Bató Lili (0), Bánfai Virág (2), Imre Szofi (0), Ferenczy Fruzsina Krisztina (4), Dombi Luca Krisztina (4), Fekete Bozsana Dorottya (2), Bujdosó-Gerháth Fanni (2), Domokos Dalma (4), Boldizsár Bianka Petra (0), Bucsi Lili (9), Miklós Kitti (5), Lancz Barbora (4), Dakos Noémi (2), Lapos Laura (2), Lakatos Réka (0), Tóth Melinda (0).
Vezetőedző: dr. Woth Péter

Békéscsaba: Németh Kata Luca (0), Aranyi Vivien (2), Giricz Lilla Kitti (2), Kraszkó Noémi Maja (0), Tóth-Kovács Jázmin (0), Gerencsér Fanni (0), Kukely Klára Ildikó (6), Baráth Berta (1), Koós Réka (0), Ilic Jovana (2), Lakatos Petra (5), Balog Judit (0), Varga Hanna Sára (0), Borbély Márta (11), Szalai Petra (0), Bencsik Bojána (2).
Vezetőedző: Marosán György

sargalap Sárga lap: Boldizsár Bianka Petra (1), Marosán György (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Ferenczy Fruzsina Krisztina (2. perc), Fekete Bozsana Dorottya (2. perc), Boldizsár Bianka Petra (2. perc), Bucsi Lili (2. perc), Kukely Klára Ildikó (2. perc), Borbély Márta (2. perc), Bencsik Bojána (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Bucsi Lili (1/2), Borbély Márta (6/8).

line

Bronzérmesként búcsúzunk a 2025/2026-os szezontól

Mi már biztos bronzérmesként, az MTK pedig feljutóként és bajnokként lépett pályára, így a záró forduló rangadója inkább presztízsmérkőzésnek számított, mindkét csapat célja az volt, hogy szépen zárja a bajnokságot.

Bronzérmesként búcsúzunk a 2025/2026-os szezontól

Jobban kezdtünk, de az első percekben minden hazai gólra jött válasz, majd a 7. percben Ferenczy Fruzsina találatával fordítottak a kék-fehérek (4–3). A fővárosiak bele is lendültek, a félidő utolsó tíz percéhez érve, Miklós Kitti révén hatranövelték előnyüket (15–9). A játékrész hajrája előtt „befagyott” az eredményjelző, szűk öt perc alatt csak GiriczLilla talált a kapuba. A záró pillanatok nekünk sikerültek jobban: előbb Bencsik Bojána szépített, majd Kukely Klára lőtt az üres kapuba és alakította ki a félidei állást (20–18).

A szünet után az MTK „kirobbant a rajtgépből” és egy 7–3-as rohamot produkált, Marosán György időt is kért (27–21). Ezt követően próbáltunk kapaszkodni, Borbély Márta gólja után azonban megtorpantak a csapatok, a kék-fehérek mestere magához is hívta játékosait (30–25). Ezután jött a mérkőzés döntő szakasza, nem tudtuk tartani a lépést, az ellenfél pedig élt a lehetőségekkel, Bánfai Virág tízre növelte a távolságot az 52. percben (36–26). Innen már csak a különbség volt kérdéses, a bajnok fölényes győzelme nem forgott veszélyben, mi pedig csak a még nagyobb különbségű vereséget tudtuk elkerülni.

Az MTK 40–31-re nyert, Bucsi Lili kilenc, Miklós Kitti öt alkalommal volt eredményes, Imre Szofi tizenkét védést mutatott be. Csapatunkban Borbély Márta tizenegy, KukelyKlára pedig hat gólt lőtt, Balog Judit tizenöt hárításig jutott.

– Fesztiválkézilabda volt, ilyen mérkőzésre számítottunk! Jó hangulatú összecsapás volt, sok támadással, sok góllal, szerintem mindkét csapat élvezte a játékot. Nyert az esélyesebb együttes, most inkább annak örülök, hogy elértük a célunkat a bajnokságban, már nemcsak azt mondhatjuk, hogy él a kézilabda Békéscsabán, hanem jó úton jár afelé, hogy éljen és viruljon! Jól dolgoztunk, erre több visszacsatolást is kaptam a szezon folyamán, de leginkább a bronzérem az, amelyeket most a nyakunkba akasztottak. Nagyon köszönöm minden szurkolónak és szponzornak, hogy ilyen helyzetben, amilyenben a szezon elején voltunk, kiálltak mellettünk, végig kísértek minket az úton. Bízom abban, hogy folytatják velünk ezt az utat, mert minden kézre szükségünk van, ami biztat minket. A játékosoknak is köszönöm, hogy partnerek voltak ebben a munkában! Gratulálok az MTK-nak és az Eszterházynak a feljutáshoz – összegzett Marosán György.

Ugyan az utolsó forduló és a szezon szombaton ér véget, de számunkra befejeződött a bajnokság, végül huszonkét győzelemmel, két döntetlennel és hat vereséggel, összesen 46 megszerzett ponttal zártunk a 3. helyen, az NB I-be a meggyőző teljesítménnyel bajnok MTK és a kiválóan szereplő, ezüstérmes Eszterházy SC jutott fel.

Kovács Dávid

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Egy ismerős arc újra a pályán

Örömmel jelentjük be, hogy Bencsik-Giricz Laura a következő szezonban ismét a Békéscsabai Előre NKSE mezét viseli.

Giricz Laura Gerda

Laura éveken keresztül volt csapatunk meghatározó játékosa, a pályán és azon kívül is igazi vezére közösségünknek. Kisgyermeke születése miatt egy időre háttérbe került a kézilabda, most azonban újra készen áll arra, hogy tapasztalatával, mentalitásával és a klub iránti elkötelezettségével segítse együttesünket.

Örülünk, hogy újra velünk vagy, Laura! Várjuk a közös sikereket!

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – Győri ETO KC U20

EUbility Group-Békéscsabai NKSEspacer

NB I/B Női 2025/20256. 29. forduló

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – Győri ETO KC U20

27-24 (15-12)

Időpont: 2026. május 22. (péntek) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 34.

Játékvezetők: Kriskó Ádám, Petrik-Varga Ádám

Versenybírók: Sándor Tamás, Szabó Imre Sándor

Békéscsaba: Németh Kata Luca (0), Aranyi Vivien (2), Kraszkó Noémi Maja (0), Giricz Lilla Kitti (1), Kiss Mirtill Terézia (1), Kiss-Walfisch Mercédesz (3), Gerencsér Fanni (2), Kukely Klára Ildikó (1), Baráth Berta (0), Koós Réka (0), Ilic Jovana (6), Lakatos Petra (1), Balog Judit (0), Varga Hanna Sára (2), Borbély Márta (8), Szalai Petra (0).
Vezetőedző: Marosán György

Győr: Flaskár Emma (0), Rédecsi Polett (7), Balogh Lili Zea (0), Granát Dorka (3), Horváth Zelda Rebeka (0), Somogyi Lilla Júlia (2), Mészáros Anna (0), Tagai Virág (1), Nagy Bianka (2), Keceli-Mészáros Renáta (2), Léránt Eszter (0), Takács Maja Márta (1), Kányai Villő Réka (1), Zákányi Janka (5), Lukács Boglárka (0).
Vezetőedző: Bohus Bea

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Kiss-Walfisch Mercédesz (2. perc), Gerencsér Fanni (2. perc), Ilic Jovana (2. perc), Borbély Márta (2. perc), Granát Dorka (2. perc), Zákányi Janka (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Kraszkó Noémi Maja (0/1), Kiss-Walfisch Mercédesz (0/1), Borbély Márta (2/5), Rédecsi Polett (1/1), Granát Dorka (1/2), Takács Maja Márta (1/2).

line

Már biztos bronzérmesként vághattunk neki a találkozónak, hiszen két fordulóval a bajnokság vége előtt már matematikailag is bebiztosítottuk a dobogó legalsó fokát magunknak. Ráadásul már kilenc mérkőzés óta legyőzőre sem találtunk a bajnokságban, legutóbb az Érd otthonában tudtunk győzni 19-18-ra. A győriek is jó formában érkeztek, hiszen a legutóbbi öt mérkőzésükből négyet megtudtak nyerni, és még volt esélyük feljebb lépni a tabellán a nyolcadik helynél.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - Győri ETO KC U20 27-24 (15-12)

Borbély Márta révén mi szereztük a mérkőzés első gólját, de gyorsan jött a válasz a túloldalon. Nem sokáig tudtuk tartani az előnyünket, hiszen az 5. percben a mérkőzésen először a vendégek vették át a vezetést (3-4). Ezek után igyekeztünk vissza szerezni a vezetést, ami a 13. percben jött össze egy üres kapus találatnak köszönhetően. Borbély Márta zsinórban lőtt három góljával először vezettünk kettővel a 14. percben (8-6). A vendégek azonban nem adták könnyen magukat és a 21. percben 10-10-nél újra utolértek bennünket. Németh Kata fontos hétméteres hárítása után Marosán György ki is kérte az első idejét. Az időkérés után felváltva érkeztek a gólok mindkét oldalon, de Marosán György második időkérése után magunkhoz tudtuk venni a kezdeményezést és egy 3-0-ás rohammal végül háromgólos előnnyel vonulhattunk a szünetre (15-12).

A második játékrész elején alakult ki a két csapat közt a legnagyobb különbség a mérkőzésen, a 34. percben öt góllal is vezettünk már. Innen még két gólt tudott faragni a hátrányából a vendégcsapat és 18-15-ös vezetésnél jött egy hosszabb gólcsend a mérkőzésen. Majdnem kilenc percig nem tudtunk betalálni, ezt a rossz sorozatot Gerencsér tudta megszakítani, aminek köszönhetően újra négy találattal vezettünk a 43. percben. A gólok ezután felváltva érkeztek mindkét oldalon, de sikerült tartanunk a három-négy gólos differenciát, így a győzelmünk nem forgott veszélyben. Marosán György egy újabb némileg hosszabb gólcsend után kérte ki harmadik idejét a mérkőzés végén, aminek az eredménye is meglett, hiszen Ilic góljával 26-22-re vezettünk az 58. percben. Ezek után már csak egy gólt tudott lefaragni a hátrányából a győri csapat, végül 27-24-re nyertünk, és itthon tudtuk tartani a bajnoki pontokat. A győzelemnek köszönhetően pedig már tíz mérkőzés óta nem találtunk legyőzőre.

Marosán György: – Végig irányítottuk a mérkőzést, ez a biztonságos három gól szinte végig közte volt, de az biztos, hogy melós meccs volt. Komoly erőbedobásra késztetett minket a Győr, hiszen megtiszteltek minket, hogy teljes kerettel érkeztek. Örülök neki, hogy itthon sikerült őket legyőzni. A szurkolóknak pedig külön köszönet, mert amit ma letettek az asztalra az valami fantasztikus volt.

Az újabb sikerhez Borbély Márta nyolc, Ilic Jovana pedig hat góllal járult hozzá. A kapuban pedig Németh Kata tizenkettő, Balog Judit pedig öt védést mutatott be. A túloldalon Rédecsi Polett hét, Zákányi Janka öt gólt lőtt, Horváth Zelda pedig tizenegy hárítással zárta a mérkőzést.
Az NB I/B idei küzdelmeit a már biztos feljutó MTK otthonában zárjuk, május 29-én, pénteken.

Gulyás Gergő

line

Jegyzőkönyv Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix